A kirándulóktól hemzsegő Budai-hegységnek is vannak csendesebb és eldugottabb részei, illetve olyan lenyűgöző és panorámás helyszínei, melyek simán felveszi a versenyt a Normafa, a János-, vagy a Hárs-hegy népszerű kilátópontjaival.
A budai hegyek már a 19. század közepétől, elsősorban a fővárosiak közkedvelt kirándulócélpontja. Népszerűségét a könnyű megközelítésnek, a sűrű turistaúthálózatnak, az egyre fejlődő infrastruktúrájának köszönheti, és persze nem utolsó sorban az olyan természeti tulajdonságainak, amivel pillanatok alatt kiszakadhatunk a város szürke rengetegéből. Hétvégenként szabályosan megszállja a városhoz közeli hegyeket és erdőket a turistahad, ami az igazi természeti élményt keresők számára kimondottan kerülendő időszak. Ez igazából csak a frekventált részekre vonatkozik, mint pl. a Normafa és környéke, tehát a tömeget elkerülni vágyók számára is akad még látványos budai úti cél. Az egyik ilyen a hegység nyugati oldalában található Fekete-hegyek, ahol több kuriózum és látnivaló is akad, megközelíteni pedig legalább olyan egyszerű, mint az ismertebb budai célpontokat.
A Fekete-hegyeket a dolomit-sziklagyepek és a feketefenyvesek jellemzik
A Budai-hegység domborzati szempontból, valamint látnivalók tekintetében is hazánk egyik legváltozatosabb vidéke. Az üledékes kőzetekből (mészkő, dolomit, homokkő) felépülő hegység meglehetősen tagolt, törésekkel átjárt, meredek sziklafalakkal, szurdokvölgyekkel elválasztott hegytömböt alkot. Élővilága is roppant sokszínű, ám Budapest közelsége miatt ezek az élőhelyek a legveszélyeztettebbek közé tartoznak. Mindezzel együtt gyakoriak erre felé a kultúrerdők, főleg a telepített fenyvesek, melyek az eredeti karszt- és dolomit-kopárok ritka növényzetét szorították vissza. A megmaradt és napjainkban már regenerálódó sziklagyepek szigorúan védettek, egyik szép példáját pedig Telki szomszédságában, a kirándulók által ritkábban járt Fekete-hegyek lankáin figyelhetjük meg, ahová a zöld turistajeleket követve juthatunk el. Itt azonban nem csupán az egyre ritkuló feketefenyvesek és kopasz hegytetők, hegyoldalak váltakozása nyújt egyedi látványt, hanem a fantasztikus panoráma is, ami a budai hegyek egy kevésbé ismert perspektíváját adják.
A Nagy-Kopasz kevésbé ismert budai perspektívája. Egy képen a Hármashatár-hegy vonulata, a Hárs-hegy, a János-hegy és a Széchenyi-hegy csúcsai
A legmagasabb pont egyedi kilátója
Sokan az 527 méter magas János-hegyet gondolják a budai hegyek legmagasbbjának, hiszen ez a környezetéből kitörő hegykúp Budapest felől nézve valóban a környék legmagasabb pontjának tűnik, aminek esténként kivilágított, fantasztikus panorámát adó kilátója egyértelműen uralja a tájat. Ám a Budai-hegység legmagasabb pontja mégsem ez az emblematikus hegy, hanem az innen nyugat felé található, a Fekete-hegyek egyikének számító 559 méteres Nagy-Kopasz, ahol szintén egyedi, egy dagadó vitorlára emlékeztető kilátótorony, illetve csodás panoráma fogadja a kirándulókat, mégis csak kevesebben ismerik ezt a helyet.
Kényelmes erdei utakon, akár a Sisakvirág tanösvény jelzésein is felfedezhetjük a Budai-hegység legnyugatibb vonulatát
Nagykovácsiból a zöld vagy a piros háromszögjelzéseken juthatunk ide, a Telkit Budakeszivel összekötő országúttól – még pontosabban az Erzsébet büfétől – pedig a zöld háromszögön, illetve az ezzel az úttal közösen haladó Sisakvirág tanösvényen. Mindkét irányból kb. 3,5 km-et kell gyalogolnunk egy nem túl megerőltető terepen, de néhol azért kisebb kaptatókból is kijut az erre járónak.
Felérve a sűrűn benőtt, lapos hegytetőre, egyszer csak kinyílik előttünk a lombokba zárt ösvény. Szinte a semmiből bukkan fel előttünk a Csergezán Pálról elnevezett, 18 méter magas egyedi faszerkezet, ami első pillantásra is pompás panorámát sejtet.
A Nagy-Kopasz dagadó vitorlája: Csergezán Pál-kilátó
Betonalapzatú tornyát vörösfenyő lécek borítják, legfelső szintjére pedig száz lépcsőfokot megmászva juthatunk fel. A kilátó tágas fordulóiban akár egy népes cserkészcsapat is tábort verhet, így ez a torony egyszerre kilátó és menedék is egyben. Felérve a kilátószintre teljes körpanoráma tárul elénk, ahonnan tiszta időben 100 kilométeres sugarú körben legeltethetjük a szemünket. A budai hegyek ismertebb csúcsain kívül a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Mátra, a Vértes, a Gerecse és a Velencei-hegység is látható. Észak felé rálátunk az Esztergomi bazilikára és a Felvidék egyes részeire, délen pedig a magas kémények Százhalombattát mutatják.
Neve elsősorban az erdő vadjait ábrázoló festményei révén vált ismerté. Grafikusként Tasnádi Kubacska András, Kittenberger Kálmán, Fekete István könyveit illusztrálta. A Nők Lapjában, az Ország-Világban, a Magyar Vadászban és a Nimródban rendszeresen jelentek meg rajzai. A mozgás kiváló ábrázolója volt. Élt és dolgozott Németországban az iráni sah udvarában is, de legszívesebben az erdőben szeretett lenni. Telkiben töltötte élete utolsó éveit, műterme a Budakeszi Erdőgazdaságban volt, hamvait is itt az Anna-laknál helyezték el.
A pompás panorámát nyújtó kilátó turista menedéknek sem utolsó
A megkapó Tarnai-pihenőnél
A Fekete-hegyeknek nem ez az egyetlen lenyűgöző kilátópontja. A kilátótól alig több mint egy kilométerre délre, a zöld háromszögön haladva egy fantasztikus, kopár hegyoldalba érkezünk. Ez a Tarnai-pihenő, ahol egyszerre gyönyörködhetünk az egyedi látványt nyújtó sziklagyepek élővilágában, a fogyatkozó fekete fenyvesekkel mediterrán tájakat idéző hegyoldalban és persze a csodás kilátásában.
A Tarnai-pihenő kopasz sziklakúpja
Ahogy a hegytetőről leereszkedtünk, egyre jobban látszik az elvékonyodó talajréteg. Errefelé az alapkőzet a dolomit, amely az időjárás miatt egyre csak aprózódik és pusztul, és ez a murvásodási folyamat gátolja a zárt gyeptakaró kialakulását. A gyep és a felszínre bukkanó kőzet együttes mozaikja jellemzi az úgynevezett dolomit-sziklagyepeket. Ez a társulás nagyon érzékeny a behatásokra, az ösvényről letérők taposására, ezért csak a kijelölt úton közlekedjünk!
Kilátás a Tarnai-pihenőtől a Zsámbéki-medencére
Ezeket a Budai-hegység legértékesebb élőhelyei között tartják számon. Kialakulásukban nagy szerepe van a dolomit alapkőzetnek, amely magnéziumtartalma miatt nehezen oldható, könnyen töredező kőzet, így a mállás helyett inkább az aprózódás, murvásodás a rá jellemző eróziós folyamat. Ennek következtében talajréteg is nehezen alakul ki rajta, ráadásul a gyér növényzet miatt azt a kevés keletkező humuszt is rendszeresen lemossa a csapadék. A kopár, délies kitettségű, meredek hegyoldalakon csak foltokban tud megtelepedni a növényzet, és az főleg szárazságtűrő, melegkedvelő szubmediterrán fajokból áll. Több endemikus fajnak is otthont adnak ezek az élőhelyek, mint pl. a magyar gurgolya, a henye boroszlán, az István-szegfű vagy a magyar méreggyilok, de a csak a Szénások területén megtalálható pilisi len élőhelye is a nyílt dolomit-sziklagyep. A kora tavaszi időszakban számos védett virág nyílik ezeken a helyeken, mint a tavaszi hérics, a törpe nőszirom, vagy a leánykökörcsin, később az árvalányhajak finom szálai uralják a hegyoldalt.
Forrás: Túrázók nagykönyve - Magyarország túraútvonalai (Budapest és környéke)
A Fekete-hegyek sziklás részeire – mint a Budai-hegységben máshol és szerte az országban – anno gazdasági és talajmegkötési céllal telepítették az igénytelen feketefenyőt. A módszer csak részben vált be, ráadásul a fenyők 10-15 éve egyre gyorsuló pusztulásnak indultak, napjainkban pedig már az erdészet láncfűrészei is tovább gyorsítják ezt a folyamatot, hogy a táj mihamarabb eredeti képét mutassa.
Ne térjünk le a kijelölt ösvényekről, mert a sziklagyepek nagyon érzékenyek a taposásra!
Az ember legszívesebben leheveredne a Tarnai-pihenő sziklagyepes hegyoldalába, de bármennyire is csábító ez az idill, ne tegyük! Maradjunk a kijelölt ösvényen, a hegykúp kitaposott, köves részén, ahonnan ugyanúgy tudjuk élvezni a kilátást. Ne növeljük lépteinkkel a fehérlő tájsebet, és ne tépjük le a védett virágokat. Ha megfogadjuk ezeket az egyszerű szabályokat, akkor elősegítjük a gyógyulásnak indult, ám roppant érzékeny sziklagyepek fennmaradását.
A cikk 2020 szeptemberében jelent meg először.
