Fel a téli pompában ragyogó Kő-hegyre

A hét különálló útvonalat magában foglaló Pilis-Visegrádi Zöld Túramozgalom keretében járjuk a terepet, melynek során már megismertük a lenyűgöző Spartacus-ösvényt és a Pilis legdélebbi bástyájának megannyi érdekességét. Ez alkalommal egy rövid, de annál változatosabb útvonal bejárására invitáljuk a természetjárókat, ami hasonlóan a korábbi tematikánkhoz, szintén zöld jelzésű ösvényeket követve tárja elénk a két egybeforrt hegység izgalmas látnivalóit.

Mindössze nyolc kilométer hosszú a Szentendre nyugati szélét és Pomázt összekötő zöld útvonal, ezért már túránk elején érdemes a térképet böngészve eldöntenünk, hol és mikor teszünk kis kitérőket túraélményünk gazdagításához. Szó sincs arról, hogy az eredeti útvonalunk unalmas lenne, csupán ha nem kerül nagy erőfeszítésbe, miért ne néznénk meg valami egyedit és látványosat. Ilyen például a környék egyik kuriózumának számító Vasas-szakadék – amihez csupán fél kilométeres kitérőt kell tennünk – vagy a kultikus pomázi emlékhelyek, melyek a város történelmébe engednek betekintést.

Ne hagyjuk ki a Vasas-szakadékot

Túránk a Lajos-forrási elágazástól indul, és egy kis aszfaltutas rész után bekanyarodik a téli fagyban is pompás látványt nyújtó erdőbe. Alig teszünk meg pár száz métert a Sás-völgy irányába, máris egy útelágazáshoz érünk. Ha még nem jártunk a Vasa-szakadékban, ne hezitáljunk. A hatalmas és szűk falaival hívogató sziklaszoros mindenképpen megéri az oda-vissza kevesebb, mint másfél kilométeres kitérőt.

A Vasas-szakadék egy 50 méter hosszú és kb. 20 méter mély természeti képződmény, melynek hasadékbarlang formájában a föld alatt is van folytatása. A Visegrádi-hegységben 15 millió évvel ezelőtt nagy erejű vulkánkitörések zajlottak. A sorozatos kitörések, a kráterek és lávadómok összeomlásai, valamint a vulkánok lejtőin végigsöprő törmeléklavinák együttesen hozták létre ezeket a látványos, egymásra rétegződött sziklatömböket.

A szűk sziklaszoros létrejöttéhez a földkéreg mozgására is szükség volt, mely során törések keletkeztek, amit a víz munkája tovább mélyített. Idővel a víz elérte a puhább andezittufát, ezzel pedig meggyengült a felső, keményebb rétegek alátámasztása, és a lejtőn megcsúszó kőtömeg szétnyílt, hátrahagyva a mai szakadékot, avagy a részben látható hasadékrendszert.

Miután megcsodáltuk e roppant sziklafalakat, visszatérünk a zöldre, ami a Cseresznye-hegy és a Kis-Kő-hegy közti vadregényes völgyszorosban vezet minket felfelé. Egy hosszú, de nem túl megterhelő emelkedőről van szó, ami nem csupán a mi utunknak, de a Kő-hegyi tanösvénynek is része. Ennek az útnak sárga T-betű a jele, ami velünk párhuzamosan a Kő-hegyre tart. A tanösvény mindössze 4 km-es útvonalát leginkább tavasszal vagy nyáron, már kizöldült erdőben érdemes bejárni.

A már-már elfeledett Kőhegyi-tó

Az emelkedős részt letudva egy teljesen más hangulatú erdőbe érkezünk. Bokrokkal szegélyezett ösvényünkről alig pár méteres kitérőt téve felkereshetjük a híres, mára már kiszáradt Kőhegyi-tavat, amin hajdanán még csónakázni is lehetett. Napjainkban legfeljebb tavasszal áll benne némi hólé és csapadék. A régmúlt vízben gazdag élőhelyének mára csak pár hírmondója akad. A régi partvonalra az idős fűzfák utalnak, de ma már az egykori tómedret is elfoglalták a füzek és nyárfák. A tó hajdani mocsári növényzetének (gyékény, nád, sás) mára alig maradt nyoma, és az unkabékák száma is jelentősen megcsappant. A tó kiszáradását nem csupán a klímaváltozás idézte elő. Ha a tómeder agyagrétege újra zárul, talán a víz jelenléte is állandósulhat.

Az egykori tó közelében és a hegy sziklaszirtjeinek tetején áll a Czibulka Jánosról elnevezett Kő-hegyi Menedékház. Környezetében és hangulatában egy klasszikus turistaházhoz érkeztünk, ami nem minden nap és minden órában fogadja a vendégeket, de lényegében egész évben nyitva van. Az élelmen és a frissítőkön túl 24 férőhelyes szállást, a ház előtti területen pedig padokat és tűzrakót találunk.

Egykoron a turistaháztól is volt kilátás, de mára a fák annyira megnőttek, hogy a panorámáért tovább kell gyalogolnunk a zöldön a Petőfi-kilátó sziklateraszához. Persze télen könnyen előfordulhat, hogy a ködös, párás időben az orrunk hegyéig sem látunk, de ha szerencsénk van, legalább Napóleon kalapját megcsodálhatjuk. A Kő-hegy Pomáz felé eső jellegzetes andezitszikláját nevezik így, ami a környezeti hatásoknak kevésbé ellenálló kőzetrétegek folyamatos kopásával jött létre.

A Kő-hegy tetején

A Kő-hegy egy 366 méteres magaslat, aminek jellegzetes sziklafalait legfőképpen az alatta elterülő laposabb vidékről lehet megcsodálni, illetve a hatalmas sziklafalat innen a kilátóból is szemügyre vehetjük. Szentendre irányából, ahonnan mi is jöttünk, olyan, mintha kényelmesen felsétálnánk egy platóra, ami bár közel százméteres függőleges falakkal magasodik a Duna síkja fölé, mégsem kelt bennünk igazi csúcshatást. Ha a hegytetőre Pomáz felől, a meredeken kapaszkodnánk fel, akkor biztosan másként vélekednénk erről, de mindezzel együtt is egy fennsíkról beszélhetünk, ami a Kő-hegy tetején elterül.

Pomáz irányába az említett meredek útszakaszon folytatjuk a túrát, ami kb. két és fél kilométeren keresztül, változatos terepviszonyokkal éri el a város utcáit. A helyenként kimondottan csúszós ereszkedés közben érintjük az épphogy csepegő János-forrást, később pedig az egykori Acsay turistaház helye mellett is elhaladunk egy látványos, szurdok jellegű völgyszorosban. Bár a végállomásunk Pomáz, a település utcáin még sokat fogunk trappolni, mire elérjük zöld utunk végállomását.

Ebben a városi sétában érdemes kicsit eltérni a zöld jelzések követésétől. Pomázon a mai épületek mellett régmúltat idéző hangulatos házakat, látványos kastélyt és templomot, valamint több egyedi emlékművet is megcsodálhatunk. Reméljük, hogy ötletet és kedvet adtunk a Pilis és a Visegrádi-hegység téli felfedezéséhez, ami megfelelő felszereléssel ebben az időszakban is élvezetes időtöltés lesz.

A cikk először 2020 januárjában jelent meg.