Soós Ferenc kutyájával, Forinttal április végén indult útnak Hollóházáról, hogy egyvégtében végigjárja az Országos Kéktúrát (OKT). Egy elveszett telefonnak köszönhetően már nemcsak családja és barátai, hanem a kéktúrázók internetes közössége is szurkol a sikerükért. A Balaton-felvidéken csatlakoztunk hozzájuk egy rövid szakaszra.
A kercaszomori párossal az idei nyár egyik legforróbb napján találkoztunk a Csobánc aljában, majd együtt sétáltunk be Káptalantótiba. Elöl Forint kutya, mögötte Feri bácsi, hátul pedig az OKT Facebook-csoportjának képeiről már jól ismert kerékpáros utánfutó. Feri bácsi eredetileg egyébként nagy hátizsákkal indult útnak, de hamar kiderült, hogy nem bírja a csípője, ezért váltott menetközben erre az alternatív csomagszállítási módra, ami egyelőre remekül bírja a kiképzést, leszámítva persze a saras és sziklás szakaszokat.
Születésnap az erdőben
Feri bácsi a Kéken ünnepelte a 75. születésnapját, de a 70. évét is hasonlóan sportosan köszöntötte, akkor egy őrségi terepfutó versenyen indult. Az OKT végigjárása tulajdonképpen egy hirtelen ötlet volt részéről, szerette volna a 75. születésnapját az előző jubileumhoz hasonlóan valami emlékezetes teljesítménnyel megünnepelni. S ha már eldöntötte, meg is kellett valósítania azt. „A mi családunkban, ha kimondunk valamit, azt már nem lehet visszaszívni.” Népes családja – 5 gyermeke és 11 unokája nem lepődött meg a terven. „Ismerik az apjukat és a nagyapjukat” – mondja nevetve.
70. születésnap az őrségi futóversenyen
Mindebbe persze úgy vágott bele, hogy komoly sportolói múltja van. Fiatal korában először atletizált, majd évekig kajakozott, később pedig átváltott a tájfutásra. Egy szakmunkás képzőben volt kollégiumi nevelő és óraadó testnevelő tanár, majd az iskola Országjáró Diákkörének a vezetője is ő lett. Akkoriban találkozott a tájfutással, amit nemcsak versenyzőként művelt, de edző is lett. Alapítottak is egy szakosztályt Dunaújvárosban, ahol akkoriban éltek. Számos fiatal versenyző köszönheti neki sikereit és a sportág szeretetét, többek között az egyik fia is, aki a válogatottságig vitte.
A kéktúra egyben tisztelgés is az egykori sport- és edzőtárs, Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, többszörös magyar bajnok sífutó emléke előtt, aki két éve, április 24-én hunyt el. Feri bácsi ezért is választotta ezt a napot az indulásra.
A nagy kutyasétáltatás
Feri bácsiék – pláne ilyen forró napokon, mint ez a ma is – mindig hajnalban indulnak. A napirend fix pontja a reggeli, ami gyakran vízben főtt zabpehely. Olykor még Forint is ezt eszi, szalonnával ízesítve. „A reggeli lényeges, sokszor van, hogy napközben csak vizet iszom, és aztán este eszem újra. De ha napközben megállok vásárolni, megeszem pár kefirt, meg pár karéj kenyeret uzsonnára. A táplálkozásom alapja a zabpehely, ami nagyon praktikus, lassan felszívódó szénhidrát, nincs víztartalma, tehát egy fél kilóból nagyon sok ételt ki lehet hozni. Megfőzöm reggel vízzel, teszek hozzá fahéjat, kurkumát, gyömbért, ha van egy fél vajat, és darált diót. Ezzel el lehet menni sokáig.”
Tájfutóként a tájékozódás nem okoz számára gondot, bár a tájolóját rögtön az elején, Hollóháza után elvesztette. Most már van egy navigációs program a telefonján, ha elbizonytalanodik, az kisegíti. „A térképet néha megnézem, de van egy olyan célom, hogy lehetőleg a telefont se használjam, és megpróbáljak a jelek alapján menni. Az az igazság azonban, hogy csak a jelzésekre hagyatkozva sok helyen nehéz tájékozódni.”
A holmijai közül már hazaküldött egy-egy pár kilós adagot, hogy minél kevesebbet kelljen cipelnie. „Most három pólóm van, egy hosszú ujjú technikai felsőm és egy alsóm. Sátram nincs, de papucsom van, a nap végén jólesik cipő helyett ebben lenni. A konyhát egy kis gázfőző jelenti, amin akár zöldséges csirkeragut is készítek.”
Az egyedülléttel nincs problémája. „Szeretek egyedül lenni, de amúgy meg nem is vagyok egyedül, mert Forint itt van, lehet hozzá szólni, lehet miatta kicsit bosszankodni.
Csak ránéz az ember, és jó kedve lesz.
A kicsit bohókás, hatéves Border Collie-keverék jól bírja a túrát, a túrázók, és több helyen a szállásadók is elkényeztetik. Itt, a káptalantóti buszmegálló mellett, ahol leültünk beszélgetni, egy buszra váró kislány jön oda az anyukájával, megkérdezik, megsimogathatják-e Forintot. A kutya, mióta megérkeztünk, az árnyékben hever, élvezi a déli sziesztát, de a váratlan látogatók érkezésére kinyitja a szemét és heves farkcsóválásba kezd. Feri bácsi egyébként indulás előtt nem árulta el az ismerőseinek, mire készül, a beharangozó posztjaiban csak a „Nagy kutyasétáltatás” álnéven emlegette a közelgő kalandot.
Közben meg lehet betegedni, és meg is lehet gyógyulni
Ezen a reggelen Szentbékálláról indultak, ahol az éjszakát a szabad ég alatt töltötték. Szállást már nem sikerült találniuk, de Feri bácsi utólag nem is bánja, mert így pénzt spórolt meg, a hőmérséklet meg kellemes, 20 fok körül volt éjszaka is.
A korábbi szakaszokon azonban többször is meggyűlt a baja az időjárással.
A Mátrában például végig esett az eső, a Kékesen vihar volt, mire felért, és egy síház teraszán tudtak csak aludni, de legalább tető volt a fejük felett, bár reggelre így is minden holmijuk nedves lett.
A Cserhátban átesett egy vírusfertőzésen, amitől úgy legyengült, hogy alig tudott felmenni a dombokra. Feri bácsi, ahogy ő is mondja magáról, konok és keményfejű ember, az a típus – teszem már hozzá én ennyi ismeretség után – aki a jég hátán is megél. Egy ilyen helyzetben sem pánikol be, inkább az ösztöneire hallgat. „Tudtam, hogy ilyenkor koplalni kell, sok folyadékot kell inni, meg ismerem azokat a füveket, amikből teát kell főzni. Két nap alatt túl voltam rajta.”
A Gerecsében aztán megint végig esett az eső, hatalmas felhőszakadások voltak, és az út során először úgy érezte, lehet, hogy nem fog sikerülni, amit eltervezett. „Megfázott a derekam. Régebben volt egy isiászom, amikor egy hétig nem tudtam kinyújtani a lábamat, és itt úgy éreztem, hogy ez kezd előjönni. Az jutott először eszembe, ha ez így van, akkor nincs tovább, akkor haza kell valahogy vitetnem magam.
De aztán azt mondtam, ha nem jön rendbe, akkor itt fogok bivakolni két hétig egy esőkunyhóban, amíg meg nem javul.
De szerencsére nem kellett két hét, elég volt három nap. Érdekes, mintha valaki megrendezné a dolgokat, ugyanis kiderült, hogy másnap épp Gánton kezdődött az országos tájfutó bajnokság. Ha nem sérülök le, akkor mentem volna tovább, így maradtam, és megnéztem a versenyeket, szurkoltam a Vas megyei fiataloknak, és találkoztam olyanokkal, akikkel 40 éve együtt sportoltunk.”
Az elveszett telefon
Június elején Feri bácsi elvesztette a telefonját, így egy pár napig a családja semmit nem tudott róla. Az Országos Kéktúra Facebook-csoport tagjai azonban akcióba lendültek, és aki találkozott velük, posztolt róluk egy képet, hogy a család tudja, jól vannak, és merre járnak épp. Ezeknek a posztoknak köszönhetően Feri bácsi és Forint alighanem a 10 ezer fős csoport legismertebb kéktúrázóivá váltak, akiknek azóta egyre többen szurkolnak.
Feri bácsi mindebből egyelőre csak annyit érzékel, hogy útközben többen is megállítják, közös képet kérnek tőlük. De mint mondja, ez egyáltalán nem terhes számára, sőt jólesik az emberek őszinte érdeklődése. Önzetlen kedvességet egyébként olyanoktól is kapott, akik nem tudták, hogy ki ő. Volt, aki a kocsijának a kerekét javította meg, majd szállást is adott neki, más vacsorára valót vitt, volt, aki spontán egy Balaton szeletet nyomott a kezébe, egy hölgy Forintnak hozott szárított marhacsíkokat, mert tudta, hogy szembe mennek egymással a Kéken, és valahol találkozni fognak.
A jó, a rossz és a kakukkfű-illatú bor
Feri bácsinak most már újra van telefonja, de nem volt egyszerű megkapnia azt. Az első találkozási pontra, Pilisszentkeresztre Feri bácsi jóval előbb érkezett meg, mint a postán várt telefon. A család újratervezett, és az újabb átvételi helyszín Gánt lett, ahol már jó volt az időzítés, de ott meg egyéb körülmények kavartak be a tervbe. „Mikor a fiam feladta a telefont, akkor Gánton még volt posta, mire megérkezett a csomag, addigra megszűnt, és már csak mobilposta járt a faluba. Mikor odaértem, mondták, hogy pont előttem ment el az autó.” És itt megint az emberek kedvessége segített. Az önkormányzat falugondnoka elintézte, hogy ne kelljen még egy-két napot várnia az új készülékre, és megkaphassa még aznap.
Ahogy a hétköznapokban, úgy a Kéken is akadnak azért rossz tapasztalatok és nemcsak szíveslátással találkozik az ember. Feri bácsi több szakaszon hiányolja az útvonal karbantartását, és vannak olyan sziklás, meredek részek, ahol szerinte sokaknak nehéz lejönni, ezért érdemes lenne ott az útvonal-módosítást megfontolni.
Többször is nehézséget okozott számára, hogy nem kapott szállást.
Általában kimondva vagy kimondatlanul azért, mert egyedül van, és csak egy éjszakát maradt volna, de volt, ahol Forint jelentett problémát, még úgy is, hogy ő egyébként mindig kint alszik. Voltak olyan zarándokhelyek is, ahol úgy érezte, nem igazán látják szívesen a fáradt vándort. Vannak azért pozitív példák is, ahol például táblán is hirdetik, hogy egy embert, egy éjszakára is szívesen látnak, vagy ahol még kutyapaplannal is kedveskednek Forintnak. Feri bácsi a Naszály lábánál fekvő Ősagárdon is nagyon jó élményeket szerzett, itt ugyanis nemcsak nagyon kedvesek voltak vele, de a szálláskeresés is egyszerűen ment. Az önkormányzat kialakított itt egy remek, olcsó, konyhával ellátott turistaszállást. Ilyenből kellene még sok a kéktúra útvonala mentén – mondja.
Egy ilyen hosszú úton kedvenc szakaszokból és emlékezetes pillanatokból is akad jó néhány. „Nagyon tetszett például a Börzsöny. Ott még korábban nem jártam. Egy nap alatt Nógrádból felmentem a Nagy-Hideg-hegyre, másnap meg lent voltam Nagymaroson. A parton, egy félreeső helyen főztem meg a vacsorámat, az ország legszebb panorámájával háttérben. És miközben eszegettem a csirkeszárnyakat, néztem, ahogy az este fényei átúsznak a visegrádi fellegváron.”
Hasonló szép élményeket szerzett a Tokodi pincéknél is. „Sokszor hozzátartozik a napi programhoz, hogy a helyi borokat is megkóstolom. Ez az egyik legkisebb borvidék, és mindenfelé kakukkfű nő, aminek az illata ott van a cserszegi fűszeresben is. Itt olyan kedves emberekkel találkoztam, akikkel remekül elbeszélgettünk, például a mézbogyó-termesztésről. Én is kertészkedem, és hasonlóan bogyó-mániás vagyok. Mondhatni barátokat is gyűjtök az út során. Van néhány olyan hely, ahová vissza fogok menni, például ide.”
Idős korban is lehet aktív az ember
Feri bácsi célja nem csak az, hogy végigjárja az 1172 km-t, de teljesítményével szeretne példát is mutatni az idősebb generációnak, és szeretné az aktív életmódot népszerűsíteni. Ahogy tette azt Monspart Sarolta is, aki Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata néven időskorúak számára népszerűsítette a mozgást. Feri bácsi is szeretne otthon egy hasonló túraklubot létrehozni, egy aktív közösséget építeni, olyan emberekkel, akikkel bebarangolhatják a környéket, a zalai dombokat, és nagy kedvencét a Mura-vidéket. És ahogy mondja, egy edző, egész életében edző marad, így tanácsokkal is szívesen segítené a túratársakat. „Hetente többször kell túrázni, sétálni, mert ennek van hatása. Ha így tesz az ember, akkor csökken a vérnyomása, erősebb lesz a szíve, jobb a közérzete, a berozsdásodott ízületek is jobban működnek, nem beszélve arról, hogy nem lesz depressziós sem.”
A távlati tervek előtt persze most még van egy kis dolga, be kell fejeznie a kéktúrát. Amiből most már 300 km-nél is kevesebb van hátra. „Most már hazafelé tartok. Zala és Vas megye az én hazám, a kettőnek a határán lakom, és most már eléggé honvágyam van.” Eredetileg volt egy elképzelése arról, hogy mikor szeretne beérni, de most már másképp látja ezt. „Úgy terveztem, hogy a hazai pályán majd gyorsítok, hosszabbak is a nappalok, majdnem bele lehet gyalogolni az éjszakába, de nem akarom erőltetni, inkább vigyázok a csípősérülésemre.
Úgy kell menni, hogy holnap is el tudjak indulni.
Az elején még tombolt bennem a tűz. Saci emlékére, szinte felszaladtam a Nagy-Milicre. Így a vége felé már nincs már bennem akkora tűz, inkább meditatívvá, szinte életmóddá vált ez az egész, furcsa is lesz, ha már nem megyek mindennap.”
Feri bácsi szeretne majd egy úti naplót írni a kéktúráról. „Nemcsak az utamat írom le, hanem azt is, amin közben gondolkoztam, meg a régebbi sportéletemből is bizonyos jeleneteket, amik kötődnek valahogy a kéktúrához, mert úgy érzem, hogy egész eddigi életemben készültem erre az útra.”
