Földvárak nyomában

A Tihanyi-félsziget egyik legszebb panorámája tárul elénk, ha a Barátlakások és Szélmarta-sziklák közt félúton körültekintünk az Óvár-tetőről. Előttünk a Külső-tó, mögötte az Apáti-hegy, a nemrégiben átadott, római őrtoronyra emlékeztető kilátóval, nem messze a Belső-tó, kicsit távolabb a Balaton víztükre csillog. A fennsík oldala meredeken fut a mélybe alattunk, s aki nem tudja, nem is gondolja, hogy épp egy hajdanvolt sánc maradványain sétálgat, a bronzkor végén és a korai vaskorban ugyanis épp itt állt a Balaton-vidék legnagyobb földvára.

Földvár alatt általában a védelmi funkciót ellátó sáncokkal körülzárt helyeket értjük, amelyek az őskortól a középkorig terjedő időszakban létesültek. A sáncok építésében nem csupán földet, de sok helyen fát, sőt követ is használtak, és a védművekkel körülkerített terület gyakran hatalmi központként is funkcionált.

Sajnos mára az intenzív mezőgazdasági és erdőgazdasági művelés miatt az egykori földvárak közül nagyon sok részben vagy teljesen eltűnt. Azok, amelyek megmaradtak (és domborzati elemként is azonosíthatók), történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képviselnek, a természetvédelmi törvény értelmében „ex lege” védettséget élveznek, vagyis a törvény erejénél fogva védettek.

Vaskori központ a Jakab-hegyen

A Nyugati-Mecsekben található Jakab-hegyen viszonylag kis területen meglepően sok látnivaló koncentrálódik. Ha Kővágószőlős központjából elindulunk a hegyre, és követjük a Kövirózsa tanösvényt, a Babás-szerkövek fura alakzatai, a Zsongor-kő lélegzetelállító panorámája és a pálos kolostorrom meghitt nyugalma után az erdőben néhány méter magas sáncokra lehetünk figyelmesek. Ezek Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb földvárának a maradványai, amelyet a korai vaskorban (az i. e. 8. században) a hallstatti kultúra népe épített.

A földből és kőből emelt, sáncokkal övezett földvár olyan volt, mint egy kisebb város, a nagyobbik, sáncokkal övezett telep 900 méter hosszú és 500 méter széles lehetett. Az erődítményt dél-délnyugat felől lehetetlen lett volna bevenni, hisz szakadékos sziklafal védte, így itt alacsonyabb volt a sánc, de a keleti és a nyugati oldalon, ahol igazán sebezhető volt a terület, a sánc a hatméteres magasságot is elérhette. A hegyet az i. e. 2-1. században a kelták is lakták, és a rómaiak érkezése, illetve Sopiane, Pécs ókori ősének alapítása előtt itt, a Jakab-hegyen lehetett a régió központja.

Madárlátta erődítések

Magyarországon az ismert földvárak száma egyre nő, ugyanis a légi régészetnek köszönhetően az eddig rejtőzködő erődítmények is lassan felfedik magukat. „ A nem kőből épített, erődített települések száma jelenleg ezer fölött van. Az utóbbi években évi 2-3 új erődítést azonosítunk” - mondja dr. Czajlik Zoltán régész, aki egyike annak a néhány kutatónak, akik régészeti célú légi fényképezéssel foglalkoznak. Az ELTE tanszékvezető egyetemi docense az időjárástól és a pénzügyi lehetőségektől függően évente 30-70 órát repül, a múltat kutatva a magasból. Elmondása szerint már kísérleteznek drónokkal, de az új erődítések felkutatásához még mindig alkalmasabbnak tűnik a hagyományos technika, vagyis a kisgépes, régészeti célú légi fényképezés.

Legépebben fennmaradt földváraink - a szabolcsi és a borsodi földvár - persze nemcsak a magasból, de a föld felszínéről is elég jól láthatók. Mindkét építmény a honfoglalást követően létesült, és az államalapítást után vármegyei központként működött. A Felső-Tisza mellett fekvő Szabolcs település földvárát Anonymus szerint a honfoglalás után Szabolcs vezér építette. A háromszög alaprajzú építmény oldalai 200-300 méteresek, területe 3,3 hektár, és meglehetősen jól védhető volt, ugyanis egykor a Tisza és egy mesterséges folyóág teljesen körbezárta.

Hasonlóan jól védhető helyen állt a Bódva és mocsarainak ölelésében épült Borsod vára. Az egykori Borsod falu ma Edelény része, és az itteni földvárról kapta Borsod vármegye is a nevét. A vár sáncai mára erősen lepusztultak, de egyes helyeken még így is öt méter magasak. Az építés során a 10 méter széles földsáncokat fagerendákkal is megerősítették. A sáncok által körülzárt, mintegy 1,7 hektárnyi területen a régészeti ásatások során egy komplett 10. századi falut tártak fel, amelynek egy kis temploma is volt, és a kutatások során az is kiderült, hogy a település egy tűzvészben pusztult el.

Ahol a macskahere is menedékre lel

Egykoron az érdi Kakukk-hegy felé vezető úton sokkal nagyobb élet lehetett, mint most. Itt haladt ugyanis a mai Százhalombatta területén fekvő Matrica és a nagytétényi Campona légiós tábora közötti út, amelynek darabjai itt-ott még ma is látszanak. Az érdi pincék után rákanyarodunk egy földútra, mediterrán hangulatú mandulaliget mellett haladunk el, távolabb az erőmű kevésbé hangulatos tornyai állnak.

Végre rátalálunk az Érd határában emelkedő Sánc-hegyre és a Százlábú tanösvényre, amely elvezet bennünket egy több ezer éve emelt földvár maradványaihoz. A területet ma sem lenne könnyű a Duna vagy a Téglagyári-völgy felől megközelíteni, olyan meredeken szakadnak itt a mélybe a falak. A magasparton i. e. 2000 táján települtek meg az első emberek, és a terület mintegy 800 éven át folyamatosan lakott volt, majd hosszabb szünet után, az i. e. 7-6. században újra megtelepedtek itt. Ekkor épült a ma is látható magas sánc.

Ahogy sétálgatunk, belebotlunk egy szép macskaheremezőbe Ez persze nem meglepő, hisz a sáncnak és a plató meredek lejtőinek nemcsak kultúrtörténeti szempontból van fontos szerepe, de botanikai értékekkel is bírnak. Ezen területeket ugyanis nem tudták mezőgazdasági művelés alá vonni, így fennmaradhatott az értékes, természetközeli lösznövényzet, amely egyébként mára már csak kevés helyen található meg az országban.

Nagy fal

A természetvédelmi törvény nemcsak a zárt, de a vonalas, védelmi céllal épült védműveket is földvárnak tekinti. Ezek közé tartozik a Csörsz-árok is, amelyet egyesek egyszerűen csak a „magyar kínai nagy falként” emlegetnek. Vannak, akik már régóta a világörökségek sorában szeretnék látni, mások - gyaníthatóan ők vannak többen - még csak nem is hallottak róla soha.

„A Csörsz-árokkal kapcsolatban még ma is rengeteg a rejtély” - mondja Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna térképész, a gödöllői Szent István Egyetem docense, aki évek óta foglalkozik a sáncárokrendszerrel.

A Csörsz-árok a ma uralkodó nézet szerint egy árokból és sáncból álló védelmi rendszer, amelyet a 3. és a 4. század fordulóján (római irányítással) az itt élő szarmaták építettek, hogy így próbálják magukat megvédeni az északról és keletről fenyegető barbár törzsek ellen. A rómaiak előretolt védvonalaként is funkcionáló védművön éveken át több ezer ember dolgozott. A párhuzamos sáncokból álló Csörsz-árok átlagos mélysége és magassága is 2,5 méter körül volt, vagyis méreteit tekintve valóban lehetett védmű.

Több alternatív elképzelés is létezik azonban, amelyek másként magyarázzák a sáncárokrendszer létét. Ezek egyike szerint például a Csörsz-árok országút lehetett, ezt támaszthatja alá, hogy a sánc szélessége 3,5 és 10 méter között változott, vagyis egy szekér elférhetett rajta. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a sík vidékek vizeinek szabályozásában játszott szerepet, más szakrális jelentőséget tulajdonít neki, de olyan kutató is van, aki szerint a Csörsz-árkot nem is a szarmaták, hanem sokkal korábbi népek hozták létre. Vagyis egyelőre semmit nem lehet tudni biztosan.

Titkok a tájban

A Csörsz-árok több mint 1500 éven át szinte teljes nyomvonalán jól látható volt, a legtöbb régi térképen is jelölték. Ma azonban sok helyen már hiába is keresnénk, az intenzív mezőgazdasági és erdőgazdasági művelés szinte teljesen eltüntette. Ahol megmaradt valami - például Kerepes és Mogyoród, illetve Gödöllő és Valkó között -, ott is többnyire a helyismerettel bíró emberek kalauzolása kell ahhoz, hogy rátaláljunk, máshol pedig már csak a légi felvételek árulkodnak arról, hogy egykor merre is haladt a monumentális védmű.

Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna és munkatársai évek óta tartó munkájának eredményeképpen nemrégiben elkészült az a térkép, amely utcaszinten ábrázolja a Csörsz-árok nyomvonalát és a még ma is látható darabjait. De a gödöllői kutatók nemcsak térképet készítenek, szeretnék egyetlen nagy adatbázisba összegyűjteni a különböző tudományterületek vonatkozó eredményeit és információit.

Néhány éve megalapították a Csörsz-árok Mente Egyesületet is, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy a Csörsz-árok minél magasabb védelmi státuszt kapjon, illetve minél szélesebb körben váljon ismertté. Létrehoztak egy vándorkiállítást, előadásokat tartanak, és több kiadványt is kiadtak már, köztük egy mondagyűjteményt is. A titokzatos Csörsz-árok ugyanis már a régi korok embereit is foglalkoztatta, akik mondák és mesék révén próbáltak magyarázatot találni arra, kik és miért építhették a sáncot. Nevet is adtak neki, a különböző tájegységeken azonban másképp nevezték el, volt ahol Ördög-ároknak, máshol Avar-ároknak, Óriások árkának vagy Tündérek útjának hívták, de Ároktő és Jászárokszállás településneve is innen ered. A legismertebb elnevezésben szereplő Csörsz egyébként egy mondabeli avar király volt, aki, hogy elnyerje szerelme kezét, egy hatalmas folyómedret is hajlandó volt kiásatni népével.

Harkányiné dr. Székely Zsuzsanna szerint a Csörsz-árokban hatalmas potenciál rejlene. „Létre lehetne hozni tanösvényeket, lehetne rekonstruálni egyes szakaszokat, a települések saját Csörsz-mondáikra alapozva fellendíthetnék a helyi idegenforgalmat. Ma a történelmi turizmus egyre több embert vonz. Nyugat-Európában Hadrianus vagy Antoninus fala a világörökség része, a rekonstruált védművekre nagyon sokan kíváncsiak.” Reményeik szerint egyszer majd a Csörsz-árok is a világörökség része lesz, de addig is azon dolgoznak, hogy minél többen megismerjék múltunk e rejtélyes szeletét, mert - ahogy Zsuzsa is mondja - csak azt védhetjük meg, amit szeretünk, és csak azt szerethetjük igazán, amit ismerünk.

A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. novemberi számában.

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.