Ha akarom olyan, mint egy zacskó, egy kifordított bundakesztyű vagy egy jó meleg gyapjúzokni. Akárminek is nézzük, az biztos, hogy a függőcinege fészke egy építészeti remekmű és semmi mással nem lehet összetéveszteni.
Főleg síkvidéki folyó- és tópartokon láthatjuk ezeket a különleges fészkeket és gazdáikat, a függőcinegéket. A fészek alapanyagát nádbuga, barka- és gyékénybuzogányok pelyhei adják. A madár a fészket általában fűzfák ágvilláira szövi, ritkábban nyár-vagy égerfát választ. A zacskóalakú fészekbe a tetején található csőszerű bejáraton lehet bejutni.
Az elhagyott fészkeket régen zokninak és kesztyűnek is használták. „Ez a kis remeklés oly tömött és oly meleg, hogy a dunamenti füzeseket búvó ráczság buzgón szedi, felhasogatja, hogy tél idején melegítő kapczának használhassa kis gyerekének lábára” – írja Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyvében.
A függőcinegék társas madarak, de a költési időben a fészek körül kisebb területet tartanak fenn. Évente két, olykor három alkalommal is fészkelhet. Egy fészekalj átlagosan 5-8 tojásból áll. Főleg rovarokkal táplálkozik, de pókokat is fogyaszt, télen pedig a nád és a gyékény magjaival táplálkozik. Rövidtávú vonuló, de áttelelő példányok is akadnak.
A cikk először 2020 júniusában jelent meg.
