A kék sáv jelzéssel megjelölt, közel 85 km-es bükki túraútvonal hazánk legnagyobb átlagmagasságú és több tekintetben is legváltozatosabb hegységén halad keresztül. A különböző korú és típusú kőzeteken rendkívül változatos domborzat alakult ki az elmúlt évmilliókban, amelyek nagy részét érinti az Országos Kéktúra útvonala. A Bükk turistaútjait járva egy földtörténeti időutazáson vehetünk részt, ahol a kőzetek nyitott könyvként mesélnek a régmúlt idők geológiai eseményeiről.
A tágabb értelemben vett Bükk legősibb kőzetei az északi területeken és az Upponyi-hegység vidékén fordulnak elő. Itt a földtörténeti óidő (paleozoikum) ordovícium és perm időszaka között (kb. 450–250 millió éve) képződött üledékes kőzetek, majd később különféle mértékben metamorfizálódott változataik (pl. agyagpala, kristályos mészkő) fordulnak elő. A Bükk fő tömegét viszont különféle középidei (mezozoikumi) üledékes kőzetek (pl. mészkő, dolomit) építik fel, méghozzá jelentős vastagságban. Ilyen triász időszaki mészköveken gyalogolhatunk például a Bükk-fennsík dolinákkal és víznyelőkkel tarkított felszínén, és a „bükki kövek” merész leszakadásain is. A jura időszak már kevesebb földtani képződménnyel képviselteti magát (főleg a délebbi területeken), de például a Szarvaskő környéki bazaltos képződmények ide tartoznak. A juránál fiatalabb kőzetek/üledékek már csak foltokban jelennek meg, kivéve a Bükkalját fedő nagy vastagságú vulkáni tufákat (ezeket nem érinti az OKT).
Az ismeretlen Damasa-szakadék
Az Országos Kéktúra bükki szakasza a Sajó mellett fekvő Putnokról (bélyegzőhely) indul. A Határ-völgy végigjárása után az Uppony feletti Szilas-tetőn találjuk magunkat. A Köbölic-tető térségében a kék sáv jelzésből kelet felé kiinduló kék kereszt jelzésen érdemes egy rövid kitérőt (összesen 4 km) tenni egy egyedülálló és látványos földtudományi értékhez, a misztikus Damasa-szakadékhoz.
A Csom-patak által létrehozott Egres-völgy völgyfőjének közelében található szakadékról azt gondolhatnánk, hogy a völgyi vízfolyás eróziós tevékenysége hozta létre. Ez az esetek döntő többségében így is lenne, a Damasa-szakadék kialakulása viszont ennél prózaibb, s az ok természetesen a földtani felépítésben keresendő. A szarmata korszak elején (kb. 13 millió éve, a miocén korban) a területen andezites jellegű vulkanizmus indult meg, amely több tíz méter vastag vulkáni anyagot produkált. Az így megszülető andezitagglomerátumnak nevezett vulkáni törmelékes összlet jellegzetessége, hogy a legfinomabb portól a több köbméteres tömbökig szinte minden átmérőjű törmelékszemcse előfordul benne. A vulkáni rétegsor a már korábban lerakódott tengeri (pl. márga, agyagmárga) és folyóvízi üledékekre, illetve részben azok közé települt, mivel a vulkáni működés tengeri, majd folyóvízi környezetben zajlott. A laza és az agyagtartalma miatt csuszamlásra hajlamos üledékeket, valamint a rájuk telepedő vulkáni anyagot a Csom-patak eróziója nyitotta meg a lassú bevágódása következtében. A nehéz vulkáni anyag az alatta lévő üledékek megcsúszása miatt hatalmas blokkokra hasadozva „sétált le” az alatta lévő völgybe, létrehozva a Damasa-szakadékot. Láthatjuk tehát, hogy a látványos földtudományi értéket nem folyóvízi erózió, hanem tömegmozgás hozta létre, különlegessé és egyedivé téve annak kialakulását. A hatalmas szakadás kialakulási idejéről kevés információnk van, de egyes kutatók szerint a 19. század közepének földrengései is elősegíthették azt.
A hatalmas lecsúszott kőzetblokkok között labirintusszerű, zegzugos álbarlangrendszer alakult ki.
A kitérő után a kék kereszt, majd a kék háromszög jelzésen juthatunk vissza az Országos Kéktúrára. A kéken Uppony felé vándorolva hamarosan a Három-kőhöz érkezünk, ahol a szép kilátás mellett a Damasa-szakadékból már ismerős miocén andezitagglomerátumokat is tanulmányozhatjuk. Ne feledjük: óvjuk, védjük a természet értékeit, hisz a Bükki Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Lázbérci Tájvédelmi Körzetben járunk, akárcsak az Upponyi-szorosban.
A Kalica-tető keresztje, a háttérben Uppony községgel
Hazánk legnagyobb szurdoka, az Upponyi-szoros
A Három-kőtől pár kilométeres ereszkedés után a festői Uppony községben találjuk magunkat, ahol feltölthetjük készleteinket, bélyegezhetünk, illetve akár meg is szállhatunk. A települést kelet felé elhagyva hófehér sziklafalakkal szegélyezett, árnyas szurdokba jutunk. Megérkeztünk hazánk legnagyobb és leglátványosabb szurdokvölgyébe, az Upponyi-szorosba.
Az Upponyi-hegység a Bükk északi szomszédságában helyezkedik el, ezért kevésbé közismert, mint délebbi „nagy testvére”. A terület pedig maga a geológiai paradicsom. Az erdőkkel fedett, változatos domborzatú hegység magyarországi szinten is idősnek mondható kőzetféleségekből épül fel, amelyek üledékanyagai a paleozoikum ordovícium és karbon időszaka között (kb. 450–300 millió éve) rakódtak le. Az eredetileg homokos, agyagos és meszes üledékek a földtörténet későbbi szakaszában a földkéreg mélyebb régióiba kerültek, s különböző mértékben metamorfizálódtak (nagyobb nyomáson és/vagy hőmérsékleten átalakultak). Az így létrejött metahomokkövek, agyagpalák, kovapalák és kristályos mészkövek építik fel az Upponyi-hegységet, amelyek több helyen előbukkannak a kéktúra útvonala mentén, a Lázbérci-víztároló térségében.
A szűkebb értelemben vett Upponyi-szorost az aljában folydogáló Csernely-patak bevágódása hozta létre az elmúlt pár millió évben, lépést tartva a mészkőrög lassú emelkedésével. A szurdokosodás folyamatát a mészkőben haladó törésvonalak is segítették. A helyenként 50 m mély szurdok a devon időszaki úgynevezett Upponyi Mészkőbe vágódott bele, amely mintegy 400 millió éve rakódott le az itt hullámzó meleg, sekélytengeri lagúna vizében. A szürkésfehér, vastagpados kifejlődésű üledékes kőzetben ne keressünk ősmaradványokat, hisz azokat a későbbi (kréta időszaki) metamorfózis teljesen megsemmisítette. A szurdokosodásnak, a szénsavas víz oldó munkájának, valamint a repedéseket tágító kifagyásos folyamatoknak köszönhetően a szurdok oldalaiban több tucat barlang jött létre, amelyek közül többen gazdag régészeti leletanyagot is találtak. Ilyen például a szurdokból a kék barlang jelzésen át megközelíthető, fokozottan védett Sima-kői-barlang. Ha időnk engedi, érdemes kitérőket tennünk a szurdok északnyugati része felett őrt álló kereszthez (Kalica-tető gerince), valamint a vele szemben magasodó Eszkála-tetőre is (a szép kilátás a szurdokra mindkét helyen kárpótol).
Az OKT útvonala az Upponyi-szoros után az 1967–68-ban létesített Lázbérci-víztároló nyugati partján halad, a környék kőzeteit bemutató geológiai feltárások mellett. Dédestapolcsány településnél hagyjuk el az Upponyi-hegységet, és rövid séta után, Mályinka térségében, már a szűkebb értelemben vett Bükk ösvényeit tapossuk, ahol további földtani csodák várnak ránk.
A Bálvány és a földtörténet nagy kihalása
A szép református templomáról és a mellette álló fa haranglábjáról nevezetes kis hegyi falu, Mályinka (bélyegzőhely) elhagyása után a kék ösvény a Bükk erdőrengetegébe veti magát. A Vár-völgyből kemény szuszogtatóval érjük el a szép kilátást adó Dédes-vár és Kis-vár mészkőkúpjait, majd további hosszú vándorlás vár ránk Bánkútig. Mielőtt kiérne a kék jelzéssel ékesített turistaút a bánkúti országútra, érdemes nyugat felé egy pár perces kitérőt tennünk. A jelzetlen erdészeti út a Bálvány keleti és északi oldalában kacskaringózik, miközben több helyen feltárja a területet felépítő geológiai képződményeket. Ezek közül az egyik feltárás olyannyira híres, hogy távoli kontinensek kutatói is gyakran látogatják.
A földtörténeti paleozoikum végén, a perm és a triász időszak határán (kb. 250 millió éve) komoly krízis érte a Föld akkori élővilágát, amelynek hatására a tengeri fajok több mint 90%-a kipusztult. A kutatók több elmélet is kidolgoztak, de a legvalószínűbb ok a Szibériában zajló vulkanizmus hatására bekövetkező globális felmelegedés, illetve annak direkt/indirekt hatásai. Kevés olyan hely van a Földön, ahol ez a fontos esemény kézzel fogható és kalapálható formában jelen lenne. Kivéve a Bálvány észak szelvény, amely folyamatos tengeri rétegsorban mutatja be a fent megnevezett esemény perm/triász üledékes rétegeit.
Az OKT útvonaláról kb. 900 m-es sétával elérhető mesterséges földtani feltárás alsó részén egy fekete, sötétszürke színű mészkő tanulmányozható, amely ősmaradványokban igen gazdag. Ezt a földtani összletet a szakemberek Nagyvisnyói Mészkőnek nevezik, s a perm időszak végének meleg, sekély tengereiben rakódott le. Erre egy kb. 1 m vastag agyagmárga települ, amely a perm/triász időszak határát rögzíti (és a nagy kihalási eseményt), ugyanis ezen rétegek már szegények ősmaradványokban. Az úgynevezett határagyagra települő lemezes mészkő már triász korú (Gerennavári Mészkő), s újból megjelennek benne az egykori élővilág mikroszkopikus maradványai, jelezvén az élővilág lassú visszatérését, regenerálódását a tengeri életközösségekben. Ezek a triász időszaki rétegek innen visszafelé haladva, egy kb. 600 méterre lévő feltárásban szépen tanulmányozhatók. A Bálvány kelet jelű feltárást könnyen meg fogjuk ismerni, hisz egy szép gyűrődés mellett fogunk elhaladni az erdészeti út bevágásában. Ne feledjük az alapszabályt: mindent a szemnek, semmit a kéznek, hisz az élettelen földtani értékek is ugyanolyan fontosak (és sérülékenyek), mint az élő társaik. A bánkúti bélyegzés és frissülés után a kék ösvény a Bükk-fennsík és a „bükki kövek” mesés karsztvilága felé veszi az irányt, ahol újabb földtani kalandok várnak ránk.
Képlékenyen deformált (azaz meggyűrődött) kőzetrétegek a Bálvány oldalában
Karsztparadicsom a Bükk-fennsíkon és a „bükki köveken”
Bánkút után a kéktúra kaszálókkal, legelőkkel, borókákkal és erdőfoltokkal tarkított, kis szintemelkedést mutató térszínre érkezik. Hazánk legmagasabbra nyúló „sík” felszínén, a Bükk-fennsíkon járunk, amely 600–950 m tengerszint feletti magasságban hullámzik. A terület fő kőzete a jól oldódó, triász időszaki Bükkfennsíki Mészkő, amely a gazdag felszíni és felszín alatti karsztos formakincset hordozza. A Bükki Nemzeti Park magterületén járunk, ennek megfelelően is viselkedjünk.
A fennsíkra lehulló csapadékvíz a talajon átszivárogva szén-dioxidot vesz fel, és ennek hatására szénsavassá válik. A savas kémhatású víz kémiai reakcióba lép a mészkővel, amelyet oldani kezd. Az így kialakuló meszes víz elszivárog, s az anyaghiányossá váló kőzeten különféle alakú és méretű negatív formák alakulnak ki. Ilyenek például a tölcsér alakú víznyelők, a tál alakú dolinák (töbrök) vagy az ezek összeolvadásából létrejövő változatos formájú mélyedések, pl. uvalák (ikertöbrök), völgyek mentén elhelyezkedő sordolinák stb. Ilyen karsztos felszíni formákat tanulmányozhatunk a Mély-sár-völgy, a Kis-sár-völgy, a Zsidó-rét (Mohos-töbör) és a Keskeny-völgy térségében is.
A különleges és védett növényzettel „kibélelt” dolinák alján még a nyári éjszakákon is fagypont alatt lehet a hőmérséklet, hisz a hideg levegő lecsorgása miatt úgynevezett fagyzugos területeknek számítanak.
A Keskeny-rét elhagyása után emelkedésbe kezdünk, s hamarosan felérünk a Bükk-fennsík perembérceinek legmagasabbikára, a 950 m magas Tar-kőre. A Bükk-fennsíkot délről az ún. „bükki kövek” (pl. Három-kő, Tar-kő, Cserepes-kő, Pes-kő, Őr-kő, Bél-kő) határolják, amelyek fehéren vakító, meredek leszakadásai szinte uralják a tájat. A fokozottan védett barlangokkal (pl. Tar-kői-kőfülke) és felszíni karsztos formákkal (pl. karrokkal vagy más néven ördögszántásokkal) tarkított, vad sziklakolosszusok kialakulása sokáig vitatott volt a szakemberek körében. A kövek anyagát alkotó kemény triász mészkőrétegek alatt olyan palás szerkezetű kőzetek találhatók „begyűrve”, amelyek ötször jobban pusztulnak a mészkőnél. Ezek kimállottak, kiperegtek a rájuk támaszkodó mészkőrétegek alól, hatalmas szakadásfalakat hozván létre a kövek személyében (a folyamatot szerkezeti mozgások is kiegészítették).
A „bükki kövek” legnyugatibb óriása a Bél-kő, amely a kékről a sárga-zöld és a sárga háromszög jelzéseken érhető el, mintegy 15 perc alatt. A turistaút végén egy hatalmas, mára már nem működő bánya felett találjuk magunkat (815 m). A 20. század elején indult, közel 100 évig tartó bányászat a hegy eredeti magasságát közel 70-80 méterrel lecsökkentette; a szinte tisztán csak kalcium-karbonátból álló mészkövéből 7 millió köbmétert hordtak el. A megcsonkított hegy ma már védett, s természeti értékeit tanösvény mutatja be. Ha nem a Cserepes-kő oldalában található „barlangszállást” választjuk éjszakai menedéknek (bélyegzőhely), akkor a Bél-kőtől kemény ereszkedés után Bélapátfalván (szintén bélyegzőhely) válogathatunk a szállások közül.
Szarvaskő és a jura óceán esete
Az OKT útvonala Bélapátfalva után a Telekessy vendégház (bélyegzőhely) és a Gilitka-kápolna érintésével a Rocska-völgy felett hullámzik. Szarvaskő felé közeledve autók zajára és vonatfüttyre lehetünk figyelmesek. Az erdőkből lassan kiérünk, és az Akasztó 415 m magas bércén találjuk magunkat. A kéktúra bükki szakaszának egyik legszebb részéhez értünk: alattunk az Eger-patak kanyarog, szemben a középkori vár látszik, alatta pedig egy kis völgytágulatban Szarvaskő települése. Ha alaposabban körülnézünk, észrevehetjük, hogy az előző napokban jól megszokott, szürkés triász mészkövek helyett vörösesbarnás kőzeteket taposunk. Ekkor még senki sem gondolja azt, hogy a magyar földtörténet egyik unikális helyén jár.
A Bükk változatos földtani fejlődéstörténetének egyik fontos állomása volt a jura időszak, amikor is a Bükköt hordozó kőzetlemez térségét egy táguló kis óceán medencéje érte el (kb. 200–160 millió éve). A mélyből bazaltos olvadék ömlött ki a víztömeg aljára, az ott lévő mélytengeri agyagos üledékekbe pedig gabbróintrúziók nyomultak (a gabbró a bazalt mélységi, durva kristályos „változata”). Később ezek betemetődtek, majd a szerkezeti mozgások és az erózió hatására újra a felszínre, illetve annak közelébe kerültek. A kék ösvény mentén döntően a vöröses színűre mállott bazaltokkal és a vékony lapokra széteső mélytengeri agyagpalákkal találkozunk. A középkori vár maradványaival koronázott Vár-bérc alatt, nem messze a kék ösvénytől, érdekes földtani szerkezetekre lehetünk figyelmesek. Bazaltból álló gömbölyded „hurkák” sokasága figyelhető meg, amelynek szakmai elnevezése párnaláva. Ilyen szerkezetek ma is képződnek az óceánközépi hátságok mentén, ahol a feltörő forró láva hideg és nagynyomású vízoszloppal találkozik. A szarvaskői párnalávák ékes bizonyítékai annak, hogy egykoron a terület egy óceáni medence legmélyebb „bugyrában” helyezkedett el.
A mélybe tekintve az egri országút és hazánk egyik legszebb vonalvezetésű vasútvonala (Eger–Putnok) nagy kanyarokat leírva tekereg az Eger-patak által kialakított szurdokban, amely Magyarország legnagyobb bazaltban kialakult szurdokvölgye. Szarvaskőre (bélyegzőhely) leérve, akinek ideje és kedve engedi, érdemes körbejárni a geológiai tanösvényt is, amely a terület földtani értékeit mutatja be (pl. Denevér-táró, Forgalmi-bánya). Szarvaskőről 20 km-es gyaloglással juthatunk el Sirokra (útközben Rozsnakpusztán bélyegezhetünk).
A cikk a Turista Magazin 2018. októberi számában jelent meg.
