A Dunántúli-középhegység, illetve a Bakony földtudományi értékekben gazdag vidékét Sümegnél elhagyva jóval „egyhangúbb” tájegységek (pl. Marcal-medence, Kemeneshát, Sopron–Vasi-síkság) következnek egymás után. Síkságok és dombvidékek erdőiben baktatva hosszú, mintegy 130 km-es gyaloglás vár ránk, amíg meg nem érkezünk a magyar–osztrák határon fekvő Kőszegi-hegység térségébe.
A fent megnevezett területek különösebb geológiai kuriózumokat nem tartogatnak, hisz azok földtani fejlődéstörténete és képződményei (pl. laza agyagos, kavicsos, löszös üledékek) nem tették lehetővé, hogy rajtuk látványos formakincs alakulhasson ki. Kissé kilóg a sorból Gérce vidéke, ahol egy pár millió évvel ezelőtt létezett vulkáni krátertóban keletkezett, magas szervesanyag-tartalmú üledéket tanulmányozhatunk egy külfejtésben: az alginitet.
Innen kitérő tehető a Ság hegy bányászat által megbontott, bazaltos vulkáni tanúhegyére is, de ez a földtani attrakció nem esik közvetlenül a kék ösvény útvonalára. Kőszeg városkájának térségében azonban teljesen más kép tárul a szemünk elé. Végre újra hegyek között találjuk magunkat, méghozzá egy „geológiai paradicsomban”, amelyet az OKT kőszegi-hegységi útvonalának végigjárásával ismerhetünk meg.
Jellegzetes tájrészlet a Kőszegi- hegységből, fenyőkkel és palás szerkezetű, metamorf kőzetekkel
A Kőszegi-hegység területe a geológusok számára (is) sokáig „tiltott terület” volt az itt húzódó vasfüggöny miatt, így részletes földtani megismerése sokáig váratott magára. A hegységet alkotó metamorf (átalakult) kőzeteket a Soproni-hegységben fellelhető kőzetekkel rokonították, a földtörténeti paleozoikumban (óidőben) keletkezettnek feltételezve azokat.
Az utóbbi évtizedek kutatásai ugyanakkor a Kőszegi-hegységet jelentősen „megfiatalították”, mivel kiderült, hogy a soproni-hegységi metamorfitoknál jóval fiatalabb földtani képződmények alkotják.
A sok száz millió év üzenetét hordozó kőzetfeltárás egy részlete
A Soproni-hegységet, valamint a Kisalföld aljzatát a Keleti-Alpok hazánk területére átnyúló hatalmas takarói alkotják (ezek az ún. Ausztroalpi-takarók), amelyek alól egy tektonikus ablak formájában bukkan elő a Pennini egységnek vagy Penninikumnak nevezett szerkezeti egység, amely a Kőszegi-hegység területét alkotja.
A földtörténeti mezozoikumban (középidőben, pontosabban a jurában és a krétában) létezett Pennini-óceán mélyén rakódtak le azok a magmás és üledékes kőzetsorozatok, amelyek jelentős metamorfózison átesve a Kőszegi-hegység vonulatait alkotják.
A kőzetek között különféle típusú filliteket, metakonglomerátumokat, metahomokköveket, zöldpalákat, valamint szerpentiniteket is találunk. Ezen képződmények eredeti alapanyagát az egykori óceán (üledékgyűjtő) különböző vízmélységeiben lerakódott üledékei, valamint az óceánközépi hátság bazaltos magmás kőzetei alkották, amelyek az óceán bezáródása miatt több fázisban (döntően a kréta végén, kb. 65 millió éve) metamorfizálódtak, a földkéreg nagyobb nyomással és hőmérséklettel jellemezhető, mélyebb zónáiban. Természetesen az imént vázolt folyamatok nem a mai földrajzi helyükön zajlottak, hanem több ezer kilométerre, a lemeztektonika folyamatainak hatására.
Itt jegyeznénk meg, hogy a metamorfitok különféle magmás és üledékes (vagy más metamorf) kőzetekből jönnek létre úgy, hogy azok nagyobb nyomáson és/vagy magasabb hőmérsékleten szilárd fázisban átkristályosodnak, az átlagos kémiai összetétel megmaradása mellett.
A metamorfózis hatására általában egy új ásványokkal és/vagy szövettel/szerkezettel (pl. lapokra szétbontható palák) jellemezhető kőzet jön létre. A fent megnevezett kőzetek közül a fillit agyagos képződményekből, míg a zöldpala bazaltból alakult ki.
Úton a Kőszeg felett található kálvária felé
(Föld)történeti emlékek Kőszegtől az Írott-kőig
A történelmi Kőszeg látnivalóinak (pl. Jurisics-vár) megtekintése és a bélyegzés után a Kálvária utcában indulunk el észak felé. Mielőtt azonban az erdőbe térnénk, érdemes rákukkantanunk a Koronabunkerre, ahol a Szent Koronát őrizték (1945. március 18–27.), mielőtt 33 éves külföldi száműzetésére indult volna. A bunkertől kb. 1 km hosszú, emelkedő útvonalon (a stációk mentén) érhető el a 394 m magas Kálvária-hegy, ahol egy csodálatosan tájba illeszkedő, 18. századi barokk egyházi épületegyüttest tekinthetünk meg.
További utunk során már megjelennek az egykori Pennini-óceán mélyén, a jura időszakban lerakódott mélytengeri agyagos üledékekből létrejött kvarcfillitek, amelyek szálkőzetben és törmelékben is tanulmányozhatók (hivatalos néven: „Kőszegi Kvarcfillit Formáció”). A fillit egy szürkés színű, selymesen csillogó fényű, lapokra szétbontható (azaz palás szerkezetű) metamorf kőzet, amelynek legfontosabb ásványai a szericit, a kvarc, az albit és a klorit. Vándorlásunk során találkozhatunk a fillit karbonátásványokban dúsabb, az előzőeknél kissé fiatalabb (jura vége, kréta eleje), meszesebb változatával is, amelyet mészfillitnek hívunk („Velemi Mészfillit Formáció”). Ezen kőzettípusok a Pennini-óceán sekélyebb tengereiben lerakódott, meszesebb márgákból alakultak ki, amelyekben mészkő- és dolomitkavicsokból álló metakonglomerátum-betelepülések is előfordulnak (pl. Cák környékén).
A Pintér-tető irányából az Óház-tető felé vándorolva helyenként már azokkal a furcsa alakú, gyűrt sziklaképződményekkel is találkozhatunk, amelyek a „kalapos kövek” táborába tartoznak (ilyen például a kis kitérővel elérhető Ördögtányér is).
A Kőszegi- hegység jellegzetes kőzetei a palás szerkezetű, gyűrt fillitek és zöldpalák
Hamarosan megérkezünk a Hétvezér-forráshoz (bélyegzőhely), amely a Kőszegi-hegység legismertebb forráscsoportja (1896-ban építették ki a millennium tiszteletére): hét kifolyónyílása a hét vezér (Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm) nevét őrzi. A kellemes vizet adó forrás hőmérséklete átlagosan 10 °C, és ez megegyezik a terület földrajzi szélességének átlagos évi középhőmérsékletével. Itt jegyeznénk meg, hogy a bőséges csapadékot kapó Kőszegi-hegység (Alpokalja) felszíni vízfolyásokban, valamint forrásokban is gazdag terület, hisz a különféle metamorf kőzetek inkább a felszínükön vezetik le a vizeket, mint a mélyben (ellenben például egy karsztvidékkel). Innen kb. 1 km-es séta után az Óház-tetőn találjuk magunkat.
Az Óház-tetőn (607 m) lévő kilátóból csodálatos panorámában lehet részünk, de érdemes nyitott szemmel járnunk, hisz a kilátó falaiban, valamint az alatta lévő szálkőzeteken a már jól ismert metamorf kőzetek köszönnek vissza.
Az Óház-tetőről mesebeli bükkösökön át, a Vörös kereszt, a Stájer házak és a Hörmann-forrás érintésével érjük el (kb. 7 km) a Kőszegi-hegység és egyben az egész Dunántúl legmagasabb pontját, a 884 m magas, kilátóval koronázott Írott-kőt. A csúcson – a magyar–osztrák határ által kettéosztva – áll 1913 óta az a kilátó, amelyből megkapó panorámában lehet részünk. Az Írott-kő a kilátótól kb. 40 m-re található feliratos kőről kapta a nevét, amely valószínűleg az egykori Batthyány- és Esterházy-birtokok határát jelezhette. A csúcson persze bélyegezzünk is.
A zöldpala eredeti kőzetanyaga a Pennini-óceán hátsága mentén kibuggyant, bazaltos olvadék volt
Az Írott-kőről két út kínálkozik tovább: az egyik Velem irányába, a másik pedig Bozsok felé. Ha szép és egyben félelmetes sziklaképződményeket akarunk látni, válasszuk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát Bozsok irányába.
A „kalapos kövek” az Írott-kő és Bozsok között
Az Írott-kő csúcsát délkelet felé elhagyva, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát követve, érdekes alakú, gyűrt formákat tartalmazó sziklaképződményekkel találkozhatunk a sűrű bükkösökben. A „kalapos köveknek” is nevezett sziklák (pl. Asztal-kő, Kalapos-kő, Széles-kő) évmilliók üzenetét hordozzák.
Az Írott-kő csúcsa: a kilátó és a névadó szikla, a valóban „írott kő”
A „kalapos kövek” anyaga zöldpala („Felsőcsatári Zöldpala Formáció”), amelynek eredeti kiindulási kőzetanyaga (protolitja) a korábban már emlegetett Pennini-óceán mélyén jött létre, a jura időszak végén, illetve a kréta időszak elején. A kis óceáni ág óceánközépi hátsága mentén forró bazaltos olvadék nyomult fel, amely a hasadék pereméhez hozzáforrva gyarapította az üledékgyűjtő óceáni kérgét. Később a kontinensek ütközése miatt a Pennini-óceán bezáródott, bazaltos kőzetanyaga (a rátelepülő üledékekkel egyetemben) a földkéreg mélyebb régióiba került, majd ott metamorfizálódott. A folyamat eredményeként született meg a zöldpalás összlet, amelynek fő kőzetalkotó ásványai a földpátok (albit), a kvarc, az epidot és a klorit. A palás szerkezetű, szürkészöld színű kőzetben a fent nevezett ásványok sávokba, lencsékbe tömörülve, irányítottan helyezkednek el.
A jellemzően 4–5 m magas sziklaképződmények nevüket onnan kapták, hogy a kőzettestek felső része kalapszerűen kiszélesedik, amely részek vastagsága 1–2 m, s vízszintesen akár méternyire is kinyúlnak a sziklák „törzséből”.
A tagolt, vízszintes bemélyedésekkel és kiemelkedésekkel, félgömbszerű formákkal tarkított sziklaóriások a jobban oldódó ásványok, valamint a kevésbé „cementált” részek kimállásának, kipergésének köszönhetik változatos alakjukat. A sziklák kiformálódásában jelentősebb szerepe volt a földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) hidegebb szakaszaiban fellépő fagyaprózódásnak is, amely a megfagyó és olvadó víz „játékával” őrölte a kőzeteket.
A Bozsok felé vezető, „kalapos sziklákkal” tarkított gerincen a terület turistatérképe barlangokat is jelez (pl. Holler-barlang, Kalapos-kői-barlang). Ezek az úgynevezett nemkarsztos barlangok a kőzetben található törésvonalak mentén alakultak ki, amelyek több esetben kombinálódhattak a különféle mállásos folyamatokkal. A bozsoki bélyegzés után Szombathely felé folytathatjuk utunkat, amely azonban már a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala, így egy másik geokéktúrás cikk témája.
A cikk a Turista Magazin 2019. december - 2020. januuári számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.
