Cikkünkben a Zempléni-hegység geológiai csodáit mutatjuk be.
Füzér, Várhegy
A Hegyköz alacsony medencedombságából merészen emelkedik ki a várral koronázott, 552 m magas füzéri Várhegy. A vulkáni kúpot nem csupán a rajta található - szépen helyreállított - középkori erősség miatt érdemes felkeresni, ugyanis geológiai (földtani) és geomorfológiai (felszínalaktani) szempontból szintén izgalmas a terep. A Zempléni-hegységet egy kb. 6 millió éven át tartó, időben és térben elhúzódó vulkáni működés hozta létre. Ebbe a hatalmas ciklusba helyezhető bele a füzéri Várhegy kialakulása is, ahol az aktív vulkanizmus kb. 13 millió évvel ezelőtt zajlott. Ekkor egy olyan vulkáni felépítmény jött létre a Várhegy helyén, amely dácitos összetételű olvadékot szolgáltatott. A „füzéri vulkán” működésének befejeződése után a tűzhányó kürtőjében maradt dácitos magma lassan, évmilliók alatt hűlt ki.
Füzér vára az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel érhető el, a piros turistajelzés mentén
Az elmúlt 13 millió évben bőven volt ideje az eróziós (lepusztító) folyamatoknak ahhoz, hogy az egykori vulkáni felépítményt megpróbálják „leradírozni” a Föld felszínéről. Ez csak részben sikerült, hisz a füzéri Várhegyből mára még megmaradt az egykori dácitos kürtőkitöltés, a vulkán többi, az eróziónak kevésbé ellenálló része azonban lepusztult. A dácitot a hűlés hatására fellépő zsugorodási feszültségek miatt repedések járták át, amelyeket később a külső erők tovább tágítottak, oszlopos elválású kőzettesteket hozva létre. Ez a „zsákos”, oszlopos elválás messziről szépen látszik, de a vár megtekintése közben is megfigyelhetjük azt, a hegy tetején barangolva. A meredek kürtőkitöltés kiváló természetes védelmet nyújtott a történelmi időkben, ezért nem véletlen, hogy a vár 13. századi építői ezt a hegyet szemelték ki.
Bózsva, Bózsvai-szikla (Béla-szikla)
Bózsva község házai között, közvetlenül az Országos Kéktúra (OKT) ösvénye és a Bózsva-patak fölé egy merész sziklaképződmény magasodik, amely a Bózsvai-szikla, a Béla-szikla vagy a Kőbérc elnevezésekre hallgat. Tetejére egy kis lépcsősoron juthatunk fel, ahonnan csodás kilátásban lehet részünk a település környezetében elterülő kis medencére, de észak felé tekintve a füzéri Várhegy és a Nagy-Milic hegytömege is feltűnik.
A Bózsvai-szikla kialakulásának megértéséhez a miocén földtörténeti kor középső szakaszába, a szarmata korszakba kell visszautaznunk, úgy 12-13 millió évvel ezelőttig. Ekkor javában zajlott már a Zempléni-hegységet létrehozó vulkanizmus, amelynek Bózsva környékén egy érdekes megnyilvánulási formája mutatkozott meg. A földkéreg hasadékán át egy sűrű, nehezen folyó láva préselődött ki, amelyből a riolit és a dácit közötti átmenetet képviselő vulkáni kiömlési kőzet szilárdult meg: a riodácit. Mivel ez a geokémiai értelemben savanyúnak nevezett olvadék rendkívül nehezen mozgott (gondoljunk csak a méz és a víz közötti különbségre), nem tudott nagy területen szétfolyni, hanem egy viszonylag kicsi és magas lávadómot hozott létre. Ez az egyszeri vulkáni működés hatására létrejött riodácitos kinyomulás a már korábban lerakódott, robbanásos eredetű riolittufákra folyt ki, illetve részben azokba nyomult bele.
A hagyomány szerint IV. Béla itt pihent meg a tatárjárás idején, s lova patkójának nyomai ma is látszanak a kőzet felszínén, a szikla tetejének közelében
A sziklaképződményt napjainkban azért látjuk a tájban látványos kiemelkedésként, mert ellenállóbb riodácitos kőzetanyaga gyakorlatilag kipreparálódott a környező puhább kőzetek „fogságából”. Az előbb említett folyamatot nagyban segítette az alatta folyó Bózsva lassú bevágódása, eróziós tevékenysége is. A Bózsvai-szikla nemcsak fontos tájképi elem, hanem egyben jelentős kultúrtörténeti érték is - még a település címerében is szerepel. A kék turistajelzésen Kishuta felé indulva Bózsva „Csehországnak” nevezett településrészére érkezünk (az egykori cseh huszita lakosokra utal a név), ahol a Béla-szikla oldalában a helybéli lakosok által készített pincéket is megtekinthetjük.
Sátoraljaújhely, Sátoros-hegyek
A Zemplén jelképei is lehetnének azok a szabályos kúp alakú hegyek, amelyek már messziről „integetnek” Sátoraljaújhely felé közeledve, s elnevezésük is rendkívül találó: Sátoros-hegyek. A két világháború között az egész Zempléni-hegységre a Sátor-hegység nevet használták, amely azonban később nem honosodott meg. Az Országos Kéktúra útvonalán haladva (Vágáshuta felől) a Bányi-nyeregből közelíthetők meg legkönnyebben a szóban forgó ormok, amelyek erdőségei számtalan földtudományi és bányászattörténeti emléket rejtenek.
A Sátoros-hegyek kialakulása évtizedekig vita tárgyát képezte a geológusok és a geomorfológusok között. Cholnoky Jenő geográfus 1936-ban a szabályos körben elhelyezkedő kúpokat egy hatalmas rétegvulkán lepusztult maradványainak írta le, s az itáliai Vezúvhoz hasonlította. Szerinte a miocén korban itt működő ősvulkán felső része robbanással megsemmisült, s ma a Sátoros-hegyek körszerű vonulatai az egykori rétegvulkán megmaradt peremét (az ún. kalderát) jelölik ki. A Sátoros-hegyek anyagát alkotó dácitokon végzett kőzettani vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a kőzetolvadék nem jöhetett ki a felszínre kb. 11 millió évvel ezelőtt, hanem csak alulról belenyomult a már korábban ott kialakult riolittufákba, felboltozva azokat.
A Sátoros-hegyek anyagát alkotó dácitok a későbbi eróziós folyamatok hatására láttak csak napvilágot. Azokat a lencse alakú olvadéktesteket, amelyek eredetileg nem jönnek ki a felszínre, hanem csak belenyomulnak a mélyben található kőzetekbe, lakkolitoknak nevezzük.
A Sátoros-hegyek esetében egy ilyen összetett, vízfolyások által felszabdalt lakkolitrendszerről beszélhetünk. A (szub)vulkanizmus befejeződését követő utóvulkáni működés tanúja a Sátoros-hegyek „gyomrában” elhelyezkedő Cholnoky-gejzírkúp, amelynek gejzirit elnevezésű kőzetanyaga egy nagy kovasavtartalmú hévforrás vizéből vált ki.
A vas-oxid-tartalmú ásványok miatt vöröses színezetű sziklaképződmény pár perces kitérővel érhető el az OKT-ről, a kék kereszt és a kék háromszög jelzéseken. Szintén rövid kitérővel közelíthető meg a kékről a Tatárka-hegy délkeleti oldalában elhelyezkedő középkori táró maradványa, amelyből annak idején aranyat bányásztak.
Magas-Zemplén, krioplanációs formakincs
Makkoshotyka után az Országos Kéktúra útvonala a Magas-Zemplén kárpáti hangulatú rétekkel tarkított erdőségei felé veszi az irányt, s csodás kilátóhelyek érintésével érkezik meg Regécre. A Kerek-kő, a Sólyom-bérc, a Nagy-Péter-mennykő és a Pengő-kő a kéktúrázók kedvenc pihenő- és kilátóhelyei. Azt azonban kevesebben tudják már, hogy a vad sziklabércek a Zempléni-hegység felszínfejlődésének egy érdekes epizódjába engednek bepillantást.
A Zempléni-hegység központi, magasabb régióit a vulkáni működés vége felé (kb. 11 millió éve) létrejött vastag andezittakaró fedi. A sötétszürke színű, vulkáni kiömlési (effuzív) andezit a kialakulási körülményei és a kihűlés miatt pados és lemezes szerkezetet vett fel. Ez a kőzettípus kíséri utunk nagy részét az OKT útvonala mentén, a Magas-Zemplén bércei között. A fent említett kilátóhelyek merész sziklatornyai is ezen andezitekből épülnek fel. Tetejükről szemlélődve feltehetjük a kérdést: miként jöhettek létre ezek a több tíz méter magas, irdatlan sziklafalak? Milyen felszínformáló tényező alakíthatta ki őket? A válasz: a jég.
A földtörténeti jégkorszak (pleisztocén) hideg szakaszaiban középhegységeink magasabb, 500-550 m feletti régióiban komoly felszínalakító tényező volt a fagyaprózódás, ugyanis olyan volt a klíma, mint amilyen napjainkban a sarkkörök közelében van. A lemezes szerkezetű, törésekkel átjárt andezitbe beszivárgó csapadékvizek megfagyva kisebb darabokra aprózták a kőzetet, ráadásul a fagy kőzetbontó tevékenységét segítette a kemény, hasadékokkal átjárt, lemezes kőzetszerkezet, a tagolt domborzat, valamint az, hogy ezek a kőzettípusok a hegység fagyaprózódásnak legjobban kitett, legmagasabb részein helyezkedtek el.
A fagyott víz által okozott domborzatformálást krioplanációnak („fagy általi elegyengetés”) nevezzük
A fagy kőzetbontó hatására, hosszú idő alatt fejlődött ki az a krioplanációs formakincsegyüttes, amely a Magas-Zemplén kilátóhelyein kiválóan tanulmányozható. Hatalmas kőtornyokra szabdalódó krioplanációs fal húzódik a Nagy-Péter-mennykőn, a fagy két oldalról való kőzetbontásának végeredménye pedig a Sólyom-bércen kereshető fel, egy látványos krioplanációs taréj formájában. A falak alatt az andezit aprózódásából származó törmeléklejtők húzódnak. A krioplanációs felszínformálás egy előrehaladott állapotában van a Pengő-kő, amely szép példa a krioplanációs tornyokra. Kivételt képez az észak felé szép kilátást adó Kerek-kő, amelynek anyaga nem andezit, hanem riolit. Innen és a Nagy-Péter-mennykőtől észak felé, míg a Sólyom-bércről nyugat felé, Regéc várának irányába láthatunk el.
Boldogkőváralja, Szfinx
A Zempléni-hegységben tett közel 100 km-es kéktúrázás végállomása Boldogkőváralja, ahonnan még nem érdemes hazautazni az itt található várrom megtekintése nélkül. A Hernád-völgy peremén őrt álló látványos erődítmény azonban egy olyan földtani képződményen fekszik, amely mellett szintén nem mehetünk el szó nélkül.
Tufának a finom vulkáni por kőzetté lett változatát nevezzük; a Várhegy kapcsán ártufáról vagy lavinatufáról beszélünk
A környezetéből markánsan kiemelkedő, északnyugat-délkeleti irányban hosszan elnyúló sziklataréj riolittufa kőzetanyaga a hegység vulkáni működésének végén alakult ki. A hivatalos nevén „Vizsolyi Riolittufa Formációnak” nevezett földtani összlet kialakulása eltér az eddigiekben ismertetett vulkáni képződményekétől. Itt ugyanis nem a földkéregből kinyomuló különféle típusú lávák domináltak a vulkáni működés során, hanem a heves robbanások által létrehozott, különféle szemcseméretű vulkáni törmelékek. Ezek az úgynevezett piroklasztikus (szó szerinti fordításban „tűzi eredetű szemcsék”) típusú kőzetek uralják a hegység nyugati felét, Gönctől egészen Abaújszántóig.
A sűrű, izzó vulkáni törmelék a tűzhányók oldalában lavinaszerűen szánkázott le a mélyebb részekre, ahol a magas hőmérséklete és a saját nyomása alatt összesült, azaz ignimbritté vált. Ilyen ignimbrites ártufákból épül fel a Várhegy is, kb. 350 m hosszúságban és 80 m szélességben. Az egykori kitörési központ nem messze lehetett a Várhegytől, s mára már erősen lepusztult.
A könnyen védhető sziklamonstrum a 13. század várépítőit is arra késztette, hogy rajta erődítményt építsenek fel. A Várhegyet érdemes a település központjából induló ösvényről „megtámadni”, hisz a Szfinxnek is nevezett merész sziklaképződmény kőzetei e mentén tanulmányozhatók a legjobban. A vártól csodálatos kilátásban lehet részünk a Hernád völgye és következő geokéktúrás úti célunk, a Cserehát lankái felé.
A cikk szerzője geológia- és földrajztanár.
Térkép: Bába Imre
A cikk megjelent a Turista Magazin 2017. májusi számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
