„Milyen név egy falunak az, hogy Gomba? Őzláb vagy csiperke?” - nevetett a budapesti Nyugati pályaudvarról Cegléd-Szolnok felé tartó személyvonaton a velem szemben ülő utas, akivel a szerelvény késése miatti morgolódásunkat társalgással váltottuk fel, miközben az is kiderült, hogy vele ellentétben én nem utazom messzire.
Monoron leszállok majd, onnan pedig a vasútállomásnál a csatlakozásra váró busz tizenöt perc alatt átdöcög velem egy, a Mátrához hasonlatos, gyönyörű tájra. Gombának hívják a falut, ahol dombok közt kastélyok, kúriák őrzik az időt, a barátságos lakók pedig - akik pontosan tudják, milyen szerencsében van részük, amiért ezen az összkomfortos, egyre csak szépülő, rendkívüli hangulattal bíró településen élhetnek - az ismeretlennek is előre köszönnek, és ha úgy adódik, szívesen beszélgetnek.
Ha szeretnénk mindenképpen felcímkézni a Gombára tervezett kellemes kirándulásunkat - hogy megkülönböztessük a többi kellemes kirándulásunktól -, nevezzük úgy: a hangulatok és gondolatok sétája. Ugyanis valóban nem igényel megerőltető gyaloglást, a hegymenetek is inkább szelíd domboldalak és árnyas lankák, csak sétálnunk kell. Eközben pedig annyi szépet látunk, hogy magunk is elcsodálkozunk, s jönnek elő a kérdések és válaszok is szép sorjában.
Nem is kell ehhez rendkívüli látvány. Akinek van szeme hozzá, egy idő után muszáj megkérdeznie: valóban létezik ennyiféle zöld szín, mint amennyi az erdőkkel, kertekkel borított domboldalakról árad? És ennyiféle ötletes építészeti megoldás, amely a hegyi utakról lefutó vizeket tereli a patakba, ami aztán, mindet összegyűjtve, a falu határában lévő tóba szállítja a forrásokból és felhőkből származó szállítmányát? Annak a romjaiban is - vagy tán épp amiatt - elragadó kastélynak az ablakából vajon a múlt században is látták már az öreg gesztenyesort? De ne szaladjunk, szaladva sétálni amúgy sem lehetséges, kezdjük csak elölről.
A monori vasútállomásról minden óra negyvenötödik percében - a főtéri buszpályaudvarról az ötvenedikben - induló gombai busszal ne menjünk be azonnal a faluközpontba. Szálljunk le a malomi elágazásnál, ahol malmot ugyan már nem találunk, csak egy élelmiszerboltot és egy építőanyag-telepet, viszont itt kezdődik a szurdik. Vagyis az a két löszfal közé zárt lejtő, amelyen gyönyörűség lesétálni, különösen májusban. Bodza- és akácvirágok, galagonyák, hársak borulnak fölénk, véges-végig. Régebben, amikor az utat még nem szélesítették ki a jobb közlekedés érdekében, a lombok összekapaszkodtak a sétálók feje felett, de az sem ront az élményen, hogy újabban már nyitott tetejű, zöld alagútban ballagunk, fejünk felett bárányfelhőkkel.
Még le sem értünk a szurdik aljára, amikor bal felől elébünk tárul a 18. század végén épült, most épp romos és nem látogatható Patay-kastély. Ha leóvakodunk a kapujáig vezető, kissé meredek lejárón, több fokkal hűvösebb tájra érünk: egy vén gesztenyefasor lombjai alá. Amíg itt hűsölünk, elolvashatjuk, ki mindenki vendégeskedett e kastélyban, amikor az még fénykorát élte: sok nagy tekintélyű vendég közt Nyáry Pál, Pest vármegye alispánja és kedvese, Schodelné Klein Rozália, az első magyar operacsillag.
A kastélyok és kúriák előtt - amint azt tapasztalni fogjuk - mindenhová tájékoztató táblákat helyeztek ki, amelyek válaszokat adnak a minket leginkább érdeklő kérdésekre, és korabeli képeken azt is megmutatják, milyenek voltak az épületek és bennük az élet akkoriban, amikor Gomba még a középnemesség kedvelt lakóhelyének számított.
A Fáy-kúriában (ahol megfordult Bajza József, Czuczor Gergely, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Szemere Pál, Vörösmarty Mihály is) most a polgármesteri hivatal lakik. A Máriássy-kastély, ahol egy éjszakán át őrizték a koronát, Debrecen felé menekítvén, egy mezőgazdasági szövetkezet irodáinak ad helyet. A Puky-Perczel-kúria - amelynek kertjében egy kőasztalnál Katona József írta a Bánk bán fejezeteit - felújított családi ház lett. Belülről tehát egyiket sem lehet megnézni, ez azonban valahogy nem is hiányzik. Az utcák, a terek, a parkok hangulata enélkül is kézen fogva vezet minket vissza az időben.
Cukrászda, söröző, fagyizó, csöpp péküzlet, pizzéria, a Kenyeres-kert (egy hatalmas, zöld pihenőhely, egyszersmind a közös rendezvények tere), mellette a játszótér, a közelben egy tanösvény startpontja - ez mind rendelkezésére áll a pihenőknek, akik aztán folytathatják útjukat vagy a tanösvényen, vagy a Kossuth téri két templomtól jobbra, a paradicsomi szépségű horgásztó felé. Ha vállalkozó kedvűek, elgyalogolhatnak a két kilométerre lévő Tetepusztára, ahol megint csak lenyűgöző, vadregényes tájjal - benne vadnarancsokkal - találkozhatnak, és egy apró, öreg temetővel, tanyai cselédemberek és utódaik temetkezési helyével.
Kissé feljebb pedig ott van a völgybe zárt tanyabokor, Felsőfarkasd, amelynek nevezetessége csak az, hogy az egyutcás településrészt egy virágzó tehénfarmon keresztül lehet megközelíteni. Viszont a szomszédságában ott egy kellemes hely, a horgásztó, oldalában csárdával, amely ugyancsak előre bejelentkezett vendégeket fogad, de aki pusztán sétálgat mellette, az is láthatja a „brémai muzsikusokat”. És van ott a számos állat közt egy olyan kecske is, amelyik ha szemüveget viselne, gond nélkül felállhatna egy professzori katedrára, olyan tekintélyes küllemmel rendelkezik.
Aki eközben helyben maradt Gomba központjának valamelyik bájos szögletén, betérhet a közösségi házba, ahol minden hétvégére jut valami kellemes program. Hol kézművesvásár, hol fotókiállítás, hol valamilyen koncert vagy előadás. Ha szerencséje van, talán találkozhat a hely elismert, idős helytörténészével is, akinél többet - és akinél lenyűgözőbben - senki nem tud beszélni a falu történelméről. Ő ugyanis a feleségével minden áldott nap többórás sétát tesz a környéken. Azt mondja, annyira gyönyörű, annyi újdonsággal szolgál, hogy soha nem lehet megunni. Mi ehhez azt tennénk hozzá: és olyan közel van Pesthez, hogy már csak emiatt is szégyen lenne nem megismerni ezt a kedves szomszédot.
A cikk a Turista Magazin 2015 cikkíró pályázat, belföldi kategória 1. helyezettje. Megjelent a Turista Magazin 2015. augusztusi számában.
