Gombászás reményében teszünk kellemes túrát a Börzsöny keleti oldalán, a Kemence-patak forrásvidékének zárt bükköseiben és a Diósjenő feletti, napsütötte tölgyesekben. Kirándulástipp a Természetjáróról.
A párás, patakközeli bükkösök és a nap melengette tölgyerdők több gombafaj felfedezésére adnak lehetőséget időjárás függvényében, így az egész évben jelen lévő, korhadéklakó taplóféléktől a szezonálisan megjelenő, ritkább fajokig számos gombát lelhetünk fel a természetes formában megmaradt erdőkben.
Gombák országa
Gombakereső túránkon a Diósjenő feletti hegyoldalt pásztázzuk végig, ahol természetes formában megmaradt erdőt találunk zárt lombkoronájú, idős faállománnyal. Ezen a területen jellemző a délkeleti fekvésű, napsütötte tölgyes, ami a délelőtt folyamán gyorsan felmelegszik, így csapadékos időjáráskor vagy utána jól összegyűjti a gombák szaporodásához szükséges meleget.
A ritkás, mohás aljú erdők kedvelt élőhelyei a melegkedvelő gombáknak, a lankás hegyoldal vastag, barna erdőtalaján számos fajt találunk csapadékosabb nyarakon és ősszel. A faluhoz közelebb még sűrű bozótosok is előfordulnak, ahol jól körbe kell nézni, hogy ráleljünk a rejtőzködő gombatermésre, míg
a felső rész ritkásabb tölgyesében már messziről „integetnek” a színes gombakalapok
a morzsalékos talajú hegyoldal zöldellő mohaágyán.
A Závoz füves tisztással nyitott nyerge után a központi hegyvidék sűrű erdőségébe kanyarodunk, ahol a magasság és a zárt domborzat hatására bükkösök dominálnak. A Kemence-patak forrásvidékén jobban megmarad az éltető víz, a szűk völgytalp avarral vastagon borított talaja tartja a csapadékot, így mind a korhadéklakó gombák, mind a nedvesebb környezetre jellemző fajok ideális életteret találnak maguknak. A Kemence-patak völgyében nagyobb területet is érdemes átkutatni: itt jelzés nélküli utakat is bőséggel találunk, így szélesebb körben kutathatunk gombák után, miközben felfedezhetjük a hegység völgyekkel szabdalt, központi területeit.
A megfelelő helyen, a megfelelő időben
A túra nyomvonala jó támpont a gombákat felfedezni kívánó, vállalkozó kedvű túrázóknak, de az útvonal szabadon módosítható. Ha látjuk az erdő egészséges közösségét, ahol a gombák a fák növekedéséhez tápanyagot szolgáltatva, „láthatatlan” társként vegyülnek a rengeteg éltető közegébe, akkor jó helyen járunk. Már csak az időzítésre kell figyelni: amikor az erdő színes gyümölcsei teremnek, a gombák kinyíló kalapjaikat „lengetve” szórják spóráikat a szélben.
Ne feledjük, hogy az egészséges erdők működéséhez szükséges a gombák jelenléte, háborítatlan szaporodásuk lehetősége, így csak gyönyörködjünk bennük, és ha le is szedjük a gombatermést, a szaporodásra alkalmas, jellemzően öregebb, puha példányokat ne gyűjtsük be!
- Nem véletlenül szaporodik a legtöbb gomba az őszi időszakban. A csapadékosra forduló, hűvösebb reggeleket hozó szeptember-októberi idényben érdemes körülnézni az erdőkben, illetve Medárd után, az első melegebb, csapadékosabb időszakban, a tikkasztó kánikulák előtt. A legtöbb fajt ekkor láthatjuk az erdőkben.
- Ha a gombagyűjtés a cél, mindig vigyünk kosarat vagy vászonszatyrot, mert a nedves gombák befüllednek, összetörnek a hátizsákban vagy nejlonban. Csak az egészséges és biztosan felismert, ehető példányok kalapját vegyük le a szárukat elmetszve. A kés használata gombász berkekben vita tárgyát képezi, ám csak abba gondoljunk bele, hogy cseresznyét sem a fa ágával együtt szedünk.
- Ha fogyasztási célra szedünk gombát, azt mindig mutassuk meg szakellenőrnek bevizsgálás céljából!
A száraz tölgyesek gombái
A javasolt túra jó támpont, hogy felfedezzük a Börzsöny változatos és hangulatos erdőségét, de gombákért érdemes az útvonalról némileg letérve jobban körbenézni az ígéretesebb helyeken. A legszembetűnőbb élőhelyek a ritkás aljnövényzetű, főként mohás aljú, öreg erdők, ahol messziről láthatók a gombák termőtestei.
Diósjenőt a Z jelzésen, a nyugati határán emelkedő hegyvidék erdőségénél, a kempinggel szemben, a Jenői-patak völgye felett hagyjuk el. Röviden a Királyházára vezető aszfaltos úthoz csatlakozunk, de a kalandpark irányába, jobbra letérünk róla a ZT tanösvényjelzést követve.
Jól járható, széles erdei úton, az erdészeti tanösvény információs táblái mentén fedezzük fel a környező erdők és helyszínek történetét. A tanösvény tábláit olvasva mélyebb bepillantást nyerhetünk környezetünk rejtelmeibe, megtudhatjuk például, hogy Diósjenő környékén már a 19. század második felében tudatos erdőgazdálkodás folyt, így a cserből, tölgyből, bükkből és kőrisből álló faállomány akkor is kiváló minőségű volt, biztosítva az egészséges életközösséget növények, állatok és gombák számára. Ma ugyanezek a fafajok jellemzőek e vidékre, bár találunk hársot, juhart, sőt a Csehvárnál duglász- és vörösfenyőt is.
A fokozatosan és kitartóan emelkedő úton kapaszkodva sűrű erdő biztosít takarást zárt lombkoronájával. A kocsánytalan tölgy a jellemző erdőalkotó fafaj, ami helyenként bokros, cserjés foltokkal, vegyes életkorú példányokkal van jelen, így
a többrétegű, helyenként talajközelben is árnyékoló lombkorona kevésbé engedi kiszáradni a talajt, kedvező feltételeket teremtve a gombafonalak számára.
Enyhe kapaszkodás után keresztezzük a patak itt már időszakos medrét, és áttérünk a szemközti, délkeleti fekvésű lejtőre. Növekszik a meredekség, és a magasabb környezetben már a bükkök hamvasszürke törzsei is beköszönnek utunk mentén. Csatlakozik hozzánk a S jelzés is, amelyen felkapaszkodunk a Závoz nyeregbe.
Egy időszakos forrást (a Gyíkos-kutat) is érintve, a legmeredekebb térszínt leküzdve érkezünk a Závoz nyereg alig száz méter hosszú rétjére, ami a hagyományos tájhasználat emlékét őrzi. A hegység meredek terepén ugyanis jellemzően a nyergeket „tisztították meg” az erdőtől legeltetés és kaszálás céljából. Évszázadok óta hegyvidéki fűfélék élnek ezen a területen, kedvező életfeltételeket biztosítva a réti gombáknak. A rét keleti szegletében pihenőhelyet is találunk. A Závoz nyeregben egyébként szép kilátást élvezhetünk Diósjenőre, a Jenői-tóra, illetve a Kő-szirt felettünk tornyosuló andezitszikláira, illetve a Cserhát dombjaira.
Vizes élőhelyek, remek gombalelőhelyek
Innentől a Kemence-patak forrásvidékén járunk, ahol a terep is megenyhül, a völgy pedig átjárást biztosít a hegység keleti és nyugati oldala között. Ismét a ZT jelzést követjük, ami némi ereszkedéssel az erdészeti szállítóútra tér, és rövid átkötéssel a gyéren csörgedező patak menti ösvényen folytatódik a fölé boruló fák alagútjában. Az erdészeti tanösvényen az egykori Mázsaházhoz érünk, ahová a 20. század elején a Csóványos keleti oldalából vezetett a hegységszerte tevékenykedő erdészeti vasút.
A kitermelt fát itt rendezték és mázsálták, mielőtt elszállították a Závoz nyergén át a diósjenői vasútállomásra. A helyszínen szénégető is működött, átrendezve az eredeti terepet.
A patak túlsó partján lévő Gál-kút kőpiramist formázó foglalatához nem sokkal előrébb, fahídon, a Z● jelzést követve térhetünk ki, és friss forrásvizet vehetünk utunk fordulópontjánál.
A fák között egyébként kerek tavacskák is rejtőznek, ami szokatlan a vulkanikus hegységekben. Az erősen algásodó, békalencsével takart, csapadékvizes medencék valójában bombatölcsérek, amelyek a II. világháború végén a megmaradt és felrobbantott lőszerek nyomán keletkeztek. Jelenleg kétéltűek párzóhelyeiként és a csapadékos időszakok utáni vízvisszatartásában fontos a szerepük a helyi ökoszisztémában.
A patakmenti erdők egyébként is jobb vízháztartásúak, már csak mélyebb fekvésük és a napnak való kisebb kitettségük miatt is, de fontos a folyóvizekből keletkező pára éjjeli lecsapódása is. Itt már bükkök alkotnak összefüggő erdőt, jellemzően gyertyánnal, némi tölggyel és kőrissel keverve. Bár a tanösvény pár száz méter után elhagyja a patakot, és visszakanyarodik keletnek a falu felé, érdemes a patak menti nedvesebb erdőket jobban átnézni, ugyanis itt mindig változatosabb életközösségeket találhatunk a víz intenzívebb jelenléte miatt.
A Gál-kutat kikerülő, jelzetlen ösvényen folytatjuk utunkat, keresztül a réten, majd a nedves talajú erdőn át. Rövidesen csatlakozunk a Z jelzésű turistaútba, amelyen balra indulunk. Átkelünk a Kemence-patakon, egy rövid kapaszkodással kilábalunk a patakvölgy teknőjéből, és a nyereg túloldalán ismét a falu feletti meredek lejtőre érünk.
Rövid kitérővel, a PL jelzésen megtekinthetjük a Csehvár szirtszerűen kiemelkedő sziklás kiszögellését, ahonnan azonban csak lombtalan időszakban, az ágak között látunk rá a falura. A köves hegyoldal itt szélsőségesen száraz, de gyér, bokros erdője miatt intenzív napfényben részesül, így csapadékos időszak után itt jelenhetnek meg elsőként a meleget igénylő gombafajok.
A Csehvár szoknyáján árnyas bükkösben haladunk, míg lejjebb, a faluba visszavezető út mentén végig tölgyeseket keresztezünk az egyenletes lejtésű, keleti hegyoldalon.
Az erdő bokros, zugos ligetében érdemes jobban körbenézni, és felfedezni a gombák számára ideális környezetet.
Az országút és a falu közelsége miatt itt intenzíven gombáznak a helyiek, de megannyi gomba még így is rejtve marad a füves, bokros erdőben. Az országutat elérve a túránk kezdetén már megismert útvonalon visszatérünk Diósjenőre.
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
