Túráink során télen is találkozhatunk ezzel különösen szép formájú gombával. A lepketapló nemcsak mutatós, de gyógyászati céllal is hasznosítható. Mutatjuk, mit érdemes tudni róla.
Elsősorban lombos fák törzsén és földben maradó tuskóján egész évben megfigyelhetők a lepketapló termőtestei. Jellemzően tömeges az előfordulása, így az amúgy jelentéktelen gomba igazi feltűnő jelenség a téli erdőben – olvasható az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Facebook-posztjában. A lepketapló (Trametes versicolor) 2–10 cm széles, félkör vagy vese alakú, körkörösen váltakozó színű, bársonyos sávokkal tarkított, lapos, vékony termőtestei tönk nélkül nőnek rá a faanyagra.
A kalapok rendszerint csoportosan, igen látványosan, egymás mellett vagy felett, olykor körben összenőve, rozettát alkotva, zsindelyszerűen helyezkednek el.
Az eleinte fehér, később halványsárgára színeződő termőréteg pórusai szűkek, kerekdedek vagy kissé szögletesek. Fiatalon fehéres, később sárgás húsa egyenletesen vékony, szívós, különösebb íz és szag nélküli, idősebb korban fásodó. A rendkívül változatos színezetű lepketapló elsősorban lombhullató fákon, úgynevezett fehérkorhadást okozva élősködik, ritkábban azonban tűlevelűeken is megjelenik.
E világszerte elterjedt, nem évelő taplófélét évezredek óta gyógyászati céllal hasznosítják a Távol-Keleten, de újabban Európában is egyre népszerűbb a természetes gyógymódokat előnyben részesítők körében.
A lepketapló két legaktívabb hatóanyaga a PSK és a PSP (mindkettő fehérjéhez kötött poliszacharid), amelyek mellett triterpének, szterinek és szterinszármazékok is említést érdemelnek. A gomba, illetve a belőle előállított készítmények immunstimuláló, tumorgátló, gyulladáscsökkentő és vírusellenes hatását számos vizsgálat igazolta. A PSK és a PSP különböző rákos megbetegedések megelőzésében, valamint sugár- és kemoterápiával együtt alkalmazva azok kezelésében is hatékony lehet. A lepketapló porrá őrölt termőtestéből gyógytea készíthető, amelynek fás, meglehetősen élvezhetetlen ízét mézzel „szelídíthetjük meg”.
