Már a nevük is szép: Selyemgubó-köd és Segítő kéz-köd. Mondhatni kontrasztjai egymásnak, hiszen az egyik gyönyörű fényekben ragyog az univerzumban, a másik pedig egy sötét ködösség. És hogy mitől olyan különlegesek a róluk készült fotók? Cikkünkből kiderül.
A Magyar Asztrofotósok Egyesülete minden hónapban megválasztja a Hónap képét, ősszel se volt ez másképp, és ezúttal a Tejút két izgalmas ködösségét ismerhetjük meg.
A Gubó
Szeptember hónap legszebb asztrofotóját Feltóti Péter készítette a Selyemgubó-ködről, amely tőlünk 4000 fényévre, a Tejút sűrű csillagmezőjében található, az IC 5146-os katalógusszámú kis kiterjedésű csillaghalmaz körül. Ez a ködösség a szabad szemmel is látható Pi Cygni csillaga irányában helyezkedik el, 15 fényév átmérőjű, és nevét onnan kapta, hogy valóban egy apró gubóra hasonlít.
Selyemgubó-köd
A Selyemgubó ködössége a többi csillagködhöz hasonlóan a vörös Hidrogén Balmer-alfa tartományában sugároz, de jellegzetessége a pereme mentén kialakuló reflexiós jelenség is. A fényes csillagok kékes fényét a környező porfelhők verik vissza. Ezek a porfelhők az Edward Emerson Barnard által 168-as sorszámmal megjelölt porfelhő-komplexum részei, mely nyugat felé (a kép bal oldala felé) hosszú ösvényként folytatódik az égbolton.
Váratlan nehézségek
Feltóti Péter tapasztalt asztrofotós, ezúttal nem a technika és nem is a célpont halványsága okozott nehézséget számára a fotózáskor, de erről meséljen ő maga:
„A Selyemgubó-köd viszonylag gyakran fotózott objektum, azonban mostanában ritkán szerepel a fotózott célpontok között. Ennek talán az egyik oka az, hogy a fényes, izgalmasabb részletekkel kecsegtető »gubó« viszonylag kicsi az elterjedtebb távcsövek látómezejében, a halvány porködök kidolgozásához pedig extrém sok időt kell fordítani a nyers képek begyűjtésére. Noha nem tudtam, hogy idén ősszel rendkívüli mennyiségű derült időt kapunk, nekiláttam. Aztán kb. 40 óra után kiderült, hogy nem az lesz a gond, hogy tudok-e eleget fotózni a területre, hanem az, hogy ennyi idő után nem érdemes. Ugyanis annyira sűrű a csillagmező, hogy a megmutatni kívánt részleteket teljesen eltakarják, egymást érik a közepesen fényes csillagok, halójuk pedig teljesen kontraszttalanná teszik a képet. Volt egy elképzelésem, hogy milyen látványt szeretnék elérni, ugyanis egészen sokféle formájú és színű por réteg dereng a csillagok között, de ezt nem tudtam olyan látványosan feldolgozni, ahogy terveztem. Mindenesetre talán sikerült mélyebbre menni, kicsit máshogy megmutatni ezt a területet, mint korábban.”
És hogy még mitől izgalmas ez a fotó? A vörös háttér az, amit a legtöbbször nem láthatunk ezen az égterületen. A fotó ugyanis tartalmaz egy olyan felvételsorozatot is, amely a hidrogén alfa tartományban készült, és a vörös ionizált hidrogénfelhőket mutatja be a Tejút ezen területén, aminek a fő vonulata érdekességképpen éppen a Selyemgubó mögött halad át.
A sötétség bravúros megörökítése
Október hónapra is egy ködösséget választott meg a Magyar Asztrofotósok Egyesülete a legszebbnek, de ez egészen más, mint az előző. A „Segítő kéz” becenevű köd egy szintén nagyon izgalmas égi objektum, és eddig még nagyon kevés kép készült róla. Magyarországon nem is örökítették még meg, egészen most őszig, az itt látható mestermunkát Schmall Rafael készítette.
A Segítő kéz-köd
Ezek a sötét ködösségek a Tejút sávjának csillagsűrűiben bújnak meg. Gyakran kapcsolódnak kis tömegű csillagok keletkezési helyeihez, de egyszerű hideg molekulafelhőként is sodródhatnak a Tejút karjaiban. A látható tartományban nincsen saját fényük, és leginkább arról felismerhetőek, hogy eltakarják a távolabbi csillagokat. Ha pedig hosszan exponál az asztrofotós, akár a közeli csillagok fényében való barnás derengésüket is meg lehet figyelni.
Az elbűvölő ködösség
A „segítő kéz”-köd a Cassiopeia-csillagkép irányában látszódik. A porfelhőalakzat a közeli csillagok fényében dereng, néhol kékes fényben, néhol sárgásan, de legfőképpen barnás árnyalatát látjuk. Ezt az objektumot sem volt könnyű megörökíteni, a folyamatról ezt mesélte Rafael:
„Az egyik nagy nemzetközi közösségi oldalon leltem rá erre az objektumra még kora tavasszal. The Helping Hand nebula elég bűvösen hangzott angolul, és a főtémában a sötét-ködösség alakja is megtetszett, valamint az is, ahogyan a fényes csillaggal együtt véget is ér egy kéz alakzattal. Ám mire nekiálltam volna a fotózásnak, addigra kifutottam az időből, mert már nem volt megfelelő helyen az objektum. A következő fotózási ablak eljöveteléhez őszig kellett várnom. Ez volt az első olyan ködösség, ahol a rendszert teljesen automatizálni tudtam. Mind a célra állást, mind a fókuszálást, vezetést és exponálást a számítógép végezte. Most ősszel ideális volt rá az időszak, valamint az időjárás is. Számtalanszor volt olyan, hogy fél 12 környékén átállítottam az automatikus rendszert erre az objektumra, majd lefeküdtem aludni azzal a tudattal, hogy a távcső majd leparkolja saját magát és akkor elég felkelnem reggel mielőtt az első napsugarak besütnek.
Akárhány témát fotóztam eddig, mindig sikerült rácsodálkoznom arra, hogy mennyire változatos és különleges a világegyetem amiben élünk, és hogy ezt képes egy ilyen rendszer megjeleníteni, holott még akkor indult el a fény egy-egy objektumtól, amikor az emberiség még csak gondolat se volt.
