Barbara és Zsolt 15 éve egy pár. Mozgássérültek, és járják az országot. Kedvenc úti céljaik pedig a várak, de voltak már kilátóknál, fesztiválokon, hegyormokon magasodó romoknál is. Szeretik a kihívásokat, és megosztani az élményeiket, bárkivel, hogy így is lehet kirándulni, csak igazából akarni kell. Utazásaikról beszélgettünk velük.
Barbara és Zsolt közös története 15 évvel ezelőtt kezdődött a mozgáskorlátozottak Marczibányi téri intézetében, ahol Barbara szőnyegszövést tanult, Zsolt pedig néhány éve szőnyegszövőként dolgozott itt. Eleinte a szőnyegeket szőtték együtt, aztán pár hónap múlva már az álmaikat is, főleg utazásokról, kirándulásokról, hogy együtt járják be keresztül-kasul Magyarországot.
Zsolt torziós disztónia genetikai rendellenességgel, Barbara nyitott gerinccel született. Az utóbbi mozgását még inkább korlátozta, hogy születési rendellenessége mellett 2000-ben baleset érte, minek következtében nem vesztette el teljesen járóképességét, de kerekes székhez kötött. Pár lépést tud csak megtenni mankóval és segítséggel.
A lány elmesélte a fiúnak, hogy a 80-as években gyerekkora egyik meghatározó élménye volt a Másfélmillió lépés Magyarországon című dokumentumfilm-sorozat, aminek egyetlen részét sem hagyta ki. Még most is hallja édesanyja hangját, amikor azt mondja neki, mikor leülteti a tévé elé: „Kislányom, ezt a sorozatot nézd meg, mert te ilyen helyekre nem fogsz tudni eljutni.” Mindegyik részt imádta, a tájak, az ösvények, az emberi történetek lenyűgözték, mert a kislány Barbara akkor még elhitte, hogy neki ezt élőben látni tényleg nem fog megadatni.
Aztán 2003-ban találkozott Zsolttal, és együtt megnézték újra a „Másfélmillió lépést”. Barbara elmondta, hogy mit mondott neki anno az édesanyja. A fiú mélyen a szemébe nézett, és egy sejtelmes félmosoly mellett csak hallgatott. Aztán alig telt el pár hét, már közösen kirándultak. Szigetvár volt az első úti céljuk. Zsolt megszervezte, és elkísérte Barbarát. Onnantól kezdve pedig nem is volt többet kérdés, hogy nekivágnak-e még egyszer. A közösen összeállított bakancslistára pedig folyamatosan kerültek fel újabb és újabb célpontok. Az elmúlt másfél évtizedben ellátogattak vagy tucatnyi várhoz, számtalan városhoz, kastélyhoz, de kulturális, gasztronómiai fesztiválok, sőt kilátók sem maradtak ki a sorból.
Ahogy Barbara fogalmaz: „A célunk, hogy utazásaikkal megmutassuk mind mozgáskorlátozott vagy kerekes székes sorstársaiknak, mind egészséges honfitársaiknak, hogy nincs lehetetlen, ha igazán akarjuk. Ha nekünk sikerült Csókakő és Csesznek várához vagy Drégelypalánkra feljutni, akkor másnak is fog. Igaz, Drégely várához a terep nehézsége és meredeksége miatt két barátunk segített felsétálnom, de végül megcsináltam, és ez fantasztikus élmény volt.” „Persze az akaraton kívül az is fontos, hogy ha az ember látja, önerőből nem tudja megoldani a dolgot, akkor merjen segítséget kérni másoktól” - tette hozzá Zsolt.
A kérdésre, hogy mi lesz a következő úti céljuk, egyszerre vágják rá: a nógrádi vár. A jövőbeli terveik között szerepel még az olyan határon túli várak meglátogatása is, melyek történelmileg kötődnek Magyarországhoz, de ma már más országhoz tartoznak, mint például Nándorfehérvár vagy Somoskő.
Barbara és Zsolt saját szervezéssel utazzák be az országot, és azt szeretnék, ha ebben mások is követnék őket, ezért létrehoztak két Facebook-csoportot, ahol megosztják tapasztalataikat. Zsolt ír, Barbara fotóz. Ezeken a fórumokon elmondják, mennyire akadálymentesített például az adott vár, hogyan közelíthető meg, milyen élményekben volt ott részünk, illetve mennyire ajánlják ezeket a célpontokat mozgáskorlátozott társainknak. Igazi utazó közösséget szeretnének építeni, nem csak mozgássérülteknek, hanem mindenkinek, aki örömét leli szép, érdekes látnivalók felfedezésében. A csoportok nem teljesen nyilvánosak, de ha valakinek kedve van, lehet hozzájuk csatlakozni: Csináld magad! Két láb - négy kerék!; Egy lépés előre - Túrák és várak más szemmel.
Kapcsolódó cikkeink:
A kéktúráról nem lehet lejönni
Parasportolóként sem lehetetlen pókemberként mászni a falon
