A Gyermekvasút szombati családi napján a szokásos vonatokon túl bevetették a retró flottát is. Képriport.
Családi napot tartottak szombaton a Gyermekvasúton a hűvösvölgyi végállomás előtti réten. A programban az arcfestéstől a kutyás bemutatón át az önkéntes tűzoltók bemutatójáig mindenféle érdekesség volt, miközben a színpadról a gyerekek kedvencei szóltak. Aki nem gyerek, annak ezek a nóták pár perc után válnak elviselhetetlenné, így nézzük inkább a nagyobbaknak szóló izgalmakat, mert hogy ebben sem volt hiány ezen a pompás napsütéses szombaton!
A Gyermekvasúton aznap a megszokott menetrendi járatokon felül az alsó szakaszon, Hűvösvölgy és Szépjuhászné között extra vonatok is jártak, ráadásul extra szerelvényekkel: a retróflotta négy tagja is bemutatkozott a betétjáratokon.
A szokásos menetrendi vonatok találkozója Szépjuhászné állomáson. A kiváló időnek is hála, minden járat szinte telt házzal közlekedett!
A legnépszerűbb mindenképpen a gőzös volt, pedig a lillafüredi ABamot motorkocsi még nála is idősebb! A csaknem száz éves járgány is rótta a köröket, ráadásul probléma nélkül – ami a többi szerelvényre sajnos nem volt igaz. A retró festésű Mk45 2001-es már az első feladatánál fekve maradt, és ez a feladat sem volt túlzottan látványos: a gőzös első meneténél szolgált tológépként. A 2001-es tehát egyből kiesett, de a gőzösnek is kimaradt egy köre.
Viszont őt sikerült meggyógyítani, így még telepöfékelhette a Hárs-hegyet párszor a nap folyamán.
A 039-es gőzös robog elő a Gyermekvasút 1949-ben megépített, 198 m hosszú, íves alagútjából
A Kecskeméti Kisvasútról importált Mk48-asnak eredetileg egy fordulót terveztek, de a gépek kiesése miatt neki kellett többször beugrania. A síkvidékhez szokott pici mozdony gazdag füstöt eregetve küzdötte fel magát a hárs-hegyi emelkedőn, igazán látványos volt a szereplése.
Gazdag füsttel küzdötte fel magát Szépjuhásznéra az Mk48-as az egy szem kocsijával
A Gyermekvasúton a forgalom 1950. augusztus 20-án indult el kétévnyi vasútépítést követően. A 11,7 km hosszú, 760 mm nyomtávú kisvasúti pályán
a vonatok 20 km/óra sebességgel közlekednek.
A hűvösvölgyi és a Széchenyi-hegyi végállomások között a szintkülönbség 235 méter, így a gépeknek jócskán meg kell erőltetniük magukat a hegymászásban, cserébe lefelé szinte már csak fékezniük kell.
Az ABamot szélvédői fölötti fura szerkezetben a motor hűtővize kering, a keresztben átáramló levegő pedig segíti lehűlni
A rendszerváltásig Úttörővasútnak hívott üzemben a kereskedelmi és forgalmi szolgálatot is 10-14 éves gyerekek látják el, az állomásokon természetesen felnőttek felügyeletével. Egyedül a mozdonyvezetők és a járműveket egymáshoz kapcsoló tolatócsapat áll felnőttekből – jogosítványt ilyen fiatalon eleve nem is lehet szerezni. A vasútüzem 2015-ben bekerült a Guiness rekordok könyvébe, mint a leghosszabb olyan vasút, amin gyerekek látják el a szolgálatot. Ettől függetlenül is rendkívül látványos és aranyos a Gyermekvasút, ráadásul az egyre változatosabb járműállomány miatt nemcsak a családoknak kínál remek szórakozást, hanem a közlekedésmániásoknak is.
De nemcsak a járműállomány változatos: a csaknem 12 km-es vasútvonal 7 állomásán a Magyarországon üzemelő biztosító berendezések széles felhozatalát ismerhetik meg a gyerekek a legmodernebb elektronikus megoldásoktól a legósdibb mechanikus szerkezetekig.
Menesztés Szépjuhásznén a Hűvösvölgybe ereszkedő járatnak
Az eseményről nemsokára videóval is jelentkezünk!