„Hatalmas érték van a kezünkben, amit nem biztos, hogy megérdemlünk”– Interjú Fehér Zoltán fiatal természetfilmessel

Jó lesz odafigyelni a most 25 éves Fehér Zoltánra és alkotásaira, akinek első természetfilmjét már két komoly szakmai díjjal is jutalmazták 2020-ban. Rögös úton, de végre június 3-tól a mozikba és így a nagyközönséghez is eljut a Vad víz - Aqua Hungarica című filmje, amely hazánk páratlan vizes élőhelyeinek gazdag élővilágát mutatja be, mégpedig valóban művészi módon. Nem véletlen, hisz Zoli a Budapesti Metropolitan Egyetem operatőr szakán végzett 2018-ban, ahol főként nagyjátékfilmes technikákat tanultak, amit jó érzékkel tudott kamatoztatni abban a műfajban, amely a leginkább érdekli, ez pedig a természetfilmezés. Hivatásának tekinti és lelkesedésének komolyságát az is mutatja, hogy 2019-ben megalapította a Vad Víz Filmstúdiót, amely jelenleg azt az alkotócsoportot takarja, akikkel együtt dolgozik filmjein.

A WWF Magyarország ajánlásával most mozikba kerülő filmnek köszönhetően beleshetünk hazánk vizes élőhelyeinek mindennapjaiba, a Kis-Balaton mocsaras élővilágától, a gyógyvizek egyedi életközösségein át a lassan csörgedező hegyi patakok különleges világáig. De a változásokról is szól a film, hogy hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni az itt élő állatok, vajon mekkora veszélyt jelentenek az egyre nagyobb számban megjelenő invazív fajok az őshonosakra, de a Kárpát-medence több millió évvel ezelőtti világát is megismerhetjük. Ízelítőül nézzétek meg a film előzetesét, majd olvassátok el Fehér Zoltánnal készült interjúnkat, amelyben további kulisszatitkokat is megtudhattok.

Pálvölgyi Krisztina: Mit jelent számodra a víz? A filmstúdiód neve és az első nagyfilmed címe is „Vad víz”, és ha jól tudom, a folyamatban lévő projektjeid is zömmel vízhez köthető témájúak.

Fehér Zoltán: A víz számomra az életet jelenti. Valahogy a vizes élőhelyeknek, legyen az egy kiterjedt mocsárvilág, egy folyó, vagy a tenger, van egy nagyon különleges misztikuma. Ez az a világ, ahová csak az emberek nagyon kis százaléka szerezhet intim bepillantást, pedig ökológiailag messze a legfajgazdagabb élőhelyek.

P. K.: Mikor kezdtél el a természetfilmezés iránt érdeklődni?

F. Z.: Már tinédzserként is vonzott, bár még nem tudatosult bennem. Kiváltottam egy éves bérletet a Fővárosi Állatkertbe és annyiszor jártam ki felvételeket készíteni a régi kamerámmal, ahányszor csak tudtam. Nem volt semmi célom ezekkel a snittekkel, de mint utólag kiderült, ez egy nagyon jó gyakorlás volt, sokat fejlődtem abban, hogy hogyan érdemes felvenni egy-egy fajt.

P. K.: Azért egész más állatkertben filmezni, mint vadon élő állatokról forgatni, amikor meg is kell találnod, vagy ki kell várnod az alanyt. Nem érezted azt, hogy az igazi természetben sokkal nehezebb dolgod van?

F. Z.: Nyilván más és nehezebb, mert nem fekszik előtted minden tizedik méteren egy állat. De nem is kell, hiszen pont ezért izgalmas ez a műfaj. Amikor végigutazol egy országon, akár több alkalommal, és nagy nehezen sikerül felvenned egy fajt, amire régóta vágytál, annál nincs is jobb érzés. Talán csak az, amikor egy jellemző viselkedésformát is meg tudsz örökíteni.

P. K.: Az egyetemen nagyjátékfilmes operatőri ismereteket tanultál. A természetfilm hogy tud ehhez kapcsolódni?

F. Z.: Úgy gondolom, a természetfilm dramaturgiájában valahol félúton helyezkedik el a játékfilm és a dokumentumfilm műfaja között. Alapvetően persze egy dokufilmes műfaj, de rengeteg játékfilmes elemet tartalmaz, ez mind a képi világra, mind a cselekményre, és az állatok „karakterére” is igaz.

P. K.: De az egyetem alapvetően nem természetfilmek készítésére készít fel, te mégis ekkor vágtál bele komolyabban. Mi adta az inspirációt, és hogy lett végül a „Vad víz”-ből diplomafilm?

F. Z.: Az egyik egyetemi feladatunk egy természet témájú kisfilm volt, amire a tanároktól nagy dicséretet kaptam. Aztán 2017-ben úgy éreztem, hogy készen állok egy nagyobb filmet is leforgatni, mind technikailag, mind szellemileg, ekkor vágtam bele a „Vad víz”-be. Nagyjából a forgatás egyharmadánál kezdtem el gondolkozni azon, hogy ezzel a természetfilmmel diplomáznék, és úgy láttam, hogy az ötlet elnyerte a tanáraim tetszését. Végül egy 60 perces verziót sikerült is elkészítenem, amely nagy sikert aratott a védésen.

P. K.: De továbbforgattad.

F. Z.: Igen, mert ekkor még nem éreztem késznek a filmet, több jelenet nem volt még leforgatva vagy összevágva. Végül a végleges, 72 perces verzió 2019-ben készült el.

P. K.: Összesen mennyi ideig tartott a forgatás, és hány helyszínen?

F. Z.: A fő forgatási időszak 9 hónapig, 2018 nyaráig tartott, melyet több hónap kutatómunka és szakmai konzultációk előztek meg. Ezután következtek a pótforgatások és a ráncfelvarrási folyamatok. 27 helyszínen forgattunk szerte az országban és körülbelül 50 óra nyersanyag készült a filmhez. Ez nagyjából több, mint negyvenszeres túlforgatást jelent.

P. K.: Többes számban beszélsz, ezek szerint volt segítséged a terepen?

F. Z.: Ketten forgattuk a filmet, egy kedves gyerekkori barátommal és kollégámmal, Koszta Marcellel. Ő volt a rendezőasszisztens és bajtársam a forgatások során, és nélküle nem jöhetett volna létre a film. Nagy élmény volt így ketten bejárni Magyarországot, felfedezni a témákat. Mindketten sokat tanultunk a forgatások alatt.

P. K.: Meglepődtem, hogy a film az egerszalóki sódombbal kezdődik, amely nem egy spontán természetes folyamat következtében kezdett kialakulni. Hisz ha nem kutatnak olaj és gáz után ezen a helyen, akkor lehet, hogy nem tör fel a termálvíz és nem képződik ez a sódomb. Sőt, ezután Hévízre is áttérsz. Mi az oka, hogy ezzel indítasz, miért a gyógyvizek felől közelíted a vadvizeket?

F. Z.: A „Vad víz” cím hallatán talán mindenkinek először az jut eszébe, hogy durva áradásokról, legmagasabb vízeséseinkről és legsebesebb patakjainkról lesz szó. Valójában ezek a vizek mind egy nagy egész részét képezik. A filmben nem egy állat vagy egy térség a főszereplő, hanem maga a víz, aminek több megtestesülésével találkozhatunk Magyarországon. Ennek egyik formája a gyógyvíz, mely szerves részét képezi hazánk vulkanikus múltjának. Szerettem volna érzékeltetni, hogy a termálvizek mindenhol ott vannak, Magyarország gyógyvizei pedig világhírűek. Ezt egy jó felütésnek gondoltam. Egerszalók kapcsán érdekesnek tartottam, hogy mire képes ez a vadvíz, ha feltör a föld alól, és hogy még ezen a forró, gőzölgő mésztufadombon is van élet algák formájában. Ezek a termálvizek nem csak a fürdők kiváltságai, hanem akár teljes ökoszisztémáknak adhatnak otthont.

P. K.: Nagyon sok lassított tempójú rész van a filmben, itt-ott gyorsított részekkel. Mi ennek az oka, célja?

F. Z.: Az állatok mozgása lassítva gyönyörű képet fest róluk. Ilyenkor látszik igazán egy sirály repülésének dinamikája vagy a vidrák játékának minden eleme. Ezek sokszor olyan gyorsan történnek, hogy normál sebességgel alig lehet felfogni. Vannak olyan történések a filmben, melyek a másodperc töredéke alatt zajlottak. Tehát egyszerre volt művészi és szemléltetési koncepció a lassított felvételek alkalmazása.

Az aranysakál és a hattyú esete (részlet a Vad víz - Aqua Hungarica filmből):

P. K.: A filmből kimaradtak az Alföld vizei, így a Tisza is. Ez szándékos volt?

F. Z.: Így van. Sajnos lehetetlen Magyarország fontosabb vizeit és vízi életközösségeit egy filmbe zsúfolni, legalábbis nem érdemes. Már az elejétől úgy gyűjtöttük a témákat, hogy ez a film egy filmsorozat első része lesz, egy nagy történet kezdete, mondhatni egyfajta kedvcsináló. Kellően átfogóra szerettük volna készíteni ahhoz, hogy a néző képet kapjon hazánk vízrajzáról. Olyan témákat igyekeztünk ideválogatni, melyeket egyrészt ritkán fejtettek ki természetfilmben, másrészt pedig így vagy úgy kapcsolódnak Magyarország történelem előtti múltjához. Az alföldi vizeknek és a Tiszának pedig lesz egy külön kis történetük a jövőben.

P. K.: Nagyon izgalmasnak találtam a történeti részt, amely a régi idők hazánkban élő fajait mutatja be, egész hosszan. Miért szenteltél ennek a témának ilyen nagy hangsúlyt?

F. Z.: Úgy vélem, integrális része vadvizeink történetének a több millió évvel ezelőtti, „trópusi Magyarország” vízrajza. Lényegében mai földrajzunk origója. Az ország minden pontjáról kerültek elő tengeri halak kövületei. A földtörténet legnagyobb részében a Kárpát-medencét tenger borította, ez formálta tájainkat. Számomra nagyon izgalmas belegondolni, hogy az Alföldön autókázva a fejünk felett pár millió éve még cápák úszkáltak. Nem voltak mocsarak, erdők, városok, autópályák, csak a nagy kékség. Ebben a kékségben pedig olyan „szörnyek” éltek, mint a Megalodon, a valaha élt legnagyobb cápa. A mai hegységeink területén pedig trópusi dzsungelek húzódtak, ezekben dinoszauruszok éltek, míg az ősi mocsarakban óriási „tengeri kígyók” vadásztak.

P. K.: Volt valamilyen extrán érdekes történés, nehézség, vagy esetleg vicces jelenet forgatás során, amire biztos, hogy sokáig emlékezni fogtok?

F. Z.: Sokan azt hihetik, hogy a természetfilmezés nyugis, és csak várni kell a természet lágy ölén. Ez van, hogy igaz, de amikor nem, akkor nagyon nem. Egy eldugott, de szabadon bejárható somogyi halastórendszerhez mentünk forgatni februárban, úgy 1-2 fok lehetett. Ilyenkor a tórendszer vize kiönt és egy ingoványos mocsárvidéket hoz létre. Somogy megyében rengeteg az aranysakál, őket szerettük volna felvenni. Egyre beljebb mentünk az erdős, mocsaras területen, lényegében megkerültük a tórendszert. A területnek volt egyfajta félelmetes atmoszférája: síri csend, amit néha szarvasrudlik hangja és hollók rikácsolása tört meg. Sok hangulatos, tél végi felvételünk készült ekkor. Annyira belefeledkeztünk a forgatásba, hogy nem vettük észre, hogy veszélyesen eltávolodtunk az autótól és egyre közeledett az este. Kinéztünk egy járhatónak tűnő utat, ám azzal nem számoltunk, hogy teljesen el lesz öntve. Az első néhány pocsolyán nem volt nehéz átkelni, bár a bakancsunk teljesen átázott. Egyre mélyebb pocsolyákba, ingoványba léptünk, és egyre nehezebb volt haladni, alig pár száz métert tettünk meg több, mint egy óra alatt. Kb. 10 méterre voltunk a főösvénytől, amikor rádöbbentünk, hogy visszafelé kellett volna indulni. Egy derékig érő, megkerülhetetlen kis tó állt köztünk és a száraz ösvény között, visszamenni több óra lett volna, ezért úgy döntöttünk, átkelünk rajta. Lefagyott lábakkal, négy táskányi technikával és egy állvánnyal a fejünk fölött keltünk át a jéghideg, derékig érő vízen. Az utolsó lépéseknél már csak kidobtuk a technikákat és 10 percen keresztül csak feküdtünk a parton. Végül sötétben, de visszaértünk az autóhoz, ahol kiolvadhattunk. Talán úgy jellemezném ezt a kalandot, hogy viccesen fájdalmas volt.

P. K.: Melyik az a faj, aminek nagyon örülsz, hogy sikerült megörökítened?

F. Z.: Ebben a filmben egyértelműen személyes kedvencem a foltos szalamandra. Egy viszonylag ritkán bemutatott kétéltű a természetfilmekben, melyet mítoszok és legendák öveznek. Külön örömömre szolgál, hogy a sárkányszerű szalamandralárvákat is bemutathattuk. Egyébként az első forgatási napon sikerült rátalálnunk egy példányra a Budai-hegyekben, október végén, amikor azért már olyan sokkal nem találkozhatunk, mert kövek és gyökerek alatt hibernálják magukat.

P. K.: Van olyan faj, amit nagyon szeretnél lefilmezni, de még nem volt módod rá?

F. Z.: Ha ezt a kérdést akkor tetted volna fel, amikor befejeztük ennek a filmnek a forgatását, akkor most oldalakon keresztül sorolnám a fajokat. Szerencsére, azóta rengeteg fajról sikerült felvételeket készítenünk. Persze, azért még bőven maradtak témák, ilyen például a tiszavirágzás vagy a szarvasbőgés, ha fajokról van szó, akkor a közönséges lábatlangyík, a keresztes vipera, az üstökösgém és a mocsári béka az, ami még rajta van a „must have” listán.

P. K.: Hogyan látod hazánk élővilágát, természeti értékeit most, hogy már több éve folyamatosan filmezed azokat?

F. Z.: Nehéz kérdés, és általában a hangulatomtól függ, hogy erre mit válaszolok. Sok szempontból mondhatom azt, hogy rendkívül gazdag és gyönyörű élővilággal rendelkezik Magyarország. Mocsaraink egyedülállóak Közép-Európában, de talán egész Európában is. A Kis-Balatonnál él például Közép-Európa legnagyobb vidrapopulációja. Így 4 év természetfilmezés után talán kijelenthetem, hogy hatalmas érték van a kezünkben, amit nem biztos, hogy megérdemlünk.

Egyre világosabban látom a negatív oldalát is a dolgoknak. Invazív fajok, lecsapolt mocsarak, szabályozott folyók, üzletágak, melyek a természet kiszipolyozására épülnek. Szomorú, de azt látom, hogy nagyon nem becsüljük meg, ami jutott nekünk. Egy-egy „bűzlő, ronda” mocsár több fajnak adhat otthont, mint bármilyen más élőhely, egy hódgát által elárasztott rét pedig nagyon gyorsan az ökoszisztéma gócpontjává válik. Mégis előszeretettel tituláljuk a hódot kártékonynak, a mocsarakat fölöslegesnek.

P. K.: Van célod, és ha igen, mi azzal, hogy természetfilmeket készítesz?

F. Z.: Úgy érzem, hogy szükség van arra, hogy az emberek – akár a képernyőn keresztül – személyes kapcsolatba kerüljenek a természettel, az élővilággal. Egy sakál ne csak egy távoli vonyítás legyen, hanem egy érző lény, amivel lehet azonosulni. Egy szalamandra ne csak egy mérgező csúszómászó legyen, hanem egy külön kis karakter. Szeretnék intim bepillantást engedni a természetbe a filmjeim által, és szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mi mindent veszíthetünk, ha nem figyelünk oda rá. Hiszen elsősorban nem a természetnek ártunk, ha veszni hagyjuk ezeket az értékeket, hanem magunknak. És, ha mégsem sikerülne jó útra terelnünk a dolgokat, szeretném megmutatni majd a gyerekeimnek és az unokáimnak, hogy így nézett ki egy foltos szalamandra.

P. K.: Ahogy említetted egy természetfilm készítése sok szakmai előkészületet is igényel. Kik voltak segítségedre az első filmednél?

F. Z.: Hatalmas szakmai segítség volt Szabó Márton, biológus és őslénykutató, aki nem csak tudományos konzulensünk volt, hanem a filmben is szerepet vállalt. Kiemelném még Dr. Farkas János zoológust, akivel a kezdeti konzultációkat folytattuk. Továbbá több szakértőnk is volt, akik néha csak egy-egy íméllel, de nagyban hozzájárultak a film szakmai részéhez.

P. K.: Most épp min dolgozol? Mik a további filmes terveid?

F. Z.: Jelenleg több projekten is dolgozom párhuzamosan. A „Vad víz”-sorozat 2. és 3. része már a célegyenesben van, és rengeteg izgalmas fajjal, témával és gyönyörű tájakkal készülök bennük. A két filmet közvetlen az első rész után kezdtük forgatni még 2018-ban, így már közel 3 évnyi munkánk van bennük. A második rész címe „Múlt és jelen”, amely az ember által létrehozott vizekre fókuszál, a harmadik pedig, a „Rejtett világ” a ténylegesen érintetlen vízközeli életközösségekről szól. Ezeket várhatóan 2022-ben tudjuk majd bemutatni. Jelenleg forgatás alatt van még a sorozat negyedik és egyben lezáró része, amely a Duna és a Tisza élővilágát mutatja majd be, továbbá szintén készül a Hévízi-tó egzotikus élővilágát bemutató filmünk „Hévíz: Dzsungel a víz alatt” címen. Igyekszünk mindig olyan filmtémákat találni, melyekkel kevés természetfilm foglalkozott vagy egyáltalán nem is láthattuk még a képernyőkön. Ilyen történet lesz az „Aquascape” is, amiről még csak annyit árulhatok el, hogy ez lesz az első nemzetközi témájú filmünk, amelyben nemcsak Magyarország, hanem a trópusok halfaunájával is foglalkozunk majd.

Ebben a videóban ízelítőt láthattok Zoltán eddigi munkáiból:

P. K.: Tervezel külföldön is forgatni? Esetleg megfordult már a fejedben, hogy kimenj a nemzetközi piacra, és hogy nagy csatornáknak is forgass filmeket?

F. Z.: Mindenképp szeretnék, de egyelőre azon dolgozom, hogy ki tudjak alakítani egy erős filmes referenciát. Persze, még rengeteg csoda van itthon is, amit meg szeretnék mutatni, az elkövetkező jó néhány filmemben erre fogok fókuszálni. De engem mindig is az egész világ érdekelt, minden faj és minden élőhely a sarkvidéktől a trópusokig. Nagyon remélem, hogy egyszer eljuthatok oda, hogy a határon túl is forgathassak.

Fehér Zoltán munkásságát az alább fórumokon követheted:

YouTube-csatornáján ide kattintva;

Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/vadviz

és az Instagramon is: https://www.instagram.com/vadviz.studio