Jelvényszerző túránk ezúttal Vas megye kevésbé ismert, nem is oly régen még műszaki határzárral szigorúan őrzött és teljesen elszigetelt, dimbes-dombos tájára vezet. A Felső-Őrséget bejáró vándorút első hallásra vallási töltetűnek, zarándokútnak tűnhet, de a túra tematikája és ennek az évtizedekig elzárt területnek a felfedezése többről szól.
A Szent Imre-vándorút Magyarország egy hányattatott sorsú vidékére kalauzol el, amelyet az 1920-as trianoni békediktátum szinte teljes egészében Ausztriához csatolt. A Felső-Őrségnek csupán egy apró szeglete, néhány kis falva maradt meg hazánknak, amelynek lakosai, szétszakított családjai a II. világháború végéig még átjárhattak a szomszédba, de a vasfüggöny „leereszkedésével” mintegy negyvenévnyi elszigeteltség várt rájuk.
Az egykori műszaki határzár mögött haladó, akár egy nap alatt bejárható, piros jelzéssel ellátott utat Szentgotthárdtól Horvátnádaljáig követjük 38 km-en keresztül, és közben e csendes, egyben változatos vidék hangulatát és látnivalóit is megismerjük.
Fedezd fel Szentgotthárdot!
Szentgotthárd közel kilencezer lakosú városát sokan csak határátkelőhelyként tartják számon, alig vagy egyáltalán nem ismerve ennek a nagy múltú településnek az igazi arcát. Az innen induló Szent Imre-vándorút kiváló alkalmat ad arra, hogy a Rába és a Lapincs folyó összefolyásánál található városkát közelebbről is megismerjük. Nevét a 13. században emelt templomának védőszentjéről kapta, amely épületet a Széll Kálmánról – a város híres szülöttjéről, a térség egykori országgyűlési képviselőjéről – elkeresztelt főtéren találjuk.
A téren lévő kis sétány és a 18–19. században épült házak múltidéző hangulatot árasztanak. Itt találjuk a várost 1183-ban megalapító III. Béla szobrát, a ciszterci Nagyboldogasszony-apátságot a barokk stílusú római katolikus templommal, az ugyanezen épületegyütteshez tartozó városházát, valamint az egyedi, ma színházként üzemelő magtártemplomot is. Miután szétnéztünk Szentgotthárdon, és az igazolófüzetünkbe begyűjtöttük túránk első pecsétjét, indulhat is határ menti felfedezőút.
Egykoron tiltott területen át
A piros jeleket a főúton északnak tartva kezdjük el követni. Átkelünk a Rábán, majd a hatalmas Opel-gyár mellett elhaladva érjük el a 8-as főutat, illetve Rábafüzest. A forgalmas főutat a Szentháromság-templomnál hagyjuk magunk mögött, és a Rábafüzesi-patakot követve végre kiérünk a terepre. Észre sem vesszük, de a falut elhagyva máris az egykori műszaki határzár nyomvonala mögött járunk.
Erre a hosszú évtizedekig szögesdróttal elzárt területre – ahol tűzparancs volt érvényben – senki emberfia be nem tehette a lábát.
Természetesen a rendszerváltással ez a diktatórikus szigor megszűnt, 1996-ban pedig fel is festették a területen átvezető Szent Imre-vándorutat, amelyet egy évvel később már jelvényszerző túraként is be lehetett járni. Ezen a pirossal jelzett úton érünk fel vándorlásunk és egyben a környék legmagasabb pontjára, a határ közelében fekvő, mindössze 354 m-es Felső-Csókára, ahol geodéziai mérőtornyot és egy igazolókódot találunk. Bár a nyitott ajtajú torony panorámája csábító lehet, hivatalosan tilos felmenni rá, az épület vaslétrái pedig balesetveszélyesek.
Túránk 8. km-énél járunk, amikor közvetlenül az osztrák–magyar határsávon lesétálunk az egykori Janzsótanya felé, amelynek már nyomát sem találjuk. Az Alsó-Sánta-völgybe fordulva széles, murvás utat követünk, amelyet lomberdők és gyönyörű fenyvesek váltakozása kísér. Ez az út a kitelepítések és a hajdan megépült műszaki határzár miatt az évtizedekre elfeledett Szentimretanyára vezet, ahol egy kis kápolna áll.
Egyedi érték az erdő közepén
A piros utunkról mindenképpen érdemes egy kis kitérőt tenni a Rönök közigazgatási területén, festői környezetben, közvetlenül az osztrák–magyar határvonal mellett álló Szent Imre-templomhoz. A monda szerint Szent Imre herceg e vidéken szeretett vadászni, ezért épült itt a róla elnevezett istenháza. Már az Árpád-korban állt itt templom, amelynek állapota az évszázadok során egyre csak romlott. A 19. század végén egy pusztító viharban az épület annyira megsérült, hogy 1902-ben teljesen fel kellett újítani – felszentelésére 1904-ben került sor.
A vasfüggöny felhúzása után a mindentől elzárt templom drámai pusztulásnak indult, és sorsában csak az 1980-as évek végének politikai változása hozott fordulatot. A terület mindkét ország felől újra megközelíthetővé vált, jelenlegi szépen felújított állapotát pedig a helyi – osztrák és magyar – közösség összefogásának köszönheti. A megújult búcsújáró helyet 1992 szeptemberében szentelték fel, és egyediségét fokozza, hogy a templomtorony keresztjét maga Szent II. János Pál pápa áldotta meg első magyarországi látogatása során.
Visszatérünk az eredeti nyomvonalunkra, és egy kanyargós szekérutat követve továbbra is keletnek tartunk az erdőben a mindössze 321 m-es Magas-tető felé. További kanyargással újfent érintjük az országhatárt, valamint a zöld jelzésű Vasfüggöny túraútvonalat, amely egy rövid szakaszon együtt halad a mi piros jelzésünkkel. A Turul-hegy alatt már erdészeti úton közelítjük meg Vas megye legkisebb lélekszámú, csupán pár házat számláló települését, Nemesmedvest.
„Április 4-ről szóljon az ének!”
Az idősebbeknek talán még a fülében cseng a Rákosi-diktatúrában íródott mozgalmi dal refrénje, amely a túránk féltávjánál fekvő Nemesmedvessel is szorosan összefügg. Április 4-e a szocialista érában a felszabadulás napja volt, mivel 1945-ben a szovjet csapatok ezen a napon itt, Nemesmedvesnél űzték ki hazánkból az utolsó német katonát. Ennek állít emléket az a szovjet T–34 harckocsi, amelyet a kis falu főterén gépszoborként helyeztek el, ahol egészen 1989-ig magas rangú elvtársak tartottak állami megemlékezéseket.
Az igazság az, hogy a harcok anno valójában nem itt és nem akkor fejeződtek be, ahogyan azt a szocializmus hirdette, hanem a 9 km-rel odébb található Pinkamindszentnél április 13-án vagy 14-én.
Állítólag az ünnepi dátum az orosz hadvezetéstől származott, amelynek tagjai azt ígérték Sztálinnak, hogy április 4-ére teljesen elfoglalják Magyarországot. A késedelemről feltehetőleg senki nem mert beszámolni a „nép vezérének”, ezért lett a kommunista módon kozmetikázott dátum a béke napja. Ez persze lényegében mit sem változtat a történteken, azon meg pláne nem, hogy a tank most is kedvenc fotótémája a turistáknak. Sokan fel is másznak rá egy jól sikerült kép kedvéért.
A festői kis falu mást is tartogat a vándorok számára. Azok, akik két részletben szeretnék bejárni a 38 km-es túraútvonalat, Nemesmedvesen kiváló táborozóhelyre találnak. A padok és asztalok mellett tűzrakó hely, tágas esőbeálló, valamint a Vándor-forrás nyújt kényelmet a bivakoló vagy sátrazó természetjáróknak. Ennél komfortosabb szállásra viszont itt aligha találunk, mert a faluban elvileg nincsen kiadó szoba.
Vegyes hangulatú útszakaszok
Fenyvesekben vezető, hosszú egyenesekkel, derékszögű kanyarokkal követjük a jelzéseket, átkelünk a Rátóti-patakon is, majd egy tarvágásos, kopár szakaszon érjük el a Mária-kertet, túránk negyedik igazolópontját. A hajdanán ligetes kegyhelyen ma csupán egy maréknyi fa lombja lengedezik, ami kissé lehangoló látványt nyújt. Sajnos más egyebet a pusztaságban vezető útszakaszunkról sem mondhatunk el, maximum annyit, hogy sáros időben az agyagos talaj nehezen járható. A tarvágás helyszínét elhagyva a leendő M8-as gyorsforgalmi út nyomvonala mellett sétálunk, ahol már zajlanak a munkálatok.
Kérdéses, hogy ez a forgalmas autóút milyen kihatással lesz a Szent Imre-vándorút jelenleg még csöndes, nyugodt hangulatára. Elképzelhető, hogy itt majd új útvonal kijelölésére lesz szükség. Az egykori határzár nyomvonaláról ráfordulunk a Magyarbüksre (Magyarbükkösre) vezető aszfaltútra: az egykoron virágzó kis falu lakosainak többsége a kitelepítéstől tartva a határ túloldalán fekvő Németbüksre (Németbükkösre) szökött 1946-ban, a lakóházakat pedig az 1950-es évek második felében lerombolták. Innen a következő állomásunkig fenséges erdőben haladunk, mígnem a Strém-patak völgyében egyszer csak megpillantjuk a vallási kegyhelyként számontartott Miród-forrást.
Ennek a szakasznak az egyediségét legfőképpen az itt található bükkösök adják, amelyek egyáltalán nem jellemzőek ilyen kis tengerszint feletti magasságban. Miután a forrásnál rögzítettük az igazolókódot, a kálvária mentén besétálunk a kőhajításnyira fekvő Kemestaródfára. Átkelünk az alig kétszáz lelket számláló, takaros portákkal bíró községen, majd a műutat elérve Vasalja felé fordulunk. Innentől kezdve már csak aszfalton haladunk végállomásunkig, a Körmendhez tartozó Horvátnádaljáig, de addig még hátravan több mint 4 km és két igazolópont is.
Vasalján a Szent István-templomnál pecsételünk, Magyarnádalján pedig az e vidékre jellemző haranglábbal szemközti keresztnél találjuk igazolólapunk kérdésére a választ. Utolsó aszfaltkoptatós métereink Körmend-Horvátnádalja vasútállomására vezetnek, ahol a nyolcadik és egyben az utolsó igazolókód felírásával fejezzük be a Felső-Őrséget átszelő vándorutunkat.
A cikk a Turista Magazin 2020. márciusi számában jelent meg.
A Hegyek Vándorai Turista Egyesület 1996-ban a millecentenárium tiszteletére hozta létre a Felső-Őrség természeti és kulturális látnivalóit felkereső, piros jelzésű túraútvonalat, amely Szentgotthárd és Körmend-Horvátnádalja között az egykori vasfüggöny mögötti területen vezet. A 38,5 km hosszú táv mindkét irányból 500 m szintemelkedést tartalmaz. A túrát tetszőleges irányból és szakaszolva is végigjárhatjuk. Az útvonal bejárásához ajánlott a legfrissebb Őrség-turistatérképet használni, továbbá a telefonunkra letölteni egy térképes mobilapplikációt. A Szent Imre-vándorutat két nap alatt célszerű teljesíteni, de útközben alapvetően csak Nemesmedvesen van lehetőség sátorozásra (kempingezés előtt érdemes előre egyeztetni a polgármesterrel). A Szent Imre-vándorút igazolólapját a szervező honlapjáról (hvte.hu) ingyenesen lehet letölteni. A sikeres teljesítők kitűzőt kapnak, amelynek ára 300 Ft + postaköltség. A postázással kapcsolatos részleteket és a további infókat az egyesület honlapján találjátok.
