A Dráva partján és ritkaságnak számító sík vidéki bükkösben jártunk, ahol a famatuzsálemeken és a változatos élővilágon túl a hidegháború nyomaira is ráleltünk.
Legutóbbi utunk során számunkra addig ismeretlen vidék tárult elénk a Közép-Dráva-völgy és a Nyugat-Belső-Somogy kistájak határán. A környék lenyűgöző szépsége és békés hangulata már érkezésünk pillanatában magával ragadt minket, amit szállásunk festői idillje csak tovább fokozott. Bázisunk a hatszáz lelket sem számláló Vízvár határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett takaros kis vendégház volt, ami a Dráva egyik mellékágának partján, szinte teljesen érintettlen környezetben áll. Innen indultunk felfedezőutjainkra az élményekben gazdag háromnapos kiruccanásunk során, melyek közül az egyik legérdekesebb túránk Bélavár környékére vezetett.
Bázisunk a csodálatos környezetben fekvő Vízvár vendégház volt
A Dráva mellékágának partján
Elsőre azt hittük, hogy ez a jelzett turistautakban szegény táj nem kimondottan a gyalogos turistáknak nyújt élményt, hanem inkább a horgászoknak vagy a vadászoknak lehet földi paradicsoma. Az biztos, hogy a halban és vadban roppant gazdag vidék számukra kiváló terepet jelent, ám a természetjáróknak is akad itt érdekes és egyedi látnivaló. Számunkra a felfedezőúthoz a Vízvár és Bélavár között található tanösvény volt segítségünkre, amiről korábban csak igen keveset tudhattunk meg az internetről, ezért némi bizonytalansággal indultunk a kiindulópontjának felkeresésére. Nem volt egyszerű, de végül megtaláltuk az eredetileg 2,5 km hosszúságú „Vén fák ösvényét”, ami hazánk több szempontból is egyedinek számító élővilágába kalauzol el minket.
A tanösvény kiindulópontjánál
A Vízvárhoz közeli Bélavártól 500 méterre északra eldugott kis szekérút indul a fák közé az országútról. Alig pár métert megtéve rajta, fák törzsére festett fehér jelzésalapokat követve érünk el egy padokkal és tűzrakóval ellátott erdei pihenőhelyre. Ez a tanösvény kiindulópontja, amit információstábla is jelez. A további tájékozódást is a félbehagyott turistajelzések segítik, bár nekünk még egyszerűbb dolgunk volt az útvonal követését illetőleg, ugyanis szerencsénkre pont előttünk kaszálták le az ösvényt, így véletlenül sem mehettünk rossz irányba.
Vérehulló fecskefüves ösvény vezet a vén fák közé
A kidőlt óriás bükknél
A virágokkal szegélyezett, kezdetben akácosban vezető utunk elsőre alföldi tájra emlékeztető hangulatot kelt. Alig pár métert követően viszont a sík tájakra egyáltalán nem jellemző hatalmas kidőlt bükkfa állja utunk. Mondhatni máris megérkeztünk a látnivalóhoz, hiszen a környék kuriózumainak számító bükkök egyikéhez van itt szerencsénk, ami még így fekve is óriási méreteivel nyűgöz le minket. Kifordult földtányérja két ember magasan mered az ég felé, gombákkal tarkított törzsét pedig inkább csak átmászni, sem mint átugrani lehet. Szemléltetésnek hagyták itt ez a kidőlt matuzsálemet, aminek szomszédságában természetesen több egészséges példányt is megcsodálhatunk. Ezek is hatalmas méreteivel hívják fel magukra a figyelmet, amit leginkább akkor érzékelhetünk, ha közel állunk öles törzsükhöz.
A kétszáz évnél is idősebb bükkök viszonylag ritka példányoknak számítanak a mai erdőkben
Hajdanán a belső-somogyi homokvidékét, Közép-Dráva síkra néző letörését kiterjedt bükkösök díszitették, amelynek napjainkra sajnos csak a töredéke maradt fenn. Ezeknek a megmaradt példányoknak az egyediségét nem csupán méretei adják. Itt a Kárpát-medence olyan bükkös társulásáról van szó, amely létét csak is a speciális termőhelyi feltételeknek, azaz a Dráva sokezer éves, tápanyagban gazdag hordalékának köszönheti. Hazánkban a bükk jellemzően a 4-500 méternél magasabb hegyvidéken, hűvösebb klímájú helyeken található meg, ezért is nyújtanak különös látványt ezek a fák a hegyinek cseppet sem nevezhető környéken. Igaz, a folyó hajdani partfalai helyenként igen meredekek, és az itt található bükkök pedig magasabb vidékek illúzióját kelthetik.
Sok helyen látszanak még a régi lövészárkok
Ebben az erdőben a még meglévő bükkállománynak köszönhetően fordul elő a kék galamb, illetve a ritkábban szem elé kerülő gyászcincér. Amit viszont könnyű kiszúrni, az az utunkkal sokszor párhuzamosan futó lövészárokrendszer, aminek boronái az 50-es évek óta része ennek a tájnak. Magyarország anno a keleti blokk tagjaként kiterjed határvédelmi rendszert épített ki, felkészülve egy esetleges Jugoszlávia felől érkező támadásra. A hidegháborús időszak nyomai nem csupán futóárkok képében hagytak nyomokat, számos gazzal benőtt betonbunkert is találhatunk a környéken.
Betonbunkerek Bélavár határában
Pár száz métert megtéve kiérünk a hatalmas bükkfákkal és lövészárkokkal tarkított erdőből egy földútra. A még meglévő fehér jelzéseink ezen vezetnek tovább, ám később sem nyíl, sem tábla nem jelzi, hogy jobbra kell fordulnunk a fenyvesbe. Mi is csak a tanösvényünk első információtábláján látott térkép alapján következtettünk a helyes irányra, na meg persze a friss kaszálásból, ami ez idáig magabiztosan vezetett minket. Fára festett jelet viszont ezután már egyáltalán ne keressünk, csupán az út nyomvonalára és a tájékozódási képességünkre számíthatunk.
Nem is gondolnánk, hogy a fekete fenyvesben vezető utunk nem is olyan régen hatalmas fás-legelők színhelye volt. A korábban évszázadokon át tartó erdei legeltetésnek és makkoltatásnak köszönhetően nyílt terek jöttek létre az erdőben, ahol egy-egy megmaradt, szabad állásban fejlődő fa terebélyes koronájú óriássá fejlődhetett. A legeltetés emlékét őrző famatuzsálemeket manapság már újra körbe nőtte az erdő, de tekintélyes méretüket még így is könnyű észrevenni a hozzájuk képest csenevész egyedek között. Ilyen a környék híres Gólyafészkes fája is, ami egy hatalmas erdei fenyő jelenleg ismert legnagyobb magyarországi példányát jelenti. Mellmagasságában mért törzskerülete 429 cm, magassága 18 méter. Nevét arról kapta, hogy régen ágai között sokáig gólya fészkelt.
A Gólyafészkes famatuzsálem
Miután megcsodáltuk az óriást, továbbra is Bélavár irányában tartunk. Széles ösvényünk mentén kisebb dimbes-dombos réteket figyelhetünk meg, melyek a már eltűnőben lévő egykori homokigyepek maradványai. Az anno, a folyó által szállított homokot a szél rendezte dombokká, aminek hullámzó kopár látványa egykoron meghatározó képe volt a belső-somogyi tájnak. A ritka és védett homokigyepeknek a fő fűfélesége a cérnatippan és a pannon bennszülött növényfajunk, a magyar csenkesz. Ahhoz, hogy ezek a kis foltokban megmaradt gyepek továbbra is életben maradjanak rendszeres kaszálásra, illetve a fák - főleg az akác - visszaszorítására, kivágására van szükség. Ez utóbbi invazív fafajt egyébként más természetvédelmi szempontok miatt is írtani kell.
Homokigyepek a fekete fenyvesben
Utunkat folytatva belecsatlakozunk egy széles erdészeti útba, amin bal kéz felé fordulva a Kerek-hegy felé vesszük az irányt. Ezen a szakaszon is változatos erdőben haladunk, ahol a Belső-Somogyban elterjedt, őshonosnak számító cseres-kocsányos tölgyes mellett főként idegen fafajokat figyelhetünk meg. Ilyen például a már említett akác, az ezüstjuhar vagy a fekete fenyő. Ha ezen a vadban gazdag vidéken elég csöndben megyünk, biztosan fogunk állatokkal is találkozni. Nekünk csupán csak egy nyusztot, egy mocsári teknőst és egy őzet sikerült lencsevégre kapnunk, pedig ennél jóval több erdei jószággal futottunk össze.
Egy nyuszt cirkált előttünk az úton
Mocsári teknőssel is találkoztunk
Az erdőből kiérve takaros présházak és borospincék látványa fogad minket a Bélavárhoz tartozó Kerek-hegyen. Azt mondják a környékbeliek, hogy a Kerek-hegyi pincéknél mindig találunk egy szőlősgazdát, aki pincehideg nedűvel megkínálja a vendégeket, ám esetünkben ez sajnos nem így volt, ugyanis egy teremtett lélekkel sem találkoztunk. Ezzel együtt a rendezett szőlőtőkék egyértelműen jelzik, hogy ezen az egyébként nem túl nagy területen még napjainkban is folyik a bortermelés.
Kerek-hegyi présházak
Utunkat a Kerek-hegy földútján, a présházakat jobbunkon mellőzve vettük az irányt a tanösvény kiindulópontja felé. Ez a földút később eléri a már korábban bejárt útszakaszunkat, ahol jobbra fordulva visszatérünk a bükkös, lövészárkas részhez. Innen már csak alig pár méter a kiindulópont, illetve a túra vége, ami rövid távolsága ellenére is bőven tartogatott felfedeznivalót. Miután az erőnket aligha vette ki a mindössze 2,5 km-es út, autóba vágódva más izgalmas somogyi helyszíneket is felkerestünk, melyek közül az egyik leglátványosabb a babócsai Basa-kert volt. Többi somogyi élményeinkről, illetve a szuper szálláshelyünkről a Turista Magazin júniusban megjelenő számában olvashattok.
Innen indul a tanösvény
Kapcsolódó cikkek:
Virágban úszik Európa legnagyobb nárciszmezője Somogyban
KIKELETI KÖRTÚRA A HARASZT-HEGYEN
SOKAT LÁTOTT ŐRHEGYEK A PILIS SZÉLÉN
ÉLMÉNYTÚRA A CSÉVI-SZIRTEK KÖRÜL
