Egy végtelennek ható töbrös fennsík varázslatos hangulata, felszín alatti csodái és panorámái várják az Aggtelektől alig néhány kilométerre fekvő szilicei táj felfedezőit.
A Gömör–Tornai-karszt a magyar-szlovák országhatár túloldalán nemcsak méreteiben, de látnivalóiban is szélesebb palettán tárja elénk pazar értékeit. Ennek ellenére kevés hazai kiránduló járja ezt a csendes és meghitt vidéket. Leginkább azok fedezik fel, akik már megismerkedtek az aggteleki tájjal, ezáltal tisztában lettek azzal, hogy az országhatár túloldalán tovább folytatódik a karsztvidéki élmény. Mi, a Turista Magazin szerkesztői is így voltunk ezzel. Először tavaly januárban végigsétáltunk a Baradla-barlang főágán, majd egy körtúra keretében a hegység hazai oldalára eső főbb látnivalókat csodáltuk meg, már ekkor is kicsit belekóstolva a szomszédunkban tovább folytatódó táj hangulatába. A látottak alapján könnyű volt megfogalmaznunk terepi vágyainkat: vissza akartunk ide térni, hogy a szlovák oldalon fekvő karsztplatót, a Szilicei-fennsíkot (Silická planina) is bejárjuk.
Már tavaly elhatároztuk, hogy bejárjuk a Szilicei-fennsíkot
Egyedi „jégbarlang”
Korábbi kiruccanásunk alkalmával már ellátogattunk a túlnyomórészt magyarok lakta Szilicére (szlovákul: Silica), amikor a Szádvár és Aggtelek közötti távot a szlovák oldalon, a sárga és piros turistautakon tettük meg, bezárva egy karsztvidéket bejáró több mint 50 km hosszú tematikus körtúrát. Ez alkalommal e bájosan csendes és panorámás faluból folytattuk karszttúránkat, amely település határában páratlan, és mondhatni kihagyhatatlan kuriózumot rejt az erdő.
A Gömör–Tornai-karsztvidék egyik legizgalmasabb karsztjelenségét 2 km-re, nyugatra találjuk Szilicétől. Egy bámulatos sziklafalról van szó, aminek tövében Európa legalacsonyabban fekvő „jegesbarlangja” bújik meg.
A mintegy 1100 méter hosszan feltárt, régészeti szempontból is jelentős Szilicei-jégbarlangot (Silická ľadnica) csak kívülről lehet szemlélni, de ennek ellenére is fantasztikus látnivalót ígér. A szakadékos mélybe korláttal ellátott lépcsők vezetnek, ily módon közelebbről is megszemlélhetjük csodaszámba menő jégoszlopait, jégképződményeit, melyek sajátos földtani, talajtani, vízháztartási és klimatikus viszonyoknak köszönhetően még a késő tavaszi időszakban is megfigyelhetők.
Bámulatos sziklafalával és képződményeivel kihagyhatatlan látnivalót ígér a Szilicei-jégbarlang
Anno a Szilicei-jégbarlanghoz, illetve a páratlan szalmacseppköveket elénk táró Gombaszögi-barlanghoz a sárga jelzésű ösvényen tettünk kitérőt, most azonban a piros utat követve északnak vettük az irányt, hogy egészen a rozsnyói katlanig túrázzunk, felfedezve egy töbrökkel tarkított, olykor holdbélinek ható tájat.
Szilice látnivalókban nem bővelkedik, de a falu 1526-ban épült, erődfallal ellátott temploma mindenképp említésre méltó. Robusztus falait eredetileg késő gótikus-reneszánsz stílusban emelték, majd a 18. században barokk, a 19. században pedig klasszicista stílusban építették át. E látványos épületet mi is körbejártuk, mielőtt a kiértünk volna a Szlovák-karszt legnagyobb, 150 km² kiterjedésű fennsíkjára.
Szilice templomát belülről is megcsodálhatjuk, de ehhez időpontot kell egyeztetni
A fennsík északon és nyugaton a Csermosnya, illetve a Sajó völgyéből meredek, sziklás partfalakkal emelkedik ki, délen sekélyen lejt a Putnoki-dombság és a Rima-medence felé. Keleti határát az Almási-nyereg képezi, amit Szoroskőnek is neveznek. A legmagasabb csúcsok északon találhatók: Kis-hegy (679 m) és a Drieňovec (676 m), innen fokozatosan csökken a fennsík magassága egészen 450 méterig. Jelentős csúcsa és egyben kilátópontja még a 660 méter magas Leánykő (Dievčenská skala), ahonnan a Rozsnyói-medencére és az azt körbefogó pompás hegyekre láthatunk rá.
A lágyan hullámzó kopár felszínen kora tavaszias színekkel és a síkon felgyorsult erős széllel kísérve vetettük bele magunkat a karsztplató felfedezésébe. Kicsit beljebb érve a tájba már bokrok és fák is tarkították a nyílt legelők, kaszálók hosszan elnyúló, már-már végtelennek ható sorát, amit csupán az északi irányból felsejlő Rozsnyói-hegység horizontja tört meg. Kisvártatva megérkeztünk a környék egyik nevezetességének számító, ma már csak időszakos Gyökérréti-tóhoz, ami a táj sajátos geológiájáról, múltjáról és jelenéről is regél.
A fennsík kezdetben végtelennek ható dombok sorozata
A tájról mesélő Gyökérréti-tó
A karsztvidéken általában hiányzik a víz, mivel azt elnyelik a töbrök, karsztos csatornák és barlangok. Ugyanakkor, ha a takaró mészkőréteget geológiai tevékenységek (gyűrődések, vetődések) megbolygatják és átrendezik, akkor a rétegtörvény szó szoros értelmében a feje tetejére áll. Ennek következtében ezen a részen a legidősebb, 250 millió éves homokkő- és agyagpala-rétegek a felszínre, illetve annak közelébe, a jóval fiatalabb keletkezésű mészkőrétegek fölé, valamint közé kerültek. A környék északi lejtőit alkotó agyagpalák itt, a Gyökérréti-tónál határosak a triászkori mészkövekkel egy vakvölgy alján, ami vízzáró réteget hozott létre. A völgy északi részén azonban már más a rétegződés, itt található a tó víznyelője, ha úgy tetszik túlfolyója, ami hóolvadáskor, és nyári záporok idején elvezette a tó többletvizét, önszabályozva a vízszintet. A tó és a víznyelő között a helybéliek két kutat mélyítettek, amelyekből gémes emelőkkel húzták fel a vizet a legelő jószágok számára. Ehhez hasonló, állandó, bővizű itatóhely sehol máshol nem volt a karszt fennsíkján.
A Gyökérréti-tó manapság csak időszakosan "működik" .
A szilicei emberek állattartása szinte teljes mértékben a tó vízellátottságától függött. A nagy kiterjedésű, tápanyagokban dús legelőkön több száz fejőstehén, üszőgulya, juhnyáj, ménes legelt, amelyek itatását a gémeskutak látták el. Idővel a sok állat itatásával járó talajerózió, vízszennyezés, illetve a vízgyűjtő terület invazív művelése megbolygatta a vízellátást, mennyiség és minőség tekintetében is. Beindultak azok a vegyi folyamatok, melyek a vízinövények terjedését, a tó posványosodását okozták, ezzel pedig végleg megpecsételődött a Gyökérréti-tó sorsa, és az egyedi karszttó odaveszett, kiszáradt. Lenne lehetőség a tó megmentésére, hiszen a környék földtani és vízügyi viszonyai mit sem változtak (a két gémeskútban most is van víz), de ehhez a meder kotrására, és a nemkívánatos növényzet – főként fák – eltávolítására lenne szükség.
Látványos töbörök mentén
Karsztbokros, nyílt tájban, széles szekérúton vezetnek a jelzések. Napjainkban is legeltetnek ezen a vidéken, bár az áprilisi kirándulásunk idején még kihalt volt a táj. Csupán egy-két holló korrogása törte meg a táj békés csendjét, pontosabban a süvítő szél monoton zúgását. Mint később megtudtuk, medve sem jár ezen a vidéken, viszont a farkasok már visszatértek.
Helyenként látványos ördögszántásokat is láthatunk
Északnak tartó piros utunk ezen szakaszát főként a hatalmas, néhol holdbéli tájra emlékeztető töbrök, és itt-ott felbukkanó karrmezők tették látványossá, ennek lenyűgöző mivoltját pedig a széles láthatár tette teljessé.
A töbör az egyik leggyakoribb és legjellegzetesebb felszíni karsztforma. Kerekded, zárt szintvonalú mélyedés, átmérője pedig néhány métertől több száz méterig terjed. Egyesek alja sík, másokban határozott mélypont található és esetleg víznyelők vagy zsombolyok nyílnak. Kialakulásuk a víz munkájával, a mészkő oldódásával magyarázható, előfordul azonban, hogy a kőzet beszakadása hozza őket létre.
Különböző méretű töbrök mélyülnek a karsztplatón. Egyik-másikiban elegyes ligetek nőttek
Némelyik töbör alján kis elegyes ligetek alakultak, ahol például a tölgy és a juhar, a nyár és a nyír, illetve a fenyő is helyet foglalt magának, amelyek egysége igazi tarka krátereket alkotnak a hosszú legelők zöld laposán.
Gyepek és erdők váltakozásában
A fennsíkot a múlt század első feléig körülbelül 50 százalékban legelőként és kaszálóként hasznosították. A gazdák minden hozzáférhető zugot kilegeltettek, illetve kaszáltak: ekkortájt a karsztplató igen kopár tájnak hatott. Napjainkra az évszázadokon át működő, természetközeli gazdálkodási mód eltűnőben van, és a kaszálók, de legfőképpen a legelők nagy részét a cserjésedés, bokrosodás, erdősülés különböző stádiumai veszélyeztetik. Azt is mondhatnánk, hogy a természet visszafoglalja azt, ami az övé, de ez sajnos csupán az invazív növényfajok terjedését jelenti. A 60-as, 70-es évekre jellemző esztelen vegyszerhasználat (műtrágyázás) mély nyomokat hagyott a gyepek értékes növénytársulásaiban, de szerencsére a töböroldalak és a sziklás gyeptársulások még fajgazdagnak mondhatók, és őrzik a néhai, ősi sztyepprétek vegetációját.
Erdőben is vezet a fennsíktúra
Nagyon megritkultak ugyanakkor az egykor az egész fennsíkot ellepő tavaszihérics- és leánykökörcsin-állományok. Mi is csupán tavaszi kankalinnal találkoztunk, ami áprilisban pettyezi sárgásra a gyepet. Hajdanán az ürge volt a fennsík szimbolikus kisemlőse, a parlagi sas és a kerecsensólyom fő tápláléka. Mára az ürge a kipusztulás szélére sodródott, míg a két ragadozómadár eltűnt a környékről. A május-júniusi virágos réteket azonban még mindig milliónyi lepke szállja meg, igazi idillt, harmóniát festve e csendes környezetbe.
A kanyargó szekérút – amit piros jelzésünk is követ – idővel befordul az idáig számunkra csak távolról látszó, egybefüggő elegyes erdőségbe. A lombok alá zárt táj teljesen eltérő hangulatot áraszt az út korábbi szakaszához képest. A fennsík északi pereméhez tartva helyenként már egybefüggő fenyvessel, illetve bükkel is találkozunk, aminek szürke monstrumai tovább festik a szilicei miliőt.
Mély töbrök jellemzik a fennsík északi peremét is
Ahhoz, hogy a Szilicei-fennsík egyik, ha nem a legszebb kilátópontját megcsodáljuk, át kellett váltanunk a zöld turistajelzésre, ami nyugati irányba vezetett tovább. Kezdetben igen megkapó látványt nyújtó karrmezős töbrök szegélyezték az utat, ami egyre nagyobb emelkedéssel tört a fennsík peremére. Néhol az erdő fái közül már kitűnt az észak felé nyíló, és sokat sejtető látkép, de a túrát megkoronázó panorámára még várnunk kellett. A Leánykő 660 méter magas sziklateraszához végül hullámzó kaszálókon keltünk át, majd a zöld háromszög jelzésen elértük a várva várt katarzist.
Kaszálókon át a Leány-kő felé
A lenyűgöző Leány-kő
Eddigi felfedezőutunk is lenyűgöző volt, de a Leány-kő kilátóterasza már önmagában is megért volna egy túrát. Az innen nyíló hatalmas tér a párás, felhős időjárás ellenére is pazar panorámát terített elénk, melyben a hegyekkel ölelt Rozsnyói-medence terepasztalként tündökölt. Rozsnyó városa vagy Krasznahorka vára innen nézve alig egy kőhajításnyira fekszik, de még a távolban fejsejlő Magas-Tátra csúcsai sem tűnnek messzinek. Még az erős szél ellenére is közel egy órát töltöttünk el a sziklaszirten. Alig tudtunk betelni a pompás madártávlattal, amiben újabb és újabb részleteket fedeztünk fel.
Lenyűgözően kitágul a tér a Leány-kő sziklateraszáról
A kevés hasonló panorámát tartogató Szilicei-fennsík másik bámulatos kilátóhelye a Berzéte-kő (Brzotínska skala), amit szintén a zöld turistaúton érhetünk el. Amennyiben egy 30 km-es körtúrában gondolkodunk, és a zöldet követően, majd a kéken Szilicére szeretnék visszatérni, akkor semmiképpen se hagyjuk ki ezt a Sajó völgyére és a szomszédos Pelsőci-fennsíkra nyíló kilátópontot, amihez csupán rövid kitérőt kell tenni. (Következő cikkünkben majd ezt is bemutatjuk!) Mi azonban most nem erre, hanem a fennsík északi lábánál megbújó, egykoron Krasznahorkához tartozó Várhosszúrétre (Krásnohorská Dlhá Lúka) akartunk lejutni, ahol szintén egy látványos földalatti képződmény, a Buzgó-barlang (Krásnohorská jaskyňa) várja látogatóit. Nekünk sajnos már nem volt időnk megnézni ezt a szintén egyedülálló karsztképződményt, helyette az innen 6 km-re fekvő, környék központját jelentő Rozsnyóra (Rožňava) buszoztunk át városnézőbe. Szállást egyébként nemcsak itt, hanem közvetlenül a fennsík alatti településeken is találunk, de a jó tömegközlekedésnek köszönhetően 15 km hosszú túránk végén akár visszatérhetünk Magyarországra is.
