Hazánkban is élnek húsevő növények?

Talán a „húsevő” a legköznapibb, ugyanakkor a legpontatlanabb kifejezés, amivel a rovaremésztő növényeket illethetjük, amelyek korántsem olyan „gonoszak”, mint ez alapján gondolhatnánk. Mintegy ezer fajuk él szerte a világon: mocsarak, tőzeglápok, esőerdők mélyén vagy éppen sziklafalakon, mohákkal társulva. Néhánnyal még hazánkban is találkozhatunk.

A rovarfogó növények olyan helyeken nőnek, ahol a talaj nem túlságosan gazdag tápanyagban, különösen nitrogénben, így ahhoz, hogy jól érezzék magukat, egy kis kiegészítéshez kell jutniuk. Ezért csalogatják magukhoz áldozatukat, a rovarokat és ízeltlábúakat, amelyeket aztán emésztőenzimekkel lebontanak és kinyerik belőle az éltető tápanyagot.

A legismertebb húsevő növény a vénusz légycsapója, ami úgy néz ki, mintha még apró fogai is lennének, de nem, nem képes „beleharapni” az áldozatba vagy az ujjadba. Sokan tartják dísznövényként, de eredetileg Észak-Amerikában honos.

Akár 20-30 évig is élhet, ha megfelelően gondozzák. Ilyenkor „etetni” nem szükséges, inkább az öntözés és a párás környezet a fontos számára. Csapdái a levelek végén helyezkednek el és édes illatot árasztanak. Belül érzékelőszőrök nőnek, így ha a zsákmány hozzájuk ér, a csapda azonnal becsukódik, bár először nem teljesen, hogy a kisebb rovarok ki tudjanak menekülni – ezeket a növény nem szereti, mert több energiába kerülne megemészteni őket, mint amennyi kinyerhető belőlük. Miután a csapda bezárult, az emésztőnedvek működésbe lépnek, és feloldják a rovart. A növény egy-két hétig emészt. Érdekesség, hogy egy csapda csak néhányszor képes összezárulni, aztán elhal, helyette új nő.

Húsevő növények Magyarországon

Az aldrovanda a meleg állóvizeket kedveli, és hasonlóképpen „működik”, mint a vénusz légycsapója, de kicsit máshogyan fest: szabadon lebeg a vízben, gyökér nélkül, sertéi és nagyjából egycentis levelei vannak, amelyek középen összehajlanak. A védett növény hazánkban egyedül a Somogy megyei Baláta-tóban él. Európában csak kevés helyen találkozhatunk vele, de előfordul Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában is. Így vadászik vízi élőlényekre:

A közönséges rence szintén a vízben él, és apró rákokkal, illetve még kisebb, mikroszkopikus víziállatokkal „lakik jól”. Villámgyorsan szippantja be tömlőibe a prédát: ahogy az hozzáér az egyik sertéjéhez, kinyílik a csappantyú, ami a tömlőt zárja, a növény „kifújja” a folyadékot, és az alacsony nyomás hatására szívóerő alakul ki, ami elképesztően erős és gyors.

Szabad szemmel egyáltalán nem látható a folyamat, ahogy az áldozat eltűnik, de az alábbi lassított felvételen megnézhetjük. A növény szintén gyökér nélküli, 30-200 cm hosszúra nő meg. A lassan folyó vagy állóvizeket kedveli. Júniustól szeptember végéig sárga virágokat növeszt. Nálunk például a Tisza-tóban található meg.

A harmatfüvek nemzetségébe közel 100 faj tartozik, és ezek közül egy nálunk is megtalálható mind a mai napig. Ez már csak azért is nagy szó, mert a kereklevelű harmatfű a jégkorból maradt ránk. Bár sajnos eltűnőben van, most is él az Őrségben, az Észak-Alföldön, a Mátrában és a Putnoki-dombságban. Lápokban, nedves, mocsaras környezetben fordul elő.

Ezután a levéllemez rázárul a rovarra, és megkezdődik az emésztés. A kereklevelű harmatfű Magyarországon védett.

Hasonlóképp szerzi zsákmányát a lápi hízóka is. Fokozottan védett, hazánkból kipusztulófélben van, csak Sopron mellett találkozhatunk vele biztosan. Levelei a talajra fekszenek rá, ezekkel fogja meg a zsákmányát: általában repülő rovarokat, de például hangyákat, tetveket is. Amikor a rovar hozzáér a levélhez, az teljes erőből elkezdi termelni ragacsos váladékát, a levél széle pedig begöngyölődik, hogy az áldozat véletlenül se tudjon elmenekülni. Nem lételeme a rovarfogás, anélkül is életben marad. Május-júniusban hosszú, levéltelen szár végén kékes-lilás virágot növeszt. A mocsaras rétek és a tőzeglápok mellett üde lápréteken is előfordul.

A cikk először 2022 januárjában jelent meg.