Bolívia nemcsak a kokainkedvelőknek, de a hegymászóknak is igazi paradicsom, ugyanis nyugati felén húzódik végig az Andok. Mi ez utóbbiért utaztunk oda.
Az expedíciós mászás meglehetősen összetett dolog. Egyáltalán nem olyan, mint hétvégén felrohanni egy magashegyi csúcsra valamelyik szomszédos országban. Rengeteg tervezést és sok-sok szervezést igényel már csak az is, hogy az ember egyáltalán a hegy közelébe juthasson. Majd ezután jönnek az igazi nehézségek, amelyekben a továbbiakban nem lehet semmiféle segítségre számítani. Amikor végleg önmagunkra vagyunk utalva. Persze a hegymászás mellett az efféle nagyszabású utaknak van egy másik oldala is. Méghozzá az, hogy a csodálatos tájak mellett a sajátunktól merőben eltérő, teljesen másfajta kultúrákkal is megismerkedhetünk. Így aztán, ha netán maga a mászás bármilyen oknál fogva kudarcba fulladna, nem kell úgy érezzünk, hogy hiába volt a sok befektetett idő, pénz, és energia. Hiszen ezeken a helyeken ott lenni már önmagában is fantasztikus élmény.
Az Andok vonzásában
Bolívia azon vidékek közé tartozik, amelyek vonzzák a hegymászókat a világ minden tájáról. Ennek oka roppant egyszerű: az ország nyugati peremén húzódik végig az Andok. Ezt vettük célba még a nyár végén egy barátommal, Milánnal. Dél-Amerika mindig is fent volt a bakancslistán, ráadásul számos ottani csúcs jó ideje izgatta a fantáziánkat. Itt volt az idő, hogy újból valami nagyba vágjuk a fejszénket, vagyis jégcsákányunkat.
A túrához év elején kezdtük gyűjteni az információkat. A szervezést szokásunkhoz híven lépcsőzetesen, azaz fontossági sorrendben folytattuk úgy, hogy ne maradjon semmilyen nyitott kérdés. Tucatnyi weboldal tanulmányozása, foglalások és ímélváltások sora után ültünk végül repülőre. Milán (a mostanra otthonának tekinthető) Új-Zélandról Chile fővárosán keresztül jutott el az El Alto nemzetközi repülőtérre, ahol egy madridi városlátogatást és egy miami átszállást abszolválva vártam rá.
Kintlétünk közel négy hetének egyik felét La Pazban, míg a másikat - kétszer egy hetet - a hegyekben töltöttük. Előbbire nem csak a pihenés és a regenerálódás miatt volt szükség. Ezalatt készültünk fel a mászásokra. Beszereztük az élelmiszert, a gázt és az üzemanyagot a főzésekhez, továbbá a hiányzó felszereléseket. Emellett felkerestünk utazási ügynökségeket, hogy megszervezzük kiszállításunkat a hegy lábához. A megérkezést követő első néhány nap többnyire az akklimatizációról szól, és itt az akklimatizációt a szó szoros értelmében kell érteni.
Kokalevéllel a hegyi betegség ellen
Bolívia adminisztratív székhelye a tengerszint felett átlagosan 3600 méteren fekszik. Ilyen magasságba érkezni lentről igencsak megterheli a szervezetet. Az akut hegyi betegség tipikus tünetei, mint például fejfájás, étvágytalanság, alvászavarok gyakorlatilag elkerülhetetlenek. Egyéntől függően ezek aztán két-három nap alatt megszűnnek, de addig egyáltalán nem javasolt magasabb régiókba menni. Helyette érdemes pihenni, könnyű ételeket enni, sok folyadékot fogyasztani. Vagy akár drasztikusabb módszerhez folyamodni, s orvosolni a problémát az országban legálisan fogyasztható kokalevéllel.
La Paz mellesleg pont olyan, ahogyan elképzeli az európai turista: helyenként szegényes, máshol modern. Hihetetlenül színes és sajnos itt-ott szagos, de mindezek összességétől lesz annyira eredeti. A rémhírek ellenére a város szívét mi teljesen biztonságosnak ítéltük, még az éjszaka közepén is. Ehhez azért hozzátartozik, hogy sok a rendőr és a biztonsági szerv úton-útfélen.
Spanyolul beszélők előnyben
Az emberek alapvetően kellemes meglepetést okoztak. Szinte mindenki segítőkész és mosolygós. Egyáltalán nem erőszakosak akkor sem, amikor igyekeznek beinvitálni szuvenírboltjaikba. Maximum halkan megszólítanak, hogy nézzük meg a portékájukat, de egyszer sem erőltetik tovább, ha visszautasítjuk őket. Nyelvi nehézségek ellenben előfordulhatnak, mivel kevesen beszélik az angolt. Jóformán csak azok, akik az idegenforgalomból élnek. Érdemes tehát néhány alapvető spanyol szót elsajátítani kiutazás előtt.
Logisztikai beszerzőútjaink során a városban hamar szembesülnünk kellett néhány helyi sajátossággal. Egyebek mellett azzal, hogy a különböző kis üzletek nyitása és zárása teljesen kiszámíthatatlan, nem beszélve az ebédszünetről. Voltaképpen a tulajdonoson múlik minden, azaz van-e kedve kinyitni, vagy sem. A központi Rosario és Belén körzetekben nagyobb szupermarketeket nem is találni, ahol - a kiszámítható nyitvatartás mellett - nagy választékban lehetne élelmiszert vásárolni. Ezekhez kicsit kijjebb kell utazni a városból, de szerencsére a tömegközlekedés (beleértve a taxit is) viszonylag olcsó.
Nem árt vigyázni a hamisítványokkal
A hegymászók és túrázók számára az Illampu sugárúton tucatnyi üzlet kínálja a technikai ruházatokat és felszereléseket. A ruhák és hátizsákok tetemes része azonban megtévesztő hamisítvány. Ha nem muszáj, jobb nem a helyszínen megvenni az ilyesmit. Már csak azért sem, mert a speciális eszközök vagy nem is kaphatók, vagy hihetetlenül borsos áron kínálják azokat. Ugyancsak az említett sugárúton sorakoznak azon ügynökségek, amelyek a turistáknak kínálnak különböző utazásokat, kirándulásokat, beleértve a hegyi vezetést az ország összes elérhető csúcsához. A tehetősebbek akár teljes körű magánexpedíciót is igényelhetnek, ahol magashegyi hordárok csapata, szakács és természetesen vezető nyújt támogatást a kitűzött cél eléréséhez. Nekünk mindössze transzferre volt igényünk, eljutni a meghatározott kirakási pontra, majd onnan az adott dátumon vissza. Ez egyik napról a másikra megszervezhető bármely, erre szakosodott irodában.
Ezek után nem volt más dolgunk, mint csordultig pakolni a hátizsákjainkat, és a megbeszélt napon találkozni a sofőrünkkel, aki egy ütött-kopott kombival várt ránk. Innen folytatjuk a következő részben, amelyben a közel 5400 méter magas PequeĂąo Alpamayót és a Pico Austriát másszuk meg.
Az országba való beutazáshoz hivatalosan kötelező a sárgaláz elleni védőoltás. A valóságban csak akkor, ha az alacsonyabb Amazonas-medencébe vagy a Gran Chaco területére kívánunk eljutni. A nem egyértelmű szabályozásból kifolyólag azonban javasolt beadatni az - egyébként életre szóló - oltást.
Magyarországról repülővel leginkább a Florida állambeli Miamin keresztül lehet Bolíviába eljutni. Mivel az Amerikai Egyesült Államok repülőterein nincs klasszikus tranzitzóna, az átszálláshoz is kötelező kiváltani az ESTA belépési engedélyt (14 USD). Ez néhány perc alatt online is elintézhető.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. decemberi - 2017. januári számában.
A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.
Kapcsolódó cikkeink:
Földi űrutazás a Száraz-Andok kietlen tájain
A Csobáncra nemcsak a várrom, hanem a kilátás miatt is érdemes felkapaszkodni.
Az év utolsó számába egy rendhagyó összeállítást készítettünk.
Pakisztán szinte észrevétlenül vált az izgalmas túrákra vágyók paradicsomává.
