A cseh kucsmagomba a tavaszi erdő egyik legelső gombája, és szezonnyitóként talán a legjobban örülnek neki a gombászok. Márciustól június elejéig hozza termőtesteit, és ami jó hír, hogy kedvező időjárás esetén igen gyakori.
A hosszúra nyúló tönkű cseh kucsmagomba (Ptychoverpa bohemica) értékét az adja, hogy tavasszal az első igazi szednivaló. A Magyar Természettudományi Múzeum oldala szerint a leggyakrabban lomberdőkben, bokros, nedves területeken, ligeterdőkben találkozhatunk vele. A legkorábban megjelenő kucsmagombánk süvege 2–6 cm magas, 1–5 cm széles, harang alakú. Csúcsa tompa, lekerekített, csak a csúcsán kapcsolódik a tönkhöz. A termőréteg a süvegrész redős, ráncolt felületét borítja. Húsa merev, törékeny, viasszerű, fehéres, szagtalan.
A nyers gomba könnyen allergiát okozhat, ezért csak frissen és 20 perces hőkezelést követően fogyasztható, sőt érdemes még az első főzőlevet is leönteni róla. Törékeny gomba, de főzés után rugalmasabb lesz, így a süvege is jól tölthető. Kisütve vagy kirántva egyaránt sokan kedvelik.
Ha csupán egy-két marékkal találunk, az se szegje kedvünket: már pár darab kucsmagomba is fenséges élménnyé varázsol egy zöldséglevest vagy ragut. Változatosan készítve levesekbe, rizottóba, tésztaszószokba, omlettekbe is tehető. Könnyen romlik, ezért a nagyobb mennyiségeket valamilyen módon érdemes tartósítani, például szárítással, savanyítással vagy sós lében.
A legfontosabb, hogy a mérgező papsapkagombáktól meg tudjuk őket különböztetni. A két csoport közti legfontosabb eltérés, hogy a kucsmagombák süvege viszonylag szabályos, méhsejtre, hálóra vagy ritkás szivacsra emlékeztet, míg a papsapkagombáké szeszélyes, fodros, sokszor összegyűrt papírra hasonlít.
