A magyar költészet napja alkalmából összeszedtünk öt olyan fővárosban található köztéri költőszobrot, amely nem csak egy emlékszerű objektum, hanem megmutat, felvillant valami lényegeset, fontosat az ábrázolt személyről. A teljesség igénye nélkül szubjektív válogatás következik a kedvenceinkből.
József Attila – „Mintha szivemből folyt volna tova, / zavaros, bölcs, és nagy volt a Duna.” (A Dunánál)
József Attila mára ikonikussá vált, „Dunát néző” szobrát 1980-ban avatták fel a költő 75. születésnapjának okán a Kossuth téren.
Bár kezdetben sok kritika érte az alkotást, évtizedek alatt sikerült magát belopnia a budapestiek szívébe, és a főváros egyik legkedveltebb köztéri szobra lett.
Marton László Kossuth-díjas szobrászművész egész alakos emlékművének a címe hivatalosan azonban nem is a költő neve, hanem költeményének címét viseli: „A Dunánál”.
2013-ban, a Kossuth tér felújításakor a szobrot elszállították eredeti helyéről, majd restaurálás után a tér egy másik helyén állították fel, ahonnan a költő bronz alakja azóta pont a Dunára néz, akárcsak a versében. Talán attól is nagyon szerethető ez a Duna-parti szoborkompozíció, mert a lépcsőn ücsörgő, vizet kémlelő, kalapját lazán a kezében tartó bronzköltő mellé simán lehuppanhatunk, és átérezhetjük, hogy milyen lehetett az a pillanat, amikor: „A rakodópart alsó kövén ültem, / néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.” (A Dunánál)
Radnóti Miklós – „Tiszta szavam sose kormozza be / a barna füsttel égő félelem!” (Őrizz és védj)
Kevesen tudják, hogy a Nagymező utcában, a Radnóti Színház előtt álló Radnóti Miklós-szobor nem az egyetlen ilyen alkotás a költőről. Különböző változatokban több példány is létezik belőle az országban. Sőt, az országhatáron túl is, a kelet-szerbiai Borban, amelynek közelében a költő munkaszolgálatosként mintegy három hónapot töltött 1944-ben.
A Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész által készített emlékművet 2009-ben, a költő születésének 100. évfordulójára avatták fel a pesti Broadwayen, a róla elnevezett színház előtt.
Az alkotás valójában másolata az 1970-ben Mohácson és Salgótarjánban is felállított Radnóti Miklós-kompozíciónak.
A korlátnak támaszkodó, maga elé révedő, életnagyságú szikár bronzalak szívszorítóan érzékelteti a költő magányát, magára hagyatottságát a vészkorszakban, ezzel is emlékeztetve minden szenvedő ember tragédiájára a szörnyű időkben.
Kosztolányi Dezső – „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni” (Akarsz-e játszani?)
A „Nyugatosok” talán legsokoldalúbb tollforgatójának szobrát a róla elnevezett téren találjuk Budán, a Feneketlen-tó mellett.
Borbás Tibor Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész alkotását 1979-ben avatták fel.
Bár a szobor eltér a kisfiúsan dacos tekintettel ránk néző költő képétől, és talán szikárabb is, mint ahogy a korabeli fotók alapján elképzeljük, mégis jól eltalált emlékmű.
A mindig elegáns és stílusos Kosztolányit tárja elénk, kinek lételeme volt a játék és a humor, és aki átvetett karokkal, könnyed testtartásban könyököl egy kőtömbre. A mészkő és bronz alkotás tulajdonképpen egy félszobor, mert csak a költő felsőtestét látjuk. A Kosztolányi-mellszobor előtt egy alacsonyabb talapzaton könyv hever, amely az 1912-ben megjelent Mágia című kötetének bronz mása.
Karinthy Frigyes – „Plutó e torzót márványból szoborta / Ó torzók torza, bőrző Dunakorzó” (Futurum Exactum, Így írtok ti, Babits-paródia)
Kosztolányi Dezső egyik legnagyobb „játszótársa” és barátja Karinthy Frigyes volt. Az ő emlékművét Kosztolányitól nem messze találjuk Budán, a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes és Irinyi János utca sarkán kialakított kis téren.
A szoborkompozíció kissé zavarba ejtő.
A gondolataiba mélyedő Karinthy zsebre dugott kézzel éppen lelépni készül a kör alakú emlékműve talpazatáról, miközben mellette egy lámpaoszlop tetején saját mellszobra figyeli.
Erősen ironikus alkotás a zseniális mókamesterről és íróról, az irodalmi karikatúra atyjáról, aki a humorban nem ismert tréfát. Karinthy Frigyes alighanem elégedett volna az emlékművével. Paulikovics Iván szobrászművész alkotását 1988-ban avatták fel, Karinthy halálának 50. évfordulója alkalmából.
Anonymus – A két méter magas Névtelen, avagy ki van a csuklya alatt?
Lehet, kicsit kilóg a sorból, de bronzszobrának népszerűségét tekintve megkerülhetetlen. Igaz, nem volt ő a klasszikus értelemben költő, és verseket sem írt, de azért tollforgató volt a javából, még ha névtelen is. Anonymus alakja olyan, mint a szobra a Városligetben: nagy és titokzatos. Akár egy középkori misztikus fantasy főhőse, arcába húzott csuklyában ül a Vajdahunyad várában, a Mezőgazdasági Múzeum bejáratával szemben.
Anonymus, a Névtelen kilétéről ma sem sokat tudunk, alakját homály övezi, képi ábrázolás nem maradt fenn róla.
Feltehetően a 12. és 13. század fordulóján élt, és III. Béla király nótáriusa lehetett, aki magát csak P. dictus magisternek (P. mesternek) nevezte krónikájában. Neki tulajdonítjuk a Gesta Hungarorumot (Magyarok cselekedetei), amely a magyarok őshazájától Géza fejedelemig tárgyalja a magyarok történetét, így a legrégebbi történetírónkat is tisztelhetjük benne.
A szobrot kilenc másik szoborral egyetemben I. Ferenc József adományozta a nemzetnek. Ligeti Miklós alkotását 1903-ban adták át a nagyközönségnek. A közel 2 méter magas, ülő, csuklyás bronzalak kezében pennát tart, amihez egy városi legenda is kötődik, miszerint ha valaki megsimogatja Anonymus bronztollának hegyét, annak szerencséje lesz, illetve ihletet ad neki az íráshoz. Írói válságban szenvedőknek, érdemes meglátogatni a rejtélyes mestert a Városligetben.
