Míg november végén rekordot döntöttek a tatai Öreg-tavon éjszakázó vadludak, most, január végén már egyetlen példányt sem látni. Pedig a télnek még messze nincs vége. Vajon miért mentek el, hol vannak most?
Csonka Péter, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Gerecsei Tájegységének tájegységvezetője kollégáival hosszú ideje nyomon követi a tatai vadludak számának alakulását, így kérdésünkre most is napra pontosan meg tudja mondani, mikor éjszakáztak utoljára ludak az Öreg-tavon.
„Január elsején még a ludak 70%-a a tavon volt. Ez egyébként, szilveszter után némi bizakodásra adott okot, a következő napokban azonban a madarak egyre kevesebben lettek, és január 5-én már egy példány sem éjszakázott a vízfelületen, csupán átrepülő csapatokat lehetett látni. Az, hogy szilveszter környékén drasztikusan csökken a ludak száma, jellemző tendencia. A petárdázás, a tűzijátékozás megteszi a hatását, annak ellenére is, hogy Tata belterületének nagy részén már tiltott tevékenység a tűzijátékok használata. Sajnos még mindig vannak illegális használók. A jelenség nem szűnt meg, csak visszaszorult, a tóparton már csak eseti a tűzijátékok használata.”
Gyönyörű látvány, amikor vadludak ezrei kavarognak a levegőben
Nyugalmat keresnek
A ludak egy része a Tata környéki halastavakra költözött át, ahol nagyobb nyugalmat találnak. „Tatán – a tűzijátékozás és a petárdázás mellett – már önmagában az, hogy a tavat egy város veszi körbe, annak minden zaj- és fényhatásával együtt, zavaró tényező a ludak számára.
Így összességében pedig már sok, sőt sokk a madaraknak.
Ha megtalálják a számításukat máshol a közelben, mint például a várostól északra fekvő Ferencmajori-halastavaknál, ahol most ideális a vízszint számukra, akkor oda mennek át. Ott most is 10–15 ezer madár éjszakázik” – mondja Csonka Péter.
De nem csupán a zavarás az egyetlen tényező, amely hatással van a vadludakra. A tél előrehaladtával a táplálékbázisok is átalakulnak, megszűnnek azok a kukoricatarlók, amelyek nagy mennyiségű madarat el tudnának tartani. A vadludak fő táplálékát ugyanis november–decemberben az elhullott kukoricaszemek jelentik, amelyek jóval energiadúsabbak, mint a zöld növények.
A vadludak századokkal ezelőtt még többen lehettek, de 17. századi feljegyzések szerint akkoriban pelikánok is rendszeresen feltűntek a környéken
Ezek a táplálékbázisok ilyenkor már kiürülnek, a gazdák felszántják a földeket, így a madarak nem tudnak már hozzájutni a számukra vonzó táplálékhoz. Ha emellett még az időjárás is zordabbá válik, a ludak útra kelnek, hogy új táplálkozóhelyeket keressenek. Ilyenkor megkezdődik egy belső vonulás a kontinensen. A madarak nemcsak a Kárpát-medencén belül mozognak, de továbbmehetnek Nyugat-Európába is. Ezek a ludak nem délre repülnek, mert ott nincsenek számukra megfelelő, nagy kiterjedésű mezőgazdasági területek, hanem Németországba és Hollandiába.”
Szibériától Tatáig és vissza
Tatán a vadlúdles szempontjából a november közepe és a karácsony közötti időszak a legideálisabb. Ekkor van a tavon a legtöbb lúd, ezért is rendezik épp ekkor a népszerű Tatai Vadlúd Sokadalmat. Országszerte is ekkor időzik nálunk a legtöbb vadlúd, ilyenkor 3–400 ezerre tehető a számuk. „Ebben az időszakban nagy a vadlúdmozgás a Kárpát-medencében, jönnek a jellemzően közép-szibériai telelőhelyekről érkező madarak, de folyamatosan mennek is el. Ha látunk egyik nap 50 ezer madarat, akkor az a következő nap már nem ugyanaz az 50 ezer madár lesz, nagy eséllyel ebből 5–10 ezer egyed lecserélődik.”
Márciusban aztán újra megnő a ludak létszáma az országban. Ilyenkor már készülődnek vissza a költőterületek felé, de a nagy út előtt még újra összegyűlnek egy rövid időre, hogy jó kondícióba hozzák magukat, majd Ukrajnán és Kazahsztánon át elindulnak Szibériába.
Január elejétől a tó vízszintjét elkezdik emelni, hogy az tavaszra megfelelő legyen a vízi sportok és a turizmus számára. Ráadásul ilyenkor már egyre több az ember, ezáltal – a madarak szemszögéből – egyre több a zavaró tényező is a tó körül.
„A ludak a költőterületeken nem félnek az embertől, ott néhány méterre meg lehet őket közelíteni, mert nem vadásszák, nem zavarják őket. Ahogy azonban eljönnek onnan, már Kazahsztánban elkezdenek vadászni rájuk, és a helyzet itt sem változik, ezért a vadludak a költőterületen kívül inkább kerülik az embert.”
Ennek fényében még inkább csoda, de európai, sőt világviszonylatban is különleges az, ami Tatán minden év novemberében megtörténik, hogy a belváros kellős közepére, az ember közelsége ellenére, évről évre több tízezer vadlúd tér vissza.
