Ha már ismered a Kékest és a Galya-tetőt, ha már bebarangoltad hazánk legmagasabban fekvő településeit, ha már lenyomtad az ország egyetlen igazi gerinctúráját a Keleti-Mátrában, s ha már felfedezted a Muzslát is, akkor irány az ismeretlen Tót-hegyes, Világos-hegy és a volt Aranybányaház.
Gyöngyösoroszi határából már jól látszik a helyiek által találóan Kopasz-hegynek is nevezett, a Mátra ismertebb és jártabb részeitől távol eső Világos-hegy 709 méter magas, jellegzetesen kiemelkedő, sziklás-füves magaslata. Egyes Mátra-járók szerint ez az egész hegység legjobb csúcsa: látványos sziklák, egykori földvárának kivehető sáncai és persze a pazar panoráma teszik azzá. Egy biztos, különleges kalandban lesz részünk, ha erre járunk. Most elmeséljük, miért.
Az aranykor
A Gyöngyösoroszi, Mátraszentimre, Mátrakeresztes és Gyöngyöspata által határolt terület a hazai színesfémérc-bányászat egyik fellegvára volt. A miocén korú vulkáni tevékenység során a földfelszín felé nyomuló magma hatására a forró vízgőzzel oldatok szálltak fel a kőzetrepedések mentén, majd csapódtak le azok falán. Hol színes ércekben, hol kvarcban és karbonátokban gazdag telérrendszer jött létre a kőzetrepedések mentén. A felszíni érckibukkanásokat valószínűleg már rég ismerték és bányászták, erre utalnak a környékbeli elnevezések is: Ezüstbánya-völgy, Aranybánya-bérc, Malom-bérc (ez utóbbi talán az ércőrlő malmokra utalhat). Az első írásos bizonyíték azonban csak 1767-ben keletkezett, amikor is a rozsnyói Verboth Keresztély beszakadt bányákat és beomlott tárókat talált a környéken.
Gyöngyösoroszi-Károlytáró az aranykorban, 1968-ban. Középen az ércelőkészítő, háttérben a Világos-hegy
Két évvel később egy szintén felvidéki vállalkozó, bizonyos Demjány Mihály kezdte újra a bányászatot, de hamarosan a Bükkből ismert Fazola Henrik is érdekeltséget szerzett a helyi bányászatban, ráadásul magát Mária Teréziát győzte meg arról, hogy legyen részvényes a bányavállalatában. Az ércben dús részek azonban hamar elfogytak, Kitaibel Pál 1803-ban már elhagyottan találta a bányákat. Hosszabb szünetet követően, a 19. század közepén indult be újra a bányászat és egyben az ércőrlés is. A legjelentősebb bányában, a Péter-Pál-táróban arany- és ezüsttartalmú ólomércet, valamint úgynevezett horganytünlét, azaz cinkércet bányásztak. Az 1860-as évekre már 380 méter hosszú volt ez a vágat, de aztán a bányákra ismét csend települt.
Az Ásványok Háza kiállításán látható archív felvételek villantják fel legjobban az aranykort
Az 1920-as években bizonyos Lőw Márton a pénzügyminisztérium megbízásából vizsgálta meg a felhagyott bányákat, majd 1926-ban az Urikány–Zsil-völgyi Magyar Kőszénbánya Rt. kezdett kutatásba és termelésbe. Újabb bányákat nyitott, egyes régi tárókat felújított, a munkát pedig egyre inkább a Károly-telérre és a Péter-Pál-telérre összpontosították. 1931-ig 2000 méternyi új vágatot hajtottak, illetve 12 000 tonna ércet termeltek ki, amelyen külön érces hányón tároltak.
Ezek ma az ásványgyűjtő túrák népszerű célpontjai.
A termelés beszüntetésének oka ezúttal a világgazdasági válság volt. A második világháborút követően, immáron állami tulajdonnal indult meg a nagyüzemi bányászat, amely 1986-ig tartott. 1955-ben készült el az ércelőkészítő, s ekkor vált önálló településsé a mai Károlytáró-lakótelep, az egykori Aranybányaház. Volt itt általános iskola, élelmiszerbolt, könyvtár, sőt teniszpálya is. A termelés 1970-ben érte el maximumát, akkoriban több mint ezer ember dolgozott az Országos Érc- és Ásványbányák gyöngyösoroszi üzemében.
Az ásványcsodák gyűjtése mint „munkafegyelmet rontó tevékenység” az 1970-es évek elejéig csak geológuskörökben volt divat, majd a többek között külföldi gyűjtők jelenlétének köszönhetően beindult az egyébként tiltott gyűjtés. A világpiaci árak csökkenése miatt ismét bezárt bányákat víz alá engedték, majd 2007-től elkezdődött a terület rekultivációja.
„Egy település rangját, méltóságát nem csupán az épületek külseje szabja meg, hanem az, ami falai között történik.” (Bodor Ádám)
A jelenkor
Gyöngyösorosziból az egykori Aranybányaház felé autózva az út minősége jelentősen romlik, de mielőtt megijednénk esetleg a Bodor Ádám keleti végeken játszódó regényeit idéző épületek láttán, kanyarodjunk be az Ásványok Házába. Nem fogjuk megbánni! Kevés jobb hely van ugyanis megismerni a Mátra e talán kevésbé ismert arcát, mint a 2014 óta működő, mintegy 4000, a világ számos pontjáról származó ásványt bemutató magángyűjtemény. Amely nem mellesleg hazánk egyik legnagyobb ásványgyűjteménye. A vitrinekben sorakozó, tényleg gyönyörű ásványok tömkelege láttán még a legelszántabb geológuspalánták is elfáradhatnak, de szerencsére itt sok ásványt meg is lehet érinteni, van oktatási segédanyag, interaktív játékok, kvíz, sőt még kutatósarok is. Nem mellesleg a mintegy 750 darabos mátrai gyűjtemény segítségével megismerhetjük a helyi ércbányászat kialakulását is, az archív fotók pedig felvillantják a már felszámolt gyöngyösoroszi bányászat és az ércfeldolgozás volumenét és jelentőségét. A híres Mátra Csillaga nevezetű ásvány pedig tényleg annyira szép, hogy érdemes személyesen is a csodájára járni!
Magyar Balázs hidrogeológus hatalmas ásványgyűjteménye
A gyűjteménynek helyet adó épület maga is érdekes, ugyanis eredetileg egy használt akkumulátorokat feldolgozó üzemnek épült, amely végül nem készült el a helyiek tiltakozása miatt. A félbemaradt építkezést évekkel később, egy uniós pályázat segítségével sikerült befejezni.
Szfalerit (köbös) és kvarc (trigonális) az Ásványok Háza nevű magángyűjtemény kiállításán, Gyöngösorosziban
A lezárt aknák, az ércelőkészítő megmaradt épületcsontvázai, a Károlytáró-lakótelep emeletes, kissé elhagyatott házai és üres iskolája valóban szomorú emléket állítanak az itteni „aranykornak”. De például van itt egy új turistaház is, amelynek elkötelezett üzemeltetője igenis szeretné a környéket jobban felrakni a természetjárók térképére. Ennek egyik alapja lehet az Ásványok Háza, amely ásványgyűjtő túrákat is szervez (egyébként nem csak a környéken), illetve a közeli, a Mátra legszebb hegyének tartott magaslat.
Lakóház Gyöngyösoroszihoz tartozó Károlytáró-lakótelepen
A rejtélyek kora
A Károlytáró-lakótelep ugyanis ideális kiindulópontja annak a túrának, amely során a Mátra két félreeső, de mindenképpen különleges, ínyenceknek való csúcsát cserkészhetjük be. A Gyöngyösoroszi-Károlytáró területéről a Keresztesi-nyeregbe kikapaszkodva először keresztezzük a szentkúti búcsúsok egykori útvonalát, majd egyre sűrűbb fenyvesben caplatunk a tekintélyes méretű, 815 méter magas Tót-hegyes felé.
A fenyvesből az Ezerház-tetőre kiérve egyik oldalon egy gyönyörű, ligetes, elegyes bükkerdő ragadja meg a tekintetünket, benne számos famatuzsálemmel, míg a másik oldalon egy tarvágás vagy széldöntés jóval szomorúbb látványa fogad. Cserébe ugyanakkor fantasztikus rálátást kapunk a Mátra központi részére.
Élvezzük is ki a panorámát, mert az erdőben komoran sötétlő, beerdősült Tót-hegyes vegetációs időszakban nem ad kilátást, de télen sem teljeset. A kőgörgeteges hegycsúcson el tudjuk képzelni, hogy a Mátra fő tömegétől félreeső hegyorom micsoda körpanorámát nyújthat. Így ír erről a Mátra 1930-ban kiadott útikalauza: „Mint a Mátra főgerince elé messze előretolt s kimagasló hegycsúcs, kiválóan alkalmas kilátópont, honnan teljes körkép élvezhető a Nyugati és Középső Mátra valamennyi ormára, bércére, mögöttük pedig feltárul a távoli határ a Tátráig, a Bükkig, a Buda-Pilisi hegyekig.”
A Világos-hegy Gyöngyösoroszi határából
Ami most, tél végén szembeötlő számomra, az a Mátra töredezettsége. Hogy korántsem csak egy kelet–nyugati gerincről van itt szó. Pedig viszonylag jól ismerem a Mátrát, de ebből a szemszögből ez tényleg különleges látvány. Ezen a ponton érdemes is megemlíteni, hogy a Mátra a belső-kárpáti vulkáni koszorú egyik legtalányosabb tagja, a legtöbb vitát kiváltó forma pedig maga a főgerinc. Az évtizedes földtani kutatások alapján az egyik álláspont a Nyugati- és a Keleti-Mátra eltérő csapású gerinceit egyazon, a hegység egészére kiterjedő kaldera peremének tartja, nem mellesleg gyöngyösoroszi ércesedéssel mint központtal, a másik szerint viszont a vulkánosság eltérő, önálló központokhoz (pl. Tót-hegyes, Világos-hegy, Havas) kapcsolódott. És talán éppen erről a csúcsról lehet legjobban áttekinteni a Mátra szerkezetét.
A Babik-kút csörgedező forrása
Az Árpád-kor
A Tót-hegyes alatt, a Jáger-rét oldalában, a vadászház mellett csordogáló Babik-kútnál megtölthetjük kulacsainkat, aztán irány a varázslatos Világos-hegy! A keskeny, de 250 méter hosszú tetőszintet északról robusztus andezittömbök védik természetes erődítésként, de a sziklák valaha épített várat is erősítettek. Bár okleveleink nem említik, feltehetően a természetes megfigyelőhelyre az Árpád-korban emeltek egy kisebb várat, legalábbis ebből az időből származó cseréptöredékeket találtak itt. A felső és három elővárból álló építmény mindenesetre teljes egészében elfoglalta a keskeny hegytetőt, de ma már csupán a körbefutó sánc tanúskodik a csúcs hajdani védelmi szerepéről.
A Világos-hegy északi pereme
Hogy a legek között van-e az elénk táruló kilátás, azt nem tudom, de csakugyan varázslatos, még így, meglehetősen szürke időben is. A kopár oromról jobb időben hosszan belátjuk az Északi-középhegységet a Budai-hegységgel bezárólag, de a Nyugati-Mátra kevésbé ismert hegyei, a Muzsla, a Havas, a Káva és a Nagy-hársas vulkanikus csúcsai, valamint a lábunk előtt a párába vesző Alföld végtelen síkja még így is nagyon látványos és vadregényes búcsút jelent a Mátra e félreeső szegletétől. Legközelebbi utam egy ásványgyűjtő túra lesz.
Öröm az ürömben: a Tót-hegyes oldalából fantasztikus panorámában lehet részünk az erdőirtásnak köszönhetően
A cikk a Turista Magazin 2022. áprilisi számában jelent meg.
