Időutazás a Nagy Magyar-barlangban

Az Erdélyi-középhegység északnyugati részén található Király-erdő-hegység számtalan barlangot rejt. A csodás karsztvidék víz formálta völgyei és hatalmas barlangrendszerei a természeti értékeik mellett rengeteg történelmi kincset rejtenek.

A barlangjaiból előkerült régészeti leletek sűrűsége messze a legnagyobb Romániában és az egyik legnagyobb Európában is.

A lélegzetelállító cseppkőképződményekkel díszített Zichy-barlang után a Nagy Magyar-barlanghoz vettük az irányt. Bejárata a Vársonkolyostól délnyugatra, a Sebes-Körös egyik hatalmas kanyarulatának bal partján található, 250 m-el a Misid-patakkal történő összefolyási pont fölött.

Őszintén szólva, amikor a kétnapos út előtt a környék látniavlóit böngésztem, a Nagy Magyar-barlang volt az, amelyet semmiképp sem hagytam volna ki. Látva a hatalmas bejáratát, amelyet kizárólag egy függőhídon lehet megközelíteni, teljesen megbabonázott és hívogatott. És élőben még pazarabb volt a látvány, amit a Sebes-Körös hangos zúgása csak fokozott.

A Nagy Magyar-barlangot hívják még Bolhac-i barlangnak, vagy csak egyszerűen Magyar-barlangnak. A bejárattal szemben található kis faépületnél tudjuk megvenni a belépőjegyet, ahol az idegenvezetőt is találjuk, hiszen a barlang csak felügyelettel látogatható. Nemcsak a fontos régészeti értéke miatt, hanem a benne lakó denevérek miatt is szigorúan óvják ezt a barlangot.

Be kell vallanom, már alig vártam, hogy a függőhídon legyek, és mivel nekem semmi gondom a magassággal, így bátran lépkedtem az igen csak himbálódzó drótalkalmatosságon. Akinek viszont tériszonya van, annak már a bejárathoz való eljutás is egy kihívás lesz. Ajánlom, hogy semmiképpen se nézzenek le, mert nekik a kellemetlen érzetet a magasság mellett a szédítő sebességgel robogó víz csak fokozni fogja, inkább nézzenek csak előre, és fixálják tekintetüket a célra, a barlang hatalmas szájára. Aki egyszer ezt látta már, az biztosan nem fogja elfelejteni jellegzetes formája miatt. A mintegy 30 m magas és 20 m széles bejáratnál ráadásul fák is nőnek, és az egyik fa törzsének formája is beég az ember agyába, ahogy a barlang fekete szájában „világít”.

Ha esetleg valamiért nem sikerül magyar nyelvű vezetést intéznünk a barlangba, akkor ajánlom, hogy a hídon való átkelés előtt előbb olvassátok el a kis faház környékén kirakott sok-sok színes és informatív táblát, ugyanis ezek mindegyikén van magyar leírás. Szinte mindent megtudhatunk a barlang történetéről, fontos részeiről, hogy mi mindenre használták a régmúlt emberei, így ha már a folyó túlpartján a barlangban sétálunk, az olvasottak alapján könnyebben be fogjuk tudni azonosítani a barlangrészek egykori funkcióit. Sajnos én csak utólag olvasgattam el a táblákat, de belépve a barlang hatalmas száján, így is éreztem a hely történelmi súlyát.

Vezetőnktől a kézzel-lábbal nyelv és tőszavak segítségével viszont azt sikerült megtudnunk, hogy három dolog miatt jelentős ez a barlang: a történelme, az ásványokkal dúsított vize és a benne lakó denevérek miatt.

Ezen a környéken a barlangokban csordogáló, sokszor rohanó karsztvizek mondhatni teljesen hétköznapiak. De ezek látványát, csobogását egyszerűen nem lehet megunni. A Nagy Magyar-barlangban is természetesen csörgedezik egy patak, sőt, már a bejárat mögötti hatalmas teremben halljuk és látjuk, ahogy a plafonról is sűrű cseppekben zubog a víz egy hatalmas sziklára.

Carmen, a vezetőnk már guggol is le a kristálytiszta vízhez, amelyben sok apró kő van, és próbálja mutatni, magyarázni az itt lévő ásványok jelentőségét. Később a táblákról megtudom, hogy a barlangban sok helyen, és a vízben lévő kőveken látható fehéres színt egy szulfát-tartalmú ásvány, a kriszpit jelenléte okozza, ettől kicsit olyan hatása van, mintha a hegy gyomrából egy tejfolyó fakadna.

Bámészkodva a bejárat mögötti hatalmas teremben elképzelem, milyen jó kis menedék lehetett ez az őskori emberek számára. A barlangban végzett régészeti feltárások során rengeteg a neolitikumból származó leletet találtak, ami azt igazolja, hogy ekkor már biztosan lakott volt.

Ebből a korból festett kerámiák, pattintott kőbalták, vésők, kőből és csontból készült tárgyak kerültek elő. De a bronzkorból is több mint 250 tárgyat tártak fel, szerszámokat, fegyverekez és ékszereket, amelyek természetesen bronzból készültek.

A „Szent Járatbeli” sírkert egy göröngyös és nehezen megközelíthető járatban van, és hamvasztásos temetkezések színhelye volt. A barlang padlóján található természetes medencéket megtömték a halottak hamvaival, kerámia edénytöredékekkel és egyéb régészeti leletekkel. A kutatások kimutatták, hogy a halottakat valahol a barlangon kívül hamvasztották el, a Sebes-Körös jobb partján, majd a halotti máglya maradványait átvitték a másik partra és minél távolabb, a barlang belsejében helyezték el azokat. Ezzel a szertartással a halottat jelképesen visszaadták a „Földanyának.”

Természetesen a kereskedésre utaló tárgyakat is találtak, ezek közül a legkülönlegesebb egy, a Baltikumból származó ritkaság, egy borostyánból készült gyöngyfüzér.

Számomra az egyik legérdekesebb, ami kiderült a régmúlt emberek szokásaiból, az a szakrális őrlés szertartás, amit szintén végeztek itt. A barlang bejáratában találtak kilenc darálót vagy nevezzük őket kezdetleges „malomnak". Ezeket úgy helyezték el kör alakban, hogy a daráló részük lefelé mutatott, a barlangon áthaladó patak medre felé. Bár a neolitikus emberek számára, amely korból ezek a darálók származnak, ezek az eszközök és tevékenységek a mindennapi életük részei voltak, mégis, az elhelyezés arra utal, hogy mindez egy szertartás részei is voltak, amellyel a bőséges termést szerették volna elősegíteni.

Végül ne feledkezzünk meg a barlang élőlényeiről sem. Ahol víz van és fény, ott természetesen a szép zöld növények is megjelennek, itt ez a sziklából feltörekvő kis páfrány fogott meg.

És ahogy a környék barlangjaiban, itt is előszeretettel telelnek denevérek is, például nagy patkósdenevérből a Nagy Magyar-barlangban is egy szép kolónia él.

A cikk először 2022 áprilisában jelent meg.