Egy 138 évvel ezelőtti márciusi nap átírta Szeged történetét. Az áradó Tisza több ezer épületet döntött romba. Bejártuk azokat a helyeket, melyek mesélnek a város és a folyó kapcsolatáról, és felkerestük azokat az épületeket is, melyek túlélték az 1879-es nagy árvizet.
A márciusi napsütés egyre több embert csalogat ki a Tisza-partra. Horgászok várnak a nagy fogásra, kutyasétáltatók futtatják a boldog ebeket, ovisok sétálnak a hullámtérben, de a vízen ringó úszóházak még csak készülődnek a szezonra.
Látkép Újszegedről nézve
Leszállok a troliról, a nap már erősen tűz, mikor elindulok a töltésen. Balra Tápé, jobbra a Tisza hullámtere és a Sárgának nevezett üdülőtelep, ahol egyelőre még nem sok mozgás van. A lábakon álló kis nyaralók, sajátos díszítőelemeikkel meglehetősen eklektikus látványt nyújtanak, némelyik csempével van kirakva, másikon főúri kastélyokat idéző erkély nyomja agyon a zsebkendőnyi telken álló kicsiny házikót. A töltés túloldalán, a tápéi házak kertjeiben már beindultak a tavaszi munkálatok, az egyik kertben a gyümölcsfákat metszik, a másikban veteményeznek.
Balról Tápé, jobbról a Sárga
Ahol a Maros és a Tisza találkozik
A Szegedhez tartozó Tápét régóta szoros kapcsolat fűzi a Tiszához. A gyékényszövés évszázadokon át fontos tevékenység volt a településen. A mindennapi használati tárgyak készítése mellett a 15. században a sószállítók is fontos felvevő piacot jelentettek, a török kereskedők ugyanis gyékényszőnyegekre pakolták a folyón szállított sótömböket. A sószállítás egyik fő útvonala már István király korában is a Maroson vezetett, az erdélyi bányáktól Szegedig, a sóelosztás egyik legfontosabb központjáig. Szeged egyik legrégibb utcája ma is őrzi ennek emlékét, a felsővárosi Sóhordó utca egykor a só tárolására szolgáló sópajtákhoz vezetett. A néptelen üdülőtelepen átsétálva kiérek a Sárga homokos strandjára, ahonnan épp rálátni a Tiszába torkolló Marosra. A Maros eredetileg több ágra szakadva, kanyarogva érte el a Tiszát, jelenlegi torkolatát a 19. századi szabályozások során alakították ki.
A Maros barnás színű, hordalékban gazdag vizével érkezik a Tiszához
Előtte évtizedeken át komoly viták folytak arról, hogy a várostól északra vagy délre legyen a szabályozott torkolat. Mindkét megoldás mellett szóltak érvek. Az északi torkolat mellett szólt, hogy a Maroson érkező só-, fa- és kőszállítmányok így keresztülhaladtak a városon, a déli torkolat támogatói, például Vásárhelyi Pál és Pietro Paleocapa, velencei mérnök, viszont árvízvédelmi szempontból jobbnak találták volna, ha a szegedi védműveknek nem két, hanem csak egy folyó árvizével kellene megbirkóznia. Végül a gazdasági érdekek győztek, így a Maros vizét Szegedtől északra vezették a Tiszába.
A nap, amely mindent megváltoztatott
138 évvel ezelőtt, 1879. március 12-én, hajnali fél kettőkor új időszámítás kezdődött Szegeden. Az áradó Tisza Makkos-erdőnél áttörte a töltést, elöntötte Rókust, Felsővárost, Alsóvárost majd a Belvárost. Az álmából felriadó szegediek közül sokan a háztetőkre és a fákra menekültek az ár elől.
Az árvíz elöntötte a Dugonics teret
Az árvíz lerombolta a város nagy részét, a hatezer házból alig 260 maradt épen, a halálos áldozatok száma a kétszázat is elérte. Mikszáth Kálmán, a Szegedi Napló újságírójaként, így írt a szörnyű éjszakáról: „Végtelennek tűnt az idő, amikorra virradni kezdett. De hát minek is virrad? A hajnal nem találta többé Szegedet, csak romjait” - írta tudósításában.
Az alsóvárosi ferences templomban, mely túlélte a vészt, ma is látható az árvíz szintjét jelző bejegyzés egy faajtón
A várost több mint két hónapon át borította több méteres víz. Március 17-én Ferenc József császár is ellátogatott Szegedre, a rombolást látva mondta az azóta híressé vált mondatot: „Szeged szebb lesz, mint volt.” Akkor még bizonyára senki nem sejtette, hogy a császárnak igaza lesz. 1880-ban megindult az újjáépítés, melyhez Európán kívül Ázsiából és Amerikából is, összesen 35 országból érkezett segítség. „Az Alföld szíve megdobbant, a földből kikelt a karcsú paloták sora. Mindennap újabb alkotást köszöntött a fiatal városnak mámora. Egy világ hozta a részvét adóját. Bécs, Brüsszel, Berlin, Párizs, Róma állt a bölcsőnél, amelyben Magyarország új gyermeke legyőzte a halált” - így írt Szeged újjáépítéséről Juhász Gyula a Nagy víz emlékére című versében.
Az árvíz utáni újjáépítés emblematikus lakóépületei Alsóvároson a napsugaras házak, melyek tervezése során tudatosan törekedtek arra, hogy megőrizzék a hagyományos, a Szentháromságra utaló motívumot, az „istenszömöt”
Túlélő épületek és a vár, ami nem élte túl
Szegeden bóklászva ma is megtalálhatjuk még az árvíz nagy túlélőit. Például a Klauzál tér gyönyörű épületeit, a Dömötör-tornyot, a dóm mögött álló szerb templomot, a Dugonics téri rektori hivatalt, az alsóvárosi ferences templomot vagy az Oskola utcán álló Béró-házat, mely a város első kétemeletes épülete volt.
Ma is élnek szerzetesek az alsóvárosi ferences kolostorban. Hajdanán elődeik ismertették meg a szegediekkel a paprikát, amit ők eredetileg hideglelés elleni orvosságként használtak
A Széchenyi téren álló Zsótér-házban élte át Mikszáth Kálmán a tragikus márciusi éjszakát, az épület a módos Zsótér János, gabonakereskedő és hajósgazda tulajdona volt.
A Zsótér-ház ablakából figyelte az árvizet Mikszáth Kálmán. Az író 1878-ban kezdett el újságíróként dolgozni Szegeden
A Dóm mögött álló egykori Wagner-szálló is túlélte az áradatot. Az épület ma a Szegedi Akadémiai Bizottság székháza, egykor itt volt a város első vendéglője, később Hungária szálló néven szálloda lett, ahol szegedi újságíróként, Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza is gyakran megfordult. Gárdonyi, bár szegedi évei alatt szerényen élt, kétszer is olyan helyzetbe került, melynek párbaj lett a vége. Mivel ez már akkoriban is tiltott műfaj volt, az író bíróság elé került, és mindkét esetben a szegedi fogdában kellett letöltenie a büntetését. Gárdonyi a bent töltött napokban sem tétlenkedett, élményeiről cikksorozatban számolt be.
Az egyik túlélő, a régi Hungária szálló
Szeged árvíz előtti városképének meghatározó eleme volt a 13. század második felében épült vár. A Tisza partján már az avar kor óta állt egy erődítmény, állandó vár építésére a tatárjárás után került sor. A 18. század második felében a vár egy része börtönként működött, itt raboskodott többek között Rózsa Sándor is.
Itt ált a szegedi vár rondellája
Annak ellenére, hogy az árvíz nem okozott benne komolyabb károkat, 1883-ra a várnak már nyoma is alig maradt. Ferenc József ugyanis az árvíz után a várat a szegedieknek adományozta, akik a lebontása mellett döntöttek. Tégláit az újjáépítésnél használták fel, az építőanyag eladásából befolyt összegből pedig a város a hadsereg Mars téri kaszárnyáit építette fel. A várból csak a központi épület Tisza felőli kapuja és a folyóparti rondella alapja látható, így ma már nehéz elképzelni, milyen lehetett egykor az Alföld legnagyobb középkori eredetű téglavára, és milyen lenne ma a városkép, ha még mindig állna.
A túrákról és az aktuális időpontokról itt találhatsz bővebb információkat.
Aki a gyalogos és a kerékpáros túrák helyett valami mást is kipróbálna, már Szegeden is megteheti. Segway-jel ugyanis akár a belvárost, akár Szeged környékét is bejárhatjuk. A túrákról bővebb információt itt vagy itt találhatsz.
Aki Alsóváros történetéről szeretne többet megtudni, annak érdemes ellátogatni az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontba és a Napsugaras Tájházba.
Kapcsolódó cikkeink:
Indiai lótuszok borítják a szegedi füvészkert tavát
A Tiszántúl mesés főúri kastélya
A mérgező algák sem állítják meg az életet
