Időutazás a Vértes közel évezredes csodái között

Az Oroszlány és Pusztavám között, a Vértes mélyén megbújó romokat legegyszerűbben autóval közelíthetjük meg, de hosszabb-rövidebb túra keretében is ellátogathatunk ide. Én Pusztavám felől indultam útnak, és ha már ott jártam, akkor Pusztavámon is körülnéztem egy kicsit.

Elöljáróban annyit, hogy ha tömegközlekedéssel indul neki az ember, a „kalandfaktor” már az elején jelentősen emelkedik, mert elég egy kis késés, egy elszalasztott átszállási lehetőség, és borul minden, ugyanis a buszok nem járnak túl sűrűn Pusztavámra.

Budapestről több irányból is nekiindulhatunk. Én Tatabányáig vonattal mentem, onnan pedig a móri busszal jutottam el Pusztavámra. Szár környékén azonban úgy tűnt, újra kell terveznem a napot, ugyanis elromlott a biztonsági berendezés, és nagyon úgy festett, hogy Szárligetnél tovább nem fogok eljutni ezzel a vonattal. Aztán csodák csodája, kis késéssel mégis befutottunk Tatabányára, és simán sikerült az átszállás.

Zöld és szürke – séta Pusztavámon

Pusztavám felett szomorú, szürke felhők tanyáztak, amikor leszálltam a buszról, a napfényre ezen a napon nem sok esély mutatkozott. A falu központjából a végtelen hosszúnak tűnő Petőfi utcán indultam el a zöld jelzést követve. Útközben felmentem a falu kálváriájához, ahonnan tiszta időben szép kilátás nyílik Pusztavámra. Hát, ez nem az a nap volt.

Pusztavám környéke régtől fogva lakott hely, a középkorban több kis falu volt a mai település helyén. Az egyik, az Ondód nevű település királyi vámszedő hely volt, elképzelhető, hogy erről kaphatta a mai Pusztavám a nevét. A törökdúlás után német családokkal népesült be újra a környék, a lakosság jelentős része még ma is német nemzetiségű.

A település szélén található a Malomerdő Panzió és Ökoturisztikai központ. A szép környezetben fekvő panzió főépülete eredetileg vízimalom volt. 1938-ban építtette át azt vadászházzá a neves sörgyáros Haggenmacher Oszkár. Az épületeket övező parkból indul a Malomerdő tanösvény, amelynek elején egy kis vadaspark is van, dámszarvasokkal és egy muflonnal. A tanösvénynek van egy rövidebb és egy hosszabb, 7 km-es változata is. Nekem most egyikre sem volt időm, de legközelebb mindenképpen sort kerítek rá.

Előre a zöld jelzésen

Pusztavám szélén egy nagy kék tábla már jelzi az apátság romjait. Sajnos, ezen a szakaszon nincs turistaút az erdőben, a jelzés egy jó darabon az aszfaltúton halad, de legalább a forgalomra nem lehet panasz, mert az, legalábbis ezen a pénteki napon, elég gyér volt.

Az aszfaltút elhalad a Márkus-hegyi bánya hajdani területe mellett. Az oroszlányi szénmedence legnagyobb bányája 1981 és 2014 között működött.

Ebben a bányában történt az ország egyik legsúlyosabb sújtólégrobbanása, amely 37 bányász halálát okozta 1983. június 22-én. A bánya bezárása után megindult a terület rekultivációja, az épületeket elbontották, a dobai külfejtés helyén egy tavat hoztak létre, a bányászmúlt emlékét pedig az Oroszlányi Bányászati Múzeum őrzi. Pár éve mi is jártunk ott, cikkünket ide kattintva tudjátok elolvasni.

Gerencsérvár romjainál

Amikor harsogó zöld erdők övezik az utat, bizonyára sokkal hangulatosabb ez az útvonal, de ezen a szürke, kora tavaszi napon, már nagyon vártam, hogy elérjem az erdei utat. Húsz perc aszfaltkoptatás után aztán végre beértem az erdőbe, mellettem a Szép-víz-ér kanyargott a fák között.

Újabb húsz percnyi gyaloglás után értem el Gerencsérvár romjait. A hajdani várból mára nem sok maradt.

A vár nevét a később körülötte megtelepedő fazekasokról, a gerencsérekről kapta. A romok előtt látható egy rövid leírás és egy rajz a hajdani épületről. A jelenlegi állapotot látva nehezen tudtam ideképzelni azt a középkori főúri lakótornyot, ami itt állt, és az akkori nyüzsgő mindennapokat. Pedig a vár történetéről szóló leírások számos érdekes eseményről és neves vendégről mesélnek. Például arról, hogy Nagy Lajos szívesen jött ide vadászni, és 1366 telén itt fogadta a Velencei Köztársaság követségét, akikkel a törökök ellen tervezett hadjáratról tárgyalt.

1440-ben, V. László születése után Erzsébet királyné és komornája Komáromból Székesfehérvárra utazva töltött itt egy napot, és nemcsak az újszülött, de a korona is velük volt. A 16. század közepétől, a török megérkezésétől kezdve már nem írnak többet Gerencsérvárról.

Álom vagy valóság?

Gerencsérvártól aztán a zöldről a zöld vár jelzésre kell váltani, amin újabb 20 perc után érjük el a vértesszentkereszti apátság romjait. Nem először jártam itt, de amikor ott álltam a romok előtt, most is olyan érzésem volt, mintha álmodnék. Hihetetlen, hogy az erdő mélyén egyszer csak ilyen elképesztő látvány tárul az ember szeme elé.

A vértesszentkereszti apátság történetének kezdete a Csák nemzetséghez köthető. Az általuk alapított bencés monostor a 12. században már állt, akkoriban ez még csak egy kis román kori templomot és egy kis szerzetesi házat jelentett, de a létesítmény a 16. századig folyamatosan bővült.

Bent Dorsish Mátyás, a létesítmény vezetője vezetett körbe. Körülöttünk nyulak ugrándoztak, akikről megtudtam, hogy Olasz Gergelynek, a romegyüttes 2020 óta itt dolgozó gondnokának és tárlatvezetőjének az állatai, és úgy tűnik, remekük érzik itt magukat.

A romokat csak tárlatvezetés keretében lehet megnézni, részben azért, mert egy felszentelt templomról van szó, és temetkeztek is itt, illetve azért, mert az omlásveszély miatt akárhol nem lehet sétálgatni. Jelenleg is vannak látogatók elől elzárt területek, folynak az állagmegóvási munkálatok, áprilistól például a nagy templom falai következnek majd.

A vörös klastrom

A terület bejárását a monostor első templomával kezdtük, a közel ezeréves kőpadló érdekében azonban csak kívülről lehet azt megnézni. Az egykori kolostor épületében sétálva feltárul a különleges hely évszázadokat átívelő története. Az egyik helyiségben Mátyás megmutatta, hol volt a hajdani konyha és a kolostor étkezője. Próbáltam elképzelni, milyen lehetett itt az élet sok száz évvel ezelőtt. Itt sürögtek-forogtak a szakácsok, főzték nagy kondérban az ebédet, közben a szerzetesek lassan, elmélkedve besétáltak ide, és helyet foglaltak az asztalnál. Vajon mit ettek? És miről beszélgettek akkoriban ebédnél?

A kolostor egyik tetővel fedett részében kőtárat alakítottak ki, ahol szebbnél szebb faragott köveket, oszlopfőket láthatunk. A legszebb faragványokat ma a tatai Kuny Domokos Múzeumban lehet megnézni. Bár a romok jelenlegi állapota ezt nem tükrözi, de régen az épületet vörös klastromnak is nevezték, a rajta látható vörös márvány díszítőkövek miatt.

Az épületnek ma már csak néhány fala áll, de ma is felszentelt templom. A belső térben egy hatalmas tölgyfa magasodik, a falak között pedig néhány padot helyeztek el. Aki szeretne, a tárlatvezetés végén itt leülhet egy kicsit, és érdemes is, mert a helynek hihetetlen atmoszférája van.

Széthordott múlt

A 14. század elején a Csákok hatalma meggyengült, és az apátság szerepe is csökkent. 1478-ban Mátyás király kérésére a kolostort a dominikánusok kapták meg, akik felújították és részben átépítették a templomot és a kolostort, ekkor épült a négyszög alakú belső kert és kerengő. 1543-ban aztán, ahogy a törökök bevették Tatát, a szerzetesek innen is elmenekültek, és többé nem is tértek vissza.

Kurucz Attila interneten is megtalálható, építészhallgatóként írt 2014-es TDK-dolgozatában olvasható egy 1690-es összeírásból származó idézet, amely leírja az apátság akkori állapotát:

„Szt. Kereszt a Csókakő felé vezető úton félmérföld távolságra fekszik. Ezelőtt szép templom volt, falai tetőzetén kívül teljesen állnak, és úgy belseje, mint külseje tiszta quader kövekkel van kivitelezve, valamint márványkővel ékesítve. E templomhoz hasonló Magyarországon, de messze földön sem található. El nem képzelhető évek óta kietlen, s úgy belül, mint kívül annyira benőtt, hogy alig lehet megközelíteni. Mellette tekintélyes kolostor lehetett, minthogy falai még nagy részben állnak.”

Például a tatai Cseke-tó partján álló műromokban is viszont lehet látni az apátság épületének két tucatnyi kisebb-nagyobb darabját.

Szintén a fent említett TDK-dolgozatban olvastam, hogy 1803-ban egy bencés szerzetes felszólalt az ellen, hogy az Esterházyak és a környékbeliek kőbányaként tekintenek az épületre, változtatni azonban nem nagyon tudott a helyzeten.

Látogatás egy közel ezeréves szakrális helyen

A romok átfogó régészeti feltárására 1964-ben került sor, akkorra a templom még álló falrészleteit leszámítva, szinte semmi nem látszott, a kolostor romjait már föld és sűrű növényzet borította. A fent említett dolgozatban is láthatunk néhány fotót a 60-as évekbeli feltárás idejéből, illetve az Arcanumon elérhető a Műemlékvédelem című folyóirat 1970/4. számában is, ahol Sedlmayer János ír az apátsági templom helyreállítási tervéről.

A templom helyreállítása a 80-as években kezdődött meg, akkor kiegészítették, visszaépítették a templom egy részét, részben a megtalált eredeti darabokkal, részben műkővel. A szentély részben visszaépített fala ma is hatalmas, de a zárókő a most láthatónál még hat méterrel magasabban volt, amire aztán rájött a tetőszerkezet. Hihetetlen, hogy egy ilyen épületet a 13. században fel tudtak építeni. A romok védelme és a hely szelleméhez illő látogatási keretek megteremtése a helyreállítási munkálatok után sem volt megoldott. Elsőként a 2006-ban megalakult Vértesszentkereszt Alapítvány vette szárnyai alá a Közép-Európában is egyedülálló romokat, és próbálta megóvni azokat.

2019-től a romegyüttes a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kezelésébe került. A műemlék tavaly nyáron újra megnyitotta kapuit, és most már rendes nyitvatartási időben várják a látogatókat, a tájékozódást pedig Pusztavám és Oroszlány irányából is nagy méretű kék táblák segítik. A romokat belépőjeggyel és kizárólag tárlatvezetés keretében lehet látogatni, ami a nyitvatartási időben minden egész órakor indul.

Aki innen Pusztavámra megy vissza gyalogosan, a már korábban bejárt, zöld jelzésű útvonal helyett, választhat egy másik, hasonló hosszúságú útvonalat is, a piros kereszt, majd a piros jelzésen. Az órát azonban érdemes figyelni a visszaúton, mert a Pusztavámról Mórra, Tatabányára vagy Székesfehérvárra közlekedő buszok délután sem járnak túl sűrűn.