Időutazás és aranykincsek a Tisza-tó mellett

Egy szép napos reggel érkezem Tiszaszőlősre, ahol Sóskuti Ildikó fogad a település könyvtáránál. Ildi nemcsak a könyvtárért felel, hanem a közösségi programokért is, és őt kell keresni, ha szeretnénk megnézni a helyi tájházat és a mellette lévő gyönyörűen felújított víztornyot. Érdemes kitérőt tenni ide akkor is, ha a Tisza-tavi biciklikört tekerjük le épp, a gátról kétkilométeres út vezet be Tiszaszőlős határáig, a község központja így alig 10 perc alatt érhető el kerékpáron.

A nyüzsgő városokból érkezőknek igazi felüdülés lesz az a csend és nyugalom, amit itt tapasztalhatnak, közben pedig egy röpke időutazásban lehet részük, miközben bejárják a helyi látnivalókat. Alig egy házsaroknyit sétálunk Ildivel, de többekkel is találkozunk, mindenki ismerősként köszön ránk, a helyiek egymás hogylétéről érdeklődnek. Az udvarias kedvesség itt természetes, hisz kicsivel több mint 1500 lakosa van Tiszaszőlősnek, így szinte mindenki ismer mindenkit.

Érdekesség, hogy több holland és belga család is felfedezte magának ezt a kedves falut, akik mára már igazi tiszaszőlősi lakosok lettek.

A Tisza közelségének köszönhetően sok egykori lakó halászatból élt, a 18. században jelentős vizahalászat is folyt a környéken. Többeknek biztosított megélhetést a gyékényfeldolgozás, a fűz-, a nyír- és a mogyorófa vesszőiből, gyékény- és sásfélékből pedig sokféle használati tárgyat fontak. Szőlős komoly gyümölcskultúrával is büszkélkedhetett, a szőlőn kívül többfajta almát és szilvát, körtét, diót termesztettek. A szántóföldi növénytermesztés csak a 19. század közepétől, a Tisza szabályozása után lett itt jelentősebb.

Épületek új köntösben

A helyi látványosságok közül elsőként a víztoronyhoz tartunk, amelyet 2020-ban újítottak fel, és amit valamikor 1907 után építhettek.

1907-ben építtetett fel a település központjába egy kastélyt Elek István, az egyik tiszaszőlősi nemesi család tagja, a kúria mellé pedig egy víztorony is dukált, amely még most is ott magasodik a sportpálya és a református templom mellett. A téglából épült toronyban a vizet egy gép emelte ki egy fúrt kútból, amely a Csabay család birtokába került Elek-kastély és földjeik vízellátását biztosította. Egykor a víztorony tetejébe egy csigalépcső is vezetett, a felújítás után azonban ez nem maradt meg, ahogy a vízkiemelő gép sem. Megmaradt viszont egy érdekes felirat a torony belső tartóoszlopainak egyikén, amelyet kihagytak a vakolásból, valaki oroszul írt rá valamit még 1944-ben, de az évszámon kívül nem sikerült rájönni az írás jelentésére a helyieknek.

A múltból megmaradt üzenet megfejtését nemcsak az nehezíti, hogy cirill betűkkel van írva, hanem az is, hogy sok részén olvashatatlan. Azért megpróbáltam oroszul tudó ismerőseim segítségét kérni, hátha fény derül a titokra. Akadt is valaki, aki nekiállt megfejteni nekem, egy félig orosz ismerősét is megkérte, hogy segítsen. Végül arra jutottak, hogy egy második világháborúban itt állomásozó orosz katona hagyhatta itt kéznyomát, akit Parfirovicsnak hívtak.

A felirat pontos dátuma 1944. december 15., és utalás van benne még valamiféle elektromos állomásra, és sofőrre is. Nos, teljes mondatokat nem sikerült kinyerni, így két lehetőség lehet. Mivel a víztorony gépesített volt, talán ez a katona kezelhette a vizet a kútból kinyerő szerkezetet. De valószínűbb, hogy sofőrként dolgozhatott, és elképzelhető, hogy vizet szállított a toronyból. Az orosz katona valós történetét innentől a képzeletetekre bízom.

A kastély épülete már nincs meg, de a hozzá tartozó cselédlak megmaradt a víztorony mellett, amely most tájházként funkcionál. Az épületet a toronnyal együtt újították fel és a paraszti életet bemutató eszközök és berendezések mellett az egykori nemesi családok fotói, tárgyai, valamint a közelmúlt emléktárgyai is helyet kaptak.

A kiállítás minden darabját a helyiek ajánlották fel, a tájházat pedig Ildikó rendezte be, amelyben természetesen van tisztaszoba, de láthatunk itt egy korabeli szövőszéket is.

De Ildikó mutat nekünk régi térképeket is, amelyek közül némelyiket igencsak megviselte az idő, ha pedig valaki régi újságokat olvasgatna, azt is megteheti a hatalmas könyvekbe gyűjtött kiadványokat lapozgatva.

Egy igazi időutazásban lehet részünk a rengeteg régi fénykép, hivatalos okirat és használati tárgy láttán. A nemesi családok emlékei közül külön vitrint kapott a Bobory család, az egyik dobozkában pedig aláírópecséteket is találunk, amelyekről kiderül, hogy a család egyik tagja, dr. vitéz Bobory György, Heves vármegye főispánja birtokolta őket.

Aranyláz Tiszaszőlősön

Számos nagyon értékes lelet került elő erről a környékről, amelyekből kiderült, hogy már az őskorban is éltek itt emberek. A Tiszaszőlős-Domaháza és Réti-dűlő területén talált gabonamaradványok pedig a gabonatermesztés legkorábbi bizonyítékainak számítanak a Kárpát-medencében.

A csillogó aranytárgyakra hazafelé igyekvő jobbágyasszonyok bukkantak rá 1839-ben, amelyek az aszóparti partfalból omlottak alá. Ezután pedig aki élt és mozgott a faluban, sietett a kincsekhez, hogy minél többet maguknak tudhassanak. De messzebbről is érkeztek a hír hallatán, egy „kincskereső társaság” például a Nagy-Aszó partfalában ásott tovább, ahol emberi és lócsontvázat is találtak. A páratlan aranyleletek mellett a hétköznapi emberek számára értéktelennek tűnő tárgyak is előkerültek, amelyeknek, ahogy a kincs nagy részének is, lába kélt. Pedig ezekből a leletekből sok mindent megtudhattunk volna a múltról és az egykor itt élt emberekről.

Természetesen a földterület tulajdonosa, özvegy Pazonyi Elek Salamonné is igényt tartott a kincsekre, de csak a leletek előkerülése után több héttel jelentette be azokat hivatalosan a poroszlói Császári és Királyi Sóhivatalnál, és addigra már széthordták a nagyját. Ezután több éves pereskedés indult a megtalálók, a földtulajdonos és az államkincstár között, amely 1864-ig tartott, és bár a kincs egy része beszolgáltatásra került a kincstárba, a megtalált leletek mennyisége és sorsa is nagyrészt tisztázatlan maradt.

1972-ben keltette fel figyelmét a kincs a tiszafüredi római katolikus plébánosnak, Tariczky Endrének, aki megpróbálta felgöngyölíteni annak történetét és kideríteni származását. Arra jutott, hogy a leletek egy előkelő emberé lehettek. Mondjuk ez nem olyan meglepő, hiszen aranyleletekről van szó. Feltételezését az egyik nagyméretű, középen lyukas aranylemezre alapozta, amelyet egy lovag mellvértjének gondolt, és ami ma egy bécsi múzeumban található.

Hogy valójában ki lehetett a tulajdonosa ezeknek a kincseknek, az a mai napig vita tárgya a kutatók között, de abban mindenki egyetért, hogy rendkívüli jelentőséggel bírnak a hazai őskor-kutatás szempontjából.

Az aranykincs legendája után röppenjük vissza a tájházba, ahol a 70-es 80-as éveken is nosztalgiázhatunk a helyiekről készült régi fényképek segítségével. Ildikó felhívja a figyelmem az egyik fotón szereplő férfira, aki bár tiszafüredi, valószínű taníthatott tiszaszőlősi fiatalokat is, így kerülhetett róla is kép a gyűjteménybe.

A fotón Végh József testnevelés és földrajz szakos tanár látható, főként előbbit tanította, de a kép alapján úgy tűnik, a lövészetet is megismertette néhányukkal. De a személye nem is ezért érdekes, hanem azért, mert József nyugdíjas korára fafaragó lett, és számos gyönyörű faliképet készített a Tisza-tó élővilágáról. Nem mellesleg édesapja révén Benedek Elek egyenes ági leszármazottja.

Panoráma egy mindent túlélő templomból

A tájházi időutazás után a mellette található református templomhoz sétálunk át, amelynek külsejét 2014-ben újították fel a Tisza-tavi templomok útján nevű projekt keretében, illetve ekkor került kialakításra a templom kék-piros kazettás mennyezete is.

Református templomhoz hűen egy letisztult épületet láthatunk, belül fehérre meszelt falakkal, hisz ahogy Kéki Ibolya, a templom lelkésze mondja: számunkra az Istennel való találkozás ilyen egyszerű. A templom szemet vonzó gyönyörű kék kapuján belépve feltűnhet egy kis eklektikusság, mivel a szószék és a karzat zöld és arany festésű, a mennyezet pedig az új, kék-piros színben pompázik.

De igazából ez az új a régi, ugyanis restaurátorok 2014-ben alaposan megvizsgálták a berendezést, és eredetileg kék-piros színű volt a szószék és a karzat is, a padok és a templom ajtói pedig kékek, és ez utóbbit már vissza is állították az eredeti állapotba. Később majd belül is visszakapja az eredeti színezést a templom, Ibolya meg is mutatja pár helyen a restaurátorok által feltárt régi, kék és vörös rétegeket a szószéken és a padokon.

De nemcsak emiatt érdekes a tiszaszőlősi templom, hanem mert több száz éves lépcsőkön mászhatunk fel a karzatra, és ott szintén ennyi idős gerendákon hallgathatjuk az igehirdetést.

Az egyhajós templomépület múltját picit kutatnom kellett, ugyanis megépítésének időpontjára eltérő adatokat találtam, az egyik évszám pont a frissen felújított egyik kék ajtófélfán látható, itt 1787-et olvashatunk. Ami biztos, hogy már egy 1571-es török defter említi, hogy állt templom a településen, egy másik forrás szerint pedig a mostani református templom egy középkori templom újjáépítésével született, a munkálatokat pedig 1786-ban kezdték el, amelynek költségét a helyi református hívők dobták össze. Ekkor született meg a templom ma is látható formája, a harangtornyok és a fából készült karzatok is ekkor kerültek végleges helyükre.

Ezután a szép új templom állapota sajnos az egyházközség anyagi gondjai miatt leromlott és csak 1876-ban tudták renoválni Pálóczi Horváth Mária hagyatékából.

A templom orgonája is a tiszaszőlősi Elek család adománya, amelyet nagy valószínűséggel a híres osztrák–magyar orgonaépítő, Mooser Lajos készíthetett, és bár írásos bizonyíték nincs erre, de egy orgonaszakértő megvizsgálta, aki szerint egyértelmű, hogy ez az ő keze munkája.

Bár a víztoronyba már nem lehet felmenni egy kis panorámáért, a templom harangtornyába bárkit szívesen felkísér a templom presbitere, Fekete Imre, és így testközelből láthatjuk a templom megmaradt két gyönyörű harangját is, amelyeket Seltenhofer Frigyes fiai harangöntő gyárában készültek. Arra azért figyeljünk, hogy ne egész órakor akarjunk felmenni, mert látványnak bár szép ilyen közelről egy templomharang, hangját érdemes csak messziről élvezni, nehogy a hallásunk bánja.

A harmadik harangot sajnos a 2. világháborúban elvitték, viszont a templom épülete minden háborút sérülés nélkül vészelt át, sőt, még az 1902. október 7-i tűzvészt is megúszta, amikor sajnos csaknem az egész falu leégett.

De mi az a Nóborda?

Óvatosan lesétálunk a templomtorony több száz éves lépcsőin, majd az épület melletti parkba tartunk, amelyet Nóbordának hívnak. Itt található ugyanis két gyönyörű kocsányos tölgy, amelyet Erzsébet királyné, azaz Sisi tiszteletére ültettek 1899 tavaszán. Eredetileg 4 fa lett volna, de csak ez a kettő terebélyesedett meg. A fák ültetésére az akkori földművelésügyi miniszter kérte fel a magyarországi települések elöljáróit, hogy ezzel állítsanak emléket Sisinek, akit 1898 szeptemberében merényletben meggyilkoltak.

A Nóborda a helyi közösségi rendezvények színhelye is, amelyet már a 18. századi forrásokban is így említenek. A Nóborda a település egyik mélyebb fekvésű része a templom mellett, amely egy tó volt egykor és a Nóbordaér táplálta. Az egyik anyakönyvi bejegyzés azt is tartalmazza, hogy valaki beleesett és belefulladt a Nóborda vizébe. Érdekes nevének eredete a helyiek szerint egy tót bordaárushoz kötődik.

Régen itt egy piactér volt, a tavat tápláló patak pedig áradni kezdett, ezért mindenki mentette a kis portékáját a vásáron. De a bordaárus korábban felöntött a garatra és elaludt, és mire felébredt, az eladásra szánt borda a vízbe esett, amire csak ennyit mondott: No borda, gyere ki!

Akár órákat is el tudtam volna ücsörögni a gyönyörű fák hűs árnyékában, de lassan indulnom kellett, érdekes történetekkel és a helyiek kedvességével a tarsolyomban tértem haza, meg persze sok-sok képpel, amelyek talán az utánunk jövő tiszaszőlősi generációknak lesznek majd olyan érdekesek, mint amiket én láttam a szőlősi tájházban.

Ha szeretnétek ti is megnézni Tiszaszőlős látnivalóit, keressétek Sóskúti Ildikót: +36 20 226 3310

Források:

dr. Vadász István: Tiszaszőlős Monográfiája a kezdetektől napjainkig, muemlekem.hu, Wikipedia, ilovetiszato.hu

Az orosz katona feliratának fordítását köszönöm Geosits Rékának és Végvári Borisznak

A cikk először 2022 júniusában jelent meg.