Így fotózd a természetet a legkisebb zavarással

Az első részben azoknak adtunk tanácsokat, akik csupán túrázás, sétálgatás közben szeretnének pár képi emléket hazavinni a családi albumba. Akkor a lehető legkisebb kockázattal járó tanácsokat adtuk, mondhatni, a pálya szélére tereltük a lelkes fotósokat. Ezúttal jobban elmélyedünk a témában, hogy azoknak is hasznos útmutatást adjunk, akik komolyabban szeretnének belevágni a természetfotózásba, és talán azok is kapnak pár megfontolandó gondolatot, akik már évek óta a pályán űzik ezt a szép hobbit.

Ebben pedig nem más lesz a segítségünkre, mint Szilágyi Attila, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság őrkerület vezetője, akit jól ismer a hazai természetfotózás közössége. Nem véletlenül választottuk őt, hiszen szinte minden szempontból van rálátása erre a tevékenységre, mivel nemcsak természetvédelmi szakember, hanem maga is lelkes természetfotós, emellett pedig számos fotós pályázat zsűrijét is erősíti tudásával.

De két, több éve tevékenykedő természetfotóst is felkerestünk, hogy osszák meg velünk gyakorlati tapasztalataikat ebben a témában. Egyikük a fiatal kora ellenére már profinak mondható, és több nemzetközi díjat is nyert Koncz-Bisztricz Tamás, aki szinte minden műfajt kipróbált már, a másik fotós pedig a pályázatokat valamiért messze elkerülő Király Tünde, akinek kedvelt témái a szép virágok és a vadak. Lesz szó többek közt zavarásról, lesezésről, cserkelésről, etetésről, manipulálásról, fények használatáról, és természetesen a drónozásról is, a téma terjedelme miatt pedig két részletben tesszük közzé a hasznos tanácsokat.

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve

Szögezzük le, hogy egy jó kép soha nem érhet annyit, hogy az elkészítésével kárt okozzunk a természetben! A védett és fokozottan védett növény- és állatfajok veszélyeztetése, elpusztítása pedig nemcsak nem etikus, de a törvény is tiltja.

Reményeink szerint a természet szeretete győzni fog ilyenkor, és visszalépünk pár lépést, ha túl messzire merészkedtünk volna.

Pálvölgyi Krisztina (TM): Elsőként beszéljünk a zavarásról, hiszen sok esetben ahhoz, hogy megközelítsük a fotózni kívánt állatot, nagyon óvatosnak kell lenni, hogy ne vegyen észre. Zömmel ez nem is mindig sikerül, így valamilyen zavarást biztosan el fogunk követni. De mi fér bele?

Szilágyi Attila: Emlősöknél, madaraknál, de általában az állatok nagy részénél látszik a viselkedésükön, hogy ha figyeli a fotóst. De ez nem feltétlenül jelent problémát, hiszen zavarás és zavarás között is óriási különbség van. Például, ha az út mellett táplálkozik egy madár, a mellette elhaladó jármű nem okoz számára semmilyen problémát, de ha az megáll, akkor arra már felfigyel, gyanús lesz neki. Ez is zavarás, mivel megszakítottuk saját élettevékenységében, de ez egy bocsánatos bűn kategória számomra, hiszen más is megállhat ott más okból.

TM: A zavarásra minden faj ugyanúgy reagál?

Szilágyi Attila: Vannak zavarást jobban és kevésbé toleráló fajok, de fajon belül az egyedek között is lehet eltérés. Például ha az apró parti madarakat megzavarják, akkor fogják magukat és odébb röppennek, de ez náluk az egyéb élettevékenységeiknél is igen gyakori, ezért nem akkora gond.

Hiszen ha egy barna rétihéja fenyegeti őket, akkor elrepülnek, és amikor elmúlik a veszély, leszállnak és folytatják a táplálkozást. Viszont ha egy vadlúd- vagy darucsapatot zavarunk meg, akkor azok az adott napon, de lehet, hogy a következő napokon sem fognak visszatérni, így az ő zavarásuk már nem túl etikus.

A madarak közül ilyen például a túzok vagy a parlagi sas, esetükben sokkal szigorúbb szabályokat kell betartani.

TM: Akkor ezeket a fajokat nem is lehet etikusan megörökíteni?

Szilágyi Attila: Alapvetően mindegyik fajt meg lehet úgy fotózni etikusan, hogy az a faj számára ne jelentsen problémát. Például sasok esetében, ha olyan körülményt teremtünk számukra, mint a téli madáretetés, és itt helyezünk el egy lest, akkor a madarak zavarása nélkül lehet fotózni őket. Ráadásul a plusz táplálék segítség a fajnak, a fotó pedig normális élettevékenysége közben fogja ábrázolni a madarat, így ez egy etikus megoldás. Túzokok esetében a Körös-Maros Nemzeti Park területén a nemzeti park munkatársai segítségével van lehetőség fotózni őket a Túzok-kertben, ahol a madarak teljesen önszántukból vannak jelen.

TM: Vadon élő madarak kapcsán az egyik első, amit „tanítanak”, hogy fészeknél nem fotózunk, és van olyan pályázat, amelyik nem is fogad el fészeknél készült fotót. Minden esetben etikátlan a fészeknél való fotózás?

Attila: A természetfotózásnak ez a legrégebbi íratlan és később írottá vált etikai szabálya, hogy fészket nem fotózunk. Tehát ha egy pályázat ezt kiköti, azzal egyet tudok érteni, ilyenkor mutassa be a fotós a fajt egyéb viselkedése közben. Azonban sok olyan faj létezik, aminek az élettevékenységét abszolút nem zavarjuk azzal, hogy ott vagyunk a fészek közelében, sok esetben les sem kell hozzá. Például a fehér gólya ott fészkel a városban, jövünk-megyünk alattuk, miért ne lehetne fotókat készíteni róla. Az a fotós, aki jól ismeri az adott faj életmódját, tud etikus képeket készíteni akár fészkelő madárról is.

Maradj észrevétlen!

TM: Mi a helyzet a lesekkel, ha abból fotózunk?

Attila: Lesek esetén az állatok jönnek oda hozzánk, és ha már bent vagyunk, akkor teljesen etikus dolog így fotózni. De itt is adódhatnak gondok,

Ha például egy madárgyülekező hely közepén lévő lesből szeretne valaki fotózni, akkor úgy kell bejutnia a fotósnak, hogy a táplálkozó, pihenő madarakat ne zavarja, és kifelé ugyanígy. Sok esetben ezért még sötétben, napkelte előtt be kell menni, majd valamikor este, szintén sötétben lehet csak kijönni.

Zavarástűrő faj esetén, mint például a búbos banka, amely gyakran az emberek közelében fészkel, és hozzászokott az emberi mozgáshoz, más a helyzet. Náluk akár nappal is ki-be mehetünk a lesből, csak arra figyeljünk, hogy ne pont fiókaetetéskor.

Figyeljük ki, hogy a madár mikor megy el, és akkor hagyjuk el a lest. Ha pont etetésnél zavarjuk meg, amikor adná be az eledelt a fiókának vagy a párjának, akkor lehet, hogy az egyik fióka éhen marad.

Király Tünde és Koncz-Bisztricz Tamás inkább cserkelve szeret fotózni, Tünde például az erdő vadjait álcaruhában, óvatosan haladva próbálja felkutatni, és bár a szarvasok, őzek, vaddisznók zavarása nem lenne akkora gond, mint egy fokozottan védett állat esetén, mégis etikusabb hozzájuk is észrevétlenül, tisztelettel közelíteni.

Tünde ráadásul arra is figyel, hogy miután elkészítette a kívánt fotót, ugyanolyan óvatosan hagyja el a helyszínt, mert szerinte nem etikus akkor sem megzavarni mondjuk egy szarvasrudlit, ha már a jó kép a zsebünkben van. Esti fotózásnál - amikor a kevés fény már alkalmatlan a munkára -, megvárja a teljes sötétséget a távozással, hogy ne zavarja meg őket a mozgásával.

Tomit még nem láttam álcaruhában, de természetesen ő is nagyon odafigyel az öltözetére. Azt javasolja, hogy semmiképp ne vegyünk fel kiugró színű ruhát, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, és próbáljunk minél jobban beleolvadni a környezetbe. Azt gondolhatnánk, hogy ennek nem sok köze van a témánkhoz, pedig ha észrevétlenek tudunk maradni, akkor nem csak jobb képek születhetnek, de zavarás sincs, és ez az etikusság egyik fontos sarokköve.

Igaz, a cserkelés a kedvence, de Tomi azért lest is épített már édesapjával. Szerinte nagyon fontos arra is odafigyelni, hogy a les ne legyen túl tolakodó, ne okozzon tájsebet. A saját lese mindössze két OSB lapból áll egy nádasban, és dekornáddal fedték be, sőt, az odavezető utat is ezzel álcázták, ezzel kiküszöbölték azt a problémát, ami a lesbe való be- és kijutás okozhat.

Lebuktunk

Madarak fotózásánál előbb-utóbb találkozni fogunk azzal, hogy hangos rikoltozással próbálnak minket elriasztani. Ha ez történik, és még nem vettük volna észre, akkor sanszosan fészek vagy fióka közelébe kerültünk. De ilyenkor feltétlenül ott kell hagyjuk a helyszínt, hogy etikusak maradjunk?

Koncz-Bisztricz Tamás: Ha kiülsz egy parkba, a széncinkék, rigók folyamatosan riasztani fognak, és nehéz eldönteni, hogy téged vagy valami mást. De vegyünk egy konkrét példát. Tegyük fel, hogy gólyatöcsöket szeretnél fotózni a mórahalmi Nagyszéksóstónál. Ez egy olyan hely, ahol a villanypásztoron kívül turisták is sétálhatnak a kijelölt úton, a fiókás gólyatöcs viszont minden ott elhaladó felett elkezd majd repülni és riasztani. Ha szeretnéd lefotózni, akkor arra kell törekedni, hogy megszokás alakuljon ki a madárban, hogy ott vagy. Ha lefekszel, és nem teszel hirtelen mozdulatot, egy idő után le fog szállni és már csak onnan folytatja a riasztást, majd ha nem mozdulsz, akkor meg fog szokni, abbahagyja a riasztást, és nem zavarja majd a jelenléted, még úgy se, hogy nincs rajtad álcaháló.

TM: És ha nem hagyja abba a riasztást?

Koncz-Bisztricz Tamás: Akkor el kell hagyni a helyszínt. Nekem is ott kellett hagynom már gólyatöcsöt emiatt, pedig akkor épp csak sétáltam, de folyamatosan körözött felettem.

TM: Tudsz olyan fajt, amit egyből ott kell hagyni, ha riaszt?

Koncz-Bisztricz Tamás: Igen, például a bíbicet vagy a pacsirtát, amik a fűben fészkelnek. A pacsirta ráadásul miután felreppent, és elkezdett riasztani, próbál elvezetni a fészkétől, szóval jobb, ha követed és eltávolodsz tőle.

Potyafalatok

TM: A sasok esetén már felmerült az etetés, mint etikus megoldás, de a rendszeres etetéssel, a fotózás kedvéért kitett csalival nem veszélyeztetjük az állatok természetes élelemszerző ösztönét?

Szilágyi Attila: Ez a veszély benne van, hiszen az élővilág többsége opportunista, tehát oda megy, ahol a legkevesebb energiabefektetéssel a legtöbb erőforráshoz hozzáfér. A felkínált ételt el fogja fogadni az állat, és ha ez a mennyiség elég neki ahhoz, hogy a saját élettevékenységét fenntartsa, akkor nem fog vadászni. Ezért nagyon fontos, hogy az etetésnél is a vezérelv az legyen, hogy az élőlény természetes viselkedését ne változtassuk meg vele. Ha ez a felkínált étel csupán extra táplálék (potyakaja) számára, az még rendben van.

Szilágyi Attila: A legtöbb faj esetében, amiket én látok, segíti őket a felkínált táplálék, de nem erre hagyatkoznak. Tehát egy csalis, etetéses kép számomra nem etikátlan. Sok éves tapasztalatom, hogy semmiféle hosszútávú káros következménnyel nem jár, inkább segítség lehet, főleg a mostani aszályos időszakban, amikor kevesebb a természetes táplálékforrás.

Az állatok itatásávál viszont nem tudunk ártani, így nem véletlen, hogy régóta bevett szokás valamilyen itató kialakítása, és egy amellé elhelyezett lesből lehet figyelni és fotózni az állatokat. A felkínált vízből pedig lehet, hogy egyik állat sem iszik, de az is lehet, hogy rengetegen járnak az itatóhoz, olyanok is, akikről nem is tudhatunk, hiszen rejtett életmódot élnek.

Szilágyi Attila: Ritkán lehet látni ürgét inni, természetes vizeknél nem nagyon szokott előfordulni, mert ők a táplálékkal, a zöld növények rágcsálásával elég folyadékhoz jutnak. Ebben az aszályban azonban a felkínált víz őket is mágnesként vonzza, ahogy ez az alábbi videón is látszik.

A manipulálás mesterei

Az etikusan elkészített természetfotó egyik legfontosabb alappillére, hogy a kép a növényt, állatot valóságosan, hitelesen mutassa be. Sokszor azonban a kiszemelt témát, jelenetet, viselkedést a körülmények miatt nem lehet esztétikusan megörökíteni, így valamilyen manipulációt kénytelen alkalmazni a fotós.

De lássunk ezekre is pár pozitív, illetve elrettentő példát.

TM: Az egyik leghétköznapibb manipuláció, amikor valamilyen szép virág vagy növény körül rendezi a fotós a környezetet. Azokat, akik a növényt kiássák és átrakják egy szebb háttér kedvéért, semmiképp sem nevezhetőek etikus természetfotósoknak. De hogyan lehet etikusan szebbé tenni a környezetet?

Szilágyi Attila: Ha egy növény útban van a kompozícióban, akkor azt annak megsértése nélkül kell elhajtani, vagy egy csipesszel elhúzni, de nem tépjük ki. Természetesen, ha egy tömegfajról van szó, mint mondjuk egy fűszál, annak nem árt, ha letépjük, hisz az például jól tolerálja a taposást, rágást is. A profik már ollóval érkeznek a fotózáshoz, és a tömegfajt megvagdossák, amivel nincs is semmi gond, de a védett növényeket csak óvatosan hajtsuk el.

Tünde a virágok fotózására mindig visz magával ollót, és a környezet tisztogatásánál soha nem tép ki semmit, mert megvan a veszélye, hogy olyan értékes növény hajtását, jellemzően orchideát is kitéphetne, amely még a földben van.

Persze egyik fotós sem úgy születik, hogy egyből tudja, mi az, amit levághat, netán letéphet, így az elején Tomi nem is csinált ilyet. Emiatt a növényfotói kezdetben nem is lettek olyan szép letisztultak, mint az évekkel későbbiek. Ahogy nőtt a tudása, úgy egyre bátrabban rendezte ő is a környezetet.

- mondja Tomi.

A másik tipikus probléma növények esetén, hogy egy szép virágfotó kedvéért általában le kell menni talajszintre, ami azt jelenti, hogy a fotós lefekszik a téma mellé. Sajnos már ez is gondot okozhat, hiszen egy értékes növényfajokban gazdag területet nem hempereghetünk ki egy szál virág miatt. Ráadásul ezzel nemcsak a már vegetációban lévő növényekben tehetünk kárt, hanem a fotózott virág élőhelyét is tönkretehetjük. Erről a problémáról már korábban is írtunk, amikor egy fokozottan védett ritkaságot lestünk meg a Bükkben, a boldogasszony papucsát.

A környezet kisebb terhelése kedvéért Tünde soha nem terít maga alá semmit, sokan ugyanis polifoamra fekszenek ilyenkor, ezzel viszont elég nagy területet kifekhetnek. Hasalás helyett pedig inkább térdelni szokott és a könyökére támaszkodik, miközben arra is odafigyel, hova kerül a térde és a könyöke. Lehet, nem túl kényelmes, de sokkal etikusabb megoldás ez. Nagyobb virágmezők esetén pedig érdemes csak néhány, eleve szépen fotózható példányt kiemelni, és csupán ezek körül megtisztogatni a környezetet, ezzel is csökkentve a fotózásból eredő esetleges károkat.

TM: Állatoknál már eleve az etetés is valamiféle manipuláció, külföldön létezik is olyan pályázat, ahol mindenféle csalival való csalogatás tilos. De egy képről meg lehet állapítani, hogy az etetéssel készült?

Szilágyi Attila: Ezeket nehéz bizonyítani, mert a fotósok általában úgy helyezik ki a csalit, hogy az ne látszódjon. Ha egy ilyen pályázatnál felmerül, hogy mégis így készült egy kép, az nagy blama, ezért jobb, ha ezekben az esetekben kerüljük ezt a módszert. Ettől függetlenül remek képeket lehet készíteni csalieledel kihelyezésével úgy, hogy az etikus is legyen.

Ráadásul ezzel a módszerrel lehetőség van magát a környezetet is megkreálni, amelynek köszönhetően egy ideális elő- és háttér adja majd a tökéletes keretet az állatnak.

A kuvikot például, amely az alföldi tanyasi területeken fordul elő leginkább, gyakran fotózzák csalieledel segítségével, amely mellett egy ideiglenes lesből várja a fotós a megfelelő pillanatot.

Szilágyi Attila: A kuvik a tanyán gyakran ül ki munkagépekre, tárcsára, ami fotós esztétikai szempontból nem a legszebb, de ha ezek környezetében elhelyezünk egy természetes beszállóágat vagy beszállóobjektumot, és csalit helyezünk ki számára, miért is ne. Igazából a kuviknak mindegy, hogy miről ugrik le a zsákmányra, a tárcsáról vagy a számára kihelyezett ágról.

Szilágyi Attila: Az utóbbi években népszerű téma az ürgék fotózása, Magyarországon pedig sok helyen ember közelében élnek, így a fotósokat is jól tolerálják. Természetvédelmi szempontból nem aggályos, de a valóságot meghamisítja, ha olyan növényt és ételt helyeznek ki nekik, ami bár a laikus szemével nézve egy szép és vicces képet eredményez, de a szakember tudja, hogy olyannal soha nem találkozna az ürge természetes módon. A felkínált koktélparadicsom vagy cseresznye nem tesz nekik rosszat, sőt, táplálékszegény időszakban még segíthetjük is őket ezzel, de ha a természetben előforduló látványt szeretnénk visszaadni, akkor ez már nem az.

A következő részben jön pár elvetemült példa a manipulálásra, szó lesz az utómunkáról, fények használatáról, drónozásról, és adunk pár hasznos tanácsot azoknak is, akik még csak most vágnak bele komolyabban a természetfotózásba.