Mi más mutathatná meg jobban az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park természeti és kulturális értékeit, mint azok a gyönyörű képek, amelyeket hazánk természetfotósai készítettek. A legszebb fotókat díjazták, a nagyközönség pedig egy kiállításon csodálhatja meg őket.
Varázslatos Hortobágy címmel szervezett közös fotópályázatot a Varázslatos Magyarország és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság. Az apropót az idei jubileum adta, hiszen 50 éve annak, hogy megalakult hazánk első nemzeti parkja. A Varázslatos Magyarország már rutinos a fotópályázatok terén, immár 14 éve minden évben megszervezi természetfotós versenyét, amelyről mi is rendszeresen be szoktunk számolni, és amelynek egyik célja az, hogy a fotósok munkáin keresztül mutassa be hazánk 10 nemzeti parkjának természeti értékeit.

Kiállítás is nyílt a legszebb képekből

Az idén meghirdetett Varázslatos Hortobágy pályázatra bárki nevezhetett fotójával, a szervezők pedig olyan műveket vártak, amelyek hűen mutatják be a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágának biológiai sokszínűségét, fókuszban az ott élő állat- és növényvilággal, a hortobágyi tájakkal és természeti jelenségekkel, valamint olyan képeket is, melyek a világörökségi helyszínen máig élő pásztorkultúrát és a hagyományos állattartáshoz kapcsolódó életképeket, portrékat és emberi sorsokat ábrázolnak.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság emellett saját kollégáinak is szervezett egy pályázatot 50 év a mi szemünkkel címmel.
A Varázslatos Hortobágy pályázat első helyezettje Kocsis Ferenc lett, akinek fotóján egy igazi klasszikus hortobágyi témát, darvak hajnali kihúzását láthatjuk.

Hajnali kihúzás - Varázslatos Hortobágy 1. helyezett fotó

Az 50 év a mi szemünkkel pályázaton pedig Szilágyi Attila gyönyörű képei taroltak, ugyanis az első három helyezést ő nyerte meg.

Pásztortűz - "50 év a mi szemünkkel" pályázat 1. helyezett fotó

Mindkét pályázatnak voltak különdíjasai is, a nemzeti park munkatársai között pedig egy Portfólió-díjat is kiosztottak, amelynek Habarics Béla örülhetett.

Horogra akadva - "50 év a mi szemünkkel" pályázat különdíjas fotó

A díjátadót június végén tartották, amely egyben a két pályázat kiállításmegnyitója is volt, amit Debrecenben, a Kölcsey Központban rendeztek meg. A legszebb pályázati képekből összeállított kiállítást a központ Bényi Galériájában lehet megtekinteni július 30-ig, naponta 10-től 18 óráig, esti rendezvények alkalmával 19 óráig.
Mindenképpen érdemes megnézni, ha arra jártok, de addig is mutatunk nektek még pár képet Hortobágy legszebbnek választott pillanataiból. A galéria az alábbi képre kattintva nyílik.

Rackák naplementében - Varázslatos Hortobágy 2. helyezett fotó
