Íme, a világ legjobb természetfotói 2021-ben

Már 57. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb természetfotós pályázatát, a Wildlife Photography of the Year-t (WPY). Manapság el lehet veszni a rengeteg pályázat között, de ami biztos, a nagy múltra visszatekintő brit versenyen részt venni és azon jó helyezést elérni presztízs értékű. Az a fotós, akinek sikerül itt jó eredményt, netán győzelmet elérnie, annak a neve bekerül a világ legelismertebb természetfotósai közé. Míg 1965-ben még egy folyóirat, az Animals magazin versenyeként indult, és 361 pályamű érkezett be postán a szerkesztőségbe, addig mára már több tízezer fotó érkezik digitálisan a londoni Természettudományi Múzeum által fémjelzett pályázatra, hogy egy szakmailag kimagasló tudású zsűri válogassa ki az év legjobb vadvilágot bemutató fotóit.

A pályázat célja már a kezdetektől az, hogy a fotók segítségével egyfajta természetvédelmi szerepet töltsenek be, hogy megszerettessék és közelebb hozzák az emberekhez a természetet és a vadvilág élőlényeit.

Ehhez pedig valami olyat kell mutatniuk, amelyet máshol még nem láthattunk. Ennél a pályázatnál a fókuszban elsősorban a kép története áll, mert az esztétikum és a technikai tökéletesség mellett, amely alap ennél a pályázatnál, a díjazottak közé csak olyan fotó kerülhet, amely valami pluszt is ad, ugyanis ezáltal tudunk meg még többet a vadvilág szereplőiről és bolygónk természeti értékeiről. És hogy melyik az a megörökített faj, vagy jelenség, amely valóban kuriózumnak számít, azt csak egy olyan zsűri tudja megítélni, amelyben a világszinten elismert természetfotósok mellett kutatók, biológusok és egyéb tudományos szakemberek is helyet foglalnak. A WPY esetén pedig a londoni Természettudományos Múzeumnak köszönhetően ez adott.

Most már elárulhatom, hogy ennek a hosszú bevezetőnek az oka az idén megválasztott abszolút győztes fotó, mert biztos vagyok benne, hogy sokan értetlenkedve állnak majd a kép előtt, vajon miért ez kapta idén a fődíjat. A Teremtés című kép szerzője pedig ezzel az év Legjobb Vadvilág Fotósa címet, aki 2021-ben a francia víz alatti fotós és biológus Laurent Ballesta lett.

Ballesta fotóján laikus szemmel elsőre mintha pár felrobbant halat látnánk, a felső spirális formán és a középre komponáltságon túl nem nagyon találunk rajta harmonikus elemet, ráadásul a kép alsó részén kilógó hal is zavarónak hathat. Megkockáztatom, hogy a káosz és az elrontott kép kifejezés is átfuthat egyesek fejében, ráadásul a halak amúgy is egy kevésbé népszerű csoportja az állatoknak a hétköznapi ember számára. Zárójeles megjegyzés, hogy még e cikk képszerkesztőjének is gondot okozott a fotó, hogy miként lehetne ütős vezetőképe ennek az anyagnak, egyrészt az említett tartalma miatt, másrészt a keskenyebb méretarány vágása után a kép teljesen értelmezhetetlenné vált. Így nem is ez lett.

És mielőtt teljesen a föld alá temetnénk szegény képet, most elmesélem miért is szuper ez a fotó. Hogy mi az, ami miatt a magas képzettségű zsűri is elismerően bólintott az abszolút győzelméhez. Laurent Ballesta és csapata 5 éven keresztül járt a Francia Polinéziában található Fakarava zátonyhoz, hogy megfigyeljék és megörökítsék a világ egyik egyedülálló ívási eseményét, egy olyat, amelyet eddig a biológusok se nagyon tudtak megfigyelni.

A káosz pedig jó megérzés volt, ugyanis az esemény robbanásszerű energiával megy végbe, a nőstények eszeveszett tempóval indulnak meg a felszín felé, közben kilökik ikráikat, majd a hímek üldözőbe veszik az ikrafelhőket, hogy tejükkel megtermékenyítsék.

Az álcázó sügér a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szereplő veszélyeztetett faj, melynek oka elsősorban az, hogy keresett halétel, főleg a Távol-Kelet országaiban. Az utóbbi években a halászok elkezdték megcélozni e halak ívóhelyét, ugyanis ilyenkor rengetegen gyűlnek össze egy szűk helyre, így könnyen lehalászhatóak. Emiatt azonban számuk rohamosan lecsökkent. Az álcázó sügérek fennmaradásáért fajvédelmi program indult, amely keretében azt a lagúnát is, ahol Laurent díjnyertes fotóját készítette, az UNESCO bioszféra-rezervátumává, azaz természetvédelmi területté nyilvánították. Ezen a helyen most már csak természetes ellenségükkel, a szürke szirtcápák hadával kell megbirkózniuk ezeknek a halaknak.

A sügérek több tízezer órás dokumentálása mellett egy másik érdekes dologra is felfigyelt Laurent Ballesta a cápákkal kapcsolatban. Általában magányos állatnak tartják őket, de egyre több bizonyíték van arra, hogy egyes cápafajok akár csapatokba verődve is vadásznak. Az álcázó sügérek ívásakor is ez történik, amelyről szintén sok felvételt készítettek.

– mondta Potyó Imre az abszolút győztes képről, akit igazából azért kerestem meg, hogy gratuláljak finalista képéhez. Ő az egyik magyar résztvevő, akinek sikerült bejutnia ebbe a nagyon nívós mezőnybe. Elképesztő teljesítmény, hiszen idén 95 országból több mint 50000 kép érkezett be. Peteuniverzum című fotója egy régi-új kategóriában indult, amely a sztori-orientált pályázat kakukktojása, hiszen ebbe olyan képeket vártak, amelyek a természet egyszerű szépségét művészi módon örökítik meg. Idén ez a kategória a Natural Artistry elnevezést kapta.

Potyó Imre, aki már kétszer volt az Év Természetfotósa hazánkban, és számos hazai és nemzetközi pályázat zsűrizésében is részt vett, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaként a börzsönyi Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpontban dolgozik. Témáit ezért főleg a Börzsönyből meríti, ugyanis rengeteg időt tölt kint az erdőben munkaidő után is, és figyeli lakóinak minden mozzanatát. Ezen az alkonyatkor készült fotón erdei és gyepi békák petecsomóit láthatjuk egy időszakosan kialakult vízállásban, az úgynevezett kék óra idején. A vízben az erdő fái tükröződnek, a petecsomókat pedig kis lámpákkal világította meg.

Imi fejében, látva a vízben lebegő petecsomókat, megjelent az a kép, amelyet aztán sok napon keresztül próbált megvalósítani, és úgy tűnik megérte a fáradozást.

Nem ez az első alkalom, hogy a WPY versenyében döntős lett, 2016, 2017 és 2019-ben is szerepelt már a verseny legjobbjai között. Mostani képéről azt gondolja, hogy bár elsőre nincs mögötte túl nagy történet, amely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy abszolút győztes lehessen, megtudta a zsűri elnökétől, Rosamund 'Roz' Kidman Cox-tól, hogy nagyon esélyes volt a kategóriagyőzelemre. Az abszolút győzteseket pedig a kategóriák győztes képei közül választják ki. Imi képének témája azért lehetett volna mégis esélyes, mert pont az idei aszályos időszak figyelmeztet minket arra, amikor rengeteg kétéltű pusztult el és hiúsult meg szaporodásuk a vízhiány miatt, hogy mennyire fontosak a vizes élőhelyek, ezek elvesztése, komoly problémát okozhatnak az adott hely ökoszisztémájában. Bár kategóriagyőzelemnek nem, de annak örülhet Potyó Imre, hogy mivel Roz-nak nagyon tetszett a magyar fotós képe, a legjobb fotókat felvonultató szokásos éves albumba a Peteuniverzum dupla oldalt kapott, sőt, a hátsó borítón is ez a kép szerepel.

Hogy mennyire komolyan veszik a WPY-nál a fotó történetét, azt is Imitől tudom meg,

Sokszor több körben, újabb kérdések merülnek fel, és ezek alapján döntenek a kategóriagyőztesek felől.

A WPY azért is különleges, mert a pályázatok tengerében rengeteg kép bukkan fel többször is itt-ott, viszont sok fotós csak erre az egyre nevez, ezért lehet az, hogy sosem látott remek képek kerülnek elő szinte a semmiből.

Potyó Imrének van még pár favorit képe a pályázatról, például az Emlősök viselkedése kategória első helyezettje, amely szerinte a német GDT Az év európai természetfotósa pályázaton, ahol az esztétikum a fő szempont, valószínűleg fődíjat kapott volna. Az olasz Stefano Unterthiner rénszarvasos képe egy tökéletes művészi alkotás, szép képkivágás, izgalmas formavilág és a high-key technikát is remekül alkalmazta.

A képen a dámszarvasok olyan alfaját láthatjuk, amelyek csak a Jeges-tengeren található Spitzbergák szigetcsoporton fordulnak elő. Populációja veszélybe került az éghajlatváltozás miatt, ugyanis a megnövekedett csapadék megfagy a talajon, így a szarvasok nem férnek hozzá növényi táplálékukhoz, amelynek egyébként puha hó alatt kéne lennie.

Mivel a pályázat célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő fajok veszélyeztetett helyzetére, elkerülhetetlen, hogy több visszatérő témával is találkozhatunk évről-évre. A klímaváltozás az egyik, amelynek látványos következménye a sarkvidéki jégtakarók olvadása, eltűnése, és ennek egyik szimbolikusan kiemelt, vesztes faja a jegesmedve. Sokféleképpen láthattuk már képen a jegesmedve tragikus sorsát, de ilyen újszerű megközelítéssel még nem igazán találkozhattunk. A 26 éves korig nevezhető Feltörekvő tehetség kategória győztese, a kanadai-szlovák Martin Gregus olyan fotósorozattal fogta meg a zsűrit, amelynek egyik képén se látunk jeget, kizárólag vízben és szinte giccsbe hajló zöldellő tájban láthatjuk az északi-sarkvidék nagyragadozóját. De a következő idilli kép láttán inkább elszorul a szívünk, mennyire szürreális látvány a bocsait etető jegesmedve a puha, zöld mohaszőnyegen a körülöttük nyüzsgő rovarokkal.

A tengerek kulcsfontosságú élőhelyek bolygónk szempontjából, ezért idén erre is létrehoztak egy új kategóriát Óceánok címmel. A győztes kép, amelyet az óceáni környezetre szakosodott vízbiológus és fotóriporter, az amerikai Jennifer Hayes készített, akár az előző sorozat folytatása is lehetne, mert ezen is a sérülékeny jégtáblák vannak a központban. A levegőből készült felvételen az itt-ott megjelenő véres foltok utalnak arra, hogy valami különleges dolog történt. A kis fekete alakok grönlandi fókák, amelyek tömegesen összegyűlve, hatalmas jégtáblákon hozzák világra kölykeiket. A fotót nagyon nem is kell magyarázni, a széttöredezett jég hatásosan szimbolizálja a jégtáblák várható eltűnését, és ha ezek nem lesznek, akkor félő, hogy a fókák is eltűnnek majd.

A klasszikus témákról ugorjunk kicsit egy kevésbé népszerű állathoz, a Gerinctelenek viselkedése kategóriában ugyanis egy pók győzedelmeskedett. Az izraeli-kanadai Gil Wizennek viszont ezt a sokakban fóbiát okozó ízeltlábút úgy sikerült megfotóznia, hogy szerintem még közülük is többen szívesen elidőznek rajta. És már csak azért is érdemes, mert ilyen elképesztő módon még nem láthattuk azt, ahogy egy pók bölcsőjét készíti tojásai számára.

Ezen a képen nem a faj különlegességét díjazták, hiszen ez a pókfaj Észak-Amerika keleti részének vizes élőhelyein és mérsékelt égövi erdőiben gyakran előfordul, hanem a zseniális megoldást. Tényleg lenyűgöző.

A Városi vadélet kategória győztes fotója viszont már kissé érzékenyen érintheti a fóbiásokat, lehet jobb is, ha ők most ezt itt csukott szemmel átugorják. Szintén Gil Wizen alkotása és bár a kép esztétikailag nem mondható erősnek, viszont a kompozíció és a hatás, amitől olyan érzésünk van, mintha egy szoba falán lenne egy ember nagyságú pók, na, ez már ütős.

A valóság az, hogy természetesen ez nem egy szoba, hanem egy ágy alatti teret látunk. Viszont a képen látható brazil vándorpók tényleg nem kicsi, tenyérnyi nagyságú és a világ egyik legmérgezőbb pókja. Gil az apró pókokra lett előbb figyelmes, majd megtalálta ágya alatt a kicsik anyját. A fotó után a szabadba vitte, és bár ennek a fajnak a mérge az emlősökre is halálos, ami ijesztő valóban, főleg, ha az ember a hálószobájában akad egy ilyen példányra, de Gil úgy fogalmazott az online díjátadón bejátszott videóján, hogy ezek az állatok nem akarnak bántani minket, csak épp próbálnak túlélni, és az egyre szűkülő természetes életterük miatt ösztönszerűen keresik a helyeket az ember lakta környezetben is.

A sokkoló fotó után megnyugtatásként lássuk a másik magyar finalistát, aki az a Koncz-Bisztricz Tamás, aki már évek óta rengeteg magyar és nemzetközi pályázaton van az élen, számos győzelemmel gazdagodott eddig, pedig még csak 17 éves. Két éve ő az Év ifjú természetfotósa hazánkban, és nemrég lett harmadszor is a legjobb az ifjúsági kategóriában a nemzetközi Golden Turtle pályázaton. A WPY versenyén három, korosztály szerinti kategóriában indulhatnak a fiatalok, Tomi két éve került be először a finalisták közé a 11-14 évesek kategóriájában. Ezúttal már a 15-17 évesek között remekelt ezzel a gyönyörű fotóval, amelyen egy hosszú lábú legyet örökített meg a víz felszínén.

A képet nézve nem csodálkozunk, hogy tavaly őt választották a világ legjobb ifjú makrófotósának. Bár ezúttal a WPY-n „csak” finalista lett, hatalmas eredmény, főleg, hogy már másodszor van itt. Tomi még jövőre valószínű az ifjúsági kategóriában indul, de aztán lassan átkerül a felnőttek közé, ahol azt gyanítom hasonlóan szép eredményeket fog elérni a pályázatokon.

A WPY zsűrije a fiatalok közül is kiválasztott egy abszolút győztest, aki idén a 10 év alatti kategóriagyőztes, az indiai Vidyun R Hebbar lett ezzel a gyönyörű pókos képével.

Megint pók, úgy látszik, idén ez a fajcsoport kap egy kis pozitív PR-t, ami igen csak ráfér. Vidyun egy sátorháló pókot örökített meg a helyi vidámparkban, a szivárványos színeket pedig egy elhaladó tuk-tuk fénye adta. Ezek a pókok elég aprók és sátorszerű kupolákat szőnek, amelyet kusza szálakkal vesznek körbe, és ez megnehezíti a zsákmány elmenekülését. A sátorháló pókok nem építenek új hálót minden nap, csak javítgatják a meglévőt.

Tominak nagyon tetszett a fiatal indiai fotós alkotása, de az Állatportrék kategória egyik finalista képe is, amelyen egy fekete párduc látható. A képet az angol Will Burrard-Lucas készítette kameracsapdával. A fekete párduc tulajdonképpen melanisztikus leopárd, azaz a melanin nevű pigment többlete alakul ki náluk, ezért lesznek teljesen feketék.

És ha már kameracsapda, akkor nézzünk egy másik így készült képet, amely viszont már megnyerte az Állatok a környezetükben kategóriát. Az amerikai Zack Clothier egy jávorszarvas maradványait tartotta ideális helynek arra, hogy kameracsapdáját elhelyezze, azt remélve, hogy a hosszú hibernációból ébredő és éhes grizzlyt kaphat lencsevégre. A várakozásnak meglett az eredménye, és ami a kép pikantériája, hogy ez az utolsó felvétel, amelyet a kamera rögzített.

A teljesség igénye nélkül a cikk végére még válogattam pár győztes fotót a pályázatról, amelyet az alábbi képre kattintva nézhettek meg, de ha az összes díjazott és finalista fotóra kíváncsi vagy, akkor kattints ide, a képek mellett pedig elolvashatod a fotók történetét is. A WPY a természetfotósok körében a csúcspályázat, már csak azért is, mert a kiválasztott legjobb képek a világ minden tájára eljutnak, és így nagyon sok ember csodálhatja meg ezeket a képeket. A tárlatot pedig személyesen is meg lehet tekinteni 2021. október 15-től 2022. június 5-ig a londoni Természettudományi Múzeumban.