Inasszobától a grófi szalonig - a gyulai kastély titkai

Gyula központjában a Várkert utca két oldalán egy-egy neves épület áll. Az egyik, a hatszáz éves vár, vele szemközt a háromszáz éves kastély, immáron újra teljes pompájában. Ahogy körüljárjuk a kastélyt, tökéletes szöget keresve a fotózáshoz, időről-időre naptej illat csapja meg az orrunkat, a sétányon barnára sült nyaralók sétálgatnak, a kisgyerekek, vállukon színes úszógumival szaladgálnak ide-oda. Ők nem véletlenül keveredtek ide a belvárosba, a kastély parkjában ugyanis a város híres fürdője működik. Bár, a melegben nekünk is jól esne a fürdőzés, most inkább kihagyjuk, és a gyönyörű kastély felé vesszük az irányt.

 

 

A gyulaiak hosszú ideje vártak már arra, hogy történjen végre valami a város közepén évtizedek óta pusztuló Almásy-kastéllyal. 2011-ben aztán felcsillant a remény, a szándék mellé összejött a pénz is, és néhány évvel később megindulhatott a felújítás, 2016 márciusában pedig megnyitotta kapuit a nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalat képviselő látogatóközpont.

 

Háromszáz év, három család

 

A kastély hivatalos neve tulajdonképpen Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély, ugyanis e három arisztokrata család lakta azt az évszázadok során.

 

A török hódoltság után Békés vármegye nagy részét Harruckern János György kapta meg, királyi adományként. Az osztrák takácsmester fia hadi élelmezésügyi biztosként lépegetett egyre feljebb a ranglétrán, s 1719-ben harmincéves szolgálataiért jutalomként kapta meg a gyulai uradalmat, ami bár hatalmas volt, a törökök elleni háború után szinte teljesen elnéptelenedett. Harruckern nevéhez fűződik a terület újbóli benépesítése és a gazdálkodás beindítása.

 

A mai kastély ősét, az épület főszárnyának középső részét 1740 körül építette fel, és egy franciakertet is létrehozott itt. Örökösei később tovább bővítették a kastélyt, amit kétszer is komoly tűzvész sújtott. Az épület mai formáját már a Wenckheimek ideje alatt, 1801 és 1810 között nyerte el, ekkor építhették össze az épület legrégibb részével, a török kori kaputoronnyal, melynek barokk sisakját is ekkor bonthatták le, és ebben az időben építettek egy másik tornyot is az épület keleti végére.

 

Ahol Erkel és Munkácsy is alkotott

 

A kastély az ország kulturális életében is fontos szerepet játszott. 1746-ban például ez volt az első kastély, melyben színjátékot tartottak, Harruckern Ferencné névnapján a Parasztlakodalom című vígjátékot adták elő.
1807-ben a kastély ura, a Harruckern unoka, Wenckheim Ferenc új házi muzsikust és udvarmestert hozatott a kastélyba, Erkel József személyében. Fia később városi karnagy és a kastély udvari számtartója is volt, unokája, Erkel Ferenc pedig apjával adott jótékonysági koncertet a kastélyban a gyulai kórház javára. A parkban ma is áll az Erkel-fa, annak a mezei juharnak az elkorhadt törzse, melynek tövében állítólag a zeneszerző a Bánk bán zenéjét komponálta.

 

A kastély egy másik neves művész életében is fontos szerepet játszott. 1861-ben Szamossy Elek festőművész érkezett a kastélyba, hogy a Wenckheim család régi festményeit javítsa. Ekkor találkozott a 16 éves Munkácsy Mihállyal, akinek tehetségét látva, egy évre tanítványául fogadta őt. A később a világhírű festő a gyulai kastélyban tanultakat az egész pályájára nézve meghatározónak tartotta.

 

A kastélyban Erzsébet királyné is megszállt

 

A kiállítás két termében a kastélyhoz kötődő, történelmi szempontból is fontos eseményeket is megidézik. 1849-es világosi fegyverletétel után a magyar tiszteket először Sarkadon gyűjtőtáborba zárták, ott azonban hamarosan kolerajárvány tört ki, ezért a tisztek-köztük tíz aradi vértanú is- Gyulára kerültek és itt tették le fegyvereiket. Közülük azonban sokan inkább eltörték vagy a várárokba dobták kardjukat, semmint hogy megtörten átadják azt legyőzőiknek.

 

 

Gyulán a 19. század során háromszor is járt Habsburg uralkodó. 1807-ben I. Ferenc és lánya, Mária Ludovika járt itt, aki később Mária Lujza néven lett Na

póleon felesége.
1857-ben Ferenc József és Erzsébet királyné érkezett Gyulára, 1876-ban pedig a király egy hadgyakorlat során jött a városba, és egy villásreggelin vett részt a kastélyban.

 

A jótékony Almásy család

 

A kastély utolsó lakói 1898-tól 1940-ig gróf Almásy Dénes és felesége gróf Károlyi Gabriella voltak, akik nyolc gyermekükkel éltek itt. A grófi pár szívesen és sokat jótékonykodott, ők maguk pedig meglehetősen egyszerű életmódot folytattak. A gróf közvetlen ember volt, mindenkivel szívesen elegyedett beszélgetésbe, előre köszönt a cselédeknek is. A természetet és a lovait imádta, a modern technikát viszont utálta, csak felesége unszolására volt hajlandó végre autót venni és bevezetni a telefont, amit azonban ő maga soha nem használt. Felesége különösen művelt és jótékony természet volt, négy nyelven beszélt, jelentős összeggel támogatta a helyi gimnázium és szanatórium építését, 1905-ben a kastélykertben korcsolyapályát is létesített, segítette a Vöröskereszt munkáját és a rossz körülmények között élő gyerekek számára menhelyet hozott létre.

 

 

A gyermekek közül Denise hasonlított leginkább az anyjára, legalábbis, ami a jótékonyságot és a segíteni akarást illeti. Az első világháború alatt vöröskeresztes ápolóként dolgozott, de a háború után is számos jótékonysági kezdeményezésben vett részt. Denise nagyon jó viszonyt ápolt Tisza Istvánnal és feleségével, gyakran vendégeskedett náluk. Akkor is ott volt, amikor Tisza Istvánt megtámadták otthonában, de hiába próbálta a miniszterelnökkel együtt lefegyverezni a támadókat, ez nem sikerült. Denise az arcán sérült meg, Tisza István azonban belehalt az őt ért lövésekbe.
A II. világháború után a gyulai kastélyt államosították, az épületben szakmunkásképző, ápolónőképző, majd csecsemőotthon kapott helyet, a kastélyparkban pedig a 60-as években termálfürdőt alakítottak ki. Az épületet a 90-es évekre kiürítették, majd két évtizedig üresen állt, mígnem 2014-ben megindulhatott a felújítás.

 

 

A láthatatlan személyzet

 

Downtown Abbey magyarul, akár a népszerű brit sorozattól is kölcsönözhetnénk a kastély állandó kiállításának a címét, ugyanis itt a látogatók nemcsak a kastély birtokosainak életébe, de az őket kiszolgáló személyzet mindennapjaiba is beleshetnek. Megismerhetjük a kastély szigorú tekintetű házvezetőnőjét, megtudhatjuk többek között, hogy hol és milyen körülmények között laktak a komornák, hogyan melegítették elő a ház úrnőjének ágyát, hogyan fényesítették az ezüstöt, de kipróbálhatjuk azt is, milyen súlyos kulcscsomót kellett a házvezetőnőnek a derekán hordania.

 

 

Az interaktivitás ezen a kiállításon nemcsak vonzó hívószó, itt tényleg mindent kipróbálhatunk, megtapinthatunk, és olyan különleges technológiával is találkozhatunk, mint a holoprojektor, melynek segítségével tényleg életre kelnek a kastély lakói. Ami külön jó, hogy nemcsak a történelem könyvek száraz tényeiről olvashatunk, de a korabeli hétköznapok is megelevenednek.

 

Megtudhatjuk például, hogy akár 80 gyertyát is elhasználhattak egyetlen nap alatt a kastélyban, kiderül, hogyan lehet úgy befűteni a cserépkályhát, hogy azt a ház lakói ne vegyék észre, de arról is olvashatunk, hogy milyen napirend szerint éltek a ház urai. Az például irigységgel vegyes megdöbbenést keltett a velem együtt nézelődő látogatók körében, hogy a ház urai és úrnői, ha a fővárosban tartózkodtak, 11 óra körül ébredtek fel, délben reggeliztek, az este 11-es vacsora után általában hajnalig mulatoztak. Erre mondják azt, tudtak élni.

 

Citromlé a szembe, őrölt ökörpata a fogra

 

A kiállításon az egyik kedvencem a 150 évvel ezelőtti tisztálkodásról és divatról szóló rész volt, ahol például megszagolhattuk a kor jellemző parfümjeit, köztük a „Nemzet illatát”, melyet Obonyai János orvosdoktor fejlesztett ki 1846-ban. De itt tudtam meg azt is, hogy a nők nagyon fontosnak tartották a szem csillogását, amit belladonna és citromlé szembe cseppentésével értek el. A 19. században hetente vagy még ritkábban fürödtek, egyébként csak azt a testrészt mosták meg, ami kilátszott a ruhából, vagyis reggel a kezet és az arcot, este a lábat is, de hajat is csak egy-két havonta mostak, mert úgy a frizura sokkal jobban tartott. Az első fogkrémek az 1890-es években jelentek meg, előtte fogport használtak, ami vagy őrölt szépiából állt, vagy őrölt ökörpata, hamu, égetett tojáshéj és habkő keverékéből.

 

 

A kastélyban természetesen a hajdani helyiségeket is rekonstruálták, amelyekben a XIX. századi életmóddal, szokásokkal kapcsolatban szintén sok érdekes részletre derül fény. Például arra, miért voltak olyan rövidek az ágyak. Nem azért, mert századokkal ezelőtt annyival alacsonyabbak lettek volna az emberek. Ennél különösebb oka van ennek, mégpedig az, hogy attól féltek, ha vízszintesen alszanak, álmukban hátracsúszik a nyelvük, és megfulladnak. Épp ezért szinte ülő helyzetben, sok-sok párnával megtámasztva aludtak. A konyha és az éléskamra is tele van izgalmas részletekkel. Megtudhattam például, hogy a Harruckern jobbágyok teknősben is adózhattak, mely a főúri család egyik kedvelt csemegéje volt, és az 1800-as évek második felében a kastély üvegházában már citrom is termett.

 

 

 

A gyulai kastélyban nem túlzás, órákat el lehet tölteni, anélkül, hogy egy percig is unatkoznánk, nem csoda, hogy tavaly tavaszi megnyitása óta már több mint százezer látogatója volt.
A kiállításokat tárlatvezetéssel és önállóan is bebarangolhatjuk, de tapasztalatból mondom, a legjobban akkor járunk, ha előbb így, aztán úgy is végigjárjuk a termeket, mert vétek lenne elszalasztani a tárlatvezető érdekes anekdotáit, ugyanakkor az interaktív elemek felfedezése is remek szórakozás.