Indiai futókacsákkal a csigainvázió ellen

A tettes nem más, mint a hazánkban egyre terjedő spanyol csupaszcsiga, ami a múlt évben teljesen tarra rágta a kertemet. A lelkesedésem persze jó ideig kitartott: új magokat vetettem, különféle palántákkal pótoltam a kárt, de mindez mit sem ért. Habár az elmúlt év nyarán alig volt eső, az éjszakai harmattal hintett talajon a csigák megindultak, és mindent felfaltak, ami zöldült, pedig az alábbi dolgokat egytől egyig kipróbáltam:

• Kiszórtam sokféle anyagot a palánták és az ágyások köré: mozsárban apróra összetört tojáshéjat, fahamut, zabkorpát, valamint a boltokban kapható bio csigariasztót. Ezeknek nagyjából ugyanaz a hatásmechanizmusa: a száraz, porózus anyag elvileg megállítja a nyálkán közlekedő csigákat, mert kiszívja a talpukból a nedvességet. Elvileg emiatt vagy rá sem mennek, vagy elpusztulnak tőle. Elvileg. A várttal ellentétben nálam vígan randalíroztak mindegyiken, ráadásul a víz (ami nem csak eső, hanem lehet akár harmat vagy locsolóvíz is) az anyagokat bemosta a talajba, így elég sűrűn kezdhettem elölről a kiszórást.

• Elhelyeztem sörrel és tejsavóval töltött csigacsapdákat. Ezek valamivel hatékonyabbak voltak, mert az illatukkal tényleg odavonzották a csupaszcsigákat (mellesleg a szomszédból is), de folyamatosan cserélni kellett bennük a folyadékot a belefulladó csigákkal együtt (és pár nap után a gyomorforgató bűzzel is kellett számolni).
• Az alvást megszakítva éjszakánként zseblámpával bóklásztam a kertben, és gumikesztyűvel összeszedtem a csigákat, általában több mint száz példányt, majd eltettem őket láb alól. Ez a módszer bizonyult a leghatékonyabbnak, de egyre sűrűsödtek a karikák a szemem alatt, és számolnom kellett azzal is, hogy utánpótlás mindig jön, mert az egészen kicsi példányokat lehetetlen így begyűjteni, és sajnos azok is esznek.

Ajánlották a csigák sóval való beszórását is, de ez két okból sem volt opció: feleslegesen túl sokat szenvedtek volna, mielőtt elpusztulnak, és a só a kerti talajt is szennyezi. Elvileg létezik egy Phasmarhabditis hermaphrodita nevű fonalféreg, ami az összes meztelencsigát megöli, plusz a szaporulatot is megfertőzi, de Magyarországon nem tudtam szerezni ilyet. Szintén létezik metaldehid tartalmú csigaölő-granulátum, de őstermelői igazolvány és egyéb engedélyek nélkül ehhez sem tudtam hozzájutni (ráadásul ez az egyéb csigafajokat is megöli).

A szélmalomharc végén kirajzolódott, hogy nagy valószínűséggel lőttek a kertészkedésnek, mert akármit találtam ki a csigák ellen,

Az őszi zárás eredménye: csiga-ember 1-0. Úgy volt, hogy végleg feladom.

Télen hallottam először az indiai futókacsáról, ami nemcsak megeszi, hanem kifejezetten szereti a csupaszcsigát. Hittem is, nem is... Aztán amikor tavasszal megjelentek a kertben az első csúszómászók, bevillant, hogy adni kellene egy esélyt a dolognak. Amikor keresgélni kezdtem, azt hittem, hogy ritka állat hazánkban, és a világ végéről kell beszerezni, de végül nemcsak hogy találtam a kis Fejér megyei faluban, ahol lakom, hanem kiderült, hogy egész sok helyen tartják. Hamarosan egy fiú és egy lány (vagy hivatalosan: egy gácsér és egy tojó) vette birtokba a kertet – és innentől mesebeli fordulat következett. Azóta a terület köszöni, jól van. Valóra vált az álmom: borsót, retket, salátát ropogtatok, gömbölyödik a paradicsom, virágzik a tök, a kukorica a derekamig ér, roskadásig vannak az ágyások mindenfélével. Egy-egy csiga néha ugyan megjelenik mutatóba, de kárt már nem tud tenni.

Ami viszont még ennél is szuperebb: néhány hét alatt ezek a mókásan totyogó, mindent hápogással kommentáló, az elégedettségüket fenékrázással megerősítő futókacsák mondhatni családtaggá váltak. Már az is szokatlan és megmosolyogtató, ahogy a többi kacsát meghazudtolva pingvin módjára, felegyenesedve közlekednek, mintha olvasták volna Orwell Állatfarmjának első fejezeteit. És igen: nevükhöz híven általában futva jönnek-mennek, szinte pörög alattuk a lábuk, mintha attól tartanának, hogy lemaradnak valamiről, pedig a csigákat nem nagy kunszt utolérni, valljuk be. Emellett annyi mókás szituációt idéznek elő, hogy időnként úgy érzem magam közöttük, mintha egy vígjátékot néznék, aminek a szereplője is vagyok egyszerre.

Mi fán terem a futókacsa?

Ebben az esetben árulkodó a név: az indiai futókacsa valóban Indiából, annak is a keleti részéről származik. Az ott lakók felismerték, hogy ezek a madarak a terményt nem bántják, viszont megszabadítják az ültetvényeket a különféle kártevőktől. A futókacsának a többi madárral ellentétben remek a szaglása, így nemcsak a csigáktól és bogaraktól, hanem a föld alatt rejtőző petéktől és lárváktól is megtisztítja a területet. Az indiaiak a gyorsan közlekedő futókacsákat leggyakrabban a lakóhelytől távolabbi rizsföldek karbantartására használták. A gazdák reggelente kihajtották a madarakat a földekre, majd este hazaterelték és biztonságba helyezték őket. A futókacsák igen okosak: akár azt is meg lehet tanítani nekik, hogy a bambuszrúdra csomózott színes kendő közelében szedegessenek, ne menjenek el messzebbre.

Európába akkor került a faj, amikor a 19. század derekán egy angol baromfitenyésztő Indiába látogatott.

Rácsodálkozott átlagon felüli tojóképességükre (évente akár 200 tojást raknak), termékenységükre. Megtudta, hogy a kikelő kiskacsák sokkal edzettebbek és ellenállóbak, mint az itteni fajták, és a húsuk is igen ízletes. Ennyi információ elég volt motivációnak, hogy áthozzon néhány példányt. Ekkor jellegzetes tartásuk miatt pingvinkacsának hívták őket. Eleinte díszmadárként terjedt el Európa többi részén, de idővel a baromfiudvarok lakójaként is megjelent.

Hazánkban a 19. század utolsó éveiben bukkant fel először a futókacsa, és egészen a II. világháborúig stabil állománya volt, de a csatározások végére szinte egész Európából teljesen eltűnt. Manapság a spanyolcsiga-invázió elleni küzdelem hozta őket divatba, de kertbarát mivolta, kedves, társaságkedvelő természete, taníthatósága miatt sokan tartják hobbiállatként is.

Futókacsa vs. házikacsa

Elég rápillantani egy-egy példányra, és máris szembeötlik a különbség a házikacsa és a futókacsa között. A futókacsa „fenn hordja a fejét”, felegyenesedett testtartással, szinte függőlegesen állva közlekedik. Lábai sokkal hátrébb vannak, lábszárai és lábujjai is hosszabbak, izmosabbak, a teste kifejezetten karcsú. Súlya is könnyebb: másfél, maximum 2 kg. Ezek miatt könnyedén mozog az esetlenül totyogó házikacsával szemben. Mivel nemcsak a vízben, hanem a szárazföldön is remekül közlekedik, csak annak érdemes belevágni a tartásába, akinél van elegendő nagyságú területe, ahol kedvére roboghat ide-oda. Meglepő, milyen nagy területet képes bejárni.

Kézmosás helyett csőrmosás – avagy fura táplálkozási szokások

Igen, az elején valóban szkeptikus voltam, hogy a magát ragacsos nyálkával védő, ránézésre sem túl vonzó spanyol csupaszcsigát tényleg megeszik-e. Aztán kiderült, hogy igenis ízlik nekik – meg az is, hogy „nemzetiségre” és „házasságra” való tekintet nélkül az útjukba kerülő minden más csigát is megesznek, és ez alól a hazánkban védett éti csiga sem kivétel (őket az északi előkertbe vagy a komposztosba szoktam átmenekíteni). A föld alá rejtett csigapeték sincsenek biztonságban: a fejüket ide-oda mozgatva, mintha egy oldalirányban mozgó ütvefúró lenne, kitúrják őket a csőrükkel.

A csigák mellett a kert egyéb apró herkentyűit, tücsköt-bogarat, hernyót, lárvát, mindenféle izgő-mozgó apróságot is elfogyasztanak. Ami repül, azt előszeretettel kergetik (na, ehhez már kellenek a fürge lábak), és ha úgy adódik, röptében kapják el, de a csőrükkel megbolygatott bolyból szétszaladó hangyákat is bámulatos gyorsasággal kapkodják össze. Ami a legjobban bepörgeti őket, az a kertásás: ilyenkor közvetlenül mellettem (és időnként konkrétan a lábamon) állnak, és hangos hápogással biztatnak, hogy nyomjam az ásót a talajba, hogy a kiforgatott földből a lehető legtöbb finom falatot bányászhassák ki. Gilisztával bármit el lehet náluk érni. :)

A fentiek számukra remek fehérjeforrások, amikre szükségük van, de emellett növényi részekkel is táplálkoznak. Időnként meglátogatják apróra zúzott kukorica-búza-szotyolamixszel töltött tálkájukat, de zöldfélékből is lakmároznak.

Azt megfigyeltem, hogy általában a zsengébb hajtások a kedvenceik, de kacsája válogatja, ki mit szeret. Nálam a borsónak és a kukorica friss hajtásainak nem tudtak ellenállni, így amíg a növények meg nem erősödtek, körbe kellett keríteni őket. (A fenti két példa kivételével a konyhakert palántáit egyáltalán nem bántották, viszont bármerre mentek, mindenre ráléptek úszóhártyás lábukkal – ezt a zsenge palánták persze nehezen tolerálták. A megoldás egyszerű volt: botokat, karókat szúrtam a földbe a pici növények mellé, amit a kacsa persze már érzékelt és kikerült, így a palánták is életben maradtak.)

A futókacsák (persze, nem meglepő, hiszen vízimadarak) minden formában imádják a vizet. Nemcsak sokat isznak, hanem rengeteget pacsálnak, magukra fröcskölik a vizet, úsznak benne, még a mélybe is lemerülnek a táplálék után kutatva, vagy az úszás kedvéért. A csőrükben gyűjtögetett táplálékot is víz segítségével nyelik le. Érdekes végignézni, ahogy a nyálkás csigákat is úgymond megmossák, mielőtt a nyakukon át a bögyükbe kerülne.

Különleges szertartás veszi kezdetét, ha a megtalált csiga vagy bogár túl nagy, és nem tudják egészben lenyelni. Ezeket a példányokat a vízbe dobják, majd bizonyos időközönként ellenőrzik, hogy élnek-e még. Ha az áldozat elgyengült, és már kettéharapható, kihalásszák, reszelős szélű csőrükkel kettéharapják, és így már el tudják fogyasztani. Érdekes volt megfigyelni, milyen okosak: pontosan tudják, melyik vödörben van ilyen „áldozatuk”. Időnként minden edényükben tisztára cserélem a vizet. Ha látják, hogy éppen ez a program, és olyan vödör felé tartok, ami kincset tartogat, hangos hápogással futnak reklamálni, hogy ahhoz most ne nyúljak.

Kicsi a bors (meg a kacsa), de az optikai tuning erős

Ezeknek a madaraknak a nagy vízfelület lenne a védelmet adó otthon – ám egy kertben aligha akad nagyobb tó, amibe a rájuk leselkedő veszély elől biztonságba tudnának húzódni. A náluk nagyobb, potenciálisan veszélyes állatoktól igen ügyes optikai tuninggal védik meg magukat és a sajátjuknak tartott területet. A nyakukat S alakba hajlítva mozgatják, mint egy támadni készülő mérges kígyó, a tollaikat felborzolják, és széttárt szárnyakkal csapkodva, hangos hápogás közepette rontanak neki a betolakodónak vélt a macskának, kutyának, a kajájukra vagy pancsolóvizükre pályázó galambnak, rigónak, kisebb madárnak – sőt, bevallom,

A látszat hatásos: erősebbnek és nagyobbnak tűnnek, mint amilyenek valójában, és a meglepetés ereje sem utolsó. Ám tudják, hogy a harcias fellépés csak mimikri: valójában nem bántanak senkit. Mindenesetre a módszer hatásos, könnyűszerrel sakkban tartják a környéket.

Csajozás mesterfokon: a hős lovag és Don Juan

Avatatlan szemnek első ránézésre nehéz megkülönböztetni a fiúkat a lányoktól, látszólag egyformák – és lerí róluk, hogy társasági lények. Mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Onnantól, amikor elfogadták, hogy én is a „területükhöz tartozom”, már az én társaságomat is keresték. Akár a kertben tettem-vettem valamit, akár leheveredtem a fűbe olvasni, azonnal odajöttek, és a közelemben bogarásztak tovább. Barátságosak, okosak, kézhez szoktathatók, sőt taníthatók. Ha a nevüket kiabálom, máris futnak felém, vagy ha hallják, hogy a ház előtérben motoszkálok, a csőrükkel bekopognak az ajtón, hátha kijövök közéjük egy kicsit.

Elsőre azt gondoltam, hogy

Az egyetlen bökkenő, hogy egy gácsér, ha teheti, nem csak egy nőt, hanem egész háremet szeret maga mellett tartani. Igen komolyan veszik a fajfenntartást… Ha valamiért úgy alakul, hogy több a gácsér, mint a tojó, akár végkimerülésig nyüstölik a tojót a kegyeiért versengve.

A tojó meglepően sok, évente akár 200 tyúktojáshoz hasonló nagyságú, de színesebb, kékeszöld árnyalatokban játszó tojást tojik (ami némi hőkezelés után igencsak ízletes). Eleinte random pontokon találtam kacsatojást az udvar különböző részein a vízparttól a betonon át a legnagyobb dzsindzsáig, ám egy napon feltűnt, hogy kettő van egymás mellett a szilvafa tövében, mellettük némi letépkedett fű. A lassan formálódó fészek egyre terebélyesedett, a tojások gyűltek, és már 10 volt belőlük, amikor a tojó (a gácsér nagy bánatára) ráült a kupac tetejére. Onnantól kezdve legfeljebb napi három alkalommal szállt le a fészekről, de akkor is csak néhány percre, és szédületes sebességgel igyekezett mindent egyszerre letudni: nyújtózkodás közben evett, piperefürdő közben ivott, és már rohant is vissza a helyére. A beszámoló írása közben két pelyhes kiskacsa született, a többiek még nem törték fel a tojáshéjat, de már nagyon várom a többi kis jövevényt is.

Egy kis „csigológia”

Régebben már írtunk róluk röviden, de most összefoglalom nektek, mit kell tudni a spanyol csupaszcsigákról.

• Az Arion vulgaris Európa-szerte elterjedt, inváziós faj.
• Nevével ellentétben eredete bizonytalan, a legnagyobb genetikai változatosságot Franciaországban és Németország nyugati részén mutatja, így a kutatók nagy része onnan származtatja őket.
• Hazánkban 1986-ban említették először a megjelenését, napjainkra szinte mindenhol előfordul.
• Egy kifejlett példány 7-12 cm hosszú, színe narancssárga és barna is lehet, feje sötét. Különleges ismertetőjegye, hogy a talpa alsó szegélyén függőleges fekete-vörös sávok láthatók.
• A korhadékevő csigákkal ellentétben válogatás nélkül szinte mindent letarol, ami nem szúrós, és az útjába kerül: zöldséget, gyümölcsöt, dísznövényt, gabonát fogyasztva óriási károkat okoznak a mezőgazdaságban.
• A területet gyakran tarra rágja, sőt a védelmére is szolgáló nyálkával, illetve az ürülékével a termést is beszennyezi.

• A tavaszi melegektől, jellemzően májustól az első fagyok beálltáig folyamatosan táplálkozik.
• Nedves, párás környezetben mozog otthonosan, ezért főleg éjszaka, vagy eső után láthatjuk tömegesen.
• Robbanásszerű elterjedése a kevésbé válogatós ízlése mellett a szaporaságának is köszönhető. A hímnős állatoknak elég az egyszeri találkozás, hogy ondócsomagot cseréljenek, amit mindketten a párzózsákban tárolnak a peterakásig.
• Egyetlen csiga akár 400 petét is lerak viszonylag rövid élete során a talajfelszín repedéseibe.
• A spanyol csupaszcsiga természetes ellensége a futókacsán kívül néhány futóbogár, a sün, a vakond, a fácán, sőt a kisebb példányokat a lábatlan gyík és néhány békaféle is szívesen fogyasztja.