Lehet, hogy már első pillantásra rávágod: ez bizony egy fürtös gyöngyike, de jól meggondoltad?
Gyorsan lelőjük a poént: cikkünk főszereplője nem a fürtös, hanem az epergyöngyike, ami ugyan nagyon hasonlít említett társára, levelük alapján azonban mégis megkülönböztethetőek. Ilyenkor nyílik mindkettő, az epergyöngyikével száraz tölgyesekben, láperdőkben, hegyi és üde réteken, pusztafüves lejtőkön és homokpusztákon találkozhatunk. A fürtös gyöngyike ezzel szemben számos kertben, parkban, útszélen virít, ugyanakkor megtalálható szintén tölgyesekben, emellett száraz gyepekben és sziklás élőhelyeken.
A két, nagyon hasonló virágzatú hagymás növény között a legnagyobb különbség, hogy a fürtös gyöngyike levelei keskenyek, lehajlók, végük gyakran száraz és töredezett, az epergyöngyike viszont szélesebb, felálló, csuklyás csúcsú tőlevelekkel rendelkezik – írja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Facebook-posztjában.
Az epergyöngyikét csengő- vagy gyöngyjácintnak is nevezik. Magyarországon többek között a Mátrában, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzetben, a Kiskunságban és a Balaton-felvidéken található meg. Akár 10-25 cm magasra is megnőhet. Egyelőre még csak a virágzás elején járunk, később a tömör virágzat lazább felépítésű lesz. Március végétől májusig virágzik.
Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 5000 Ft.