A rossz állapotban lévő, régi keresztet még augusztusban távolították el, de mint kiderült, csak azért, hogy újat állítson a helyére a Szentimrevárosi Egyesület.
Ahogy augusztusban mi is hírt adtunk róla, hirtelen eltűnt a 2001-ben állított Szent Margit-kereszt a Naszály egyik sziklacsúcsáról, a Látó-hegyről. Mivel darabjait a tűzrakóhely körüli padnak hasogatták fel, felmerült a gyanú, hogy vandálok tették. Ám gyorsan kiderült, hogy szerencsére maga a Szentimrevárosi Egyesület, amelyik eredetileg 2001-ben állította a keresztet, szedte ki a helyéről a többször megrongált, és rossz állapotban lévő tárgyat, hogy egy újat állítson a helyére.
A gyönyörű kilátóponton álló keresztnek meglehetősen viharos sors jutott: rögtön a felállítás évében ledöntötték, és teljesen új keresztet kellett készíteni. Két évvel később lefűrészelték az egyik ágát, majd 2008-ban harmadszor is megrongálták, amit ismét felújítás, megerősítés követtett.
Az egyesület közleménye szerint október 23-án került sor a beton alapba ágyazott, vörösfenyőből készült, 4 méter magas új kereszt ünnepélyes átadására és megáldására. A munkálatokat a váci önkormányzat hozzájárulásával végezték.
A Szentimrevárosi Egyesület és a plébánia tagjai az elmúlt években hét keresztet állítottak hegységeinkben. 1996-ban a Bükkben az Istállós-kő csúcsán; 1997-ben a Börzsönyben a Rakodó-nyeregben; 1998-ban a Dunakanyarban a Prédikáló-széken; 1999-ben a Sas-kő közelében, az Erzsébet-sziklán; 2000-ben a Gerecsében a Nagy-Gete csúcsán; 2001-ben a Látó-hegyen; 2002-ben a Vértesben a Zuppa-tetőn emeltek keresztet.