Ismét Magyarországon járt Jane Goodall, a remény nagykövete

A szupersztárok is megirigyelhetnék azt a szeretetet, figyelmet és tiszteletet, ami Jane Goodall-t világszerte övezi. A 89 éves természettudós rendíthetetlenül és fáradhatatlanul járja a világot. Ahogy azt legutóbbi látogatásakor mondta nekünk egy interjúban, az ő küldetése az, hogy reményt adjon, és ráébressze az embereket arra, hogy mindannyiunknak cselekednie kell ahhoz, hogy változást tudjunk elérni. „Minden egyes apró cselekedet számít. Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért, hogy jobb legyen a világ.”

Definiáljuk újra, milyen is a jó élet

A világhírű természettudós a Jane Goodall Intézet és a Central Könyvek meghívására érkezett Budapestre. Az ELTE Lágymányosi Campusának hatalmas aulája tegnap este fél 7-re teljesen megtelt. Az előadás felvezetéseként Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Máté Bence természetfotós és Takács-Sánta András humánökológus beszélgettek többek között arról, hogy a nyilvánvaló ökológiai válság ellenére miért van mégis okunk a reményre, miért fontos a mértékletesség, és milyen cselekvési lehetőségeink vannak.

„Az ökológiai válság létét nem tagadjuk, a másik oldalon viszont egyikünk sem tudja, hogy mi lesz, hogy mit hoz a jövő. A jövő nem a jelen egyenes folytatása, mindig vannak nagy kanyarok, és ebben benne van, hogy ökológiai katasztrófa lesz, de elsülhet a dolog máshogy is.”- mondta Sánta Takács András

– mondta Orvos-Tóth Noémi. Mindhárman úgy gondolják, hogy fontos lenne a jó élet definícióját átírni, és a birtoklási vágy kielégítése helyett más örömforrásokat találni.

Máté Bence ezzel kapcsolatban alkotott egy kifejezést is, a fenntartható visszafejlődést, amelynek lényege, hogy az ember úgy próbál meg élni, hogy minél kisebb terhelést okozva is boldog lehessen. Például ő egyik napról a másikra lemondott a banánról, és csak nálunk termő gyümölcsöket eszik, de ma már az utazni is másképp utazik. Korábban előfordult, hogy egy évben többször is elment Afrikába fotózni, egy ideje azonban már arra törekszik, hogy ne sokszor, rövid időre, inkább ritkábban, de hosszabb időre utazzon el. „Oroszlánok helyett nekem a kertemben ott vannak a fecskék, az ürgék és a többiek.”

Takács-Sánta András a helyi közösségek erejéről beszélt. Ő humánökológusként jó ideje foglalkozik a témával, és segíti a kis közösségeket, például a kiutak.hu portálon, ahol helyi közösségeknek adnak (öko) cselekvési tippeket.

Egy fiatal lány a csimpánzok között

Később a hármashoz csatlakozott Jane Goodall, akinek mindhárman két-két kérdést tettek fel. Orvos-Tóth Noémi az édesanyjáról kérdezte őt, akiről Dr. Goodall mindig beszél az előadásain. „Nélküle nem lennék, az, aki ma vagyok.”

A természet iránti érdeklődése már egészen kicsit gyerek korában nagyon erős volt. Afrikával való kapcsolata, tízéves korában kezdődött. Akkor olvasta a Tarzant, menthetetlenül szerelembe esett, és úgy érezte, Tarzan a rossz Jane-t választotta.

Amikor erről beszélt, a környezetében mindenki csak elnézően mosolygott, és azt gondolták, majd kinövi ezeket az álmokat. Édesanyja volt az egyetlen, aki hitt benne, és azt mondta neki, hogy ha tényleg ezt szeretné, akkor komolyan meg kell az álmaiért dolgozni. Ez a mondat az ő szájából is gyakran elhangzik, amikor világszerte találkozik olyan gyerekekkel, akiknek hasonló álmai vannak, mint egykor neki voltak.

23 éves volt, mikor először lépett Afrika földjére, és hamarosan találkozott a híres régésszel, antropológussal, Louis Leakey-vel, aki épp akkor keresett valakit egy csimpánzkutató projektre, és Jane Goodall személyében megtalálta a tökéletes embert a feladatra. A Tanganyika-tó partján kezdte meg kutatásait, és fél évre volt szüksége ahhoz, hogy a csimpánzok annyira a bizalmukba fogadják, hogy már ne rohanjanak el előle.

Egy tapasztalatlan huszonéves lány kutatásaival kapcsolatban, akinek még diplomája sem volt, a tudományos élet képviselőinek nem sok bizodalma volt. A tudósok kifogásolták, hogy miért ad nevet a csimpánzoknak, miért nem számokkal jelöli őket, és miért tulajdonít nekik olyan „emberi” érzéseket, mint a szomorúság vagy a boldogság. Azóta szerencsére sokat változott a világ, ma már komoly kutatások foglalkoznak az állatok érzelmeivel és intelligenciájával. "A csimpánzok nagyon hasonlítanak ránk, a DNS-ük alig 1 %-ban különbözik az emberétől, az immunrendszerük szinte megegyezik a mienkkel, és sokkal intelligensebbek, mint ahogy azt mi gondoljuk róluk”- mondta erről az előadáson.

Együtt képesek vagyunk rá! Együtt meg tudjuk csinálni! Együtt muszáj valóra váltanunk!

Az előadás fókuszában ezúttal is a remény állt. Vajon miben reménykedhetünk még akkor, amikor csupa negatív folyamat zajlik körülöttünk; a bolygónk átlaghőmérséklete folyamatosan nő, az óceánok savasodnak, fajok tűnnek el, a mikroműanyagok már Földünk minden pontján ott vannak. Nemrég erről egy egész kötet is született. A magyarul is megjelent A remény könyvében Jane Goodall Douglas Abrams-szal beszélget arról, hogy a globális problémák ellenére miért meríthetünk reményt az emberi természetből és magából a természetből.

A másik, ami számára reményre ad okot, az a hihetetlen technológiai fejlődés és az emberi agy. Szintén reményre ad okot a természet rezilienciája, ellenállóképessége. Erre példaként a magyarországi réti-és parlagi sasok történetét hozta fel. Nem véletlenül épp ezt, hisz a napokban rétisas-fiókák gyűrűzésén vett részt, ahol a hazai szakemberektől első kézből ismerhette meg a sasok történetét. A legnagyobb európai sas, a rétisas európai állománya élőhelyeinek elvesztése és a mérgezések miatt a ’70-es években kritikus pontot ért el. A természetvédelmi tevékenységnek hála azonban azóta folyamatosan nő a hazai populáció nagysága. Ugyanez igaz a parlagi sasokra, a természetvédelmi munkáknak köszönhetően az elmúlt 30 év alatt az állományuk megtízszereződött.

A négyes számú ok, ami Jane Goodall számára reménykedésre ad okot, az a tántoríthatatlan emberi lélek. Hogy ez pontosan mit is jelent, arról könyvében így beszélt: „Az a kvalitás bennünk, amellyel látszólag lehetetlen vállalkozásokat is végbe viszünk, csak azért sem adjuk fel.”

A lehetetlennek tűnő vállalkozás, a földi élet jövőjének megmentése előttünk áll, és ha Jane Goodall hisz abban, hogy sikerülhet, akkor higgyük el mi is. A remény azonban cselekvés nélkül mit sem ér, s ha a világot nem is tudjuk egyből megváltani, a saját környezetünkben nagyon is sokat tehetünk. Kezdjük el már ma.

Az előadás végén a közönség is megnézhette ezt a megható videót. Az árva csimpánz Wounda, akinek a szülei orvvadászok áldozatai lettek. Wounda is majdnem meghalt, de segítőszándékú embereknek hála újra visszatérhetett a vadonba. De előtte még köszönetet mondott...