Javítóintézetbe vitték a sütifaló olasz medvét

A helyiek annyira megkedvelték a veszélyeztetett appennini barnamedvét, hogy még nevet is adtak neki, sőt, petíció indult a befogása ellen.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
Forrás:
MTI
2022. március 8.

A helyiek annyira megkedvelték a veszélyeztetett appennini barnamedvét, hogy még nevet is adtak neki, sőt, petíció indult a befogása ellen.

Pedig a medve nem kevés csintalanságot követett el, decemberben például éjszaka betört egy pékségbe, ahol belakmározott süteményekből. Ezután Juan Carritót – ahogy a közép-olaszországi Roccaraso falu lakói elnevezték – befogták és egy emberektől távol eső nemzeti parkba került.

Nem volt ott sokáig. Egy héttel később visszatért Roccarasóba, itt filmre is vették:

A medve két éves, és a súlyosan veszélyeztetett appennini barnamedvék közé tartozik, amelyeket a kihalás fenyeget. Az alfaj az Appennini-hegység Abruzzo, Lazio és Molise tartományait átszelő erdeiben él. Az utóbbi 25 évben ezen medvék 65 százaléka lett orvvadászat áldozata, vagy járművek ütötték el őket.

Juan Carrito rendszeresen felbukkant az elmúlt két évben a település utcáin, és előszeretettel ivott a szökőkutakból. A helyiek annyira megszerették, hogy egy petíciót is indítottak a befogása ellen, amit több mint 600-an írtak alá. Az eltávolítására azonban mindenképp szükség volt. Néhány napja csali és csőcsapda segítségével befogták, altató injekciót kapott, és a Chieti megyei Palena medverezervátumba szállították, ami egy úgynevezett „problémás állatoknak fenntartott” intézmény.

A rendőrség szerint ez a medve érdekét is szolgálja. A viselkedése túlságosan „magabiztossá” vált, és nemcsak az édességet kedvelte, hanem a hulladékot is, gyakorlatilag szeméten élt. A rezervátumban csak átmenetileg tartják a macit, a cél, hogy végül visszatérhessen a vadonba.

Cikkajánló