Jóba Kati: „Ha volna patrónusom, az biztosan mosómedve lenne”

TM: Nagy összegben mernék fogadni arra, hogy gyerekkorodtól kezdve állatokkal szerettél volna foglalkozni. Így volt?

Jóba Kati: Nem volt ez ennyire tudatos. Kétéves korom óta van valamilyen állatom, az első egy vízi teknős volt, de rá nem emlékszem, a későbbi tengerimalacra már igen. Amikor megbeszéltük anyukámmal, hogy ne legyen kutyánk, mert úgyis jövünk-megyünk, néhány hét múlva egy ismerősünk talált egyet, és ekkor lett meg az első tacskónk. Azóta már a harmadik van. Így utólag visszagondolva, ami feltűnő volt, hogy a szobám falán nem az aktuális popegyüttesek poszterei sorakoztak, hanem az Állatbarát Magazin, a német Ein Hertz für Tiere plakátjai. Az újság azóta Magyarországon sajnos már megszűnt, de én nagyon szerettem, máig megvan az összes száma. És hát persze Gerald Durrell könyveit olvastam, meg Fekete Istvánt. A középiskolával párhuzamosan besegítettem egy állatorvosi rendelőben, aztán elkezdtem önkénteskedni a budapesti állatkertben, most is megvan a 95-ös önkéntes igazolványom. Az Állatorvosi Egyetemre akartam jelentkezni, de oda szerencsére nem vettek fel.

TM: Miért szerencsére?

JK: Mert később rájöttem, hogy nem lettem volna jó állatorvosnak. Még egy oltást sem tudnék beadni, nemhogy műteni, és a vért is csak közepesen jól bírom. Viszont Sopronban elvégeztem az okleveles környezetmérnökit, illetve ugyanezen a karon pár év múlva párhuzamosan elvégeztem a vadgazda mérnökit levelezőn.

TM: Hol kezdtél el dolgozni?

JK: Az első igazán komoly munkahelyem egy közúti beruházásokkal foglalkozó kft. volt, növénytelepítési és környezetvédelmi független műszaki ellenőrként dolgoztam náluk. Ekkortájt történt az, hogy azt vettem észre magamon, hogy engem érdekel, amikor meglátok egy árvácskaágyást, hogy hány tő lehet egy négyzetméteren, vagy amikor megláttam egy parkot vagy kertet – ez egyébként máig is így van –, akkor azt néztem, hogy mi tetszik benne és esetleg mit lehetett volna másképp csinálni rajta. Amikor rájöttem, hogy ez nem múló rosszullét, beiratkoztam a Corvinusra, és elvégeztem az okleveles kertészmérnökit. Aztán részt vettem egy növénytelepítési műszaki ellenőri képzésen, hogy teljes legyen a kép. Leépítés miatt elbocsátottak, úgyhogy voltam egy darabig munkanélküli, dolgoztam egy rövid ideig a XVI. kerületi önkormányzatnál a Környezetvédelmi ügyosztályon, aztán a bevándorlási hivatalban kaptam munkát, és közben azért persze rengeteg helyre beadtam az önéletrajzaimat. Háromféle önéletrajzom és motivációs levelem volt, hogy ne tűnjek túlképzettnek, közben visszajártam az állatkertbe önkénteskedni, mert a szívem odahúzott.

TM: És hogyan kerültél végül a vadasparkba?

JK: Egy tizenegy évvel ezelőtti, 2013 februári szombaton a Madagaszkár házban, ahol önkénteskedtem, éppen jöttem-mentem, amikor is összefutottam a most már főnökömmel, Szabó Péterrel, aki egyébként Sopronban erdőmérnökként tanult és végzett, alattam járt az egyetemen, és a növénytelepítési műszaki ellenőr munkám kapcsán is sokszor találkoztunk. Ezen az emlékezetes szombati napon az első gyereküket tologatták babakocsival a feleségével. Találkoztunk, szia, mi újság, satöbbi, szó szót követett, és kiderült, hogy attól az évtől ő a vadasparkban az igazgató. Mondtam neki, látja, itt vagyok önkéntes, ismeri a végzettségeim, hogyha van valamilyen munkalehetőség, szóljon, mert nagyon-nagyon szívesen dolgoznék ott. Pár hét múlva felhívott, hogy van egy állatgondozói állás, jöjjek be, beszélgessünk, nézzek körül.

TM: Az jó hosszú idő. Mik azok a dolgok, amik mindig újabb lendületet adnak a munkádnak?

JK: Nagy meghasonlásom sose volt, nem untam és nem fáradtam bele. Nagyon imádom, sokrétű, amit csinálok. Löketet az tud adni, amikor azt érzem, hogy például egy látványetetés vagy szakvezetés, vagy egy egyszerű beszélgetés a látogatókkal jó hangulatú. Én tudok sokat mesélni az állatokról, de van, amikor látogatók is érdekes dolgokat tesznek hozzá. Az is jó, amikor látom, hogy valami érdekeset tudtam mondani, vagy amikor a látványetetésen felnevetnek, visszakérdeznek, megtapsolnak. Az interakció nagyon tud motiválni. És aztán persze az is sokat számít, hogy a főnököm támogat, meghallgatja az ötleteimet és a lehetőségekhez mérten segít. A kollégáim nagyon aranyosak és segítőkészek, jó a közeg, vidám, mosolygós a csapat. Nagyon a helyemen vagyok.

TM: Mik a te feladataid?

JK: Én a kezdetektől fogva a kisragadozó és apródvad-körletben vagyok gondozó, egyben egyébként az egész vadasparkban a legrégebb óta itt lévő gondozó. Ehhez a részhez tartozik a pele, a sün, a mókus, a galambfélék, aztán vannak a varjúfélék, mint a szarka, a csóka, a dolmányos és a vetési varjú, a holló, és akkor vannak a baglyaink, mint a hóbagoly, a fülesbagoly, a macskabagoly és a kuvik. Vannak a vércséink, két vadmacska, görény, róka. Most éppen egy ezüst rókánk van, de szép vörös rókáink is voltak. Aztán nyestkutya, mosómedve, hiúz. Szilveszter, a vadmacska és sokak nagy kedvence, Mucika, az aranysakál már itt volt, amikor jöttem. Én a mosómedve-nyestkutya-aranysakál hármasnak vagyok a trénere. Érdekes, hogy

Őket a nulláról tanítgatom, tréningezem ami nagy sikerélmény. Nagyon-nagyon büszke vagyok rá, hogy más állatkertekből is megkeresnek mosómedvés kérdésekkel: mit csinálok, miket tapasztalok, nálunk mi a szokás, hogyan tréningezek, és ez a hatalmas elismerés is nagyon jólesik. Régebben nem éreztem magam nagyon mosómedvésnek, de most már ott tartok, hogyha patrónusom lenne, akkor az biztosan mosómedve lenne. Ha valaki lát egy mosómedvés videót, fotót, barátok, ismerősök, kollégák közül, akkor rögtön átküldik nekem. Az unokanővéreméktől legutóbb mosómedvés pólót kaptam ajándékba. Van már egy kisebb mosómedvés gyűjteményem, amit nem én kezdtem el gyűjteni, csak lett.

TM: Mit csinálsz még az állatgondozáson kívül?

JK: Besegítek nappali szakvezetésekbe. A rendezvények lebonyolításában is aktívan részt veszek, ilyen általában havi egy-két alkalommal szokott lenni, például farsang, időjós állatok. Az ősszel és tavasszal megrendezésre kerülő éjszakai szakvezetéseket, valamint a Szent Iván éji alkonyati programot pedig teljes mértékben én tartom. Aztán én vagyok a Mikulás manója, ott vagyok az állatok karácsonyánál is. Pár éve kitaláltam a „látogatóképzőt”, amit évente kétszer tartok. Ez egy rendhagyó szakvezetés, és nem konkrétan az állatokról szól, hanem arról, miért ilyen a kifutó, milyen állat kerülhet bele, hogyan gondozzuk őket, miért nem szabad etetni, kutyát behozni. Ezt az hívta életre, hogy nagyon sokszor kell a látogatókat tájékoztatni arról, miért van ott az adott tiltótábla, amivel mind az állat, mind a látogató védelme a cél.

TM: Ezek szerint mindenhol ott vagy.

JK: Igen, és pont amiatt, hogy a rendezvényekben benne vagyok, ha nyilatkozni kell, sokszor én is mesélek az adott témáról, megjelenek Facebookon a képeken, de a Vadaspark telefonjában is én szólalok meg: „Üdvözöljük, ön a Budakeszi Vadasparkot hívta. Kérjük, válasszon az alábbi menüpontok közül.” Emellett, ha forgatás van, besegítek a kolléganőmnek. És nagyon jól esett, mikor a Pesti nő c. könyvbe is beválasztottak. A média-megjelenésekkel kapcsolatban pedig már mindent kipipálhattam, voltam TV-stúdióban, élő stúdiófelvételen, helyszíni felvételen, rádióban, élő rádiós műsorban…

TM: Szoktál még izgulni ilyenkor?

JK: Eleinte izgultam, és mostanában is van bennem egy nagyon minimális izgalom, ami kell azért, de már van egy rutinom. Azt vettem észre, hogy már tudom összefüggéseiben látni a természet folyamatait és az állatok viselkedéseit, és az alapján beszélni. És amire nagyon büszke vagyok: most már hatodik éve forgatok az M2 Hetedhét Kaland című műsorában. A Zookaland nevű rovatban én mesélek az állatokról a gyerekeknek, havi két-három alkalommal. A Budakeszi Vadaspark állatait már idézőjelben kivégeztük, úgyhogy most nyitunk más állatkertek felé, voltunk Jászberényben, Gyöngyösön, Szigethalmon, Szentendrén. A műsorban egy-egy állatfajról mesélek játékosan a gyerekeknek, ami azért nagyon szuper, mert én elég infantilis vagyok, és imádok poénkodni, játszani. A műsorban mindig van egy kis geg, meg ugye gyereknyelven kell beszélni, és ezt nagyon-nagyon a magaménak érzem.

TM: Igen, látszik, hogy elemedben vagy a kamera előtt. Régebben pedig blogoltál is, például a miniatűr kertekről. Készítesz még ilyeneket?

JK: Nem, az a projekt igazából már kifutott, de nagyon büszke vagyok például arra, hogy kifejlesztettem a „villanykörtekertet”. Nem tudom, hogy más próbált-e már régi izzóba kertet ültetni. A miniatűr kertet, mint olyat, valószínűleg én hoztam be először Magyarországra, és névjegyzékbe is vetettem. De a másik blogomat, a Derűlátót még aktívabban vezettem egy időben.

TM: Beletelt egy kis időbe, amíg össze tudtuk hozni ezt az interjút. Ha jól érzékelem, elég sűrűek a hétköznapjaid…

JK: Nemcsak a hétköznapok, a szabadnapjaimon is mindig összejön valami. Jó értelemben, de tele vagyok programokkal.

TM: Mi mindennel foglalkozol mostanában?

JK: Gyakorlatilag négyéves korom óta táncolok valamit, pl. művészi torna, néptánc, jazzbalett, linedance, most éppen társastáncra járok, de jelentkeztem egy szinkrontanfolyamra nemrég, hogy fejlesszem a beszédem, és sok más hobbim is van. A Covid idején sokat puzzle-öztem, egy éve rákaptam a Legóra, és szeretek keresztszemes hímzést készíteni. Az élményfestés is nagyon ki tud kapcsolni, az elmúlt három év alatt tizenöt képet festettem. Tagja vagyok a Magyar Tolkien Társaságnak, ami egy nagyon szuper közösség. Amikor csak tudok, részt veszek rendezvényeken, táborokban. Szeretem a Star Wars-t, tavaly önkénteskedtem egy kiállításukon, azóta pedig tagja lettem a Star Wars Lego Klubnak. Tavaly részt vettem egy Harry Potter témájú gyerektábor szervezésében is, ez idén sajnos már nem fér bele.

TM: Ezek mellett beleférnek még tervek is a jövőre nézve?

JK: Igen, szeretnék még több állatkertet meglátogatni itthon és külföldön is, tapasztalatokat cserélni, új kolléga-barátokat szerezni. A mosómedvék tréningje tekintetében van még sok tervem, no meg szeretném a vadasparki programokat, szakvezetéseket továbbra is folyamatosan frissíteni, hogy minél érdekesebb legyen a látogatók, nézők számára, hogy minél jobban megismerjék és megszeressék az állatokat, a természetet, és hogy komplexen lássák az egészet, hogy minden mindennel összefügg, és hogy milyen színes, gazdag és érdekes a hazai élővilág is. Emellett szeretném a felelős állattartás, állatvállalás fontosságát (másokkal együtt) továbbra is folyamatosan hangsúlyozni, tanítani.