Ahogy sétálunk a belső Józsefvárosban, a három-, négyszintes, régi bérházak között, a Bérkocsis és az Auróra utca sarkán hirtelen megváltozik a kopár utcakép, és a téglakerítés fölött árnyékot adó fák nyújtóznak az ég felé. Belépünk az Auróra Klímakertbe, és változik a „klíma” is. Párás, legalább 3-5 fokkal hűvösebb levegő vesz körül a zöld „minidzsungelben”, mint a kapu előtt, kint a flaszteren.

Zöld sziget, amiben minden a körforgásról szól

A klímakert „motorja”, vagy, ahogy hívja magát, komposztmestere, Mark Richards. Megérkezésünkkor épp egy angol hölggyel beszélget, aki a zseberdőről érdeklődik. Nem szeretnénk zavarni, ezért inkább szétnézünk a kertben. A bejárat melletti komposztálónál kezdjük. Egy srác érkezik a szomszédból, komposztot hozott. Évek óta idejár, szereti a helyet, a közösséget. „Markkal mindig lehet jókat dumálni” – mondja mosolyogva, és kever egyet a komposzton.

A kis kacskaringós ösvények egyre burjánzóbb zöldbe vezetnek. Fölénk fák koronája borít lombsátrat. Szinte mindenhol növények terpeszkednek, mogyoróbokor, vadgesztenye, nyárfa, juhar-, füge-, alma- és eperfák, az egyik sarokban kicsiny tölgymagonc bújik meg. Hihetetlen, mennyi minden burjánzik itt, ezen a kis helyen!

– Mégis hány darab fa és csemete él a kertben? – kérdezem az időközben szabaddá vált Markot. 180 darab fa 100 négyzetméteren – válaszolja büszkén.

Szerintem ez adja a kert egyediségét. Öt évvel ezelőtt itt még egy senki által nem használt parkoló volt, döngölt földdel és sok-sok murvával. Feltörtük a murvát, majd a maradék földet összekevertük komposzttal, ezt visszaraktuk, utána letakartuk az egészet kidobott FKF-zsákok (zöldhulladékgyűjtő zsák) tartalmával, hogy egy télen át együtt komposztálódjanak. Legnagyobb meglepetésünkre, a következő tavaszra kiderült, a zöldhulladékos zsákok tele voltak magokkal, és lett nekünk a kertben eper-, juhar, akác-, vadgesztenye- és tölgyfánk, a komposztból pedig kinőtt néhány barack- és meggyfa, sőt még füge is.

Mark több mint három évtizede él Magyarországon, remekül beszél magyarul, szabadúszó fordító és angol tanár. A kertészkedés véletlenül jött az életébe. Évekkel ezelőtt barátjával egy sorsoláson „nyertek” egy-egy parcellát a Leonardo da Vinci utcai közösségi kertben, amit elkezdtek lelkesen művelni. Egyre többet foglalkozott a komposztkészítéssel, és a Kis Diófa utcai kertben már alapító tag volt. Onnan hívták az Aurórába, hogy a Food Not Bombs önkénteseinek munkája nyomán keletkező zöldhulladék komposztálásában segítsen.

A természet rendje

2019-ben elvégezte a permakultúra tervezői képzést az Életfa Permakultúránál, és egyre inkább megfogalmazódott benne a vágy, hogy minél többet szeretne tenni a klímaválság ellen. Úgy gondolta, hogy a legtöbbet a városi környezetben a komposztálással, a rosszabb minőségű talaj termőfölddé tételével és egy erdőkerttel tehet, ahol, még ha kisebb területen is, de vissza tudja állítani a természet egyensúlyát.

– Aki csak egyszer nevelt növényt, vagy látott kis palántát kifejlődni egy föld cserépben, esetleg a természetben figyelemmel kísért egy apró csemetét évről évre nőni, az teljesen más szemmel tekint az erdő hatalmas fáira vagy a rét pompázó virágaira. Annak a legkisebb zöld levélke, lehullott gally, virágzó gyümölcsfaág értékké válik – mondja szenvedélyesen Mark.

Nem tudhatjuk előre, hogy melyik növény kap erőre, és melyik pusztul el. Ezt azonban figyelnünk kell, mert ez alapján következtethetünk arra, milyen mértékben fejlődött a talajunk. Az is fantasztikus, hogy az évek alatt kialakult stabil ökoszisztéma valójában önmagát szabályozza.

– Akkor itt minden magától nő, nem is terveztétek meg, hogy milyen növények kerüljenek egymás mellé? – kérdezem. Úgy, mint egy hagyományos kertben, kertészetben vagy parkban, úgy nem, de természetesen nem teljesen véletlenszerűen történnek itt sem a dolgok.

Először fel kellett törni a talajt a telken, majd ebből termőföldet formálni, aztán ágyásokat, növényszigeteket alakítottunk ki, amelyekbe növénymagok kerültek – magyarázza tovább. Vegyszereket és kemikáliákat nem használunk, és permetezés sincs. Idén, az ötödik évben pedig eljutottunk odáig, hogy egyáltalán nem locsolunk városi vízzel.

– Hogy álltok az inváziós fajokkal? Látom, bálványfátok nektek is van. – Több özönnövénynek otthont adunk, van bálványfa, bambusz, csicsóka, de ez nem feltétlenül baj. Annyian nincsenek, hogy felborítanák a kert ökológia rendszerét. A feljavított talaj például nem kedvez a bálványfáknak, nem igazán virulens rajta. Ez az invazív faj csak nagyon szegény talajon él meg, ha már van körülötte összetett ökoszisztéma, elpusztul. A bálványfa is fotoszintetizál, tehát megadja nekünk mindazokat az ökológiai szolgáltatásokat, amelyeket minden más növény is kínál: talajépítést, vízmegtartást, árnyékot, hőmérséklet-szabályozást, erózióvédelmet stb. Ezért is szoktam mondani, ha nincs jobb megoldás helyette ott, ahol van, legalább dolgozzon nekünk – nevet fel Mark.

Közösségi tér, ahol mindenki megtalálhatja a kapcsolódását a kerthez

– Nyitott, laza közösség a mienk, és szándékosan nem parcelláztuk fel a területet – kapcsolódik be a beszélgetésbe Pálinkási Réka, aki négy éve önkénteskedik a klímakertben Mark mellett.

Így mindig nyitottak tudunk lenni a véletlenül erre járók, és kimondottan a kert iránt érdeklődők felé is. Olyanok is részt tudnak venni a kert életében, akik nem mernének egyedül saját ágyást vállalni, vagy nem akarnának hosszabb időre elköteleződni. Nálunk valahogy mindenkinek meg kell találnia a kapcsolódást a kerthez és egymáshoz. Valaki például madárfészket- és etetőt épít, és felhelyezi a magasabb fákra, mások magot gyűjtenek, fűszernövényt szednek, de akad olyan is, aki jógát tart, vagy éppen beugrik egy kis meditálásra. A homokozónk pedig a gyerekek nagy kedvence.

Nincs benne olyan, hogy enyém, tied, ez egy támogató rendszer a szó konkrét és átvitt értelmében, amit önkéntesek építenek, és mindenki azt vehet ki belőle, amire szüksége van – lelkendezik Réka, és látszik, hogy a kert neki is szívügye. Ami nagyon lényeges még szerintem, hogy itt sokat lehet tanulni a kert élővilágáról. A klímakertnek saját biodiverzitás projektje van az iNaturalist adatbázisában, ahova négy éve töltjük fel a megfigyeléseinket a nálunk előforduló élőlényekről, valamint Mark is mindig szívesen fogadja a látogatókat, és mesél a kertben gyűjtött tapasztalatairól.

– Az is szuper ebben a kertben, hogy mindig akad valami teendő és kísérlezetnivaló – veszi át a szót Mark. Őszre terveztünk egy köves-mohás, zöld tetőt a fészer tetejére, de már most kinőtt rajta néhány növény, ami óriási meglepetés volt. Elkezdtünk egy kis tavat is építeni, még csak az alapoknál tartunk, kiástuk a gödröt, és nézd, ilyen lesz! – mutatja vidáman a színes rajzait a tavacska terveiről.

– Ha becsukod a szemed, milyennek látod 5 év múlva ezt a kertet? – érdeklődöm. Nem kell behunynom a szemem, látom a képet a fejemben – mosolyog. A nyárfa magasabb lesz a háznál. A hársfa virágzik majd, és illatával elárasztja a látogatókat, amikor belépnek, és gyönyörű gyümölcsöket látnak a kapu előtti terebélyes barackfán. Remélem, azt is megélem még, hogy a mostani tölgymagoncaink, erős, nagy fává fejlődnek.

Az Auróra Klímakert egyben közösségi tér is, keddenként és vasárnaponként 15 és 18 óra között mindenki előtt nyitva áll. Aktuális eseményekről, programokról ide kattintva találsz infókat.