Nem találkoztam még olyan emberrel, aki ne elragadtatással beszélt volna erről a különös élőlényről. Fura szerzet, nem vitás, amely a virágok között röpködve inkább tűnik parányi kolibrinek, mint lepkének.
A kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) nemcsak méreteiben hasonló a legkisebb kolibrikhez, de repülési stílusában is, ugyanúgy elképesztő sebességgel csapkod a szárnyaival és a többi lepkétől eltérően nem a virágon megtelepedve táplálkozik, hanem kolibriszerűen egy helyben lebeg, miközben nektárt szívogat mondjuk a petúnián vagy a trombitafolyondár tölcséres virágának mélyéről. Mindezt villámgyorsan teszi, néhány perc alatt száznál is több virágot is képes meglátogatni, ezért a beporzásban különösen fontos szerepe van.
A faj névadó kacsafarka a potroh végén található fekete-fehér farpamacs, ami repülés közben kormánylapátként is funkcionál. A kacsafarkú szender vándorlepke, nálunk április és október között lehet vele leginkább találkozni. Az ország délnyugati területein, Pécs környékén vagy épületekben lehetnek áttelelők, de a többség Dél-Európába vándorol és ott telel át kifejlett lepkeként.
A szenderek a lepkék között a legjobb repülőnek számítanak, egyes fajok vándorlásuk során akár több ezer kilométert is megtehetnek, és a mediterrán területekről induló vándorútjuk során akár Svédországig és a Brit-szigetekig is eljuthatnak.
A szendereknek világszerte mintegy 800 faja van, ebből nálunk húsz faj fordul elő, ezek többsége éjszaka aktív, kivéve a kacsafarkú szendert és még két másik fajt, amelyek nappal röpülnek.
A szenderek között más érdekes fajok is akadnak. A tekintélyes méretű folyófű szender, melynek pödörnyelve a leghosszabb a hazai lepkék között, a gyönyörű mintázatú oleander-szender, vagy a halálfejes lepke, amelynek szárnyfesztávolsága a 13 centimétert is elérheti, és nevét torának koponyára hasonlító mintázatáról kapta.
A cikk 2020 júniusában jelent meg először.
