A fenntartható jövő felé vezető úton számos útelágazás vár ránk. Melyik irányba menjünk? Fejlesszünk minél olcsóbb napelemmel működtethető elektromos autókat? Hozzunk létre önellátó kisközösségeket? Ültessen mindenki fát? Kérdésekből rengeteg van, egy azonban biztos: változtatnunk kell, lehetőleg minél hamarabb.
Május közepén Öko Odüsszeia címmel rendeztek konferenciát a fenntarthatóság társadalmi dimenzióiról. A konferenciának a somogyvámosi Krisna-völgy adott otthont, amely a legismertebb hazai, fenntarthatóan működő ökofalu.
Ahogy Homérosz főhőse is a hazavezető utat keresi, úgy ezt teszi most épp az emberiség is a fenntartható jövő felé vezető úton. „Odüsszeusz a régi hazájába akart visszamenni, de tudta, hogy az már nem lesz ugyanaz, mint volt” – mondta bevezetőjében Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés volt elnöke, a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója.
Teltházas konferencia a fenntarthatóságról a somogyvámosi Krisna-völgyben
Így vagyunk ezzel most mi is, ahová tartunk, már más lesz, mint amit eddig megszoktuk.
Ki kell találnunk egy új világot, hisz az a fogyasztásra épülő társadalom, amelyben most élünk, nem fenntartható.
A napelemes Tesla és a lomha teherhajó
„A gazdasági és társadalmi rendszerek összeomlása elkerülhetetlen. A modern életünket, amit megszoktunk, nem tudjuk tovább vinni. A kérdés az, hogy hová tudunk visszatérni.
Ez a folyamat sokak számára fájdalmas lesz, de a végeredmény lehet, hogy egy boldogabb és tartalmasabb élet lesz majd.
– mondta Gerencsér András vegyészmérnök, a Pannon Egyetem rektora, az egyik panelbeszélgetés résztvevője
Gébert Judit ökológiai közgazdász, filozófus is egyetért abban, hogy egy másfajta társadalom nem feltétlenül rosszabb annál, mint ami most van. Hozzátette, globális ökológiai válsággal még soha nem néztünk szembe, ez egy új helyzet, és azt sem tudjuk pontosan, hogy mit is jelent az összeomlás. „Azt hogy nem lesz autóm és nem repülhetek?”
Zlinszky János fenntartható fejlődéssel foglalkozó egyetemi docens szerint sok helyen már felborítottuk a természeti rendszereket, és ezeket nem tudjuk visszaállítani. Ahogy Gerencsér András mondta, a Föld egy hatalmas rendszer, amelyben óriási késleltetés van, és a rendszernek van egy tehetetlensége. Olyan, mint egy teherhajó, amivel képtelenség szlalomozni. "A most tapasztalható melegedés évtizedekkel ezelőtti kibocsátásra vezethető vissza, vagyis amit eddig csináltunk, azt már nem tehetjük semmissé.”
Zlinszky János szerint, bár a teherhajót nem tudjuk hirtelen megállítani, de attól még meg kell próbálnunk azt megállítani.
Alkalmazkodnunk kell ahhoz, ami már elromlott, de közben próbálnunk kell megállítani a káros hatásokat.
A beszélgetésben résztvevő szakemberek egyet értettek abban, hogy ehhez elengedhetetlenül fontos lenne, hogy az emberek értsék azt, hogy mi zajlik körülöttünk. Ahogy azt Gébert Judit is mondta: „A napelemes Teslával nem tudjuk megoldani a problémát.”
„A fenntarthatósággal kapcsolatos kérdéseket azért nem értik sokan, mert alapvető természettudományos tényekkel nincsenek tisztában” – mondta Gerencsér András. Zlinszky János a reklámok és a marketing negatív hatásait emelte ki, amelyek komoly ellenszelet jelentenek a fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseknek.
A fenntartható fejlődés kifejezés 1984-ben született meg, amikor megkezdte munkáját az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága. 1987-ben kiadott „Közös jövőnk” című jelentésükben így definiálják a fogalmat: „a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket”
Sokan azonban úgy vélik, amíg a gazdaság a fejlődést növekedésként értelmezi, a fenntartható fejlődés lehetetlen. Szerintük a fogalom akkor értelmezhető, ha a fejlődés alatt a környezet teherbírását nem meghaladó növekedést és minőségbeli javulást értünk.
„Azt akarjátok, hogy menjünk vissza a fára?”
A fenti kérdést sokszor megkapják azok, akik a nemnövekedés társadalma mellett érvelnek. Természetesen senki nem akarja, hogy visszatérjünk a fára, de elkerülhetetlen az, hogy visszavegyünk minden téren. Amennyiben ugyanis a gazdasági növekedés változatlan feltételek mellett ilyen ütemben folytatódik, természeti erőforrásaink kimerülnek a 21. század közepére.
Sokan azt gondolják, hogy a GDP és a boldogság között szoros összefüggés van. Ez azonban csak az elején van így, egy idő után a pénz már nem boldogít. Gondoljunk arra például, amikor az ember azért gürizik, hogy legyen nagy autója, majd, amikor meglesz, naphosszat a dugóban ül vele, ami valljuk be, keveseket tesz boldoggá.
De ha nem a fára kell visszamenni, akkor mi az az életszínvonal, ami fenntartható? Ahogy Hetesi Zsolt fizikus, teológus mondta, ma egyetlen olyan ország sincs, amelyre igaz lenne az, hogy ökológiai lábnyoma és az emberi fejlettségi indexe alapján a fenntartható sávban lenne. Korábban ilyen volt Kuba és a Dominikai Köztársaság, illetve a 60-as évek nyugati társadalma, leszámítva az olajpazarlást.
Az áltagos emberi ökológiai lábnyom 1970 óta folyamatosan meghaladja az egy főre jutó biokapacitást, vagyis többet fogyasztunk, mint amit a Föld eltartóképessége lehetővé tesz. A 60-as évek elején a Föld erőforrásainak évente még csak kétharmadát használta föl az emberiség, ma úgy fogyasztunk, mintha két Földünk lenne.
De fenntartható kis közösségek ma is vannak, mint például a Krisna-völgy, amelyről Sivarama Swami, a Krisna-völgy alapítója és vezető lelkésze mesélt. „Mi nem próbálunk meg fejlődni. Szerintem fenntartható fejlődés nincs.
Mindenkinek úgy kellene élnie, hogy csak azt akarja elérni, amire szüksége van. Csak az a baj, hogy elfelejtettük már, hogy mire van szükségünk.
Anyagi szempontból gondolkodunk, de lelki megoldásokra van szükség. Egy mesterséges életmód jellemző ma a világra, de ez nem fenntartható, ez bennünket is pusztít és a világot is pusztítja.”
Pillanatkép a Krisna-völgyből
Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus szerint a fenntarthatóság össztársadalmi kérdés kellene, hogy legyen. „Lehet javítani egyéni szinten is, de így nem lehet eljutni a fenntarthatóságig. Nálunk különösen igaz az, hogy mindent egyéni szintre redukálunk. Sajnos a közösségi szinten való gondolkodásban nem vagyunk jók.”
A közösségépítés kísérleti laboratóriumai
A fenntarthatóság felé vezető úton nagy szerepe van a helyi kisközösségeknek.
De vajon a mai modern ember képes még arra, hogy egy közösség része legyen?
Farkas Judit néprajzkutató, kulturális antropológus szerint – aki 15 éve kutatja a hazai ökofalvakat – a válasz határozottan igen, de az is igaz, hogy sokan félnek a közösségtől, a túlzott elvárások és a közösség mítosza miatt.
A kisközösségek szerepe felértékelődik a 21. században
Csong An Szunim buddhista tanító, az Eredeti Fény Zen Közösség és Templom apátja egy zen mestert idézett, aki azt mondta, az emberek közötti együttműködés a legnehezebb, ahhoz képest egy 100 napos egyéni elvonulás vakációnak számít.
Rádhá Krisna Dász a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének egyházelnöke arról beszélt, hogy mindenki közösséget keres, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a közösségi média. „Ahhoz, hogy egy közösség létrejöhessen, kellenek bizonyos közösségszervező alapelvek. A Krisna-völgy egy szilárd erkölcsi alapokon nyugvó közösség, amelynél a fenntarthatóság tulajdonképpen egy mellékhatás.
Az, hogy a Krisna-völgy társadalmilag fenntartható-e, majd a sokadik generációnál derül ki. Ha az alapító csapat már nem lesz itt, és a völgy még mindig működik, akkor igen, mondhatjuk, hogy fenntartható.
Farkas Judit szerint, ha valaki közösséget szeretne alapítani, annak érdemes az ökofalvaktól tanulni, mert nagyon sok tapasztalatuk van. Ezek a 25-30 éve létező közösségek olyanok, mint a kísérleti laboratóriumok, és a náluk lévő tudás az élet sok területén hasznos lehet.
Van remény?
A beszélgetések végén minden megszólaló ugyanazt a kérdést kapta: ki miben lát reményt a jövőre nézve. Pogátsa Zoltán a társadalmi tudatosságot emelte ki, ami úgy látja, nagyon gyorsan kialakult. Az ökoválság az elmúlt 20 év alatt periférikus témából főáramú kérdés lett, a probléma foglalkoztatja az embereket, különösen a fiatalok érzékenyek erre, és ez nyomást gyakorol a politikusokra is. Ezt Gébert Judit is megerősítette, aki a saját tanszékén azt tapasztalja, hogy az elmúlt tíz évben sokkal többeket érdekel az ökológiai gazdaságtan.
Hetesi Zsolt szerint a sok nemzetközi egyezmény ellenére nagyon úgy néz ki, hogy a 2%-os klímacélnak is búcsút mondhatunk, és a klímaválság 5-10 éven belül minden ember életének része lesz, mégis akadnak azért optimizmusra okot adó történések. Például a Krisna-völgy, ahol az elmúlt évtizedekben megvalósítottak egy fenntarthatóan működő ökofalut.
A somogyvámosi Krisna-völgy fenntarthatóan működö ökofalujának példája halvány remélysugár lehet a jövőre nézve
Gerencsér András szerint elkerülhetetlen az, hogy kapjunk egy pofont a természettől, a kérdés csak az, hogy ez mekkora lesz. „Én azt remélem, hogy nem lesz túl nagy, arra viszont elég lesz, hogy magunkhoz térjünk végre.”
