A magyar–szlovák országhatárral kettéosztott Gömör–Tornai-karsztvidék legizgalmasabb karsztjelenségeit kétségtelenül a föld alatt, méltán híres barlangjaiban kell keresnünk. Ugyanakkor ennek a páratlan hangulatú vidéknek a felszíni karsztformái is bőven tartogatnak élményeket. Ezeket fűzzük fel egy tematikus körtúrára, a határ túloldalára is ellátogatva.
E hosszan elnyúló, pompás mészkővidék északnyugati részét Szlovák-, délkeleti részét pedig Aggteleki-karsztnak nevezik. A karszttérséget – amelynek elnevezése a történelmi Gömör és Torna vármegyére utal – ma országhatár szeli ketté, de ennek túránk szempontjából nincs különösebb jelentősége: a hazai szakaszon egy tematikus kék barlangjelzéssel, a szlovák oldalon részben sárga és piros jelzésű, illetve jelzetlen turistaúton keressük fel a látnivalókat. A tetszés szerint szakaszolható, 55 kilométeres táv kicsivel több mint 1000 méter szintemelkedést tartogat. Mi Aggtelekről kelet felé indulva mutatjuk be az utat, de a menetirány meg is fordítható.
Az eltömítődött dolina alján létrejött Vörös-tó ritka képződmény hazánkban
Tematikus út kék barlangjelzéssel
Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja a Baradla, amely az Aggteleki-karszton több bejárattal nyílik a felszínre. Hossza a Szlovákiában nyíló, vele egy rendszert alkotó, mintegy 5,3 kilométeres Domica-barlanggal együtt meghaladja a 25 kilométert. Természetes bejárata Aggtelek község határában (túránk kiindulópontjánál), egy messziről fehérlő, magas sziklafal tövében nyílik, ahonnan a színlőkkel tagolt, kanyargó, pompás cseppkövekkel díszített főág 7 kilométer hosszan vezet el Jósvafőre. Mi azonban most maradunk a felszínen, és a Baradla Kemping és Turistaszállótól induló kék barlangjelzéseket kezdjük követni a már messziről fantasztikus látványt nyújtó Tó-hegyi-karmező irányába.
A karsztjelenségekben bővelkedő környék talán legjellemzőbb felszíni karsztformája a karrmező: e felszínt tarkító, jellegzetes sziklaformákat a népnyelv ördögszántásnak is nevezi.
Aggtelek határában – miután elhagytuk az elzáródott víznyelőből létrejött Aggteleki-tavat – a karrlejtő egy szép példáját figyelhetjük meg, amelynek sziklavilágába az ösvényünk egy rövid szakaszon bele is vezet. Ezt követően a Zombor-lyuk, majd kisvártatva a Nagy-Ravasz-lyuk víznyelőbarlangja mellett haladunk el. Utóbbi egy szűk és látványos katlannal bújik a föld alá, amiért megéri pár méteres kitérőt tenni. Szántók szegélyezte, karsztbokorerdős, borókás domboldalakra felhágó utunk érinti a Baradla Vörös-tói bejáratát, illetve a látogatóközpontot, ahonnan 280 lépcső vezet a mélybe. Innen alig pár száz méterre a névadó tavat, valamint egy érdekes sziklaformációt is megcsodálhatunk.
A bokrok között kanyargó ösvényről helyenként széles panoráma nyílik a karsztra
A Vörös-tó egy töbör alján kialakult dolinató. A korábban a vizet a mélybe vezető dolina eltömítődött a környező hegyoldalakról lemosott, a vas-oxidtól vöröses talajtól (nevét is erről kapta). A szomszédságában álló Medve-sziklák jellegzetes, lekerekített formái a kréta időszaki karsztosodás eredményei, amelyeket egy időre elfedett a talaj – ahol tovább formálódtak –, majd egy későbbi kiemelkedés és lepusztulás során ismét felszínre kerültek.
Immáron erdőtájban vezető utunk elkerüli a Jósvafő határában megbúvó Béke-barlangot, amely az Aggteleki-karszt második leghosszabb, szintén pompás cseppkövekkel büszkélkedő barlangja, s amely hazánk első gyógybarlangjaként segít a légúti betegségekben szenvedőkön. Mélybe vezető lejárattal azonban mi is rögvest találkozunk, ugyanis utunk a Baradla jósvafői bejáratához vezet, ahol a föld alatti élmények mellett szállás és étterem, valamint a smaragdzöld Tengerszem és a Jósva-patak látványa fogad minket. Pár lépéssel később átgyalogolunk a festői Jósvafőn. Aki túra közben közelebbről is megismerkedne e hangulatos településsel, az biztos örök emlékekkel fog távozni.
Jósvafőt elhagyva a beszéde nevű Kő-völgybe vesszük be magunkat. Utunkhoz közel, a Nagy-Tohonya-forrás szomszédságában találjuk a Kossuth-barlang lezárt bejáratát. A barlang és a felszínre törő forrás különlegessége, hogy karsztvize melegebb a környező karsztforrásokénál, ez pedig a mélykarsztból jövő, melegebb vízzel való keveredés eredménye. Mi ebből száraz időszakokban mit sem tapasztalva folytatjuk felszíni utunkat északkelet felé, a legelőkkel és töbrökkel tarkított Jósvafői-fennsík már-már alpesi hangulatot árasztó terepasztalán.
A fennsíkok leggyakoribb karsztformái a töbrök, amelyek kialakulásuktól függően különböző kiterjedésű rendszereket hoznak létre.
Ezek a többnyire vékony talajréteggel fedett, bombatölcsérre emlékeztető, a mészkőben oldódással létrejött mélyedések a felszín alatt rejtőző barlangok elsődleges csapadékvíz-szállítói. Később a víz – sokszor hosszú föld alatti utat megtéve – karsztforrások formájában jut újra a felszínre.
A piros jelzéssel együtt haladó utunk a térség legmagasabb pontja alatt, a 604 méter magas Fertős-tető lábánál vezet be páratlan hangulatú, egyik oldalról meredek, másik oldalról lankás lejtővel szegélyezett Szelce-völgybe. Az agyagos keréknyomot 4 kilométeren át követve érkezünk meg Szelcepuszta terebélyes kaszálójára, amelynek békés, erdőkkel ölelt környezetében két kiváló szálláshelyet is találunk. A Borz-Alom Erdészeti Erdei Iskolát elsősorban a bakancsosoknak, míg a közeli kastélyszállót a szélesebb körű szolgáltatásokra és magasabb komfortfokozatra vágyóknak ajánljuk.
A Ménes-tó szomszédságában, patakok látványos összefolyásánál találjuk a Hideg-kút idilli pihenőhelyét
Erdészeti úton, tarvágásos hegyoldalak mentén ereszkedünk be a Patkós-völgy katlanjába, ahol a bővizű Puskás Pál-forrásnál fedett erdei pihenőhelyre lelünk.
A meredek hegyoldalak közé zárt, patakcsobogással kísért utunk egyre kiszélesedő völgybe torkollik, de ekkor már a csendes erdei idillit megtestesítő Ménes-völgyben járunk.
Fenyves csemetekert, egy remek táborhely és a Ménes-patak felduzzasztásával létrejött tavacska szolgáltatja a díszletet a helyenként sziklás, de főként ligetes erdővel borított hegyoldalak között.
A Szádvár pompás sziklavilágában
Rálátással a Szádvár 461 méter magas hegykúpjára érjük el a Tetves-kutat. Egykoron itt haladt el a Kassára vezető kereskedelmi út, és az utazók nemcsak szomjuk oltására, hanem tisztálkodásra is használták a forrást. Volt, aki a vízfakadásnál hagyta, mások továbbvitték a tetveket, így magyarázza a helyi legenda a forrás nevének eredetét. Nekünk a felfrissüléshez nem kell beérnünk cicamosdással: a pár lépésre fekvő Szalamandra Ház és Erdei Iskola (előre egyeztetve) egész évben kiváló pihenőhelyet biztosít a túrázóknak. Ekkor túránk 21. kilométerét tapossuk, majd a turistaháztól óvatos emelkedéssel megkezdjük a várhegy meghódítását.
A felmenet során a hegyoldal szemet gyönyörködtető, mohás sziklakertet tár elénk, amelynek tövében mesés zúgókkal tört magának utat a Lakatos Lászlónak emléket állító forrás vize, aki 1969-ben a közeli Meteor-barlangban folytatott kutatómunka során vesztette életét.
Ettől a forrástól – amely mellett az egyre vadregényesebb tájba vezető ösvényünk is elhalad – alig pár lépésre egy látványos sziklaodúba is beleshetünk. Az érdekes sziklaüreget a kutatók egy itt talált állat maradványai után nevezték el Borz-barlangnak. Ha figyelmesen megnézzük a mintegy 2 méter magas üreg bejáratát, felismerhetjük a ferde D betűt, amely a barlangi patakok jellegzetes munkája nyomán alakul ki. A járat 41 méter hosszú, és a nyomokból ítélve jelenleg is állatok lakják.
Belülről is felfedezhetjük a víz munkája által kialakított Borz-barlangot
Bár tematikus útvonalunk nem vezet fel a Szádvár panorámás romjaihoz, a pár száz méteres és kimerítő lépcsőzést is tartogató kitérőt semmiképpen sem érdemes kihagyni. Hazánk egyik legnagyobb alapterületű erősségéről van szó, amely romjaiban is lenyűgöző élményt nyújt.
Középkori nevén Zárd vára egykoron egy szabálytalan alaprajzú, belső tornyos vár volt. Tekintélyes romjai Szögligettől északra, egy látványos sziklakúpon magasodnak. A feltehetőleg a 13. században épült vár a Kassára vezető Bódva-völgyi utat őrizte, és egyik láncszeme volt a Szendrő, Krasznahorka és Torna váraival alkotott erődítésláncolatnak. Az évszázadok során a várat több család is birtokolta, köztük a Drugethek, a Bebekek és a Szapolyaiak, valamint 1520 körül Werbőczy István is tulajdonosa volt. A 16. században kibővítették és megerősítették. Több ostromot is átélt falait és bástyáit egykoron jelentős ágyúhad védte. Később olyan híres családok pereskedtek a tulajdonjogáért, mint a Csákyak, a Pethék és a Rákócziak, de az Esterházyak is igényt tartottak rá. Az erősséget a szabadságharc alatt Thököly kurucai foglalták el, majd a többi várunkhoz hasonlóan a Habsburgok lerombolták. A vár az 1680-as évek végétől folyamatosan pusztult, megmaradt falmaradványait visszavette a természet. Szerencsére az elmúlt években a Szádvárért Baráti Körnek és a napjainkban zajló régészeti feltárásnak köszönhetően a romokat kiszabadították a növényzet fogságából, és a falak állagmegóvása is megkezdődött. A fejlesztéseknek köszönhetően nem csupán információs táblákat és padokat helyeztek ki: a vár északi, meredek oldalából hosszú falépcsőn kapaszkodhatunk fel az csodás kilátást is nyújtó erősséghez.
Szádvár részlegesen visszaépített romjai
A Szádvártól csupán 2 kilométert teszünk meg a túránk közel fél távját jelentő országhatárhoz. A határkövek mentén kis kitérővel érdemes megkeresni a térképen is jelzett, történelméről nevével sokat sejtető Csempész-barlang ék alakú szádáját, mielőtt Szlovákiában folytatnánk tovább az utat. Ezen az oldalon már ne keressük tematikánk kék barlangjelzéseit, azok csak a magyar oldalon vannak felfestve. Ez az apróság viszont ne zavarjon minket, mert továbbra is kényelmes és látványos útvonalon haladunk tovább.
Történelmi úton a Szádvár jelentős romjaihoz. Ne mulasszuk el a vár felfedezését!
A Szlovák-karszton
A határátlépést követően csakhamar jelzetlen úton északnyugati irányba törünk ki a meredek oldalú, 400 méter magas hegyek közül. Kisvártatva a Torna-patak völgyében hosszan nyújtózó kaszálóhoz érve kitágul körülöttünk a tér, és megpillantjuk Jablonca (Silická Jablonica) házait. Rajtunk áll, hogy az elért murvás szekérúton jobbra fordulva betérünk-e a kétszáz lelket sem számláló kis településre, majd onnan a sárga turistautat követve haladunk tovább nyugatnak, vagy balra fordulunk, és a régi határőrút zöld, kissé monoton alagútjában kanyargunk. Mintegy 4 kilométert követően a két út a Somos-tető közelében ugyanis egymásba fut, majd a gömöri vidékre oly jellemző dimbes-dombos kaszálók, szántók és erdők mentén éri el Szilice (Silica) falut. Útközben elhaladunk a Sólyom-kő panorámás sziklája alatt, valamint az erdőben megbúvó, föld alatti patakot rejtő Majko-barlang mellett, amelyet Ján Majkóról, a neves szlovák barlangkutatóról kereszteltek el.
Az erődtemplomáról is nevezetes Szilice határában már a tőlünk északi irányban elterülő Szilicei-fennsík peremén járunk. Ezt a maga nemében egyedülálló, a természet és ember által közösen formált, karrmező nélküli karsztplatót mi csupán érintjük, miközben a jellegzetes felvidéki faluképpel is megismerkedünk. Szilice fő nevezetessége azonban nem itt, hanem a településtől egy bő kilométerre vár ránk az erdőben.
Európa legalacsonyabban fekvő jegesbarlangja
A Gömör–Tornai-karszt egyik legcsodálatosabb képződménye tárul elénk a Szilicétől délnyugatra magasodó, óriási mészkőszirt árnyékos lábánál. A szakadékos mélybe korláttal ellátott lépcsők vezetnek, ily módon közelebbről is megszemlélhetjük a csodaszámba menő képződményeket. A hatalmas száda környezetében hiába keresünk forrást vagy egyéb vízszivárgást, mégis – évszaktól függően – hatalmas jégcsapokat, beljebb egybefüggő, több méter vastag padozati jeget figyelhetünk meg. Hogy került ide jég, és hogy marad meg egész évben?
A jégcsapok is látványosak, de a barlang alján több méter vastag, évszázados jégréteg halmozódott fel
A jég képződésének és megmaradásának oka a helyi sajátosságok (földtani, talajtani, vízháztartási és klimatikus viszonyok) véletlenszerű kölcsönhatásából fakad. A barlang bejárati részének áthajló sziklafalai északra néznek, így a nap ide közvetlenül sosem süt be. A bejárat alsó része egy beszűkülő légzsákra hasonlít, amelyben légáramlás híján egy aránylag állandó klímatér keletkezik, 0 °C körüli hőmérséklettel és magas páratartalommal.
Miután a hideg levegő lefelé áramlik, a barlang légcsapdaként működik, a téli hideg megreked benne.
A felszínre hulló csapadék átszivárog a vékony talajrétegen, valamint a több 10 méter magas kőzetréteg repedésein, eközben lehűl, majd a barlang hideg légterében kisebb-nagyobb jégcsapokat formál, a lecsöpögő víz pedig az aljzaton fagy jéggé. A főleg a télutó és a tavasz folyamán lezajló jégképződés eredményei a néhány méter hosszúságú jégcsapok, illetve az aljzaton keletkező jégrétek és a jégoszlopok.
Ha sok a csapadék, jégoszlop is kialakulhat
A barlang föld alatti, hatalmas termét – amelyet csak engedéllyel lehet látogatni – már a kőkori és bronzkori ember is ismerte. Az 1100 méter hosszan feltárt járatból számos értékes régészeti lelet került napvilágra, de tudományos szempontból a hely gerinctelenjeinek hosszú listája is figyelemre méltó.
Külön ki kell emelni a magyar vakfutrinkát, amely csak az Aggteleki-karszt három barlangjában, a Szilicei-fennsíkon, illetve a Gömör–Szepesi-érchegységben fordul elő.
Sajnos a mohával és páfrányokkal díszített üregrendszernek az elmúlt évtizedek kutatásai, emberi beavatkozásai csak ártottak, ahogyan a globális klímaváltozás is fenyegeti a barlang alján összegyűlt, évszázados jég jövőjét.
A Gömör–Tornai-karszt Kelet-Közép-Európa egyik legjelentősebb karsztvidéke. A túra szlovákiai szakasza zömében nyílt terepen vezet
A jegesbarlangtól a sárga jelzésen térünk vissza a Szilicéből kivezető útszakaszra, ahonnan a piros turistajelzéssel ellátott, a térképen Karsztútként szereplő szekérúton délnek tartunk. Eddigre már megtettünk több mint 45 kilométert, és hátravan még legalább 10, attól függően, hogy aggteleki kiindulópontunkra melyik úton szeretnénk visszaérkezni. Kanyarogva, töbrökkel tagolt terepen, kaszálók és szántók mentén érkezünk meg Szádvárborsa (Silická Brezová) határába, majd egy zárt erdőn átkelve érkezünk meg a Kecső (Kečovo) határában kibukkanó Nagy-Kecsői-forráshoz. A víz a Szádvárborsa vakvölgyek víznyelőiben kezdi, majd a Milada-barlangban patakként folytatja útját, ahonnan újra a felszínre lép.
Ahogy a Bükk-fennsíkon, itt is gyakran találkozhatunk a karsztvidékek jellegzetes pionír növényével, a közönséges borókával
A völgyben megülő, álmos Kecsőtől továbbmehetünk a piroson az országhatár közelében található Domica-barlang fogadóépületéhez, ahonnan országúton térhetünk vissza Aggtelekre, vagy a falutól keletre, a Kecső-völgyben vezető sárgán, a zöldhatárt átlépve pedig a Baradla-völgyben érkezhetünk vissza túránk kiindulópontjához. Mindkét út körülbelül 4 kilométer hosszú, (a Domica-barlang nyitvatartásáról érdemes előre tájékozódni), de a Baradla-völgy vadregényesebb természeti élményt kínál.
Térkép: Bába Imre
A cikk a Turista Magazin 2022. márciusi számában jelent meg.
