Kék úton a Balaton-felvidéken (4. rész) - A Tagyon-hegytől Badacsonyig

Miután túrám utolsó (negyedik) napjára Attila is becsatlakozott, egészen új hangulatban folytatódott a kéktúra. A korábbi napokkal ellentétben volt kihez szólnom, és volt kivel megosztanom az élményt, amit ráadásul a Balaton-felvidék talán legszebb részén tehettem. Kora reggel megkezdett túránk a Káli-medence mediterrán vidéket idéző, tűzhányókkal övezett, hangulatos településekkel és páratlan geológiai érdekességekkel tűzdelt tájára vezetett.

Az utolsó szakasz sziklacsodái
A Tagyon-hegy szőlőit elhagyva, a Zánka feletti szakaszon már elő is bukkant a balatoni táj egyik legismertebb természeti képződménye, az égnek meredő, 337 méter magas Hegyes-tű.

A látványos képződmény a vulkáni kráterben megdermedt és a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált lávafolyamnak köszönhető.

A Hegyes-tűt manapság geológiai bemutatóhelyként, belépődíj ellenében lehet megcsodálni, de a páratlan látványért és a hegyről elénk táruló panorámáért mindenképpen érdemes ide legalább egyszer ellátogatni. Számunkra sem volt kérdéses, hogy a kék útról rövid kitérőt tegyünk erre az egyedi bazaltkúpra, ahol akár egy óránál is több időt lehet eltölteni, ha az ember nem csupán körbenézni, de informálódni is akar a kiállítótér és az információs táblák segítségével.

A Káli-medence és a tanúhegyek mediterrán vidéket idéző hangulatát nem csupán a magasból tapasztalhatjuk meg, kék utunk keresztül is vezet ezen a páratlan tájon, érintve Kővágóörs, Kékkút és Salföld jellegzetes településeit, amelyek jelentős népi építészeti értékekkel bírnak. Kővágóörs felé egy viszonylag hosszú és monoton útszakasz visz, melyet megszakítva egy kis letérővel, a kék romjelzéseket követve megszemlélhetjük az egykori Sóstókáli-templomromot. Mi ezúttal restek voltunk, de mint tudjuk, a rest kétszer fárad, tehát majd legközelebb fogunk ide kitérőt tenni.

Kővágóörstől Kékútig aszfaltutas menetelésbe kezdtünk, amit lehet, hogy jobban élveztünk volna, ha kevésbé süt a nap, vagy mondjuk kerékpárral haladunk, de a beszélgetéssel sikerült elterelni a figyelmünket az aszfaltról visszaverődő tikkasztó hőségről. Szomjunkat a Kékkúti-forrás csillapította, ami manapság Theodora néven ismertebb. Beiktattunk egy frissítő cicamosdást is, majd végiggyalogoltunk Kékkút főutcáján.

Ne hagyjuk ki Salföldet
Kiérve a faluból kisvártatva a Kütyüi-domb oldalában közelítettünk a Balaton egyik ékszerdobozának számító Salföldre. A település szélén álló híres Salföldi majorhoz érve megnéztük a tradicionális magyar háziállatfajtákat, a mezőgazdasági gépkiállítást, a fűszer- és gyógynövénykertet, valamint a népművészet legkülönbözőbb alkotásait, igaz, ez alkalommal kutyafuttában és csak a kerítésen kívülről, mert korábban már mindketten jártunk itt. Erőnket és időnket más élményekre tartogattuk.

A Csönge-hegy volt Balatoni Kéktúránk utolsó magaslata. Háromszáz méteres tetejére nem különösebben okozott problémát a feljutás, inkább a róla való ereszkedés volt meredek, a fenyvesekkel borított hegyoldalban. Már vártuk, hogy kiérve a rengetegből megpillantsuk a magyar viszonylatokban hatalmasnak számító egykori badacsonyi vulkánt, illetve az alatta elterülő végállomásunkat. Az Öreg-hegynek nevezett szőlődűlőről aztán elénk tárult a panoráma.

Mély dűlőutakon kanyarogva értünk le a Kerek-szigetnek nevezett sík területre. Átkeltünk rajta, majd rácsatlakoztunk arra az aszfaltcsíkra, amelyen több mint három kilométert trappoltunk a végső úti célunkig, a Kéktúra végét jelentő Badacsony vasútállomásig.

A kék jelzések viszont még nem értek véget, a Balaton part felé, a közeli hajóállomásra vezettek. A Balaton-felvidéki Kéktúra itt visz le minket először és utoljára a tópartra, ami a hosszú út igazi megkoronázásának számít. Ráadásul Badacsonyon minden jót megtalálunk, amit a Balaton nyújthat, így egyfajta révbeérésnek is beillett a gyaloglásunk befejezése.

Mi az i-re a pontot strandolással, lángosozással és fröccsözéssel tettük fel. Számomra ez a minivándorút igazi beteljesülése volt, aminek a végére teljesen új színben láttam a Balaton-felvidéket. Attilával még a nap végén is az túraélményekről, felfedezésre váró helyekről és fotótémákról beszélgettünk, na meg arról, hogy gyalogosan mikor és hova érdemes ellátogatni. Ez a téma kétségtelenül a nehezen elviselhető hőség miatt került szóba, ami minket is megviselt. Megfogalmaztuk, hogy egy többnapos balatoni túra előtt érdemes az embernek pár dologgal tisztába lennie, mielőtt belevág a kalandba.

A Balaton-felvidéki vándorlás korábbi részeit itt találod: 1. rész, 2.rész, 3. rész

Jó tanácsok a túrával kacérkodóknak

Bármennyire is festői a Balaton-felvidék, gyalogtúrázóként azért nem árt megfogadni néhány jó tanácsot, amelyek nagyban hozzájárulhatnak kalandunk komfortjához. Az út bejárásához választott évszak nagyban befolyásolja az élményszerzést, hiszen ez a vidék sokkal kevesebbet tud mutatni magából télen, akár más tájakhoz viszonyítva is, mint mondjuk lombfakadás után. Az időjárás, pontosabban a hőmérséklet szempontjából a tavasz és az ősz lenne ideális a gyalogláshoz, de ebben az időszakban a balatoni vendéglátás, a szállás- és a tömegközlekedési lehetőségek lényegesen gyatrábbak a főszezonhoz képest.

Észszerűnek tűnhet, hogy nyáron, a vakáció ideje alatt, frissítő strandolással egybekötve járjuk be az utat, de az év ezen szakában kell talán a legtöbb hátráltató tényezőre felkészülnünk. A környék és egyben a Balaton-felvidéki Kéktúra ösvényein, dűlőútjain több napsütötte részen kell átkelnünk, mint árnyékot adó erdőben, ezért egy forró nyári nap alkalmával tett kirándulás könnyen végződhet napszúrással, napégéssel. A százkilométeres út során kevés a természetes vízvételezési lehetőség, ezért mindig vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű folyadékot. Ne feledkezzünk meg a kullancs- és rovarriasztó készítményekről sem.

Túránk sikerének másik sarkalatos pontja a szállás. Amennyiben több nap alatt, vándorolva szeretnénk bejárni a kék utat, készüljünk fel a balatoni árakra. Természetesen alternatíva lehet a sátrazás és a konzervturizmus, de valljuk meg, egy nagy hőségben lenyomott túranap után jelentős csábereje van egy fogadónak, ahol a fáradtság kipihenéséhez minden dolog rendelkezésre áll.

Amit a túramozgalomról tudni kell
A Balaton saját kékje Pétfürdőtől Badacsonyig 101 km hosszan kanyarog. 1958 m szintemelkedést és 1986 m lejtést tartogat, amennyiben nem térünk le az útról. Jelenleg két túramozgalom is létezik, amelyek a táv teljesítésére csábítanak. Az egyiket a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség hirdette meg, amelynek Balaton-felvidéki Kéktúra gyalogos jelvényszerző túramozgalom a neve, és igazolólapját az internetről ingyenesen letölthetjük. A túra teljesítésének feltételei között túl sok megkötést nem találunk. Az utat végigjárhatjuk tetszőleges irányból és időkorlát nélkül, akár több szakaszra bontva is, csupán a kéktúra 10 bélyegzőlenyomatát kell begyűjtenünk, illetve felírnunk a szakaszteljesítések időpontjait. A teljesítés elbírálásával és díjazásával kapcsolatos tudnivalókat a szövetség honlapján olvashatjátok el (vmtsz.hupont.hu).

A másik jelvényszerző túramozgalom „Végig a kéken, a Balaton-felvidéken!” címen fut. A Csarnai Edina által kiírt túra sikeres teljesítéséhez nem csupán a Balaton-felvidéki Kéktúrát, hanem az Országos Kéktúra Nagyvázsonytól Keszthelyig tartó szakaszát is végig kell járnunk. Ehhez a túramozgalomhoz is bárki csatlakozhat, időkorlát nélkül, csupán le kell tölteni az igazolólapot, és már indulhatunk is a terepre. Az igazán elszánt és tapasztalt kilométerfalók pedig egyben, teljesítménytúraként is legyalogolhatják a Balatoni Kéktúrát, amit szintén Csarnai Edina, illetve a Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) szokott szervezni, általában júniusban.

A cikk először 2018 augusztusában jelent meg.