Egy kedves és tapasztalt természetjáró Labancz Misi, a Kéktúra Szakbizottság tagja, akinek épp azok adnak állandóan feladatot, akiket a legkevésbé szeret: a bélyegzőhelyek tönkretevői, azok az ismeretlen vandálok, akik számunkra felfoghatatlan okokból rendszeresen ellopják, vagy tönkreteszik a pecséteket és azok dobozait.
Önkéntes lakatosunk műhelyében az elmúlt évtizedek alatt olyan fémdobozok készültek, amelyeket már nem lehet “hétköznapi módszerekkel” megrongálni, de így sem tétlenkedik Mihály. Ha valahol fel kell újítani, vagy újratelepíteni a Kéktúra bélyegzőjét, ő máris úton van és kiköszörüli a csorbát. Misi nem ifjú legény, de hatalmas termetét és kifogyhatatlan erejét elnézve csak annyit tudunk üzenni a vandáloknak, hogy Isten óvja őket, ha egyszer Misi rongálás közben rajtakapja őket.
Mikor kaptad ezt a feladatot?
L.M.: Amikor a Hegyek Vándorai Turista Egyesületet alapítottuk, éppen húsz éve. Akkor már aktívan jártam a természetet, 1968-ban egy nyíregyházi sporttáborban fertőződtem meg. Ott hallottam először a Kéktúráról is. Már akkor elhatároztam, hogy végigjárom.
És sikerült?
L.M.: Eddig legalább tízszer. Jelvényt csak ötöt szereztem. Krnács Gyuri bácsival rengeteget jártuk a természetet, gyerekeket vittünk szervezett túrákra, a Kéktúrán is sokat gyalogoltattuk őket. Amikor először nekifogtam a teljesítésnek, expedíciós formában vágtam neki. Húsz napot gyalogoltam egyfolytában. Sátorral, hálózsákkal indultunk el Velemből és Szárligetig jutottam a többiekkel. Azért csak addig, mert kilyukadt a tornacipőm.
Akkoriban hogy néztek ki a bélyegzőhelyek?
L.M.: Főként fadobozok voltak kihelyezve, amelyet a vandálok egy ütéssel tönkre tudtak tenni, így sok helyről hiányzott a pecsét. Már akkor gondolkoztam valami stabilabb megoldáson. Krnács Gyuri bácsi volt akkoriban a pecsétek őre, neki ajánlottam fel a segítségemet. Az első fémdobozt 1 mm-es vaslemezből készítettem, elhajlították. Lecsökkentettem a méreteit és 2 mm-es lemezt használtam, majd 3 mm-est, ezek már hosszabb életűnek bizonyultak. Vannak még kint olyan dobozok, amelyeket húsz éve telepítettem és semmi bajuk nincs. Szép lassan az összes fadobozt lecseréltem az országban.
Hová szerelted fel a legelsőt?
L.M.: Húh, nem tudnám megmondani. Talán valahol a Vértesben lehet. A pusztamarótit úgy körbeölelte a fája, hogy megmozdítani sem lehet.
Mi lehet a rongálások oka?
L.M.: Erre nincs ésszerű magyarázat. Van olyan bélyegzőhely, amely úgymond "rossz környéken" van, de még sosem bántották. Más dobozokat meg állandóan tönkretesznek. Amióta a bélyegzőket lánccal rögzítem a dobozokba, azok is kevésbé tűnnek el, de tökéletes megoldás nincs. Aki nagyon akarja, úgyis tönkreteszi, ellopja. Egy alkalommal Ausztriában 11 pecsételőhelyet kerestünk fel, csak kettő volt kikötve a hegyen, az időjárás miatt, de mind ott volt, egyiket sem lopták el. Azért arra büszke vagyok, hogy amióta az én dobozaimban vannak a pecsétek, sokkal kevesebb lopás történik idehaza is.
