Bozó András a Kéktúra füzeteket ellenőrzi. “Mindössze” 83 éves és még most is vígan felszalad a Naszályra, a legmeredekebb oldalon is. Élete összeforrt a Kéktúrával és a természetjárással.
Hogyan szerette meg a Kéktúrát?
BA: 1962-ben a Kab-hegyen dolgoztam híradástechnikusként, a Kéktúra ott megy keresztül. Nekivágtam. Amikor először a végére értem, még nem pecsélgettem, nem is vittem magammal igazolófüzetet. Ezért végigjártam mégegyszer, hogy megszerezzem a jelvényt. Eddig körülbelül nyolcszor teljesítettem. Mindig hátizsákkal mentem, az erdőben aludtam és nagyon jól éreztem magam. Volt, hogy februárban, fagyban is kint éjszakáztunk az erdőn, sátor nélkül. Volt olyan év, hogy egyetlen hétvégén sem voltam otthon, minden szabadidőmet a természetben töltöttem. A Kéktúra iránti rajongásom az abból ered, hogy csodálatosnak tartom, hogy ennek az útvonalnak a mentén nagyon sok változatosságot lehet találni. Ez nagyon ritka eset. A szikes puszták kivételével minden hazai természeti nevezetesség megtalálható a Kéktúra útvonalán, így tökéletesen alkalmas arra, hogy behatóan megismerjük Magyarországot.
Honnan jön ez a hatalmas szeretet a természet iránt?
BA: Még gyermekkoromból. Akkor is mindig mentünk a Tiszára, tavakhoz, erdőbe. Anyukám kedvesen csavargónak hívott. Volt egy csapatom, akik szívesen jöttek velem, mert ismertem az utakat és jól tájékozódtam. Megszerettem a hegymászást, sziklamászást is. Azután később túravezető lettem, oktattam is túravezetést. A Magyarország turistaföldrajza fejezetet én írtam az egyik túravezetői tankönyvbe.
Milyen feladatokat végez a Kéktúra Szakbizottságban?
BA: Az igazolófüzetek kontrollján kívül sokszor ellenőrzöm a problémás útszakaszokat, de a jelzések festésében is szívesen segítek. Gyakorlati ember vagyok, az értekezleteket kevésbé szeretem. Ha van valami konkrét munka, akkor lehet rám számítani. Az alvásigényem elég csekély, mindössze 3 óra elegendő nekem.
A Kéktúra igazolófüzetek ellenőrzését hogyan végzik?
BA: Alaposan végig kell nézni, hogy a bélyegzések a megfelelő helyen vannak-e. Ismerni kell a pecséteket alaposan, de nem vagyunk nyomozó hatóság, nem is ez a célja a munkánknak. Alapvetően nincsenek kirívó esetek, ha néha észrevesszük, hogy valami sántít vagy nem egyértelmű, akkor elbeszélgetünk az adott személlyel és azt követően döntünk arról, hogy megkaphatja-e a jelvényt, vagy sem.
Ha egy túrázó nem találja a helyén a bélyegzőt, akkor mit tegyen?
BA: Fényképezze le a helyszínt, ez nagy segítség nekünk, majd tegye meg bejelentését a szakbizottságnak.
Mindenképpen jelezze, hogy mikor járt ott, amikor nem találta a bélyegzőt. Egyébként bármilyen bélyegzőlenyomatot elfogadunk, amelyen szerepel a település neve.
A Kéktúrán kívül merre szeret járni? Van-e kedvenc tája, útvonala?
BA: Az Alcsony és a Magas-Tátra útjait is szívesen járom, de nincs igazán kedvencem. Nekem az Alföld ugyanúgy tetszik, mint a Kárpátok. Mindszent és Szeged között van egy éjszakai teljesítménytúra, előtte lepróbáltam a távot tikkasztó melegben. Élveztem, néztem a szép tájat, a madarakat. Természetvédelmi őrök kanyarodtak mellém, el akartak vinni, mert nem értették mi a jó abban, hogy valaki ennyit gyalogol a tűző napon.
Mit adott Önnek a Kéktúra?
BA: Nagyon sokat segített a túrázás abban, hogy fizikai állapotomat egészséges szinten tarthassam, el tudjam látni a feladataim. Persze az is fontos volt, hogy megismertem Magyarország legszebb tájait, a természet csodálatos értékeit. Meg hát rengeteg életreszóló élményt, értelmet adott az életemnek.
Van egy féltve őrzött ereklyém. A Rockenbauer Pál Kéktúra igazolófüzete, az a füzet, amely az
„…és még egymillió lépés Magyarországon” sorozatban szerepelt. Büszke vagyok arra, hogy ebben a füzetben megtalálható az a mondat is, hogy “helyszínelte és a térképvázlatokat Bozó András készítette”.
