Hosszú évek óta nem jártunk a főváros szélén elhelyezkedő Merzse-mocsárnál, amit a pesti mocsarak egyik utolsó hírmondójaként tartanak számon, ahol számos fontos vízimadár-faj lel otthonra. Amikor a napokban meglátogattam a kiemelt jelentőségű természetvédelmi területet, víznek nyomát sem láttam. Vajon örökre kiszáradt?
„A fővárosi védettségű természetvédelmi övezet tele növényritkaságokkal, gazdag madárvilággal Budapest egyik legháborítatlanabb vizes élőhelye” – olvastam a neten, ezért enyhén szólva meglepődtem, amikor a Merzse-mocsárhoz érve Shrek helyett csak egy rakás szúnyoggal és lócitrommal találkoztam. Hogy a kiszáradás csak a tavalyi aszálynak vagy a nyári kánikulának köszönhető, esetleg a végleges állapot, azt laikus szemlélődőként első blikkre nem sikerült eldöntenem, azt viszont rögtön megállapítottam, hogy talán nem az augusztus eleje a legmegfelelőbb időpont a Liszt Ferenc Repülőtér szomszédságában elterülő Merzse-mocsár meglátogatására.
A tanösvény útvonalán ez a zöld béka kísér minket
Aki még is hasonlóra vetemedne, annak néhány praktikus jó tanács: ha a főváros felől érkezel vonattal, Rákoskert megállónál leszállva indulj balra, a sínek mellett vezető kis ösvényen, és innen fordulj rá a jobb kéz felől húzódó hosszú és poros Lapos dűlőre, ami elvezet a tanösvény kezdőállomásáig. A második tippem, hogy mindenképp hozz magaddal valamilyen fejfedőt, és a harmadik: ne feledkezz meg a szúnyogriasztóról (úgy, mint én)! Leégni és sok kis piros, viszkető dudort szerezni ez alatt a 7-8 kilométeres séta alatt is bőséggel lehet, ezt tanúsíthatom.
No, de vissza a kiindulópontra: a tanösvényt jelző békafelfestéseket már a vasútállomás környékén megtalálod, de teljesen felesleges kerülőt tenned és bemenned a házak közé, hiába indul hivatalosan innen a tanösvény, mert itt még az égvilágon semmiféle látnivaló nincs. Hacsak nem számoljuk azt az ütött-kopott információs táblát, amiről kiderül, hogy a mocsár már többször kiszáradt az utóbbi évtizedek folyamán az emberi tevékenység és az aszály miatt, amit az önkormányzat mindig igyekezett helyrehozni. Vajon ezúttal is erről lesz szó?
Ha autóval érkezünk, azt akár itt is lerakhatjuk. Innen kezdődik az út izgalmasabb része.
A növénytársulásokon szintén a kiszáradás, illetve a gyomosodás jelei mutatkoznak meg – írják, és ez a helyzet a tábla állítása óta minden bizonnyal csak fokozódott. Mindenesetre a nádas, a magassásos, a bokorfüzes, a fűz-nyár ligeterdő és a kékperjés láprét is megtalálható itt, olyan védett növényekkel, mint a budai imola, a közönséges rence vagy a mocsári kosbor. Madárfajok tekintetében a terület nem olyan gazdag, mint a 16. kerületben található Naplás-tó (amiben viszont szerencsére most is van víz, és ebben a cikkben mutattuk be nektek), de azért jó néhány jelentős faj él itt is, például barna rétihéják vagy kis őrgébicsek. A zöld gyíkok rendkívül nagy számban képviseltetik magukat, szinte egyfolytában surrog az avar az iszkoló hüllők nyomán. Ne feledkezzünk meg a tanösvényt jelölő békákról sem: belőlük is jó néhány él a területen a levelibékától kezdve a vöröshasú unkán át a barna varangyig.
A tanösvény első kilométerei a legvadregényesebbek, az ösvényről letérni tilos
Mit látni most a madármegfigyelő toronyból?
A tanösvény izgalmasabb része a már említett Lapos dűlő végén kezdődik, ahol ne dőljünk be a táblák sorrendjének, és ne a harmadik ilyen irányába induljunk tovább, hanem vessük be magunkat az erdőbe a második tájékoztató tábla mellett. Erről derül ki egyébként, hogy a 27 hektáros védett terület három részből áll – Nagy-Merzse, Kis-Merzse és Gyolcs-rét –, és egy fotón azt is láthatjuk, mennyivel pofásabb a Merzse, amikor víz is van benne.
A főváros legnagyobb összefüggő nádasát a Nagy-Merzsén találjuk – írja a tábla –, ami – kapaszkodjunk meg – rendszeresen kiszárad rövidebb-hosszabb időre, a Kis-Merzse azonban minden tavasszal feltelik vízzel. Természetvédelmi okokból oda nem vezet el a tanösvény, csupán elhalad mellette.
A torony 8 éve épült, kevésbé aszályos időszakban innen vízre és vízi madarakra látunk, ezért ilyenkor nem árt a távcső
Kanyargok egy kicsit az erdőben, majd hamarosan kijutok a Merzse-mocsár fő attrakciójának számító, 7,5 méteres megfigyelő toronyhoz, amit 2015-ben állítottak.
Vigyázz, a kétszintes kilátó második lépcsősora sokkal meredekebb, de ha már fent vagy, megkapó látvány tárul eléd, még így, víz híján is. Kíváncsi lennék, hová húzódnak ilyenkor a vízi madarak, mert egyébként a környéken számos faj megtalálható lenne a vízityúktól kezdve a nádirigón keresztül a bölömbikáig és a récékig. A réten és az erdőben fácán, fogoly, gyurgyalag, búbos banka, fülemüle élnek, hogy csak néhányat említsek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nem kevés, összesen 175 madárfajt regisztrált a területen.
A víz helye
Vendégmarasztaló por
Ma már nehéz elképzelni, de állítólag nem is olyan régen, mindössze 150 évvel ezelőtt Pest egy nagy mocsárvidék volt, amiből mára csak a Naplás-tó, a soroksári láp és a Felsőrákosi-rétek maradt, meg hát a Merzse, ami ki tudja, mocsár-e még egyáltalán – morfondírozok, miközben hatalmas robajra leszek figyelmes. No, igen, ha háborítatlan és csendes erdei sétára vágyunk, nem feltétlenül ez a mi terepünk. A repülőtér ugyanis olyan közel van, hogy néhány percenként hallhatjuk a felszálló gépek zaját, ami ugyan engem nem zavart, de megértem, ha valaki a természetben nem pont erre vágyik.
Ennél jobban frusztrál, hogy lépten-nyomon nagy kupac lócitromokat kellett kerülgetnem, de néhány helyen keréknyomokat is felfedeztem, amit valószínűleg motorral vájtak a talajba.
Mindezt leszámítva, egy kiadós sétára azért alkalmas a terep, de hatalmas izgalmakra ne számítsunk. Ahogy elhagyjuk a tornyot, a tanösvény kissé egyhangúvá válik, és még csak sietni sem lehet igazán, a süppedős, finom poros úton néha olyan, mintha visszafelé haladnánk, hiába kapkodjuk a lábunkat.
A poros úton nem a legjobb sétálni. Így néznek ki az utolsó kilométerek
Útközben olvashatunk a tájidegen fajokról, amelyek a Merzsét veszélyeztetik, az akácos-fehérnyaras telepítésekről, illetve a többi olyan tényezőről is, amelyek negatív hatással vannak a mocsárra: ilyen többek között a szemetelés, bár ennek szerencsére most nyomát sem látom. Az erdők kivágása és az orvvadászat szintén előfordul a fővárosban is, az egyik tábla szerint minden évben találnak illegális csapdákat és hurkokat az erdő rejtekében.
A Gyolcs-rétet elérve – ha eléggé csendesek és türelmesek vagyunk – állítólag például szajkóval vagy erdei pinttyel is találkozhatunk. A mogyorós pele viszont ritkán kerül szem elé, pedig itt él az egyik legerősebb állománya a fővárosban. A Kis-Merzse felé közeledve átvágok a réten, de persze, ahogy már említettem, a háborítatlan 10 hektáros mocsárhoz innen nem vezet út.
Famatuzsálem a Gyolcs-réten, alatta megpihenhet a fáradt vándor
Mezővédő erdősáv jön, ami arra szolgál, hogy a mezőgazdasági területeket megóvja a széltől és a kiszáradástól. Lassan egy kukoricás mellé érek, és itt teszem meg az utolsó kilométereket a tanösvényen, majd visszakanyarodok a vasútállomás felé.
Mi lesz a Merzsével?
Az utolsó táblák egyikén olvashatunk a mocsár vízutánpótlásáról is. Az önkormányzat kiépített és évekig használt egy fúrt kutas rendszert, ami végül elöregedett, és azóta leállt a mesterséges vízpótlás. Korszerűsítés után kívánatos lenne az újraindítása – olvasható a táblán, ami azért leszögezi: egy mocsár életében természetes az időszakos kiszáradás, a Merzse esetében azonban az átalakított vízgyűjtő miatt ez a jelenség az átlagosnál sűrűbben fordul elő és hosszabb ideig tart.
A Merzse tanösvényének hossza kb. 5,7 km a parkolótól, de ha a vasútállomástól indulunk, összejön a 8 km is
A kérdés nem hagyott nyugodni, ezért megkerestem a Magyar Madártani Egyesület elnökét, Bajor Zoltánt, aki a Turista Magazin első látogatásakor kalauzolta kollégámat a mocsárnál, amiben akkor éppen volt víz. Zoltán megnyugtató választ adott a kérdéseimre: a kiszáradás teljesen érthető a tavalyi erős nyári aszály és az azt megelőző csapadékszegény tél miatt. A talajvizet csak hasonlóan nagy plusz csapadékhozam tudná visszatölteni – tudom meg tőle.
Egy ilyen vizes élőhelyen a hosszabb távú, több éves csapadéktrendek hatásai együttesen jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy ha egy adott évben nagyon sok eső esik, akkor az sokáig, akár több évig megmarad a mederben, de ha kevés jut a területre, akkor nagyon sok kell, hogy vissza tudjon töltődni, ami több éves folyamat is lehet
– magyarázza. Az tehát természetes sajátossága egy mocsárnak (hiszen nem tó), hogy időszakonként kiszárad.
Utunk utolsó szakasza kukoricás mellett halad
Az élővilág miatt sem kell túlzottan aggódnunk. A Kis-Merzsében most is van némi víz, ide és a környező vizes élőhelyekre települnek át a vízi madarak, ahol néhány költési szezont azért át tudnak vészelni. „Az élővilág jól tud reagálni ezekre a szárazabb periódusokra. Persze ehhez az is kell, hogy azért néhány éven belül visszatérjen a víz” – összegzi Zoltán.
Pánikra tehát egyelőre semmi ok: még külön kezelésre sincs szükség, csak meg kell várni a csapadékosabb periódust, amikor visszatöltődhet a meder. A mostani már egy reménytelibb évnek tűnik ebből a szempontból, aztán meglátjuk, mit hoz a klímaváltozás…
