Október és április között kell nyitott szemmel járnia azoknak, aki idehaza is szeretnék megpillantani a messzi északról hozzánk érkező bukórécék egyik legbájosabb képviselőjét, a stabil európai állománnyal büszkélkedő kercerécét, amelynek fiókái nem holmi szokványos fészkekben, hanem természetes faodvakban látják meg a napvilágot.
A lúdalakúak (Anseriformes) rendjének récefélék (Anatidae) családjába tartozó kerceréce (Bucephala clangula) kifejlett példányainak testhossza 42–50 cm, szárnyfesztávolsága 62–78 cm, testtömege 990–1250 gramm. Közepes testméretű, lekerekített fejű, kissé csúcsos fejtetőjű, apró csőrű récefaj, amelynél a középső karevezők és a nagy szárnyfedők fehér színű szárnytükröt alkotnak, amelynek formája és kiterjedése ivar- és korfüggő is egyben.
A nyak és a test alsó fele mindkét nem esetében fehér. A fekete felsőtestű és háti oldalú hímek, azaz a gácsérok fekete feje zöldes csillogású, fekete csőrük mögött kerek, nagy méretű, fehér foltot viselnek fejük mindkét oldalán, szemük sárga. A barnás háti oldalú, hamuszürke mellű és testoldalú nőstények, azaz a tojók feje barna, enyhén sárgás tónusú csőrük mögött nincsen kerek, fehér folt (félhold alakú kantárfolt előfordulhat átvedléskor), szemük halványsárga. A fiatal kercerécék megjelenése a tojóéra hasonlít.
A két alfajjal rendelkező kerceréce elterjedési területe Észak-Amerika és Eurázsia északi, fenyvesek és elegyes erdőségek borította régióit foglalja magában. Az Újvilágban a Bucephala clangula americana, az Óvilágban, így hazánkban is a Bucephala clangula clangula alfaj, a törzsalak fordul elő. Tavak és folyók menti erdőkben költ. Vonuló madár, európai állományai alapvetően három irányban (Balti-tenger vidéke, Alpok és a Duna vidéke, Földközi- és a Fekete-tenger térsége) kelnek útra a zord időszak beálltával.
Magyarországon rendszeres átvonuló és téli vendég: legnagyobb egyedszámú, akár több ezer példányt számláló csapatai elsősorban a Balatonon és a Dunán, valamint a Tiszán, a Tisza-tavon és a Hortobágy halastavain tartózkodnak.
Ezeken a helyeken október és április között figyelhetjük meg őket, de ha biztosra akarunk menni, január–februárban célszerű kercerécelesre indulni. Érdekességként megemlítjük, hogy határainkon belül eleddig csak egyszer igazolták a költését a Sajón, Sajóörös közelében, 2002-ben.
Monogám madár – párját a telelőterületen, vonulása során, avagy a megfelelő fészkelőhely elfoglalása előtt választja ki. Költése április–júniusban zajlik.
A fészkelésre alkalmas, 2–5 méteres magasságban elhelyezkedő faodút a tojó szemeli ki, a belsejében felhalmozódott korhadékra pedig csupán pehelytollakat halmoz.
A rendszerint 8-9 tojás alkotta fészekaljat csak a tojó üli. Mintegy 30 napnyi kotlást követően összehangoltan bújnak elő az apróságok, majd 1-2 nap múltán (édesanyjuk biztatása mellett) nemes egyszerűséggel kiugrálnak az odúból. A tojó ezt követően az olykor kilométerekre fekvő vizekhez kíséri őket, és még közel 3 hétig pesztrálgatja utódjait. A fiatalok két hónapos korukra röpképessé válnak.
Bukóréceként táplálékát (kagylók, csigák, rákok, kisebb halak és rovarok) szinte kizárólag bukva, tehát a víz alatt szerzi meg. Ügyesen manőverezik, s akár 5–8 méter mélyre is alámerül egy-egy finom falatért. Hazánkban menüjének központi eleme a vándorkagyló. Európai állománya kismértékben növekszik, ehhez pedig nagy valószínűséggel az is hozzájárult, hogy számos északi országban költőládák kihelyezésével kívántak (úgy tűnik, sikeresen) megkönnyíteni a kercerécék életét.
A kerceréce (Bucephala clangula) a védett állatfajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft egyedenként. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján szintén szerepel e közepes méretű bukóréce – besorolása LC (Least Concern), azaz „legkevésbé aggasztó helyzetű”.
A cikk a Turista Magazin 2018. december - 2019. januári számában jelent meg. Korábbi lapszámainkat ide kattintva érheted el.
