Kerékpáros kalandozás a Kab-hegy palástján

S ahogy tekerünk, egyre inkább beigazolódik a térkép böngészése során felrémlő sejtésünk: a Kab-hegy valóban különleges hegy. Ezért jó az is, hogy előre tudatosítottuk magunkban, hogy itt most nem a kilométerek, hanem a – legalábbis számomra - ismeretlen látnivalók begyűjtése a cél. Így aztán az egyébként nem is hosszú túra (Ajka vasútállomásától, oda-vissza 41 kilométer a táv 530 méter szinttel, a cikkben ismertetett kitérők nélkül) simán egész napos programot kínál.

A Déli-Bakony kevésbé magas vonulataiból markánsan kiemelkedő, csaknem 600 m magas Kab-hegy több szempontból is különleges. Rendre feltűnik például az időjárás-előrejelzésben, hiszen köztudottan szeles hely, gyakran mérnek itt tekintélyes széllökéseket. Sőt, az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja alapján jelenleg is a 2010. december 9-én itt mért széllökés tartja a rekordot hazánkban (172 km/h). Aztán ismert a csúcs messziről látható antennáiról (az egyik több, mint 200 méter magas!), rádiós táboráról és fenséges panorámájáról (egészen a Balatonig ellátni innen). A földtudományi értékek iránt érdeklődő természetjárók azt is tudják, hogy a dunántúli bazaltvulkánosság legnagyobb összefüggő képviselője a Kab-hegy, ami ugyanakkor nem tanúhegy, mint a kilátóból szintén látható Badacsony, hiszen a pliocén végén lezajlott vulkáni tevékenységből származó bazalt nem laza üledékekre települt, konzerválva az egykori felszínt, hanem a környezetéből már akkor is valamelyest kiemelkedő kemény karbonátos kőzetekre folyt ki.

A víz útja

A hegy felfedezéséhez kiváló kiindulópont hazánk első, szépen felújított szabadtéri műszaki múzeuma, bár ehhez az útvonalról kisebb kitérőt kell tennünk. A vonatozás után vágyunk már az erdőbe, úgyhogy mi a nap végén illesztjük be a programba. Már otthon, a térkép böngészése során feltűnt a források csoportosulása is a hegyen, ami egyébként szépen kirajzolja a környék földtanát is: mint ismeretes, a Kab-hegy felszínét egy mintegy 35-40 négyzetkilométernyi területen bazalttakaró borítja.

A lehulló csapadék a bazalt – például a kihűlésből származó - repedésein beszivárog, majd a gravitációnak engedelmeskedve a repedéshálózaton keresztül lefelé mozog, és a kiömlési rétegek határán jut újra a felszínre. Az állandó források zöme ott található, ahol az egykori lávaár megállt, azaz a bazaltpadok peremén, az üledékes kőzetek repedései mentén bugyognak fel a források.

Első megállónk az egész hegy egyik legismertebb forrása, a hangulatos erdei tisztáson kialakított, padokkal, asztalokkal és esőbeállóval kiépített Sárcsi-kút. A vasútállomásról gyorsan kiérünk a felszámolt Jókai-bánya alatti völgybe, ahol ma már pihenőpark várja a kirándulókat, feljebb pedig a Hubertus-lak erdészháza. A játszótérről jut eszembe, hogy a Csingeri úton kerékpárút segít a közlekedésben, szóval ezzel és némi járdázás révén gyerekekkel is simán vállalható a városból való kitekerés. Az út a völgyben kellemesen emelkedik, aztán egy (valóban) rövid szakaszon jobban bele kell lépnünk a pedálba, bár ez sem vészes. Hamarosan megérkezünk a hegy palástján vezető erdészeti út körére, ahol mi most a Sárcsi-kút felé vesszük az irányt (de tetszőleges irányban bejárható a túra), ami még ebben az aszályos májusban is szépen csordogál.

A víz útja 2.

Csapadékos időszakokban a bazalt alól felszínre bukkanó víz nagy kiterjedésű mocsaras területeket is táplál. Ilyen például a Sárcsi-kúttól a sárga háromszög jelzésen elérhető, közeli Nyír-tó, de tekintettel a szárazságra, mi ezt most kihagyjuk. Utunkat az erdészeti aszfaltcsíkon a hegy déli oldala felé vesszük. Gyorsan változik az elsuhanó erdő hangulata, a bükköket a tölgyek tömeges jelenléte váltja fel.

Következő megállónk a Kab-hegy legrégebben felfedezett barlangja, a Bújó-lik látványos torka, amelyhez a hegyet délről kerülő betonútról az Öcs és Padragkút közötti országútra letérő erdészeti aszfaltúton kell egy mintegy 400 méteres kitérőt tennünk (a táblával is jelölt helyen a sárga sáv jelzésen gyalogosan érjük el az úttól kb. 80 méterre elhelyezkedő barlangot). Ha a víz útját követjük a Kab-hegyen, akkor azt tapasztaljuk, hogy a források táplálta kisebb vízfolyások karsztos területre érve hamar eltűnnek a völgytalpakon, a kiemeltebb szivárgási helyeken víznyelőket alakítva ki. Azaz csapadékos időben itt zubog be a hegy gyomrába a víz. (Az állandó vagy időszakos felszíni vízfolyások karsztba történő elnyelődési helyét hívjuk víznyelőnek).

A Bújó-lik aktív víznyelőbarlangja a kutatások mai állása szerint mintegy 43 méter mély és 300 méter hosszú. A barlangászok azt feltételezik, hogy a Kab-hegy bazaltpajzsa alatti üledékek nagy kiterjedésű járatrendszert rejthetnek, amelynek nyílásai a palást környéki víznyelők. A bazalt repedésein át beszivárgó csapadék, illetve a felszínen lefutó vízfolyások egyébként 129 ismert víznyelőt és töbröt hoztak létre a Kab-hegyen. Ezek közül minden bizonnyal a hegy túlsó oldalán található Macska-lik a legimpozánsabb, de erről majd később.

Irány a csúcs!

Visszatérve a hegyet délről kerülő aszfaltcsíkra egy kellemes suhanás vár ránk a Som út elágazásáig: végre nem kell mindenféle látványos barlangokért kitérőt tenni. Bár a nagyon is sokatmondó nevű Bazaltkarszt nevű rész azért csábít egy kis gyaloglásra, de erről is majd később.

A Kab-hegyi kerékpáros körút igazából két útvonalat takar: vagy az egész hegyet kerüljük meg, ahogy ezen a túrán is (ez a hosszabb verzió), vagy a Som úton rövidíthetünk is, átkapaszkodhatunk rajta az északi oldalra, éppen az említett Macska-likhoz. Sőt, akár egy nyolcast formázva a kettőt kombinálhatjuk is.

Mi folytatjuk utunkat a déli úton: egy hosszú egyenesben keresztezzük a csúcsra tartó kék sávot, majd feltűnik maga a hegycsúcs is. Az egész körút nagyon kényelmes terepet jelent egyébként, de mi már előzőleg elhatároztuk, hogy bizony felkapaszkodunk a csúcsra is. (Ez elvileg nem része a körútnak).

Egyetlen jelentős emelkedőnk sajnos nyílt terepen vezet, ezért csak sikerül megizzadni ezen a hűvösebb májusi napon. Cserébe élvezhetem a Kinizsi Pál-kilátóból elénk táruló legendás panorámát. A Kab-hegy innen nézve valóban egy óriási palást, amelyből csak a csúcs szökell a magasba. A Kab-hegy felszíne sem egységes: a meredek esésű tetőrégió északi oldalán egy nagyobb, déli oldalán pedig egy kisebb kiterjedésű fennsík található.

A bazaltkarszt különleges világa

A Kab-hegy csúcsára vezető nyílegyenes úton természetesen fékezés nélkül gurulunk le, majd az élvezet végeztével a második kanyarban balra térünk az erdészeti betonútra. Ez vezet minket vissza Ajka városa felé. Az úttól mindössze egy 400 méteres gyaloglással elérhető Tönkölyösi-víznyelő kevésbé látványos attrakció, ellenben a Macska-lik kihagyhatatlan látnivaló, ha az ember a Kab-hegyen jár. Az északi oldalon vezető út egy ponton jó minőségű (akár keskenyebb kerekű kerékpárral is járható) dózeres útba vált át. A barlang felkereséséhez erről kell letérnünk a Som út becsatlakozásánál északra, a kék kereszt jelzéssel együtt. Az úttól 850 méterre található a Kab-hegy leglátványosabb felszíni formája (egy ideig mehetünk bringával is a nyiladékban haladó nagy földúton, utána szerencsésebb talán gyalogolni).

Az aszályos időjárás végett mi most az erdő megnyugtató csendjét hallgathatjuk a csorgás és zubogás helyett, a csöndben el is határozzuk, hogy visszatérünk ide felfedezni a Kab-hegy ritka bazaltkarsztját, a bazalttakaró ún. pszeudokarsztos depresszióit. Erről röviden csak annyit, hogy a bazaltfelszín esetenként megfigyelhető berogyásaira, dolinaszerű képződményeinek genetikájára többféle hipotézis született. Egyesek a bazalt alatt található, korábban karsztosodott kőzet beszakadásával, mások a már a bazaltréteg alatt meginduló és kifejlődő karsztosodás nyomán létrejött anyaghiány felszíni átöröklődésével magyarázza az adott esetben tekintélyes átmérőjű mélyedések kialakulását.

Ez azonban gyalogos kaland, úgyhogy mi a bányászati múzeum felé vesszük az irányt. Így a nap második felében a sokadik egyenes lefutású, mesterséges tűzvédelmi irtásban haladva az is egyértelmű lesz végre, hogy miért írja a térkép, hogy csak nappal járhatók a Kab-hegy turistaútjai (a nyiladékokon haladó utak mellett számos magasles látható, úgyhogy gondolom éppen az utakon vadásznak).

Bányászok és betyárok nyomában

De a barlangokról sem kell végleg lemondanunk, ugyanis visszatérve a Hubertus-lak felé vezető erdészeti betonút elágazásába, egy 600 méteres kitérővel még becserkésszük a nevezetes Pokol-likat a sárga sáv jelzésen (a völgyben vezető úttól talán még könnyebben elérhető, csak onnan többet kell mászni).

A karsztos üreg a néphit szerint Savanyó Jóska búvóhelye volt. A barlang alacsony és szűk bejárata mögött zsákszerűen kiszélesedik. Bár ferde aljzata nem éppen kényelmes szálláshely, a belseje elég tágas, jó eséllyel elfért benne a források szerint mindössze 159 cm magas Savanyó Jóska, aki feltételezhetően itt is bujdosott a törvény elől.

A Hubertus-laktól turistaúton is elérhető a szomszédos völgyben található bányamúzeum, mi bringával inkább körbe megyünk (a bányamúzeum meglátogatása a völgyből egy 2,2 km-es, 90 méteres emelkedéssel terhelt kitérőt jelent). A Csinger-patak mentén láthatjuk a bányásztelepeket, a völgyben vezetett iparvágány mentén kiállított csilléket és egy itt dolgozott gőzmozdonyt is.

Hogy Ajka iparváros volt, azt mindenki tudja. Talán azt is, hogy a város az 1878-ban megindult üveggyártásáról ismert, valamint, hogy a környék bauxitbányászatára alapozva timföldgyártás és alumíniumkohászat is zajlott itt. Az OKT miatt az is köztudott, hogy Európa egyik legnagyobb és hazánk egyetlen mangánérc bányája működött a szomszédos Úrkúton, s hogy ez tárta fel a Csárda-hegy csodálatos őskarsztját. Az ajkai szénbányászat szerintem kevésbé ismert, a Kab-hegy szoknyáján lévő geológiai és kultúrtörténeti érdekességek pedig végképp.

A szénbányászat műszaki és történeti emlékeit bemutató múzeum kifejezetten érdekes, ahol még a szomszédos Iharkút felhagyott bauxitbányájában 2000-ben megtalált, hazánk első dinoszaurusz maradványainak számító izgalmas leletekről is olvashatunk.

1865-ben Puzdor Gyula földbirtokos nyitotta az első bányatelket Ajkán. Megbízásából Hantken Miksa, korának egyik legkiválóbb geológusa végzett kutatásokat, aki megállapította, hogy a megtalált, kréta korú szénképződmény bizony alapja lehet a szénbányászatnak. Így kezdődött az egészen 2004-ig tartó kőszénbányászat Ajkán.

A négy bányaterület egyikén, az ajkai szénbányászat 100. évfordulóján, 1965-ben nyílt meg a múzeum, amit azóta is folyamatosan bővítenek, így ma kifejezetten látványos külsővel várja a témától esetleg idegenkedő látogatókat is.

A múzeum központi elemének a Riethmüller Ármin bányafelügyelőről és igazgatóról elnevezett Ármin szállítóakna megmaradt gépháza, az aknaház, a kis kovácsműhely és az egykori transzformátorház számít. Később létrehozták a szabadtéri gépparkot – ahol láthatjuk azt a csillét is, amelyben az utolsó szénszállítmányt hozták fel 2004-ben - és a múzeum egyik különlegességét, az 54 méter hosszú, bejárható tárót is.

Az ásvány- és őslénytani érdekességeket a volt bányamentő állomás felújított épületében ismerhetjük meg. A múzeum épületei, valamint az 1903-ban gyártott, az aknaház liftjét működtető ikerdugattyús gőzgép műemléki védettségűek. A múzeum legutóbbi, 2019-es felújítása során adták át a geológiai foglalkoztató teret, a gyerekeket pedig digitális oktató játékokkal és kis geológus homokozóval várják.

A múzeum is megemlékezik a szénbányászat helyi történetének legsúlyosabb balesetéről, az 1909 januárjában az Ármin szállítóaknában történt súlyos bányakatasztrófáról. A légaknában belobbant bányatűzben 55 csingervölgyi bányász vesztette életét. Láthatjuk a tragédia emléktábláját is, de nem messze az épülettől felkereshetjük az aknát is, ahol mindez történt.

A körtúra Ajka városában ér véget, amelyet egy korábbi cikkünkben mutattunk be.

A cikk Németh Róbert: A Kab-hegyi bazalttakaró depresszióinak vizsgálata (Karszt és Barlang 2000/2001) című tanulmányának felhasználásával készült.

A cikk először 2022 májusában jelent meg.