A Dunakanyarból indul és a szlovák határnál ér véget. Átszeli hazánk legnagyobb összefüggő lakatlan, zöld területét, felfedve annak minden szépségét és egyediségét. Ez az út a Honti Piros, ami egy kihagyhatatlan túra a táj szerelmeseinek és a történelem kedvelőinek.
Aki már egyszer-kétszer kirándult a Börzsönyben vagy a Dunakanyarban, annak nem kell bemutatni Nagymaros páratlan földrajzi adottságait. A Dunakanyar legszebb részén fekvő település több szempontból is turistaközpontnak számít, ahonnan számos turistaút indul a Börzsönybe. Többek között itt kel át a Dunán az Országos Kéktúra, innen lehet a legrövidebb úton felkapaszkodni a lenyűgöző Julianus-kilátóhoz, és a Honti Piros túra is innen indul, vagy ha úgy tetszik, itt ér véget.
Valamiért ezt a Börzsönyt átszelő vándorutat kevesebben ismerik, mint mondjuk a hegységet megkerülő Börzsönyi Kéket, pedig hasonlóan a kék sávjelzéshez, ennek az útnak is külön fel van tüntetve a neve a térképen. Igaz, előbbinek van saját és népszerű túramozgalma, míg a Honti Piros legyaloglása semmilyen elismeréssel vagy díjazással nem kecsegtet, ami sokaknak motiváló tényező, ha természetjárásról van szó. Lehet, hogy a piros ezért nem örvend akkora népszerűségnek, pedig látnivalóban, élményben biztos, hogy felveszi a versenyt kék társával szemben. Hogy mit is tud ez az 53 km-es táv, azt két részben mutatjuk be nektek, feltárva a Börzsöny páratlan egyediségét és szépségét, valamint izgalmas múltját.
Nagymaros 700 éves temploma mellé érekezünk Budapestről
Nevével ellentétben a Nagymarosról induló Honti Piros nem az egykori vármegye központjánál ér véget, azaz Honton, hanem a szomszédságában fekvő - ma Szlovákiához tartozó - határmenti kisvároskában, Ipolyágon. Hogy akkor miért „honti”? Nos, ha találgatni kell, akkor a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy az egykori vármegye a túra névadója, ami a jövőben a tervek szerint teljesen átszelve azt, egészen a Selmeci-hegységig fog érni. Mi most egyelőre maradunk a határ ezen oldalán, és Nagymarosról indulva fedezzük fel a Börzsöny népszerűbb és kevésbé ismert részeit.
Nagymaros határában, a Fellegvárral szemben
A piros sávjelzés a kompállomástól indul, és északi irányban hagyja el a várost. Hangulatos utcáin és házain egyértelműen látszanak a sváb települések sajátosságai. A németeket még az 1700-as években telepítették be a környékre, ellensúlyozva az időközben megfogyatkozott népességet, valamint a munkaerőhiányt. A szorgalmas telepesek folytatták a vidékre jellemző szőlő- és gyümölcstermesztést, és nemsokára a híres marosi szőlő és málna a berlini, prágai fogyasztókhoz is eljutott. Nagymaroson ma is sok a gyümölcsös, és napjainkban is jelentős számban vallják magukat németnek.
Kittenberger Kálmán háza
Mielőtt kiérnénk a nagymarosi gyümölcsösökbe, elhaladunk a híres Afrika-kutató, Kittenberger Kálmán egykori otthona mellett is. A „börzsönyi” oroszlánvadász izgalmas, már-már filmbe illő életútját barátja, Fekete István írta meg, aki szintén gyakran megfordult ezen a környéken egy-egy vadászat alkalmával. Jelenleg a Sylvia-lakot - Kittenberger házát - csak kívülről lehet megcsodálni, de remélhetőleg ez a közeljövőben változni fog.
A Törökmezői turistaház mellett többek közt népes állatkert is vár
Végleg magunk mögött hagyva Nagymarost és a Dunakanyar lenyűgöző látványát, a hegység belseje felé vesszük az irányt. A Köböl-völgyön keresztül felkapaszkodunk egy 300 méter magasságú platóra, amin kényelmes, erdős terepen kanyarogva érjük el a Börzsöny egyik legkedveltebb szabadidőközpontját, a Törökmezői Turistaházat és Kalandparkot. A 120 fő befogadására alkalmas szálláshely egész évben üzemel. Állatsimogatót, különböző nehézségű akadálypályát, mászófalat és egy közel 700 méter hosszú tiroli csúszópályát találunk a 10 hektáros területen, így nem csoda, ha a környék általában gyerekzsivajtól hangos.
A Só-hegy a Törökmezőről
A turistaházhoz közel találjuk a Fehér-forrás-csoportot, melynek frissítő vízéhez csupán kétszáz méteres kitérőt kell tennünk a piros jelzésről. Az itt található pihenőhelyre már jócskán ráférne a felújítás, de szerencsére az itt kifolyó víz még nem apadt el, ezért piknikezésre, táborozásra továbbra is alkalmas a hely. Tovább haladva a piroson, a turistaház bekötőútjával párhuzamosan haladunk a fiatal gyertyánosban, majd kaszálók és gyümölcsösök szélén ereszkedünk le egy vadregényes patakvölgybe. A szűk, néhol benőtt ösvény több alkalommal is keresztezi a patakot, ami hol csendesen csordogál, hol pedig szélesen hömpölyögve és zúgva árad.
A Toronyalja pálos kolostor ciszternája
A hajdanán itt élő pálos szerzetesek birtokán járunk, ahol napjainkra már csak szanaszét heverő kövek, egy kút, és a 2019-ben épített emlékhely őrzi a kolostor múltját. A márianosztrai vikáriushoz tartozó Szent Mihály pálos kolostort feltehetőleg a 14-15. század fordulóján alapították, építéséhez valószínűleg felhasználták a közeli, addigra már lerombolt Pusztatorony köveit is. Első írásos említése 1437-ből ismert, bár egyes források szerint a templomot és védőszentjét már 1381-ben is említik. A kutatás szerint a kolostor első temploma a nyolcszög három oldalával záruló, támpilléres szentélyű volt, melyet később kibővítettek. A templomhoz észak felé kapcsolódott a kolostor épülete, mára azonban csak az egykori falak helye látható itt-ott a sűrű aljnövényzetben. A kolostorhoz malom és halastó is tartozott, 20 méter mély kútjából rengeteg tárgyi emlék került elő: fanyelű kések, sarló, szekéralkatrész, egy lakat, két vasmacska, egy ónkanna stb. Falainak pusztulását és a környék elnéptelenedését a török hódoltság idejére tehetjük, közvetlenül Buda és Esztergom eleste utánra. A piros jelzésű turistaútról csupán 50-100 méteres kitérőt kell tennünk az elfeledett romokhoz, amennyiben felfedezőkedvünk csekélyebb látványt nyújtó történelmi emlékekkel is beéri.
Bibervár egyetlen megmaradt falrészlete
Nem sokkal izgalmasabb látványt nyújtanak a közeli magaslaton fellelhető Pusztatorony vagy másik nevén Bibervár romjai. A hangulatos horgásztó szomszédságában romnak is alig nevezhető egykori erősség inkább csak őrtorony lehetett, semmint vár, ám ahogy nevének eredetéről, úgy történelméről is csak nagyon keveset tudunk. Építésének idejét nem ismerjük, de a 12. század végén feltehetőleg már létezett. Az itt talált régészeti leletek alapján a kis erősség egy lakótoronyból és egy hozzá kapcsolódó kis udvarból állt, közvetlen szomszédságában pedig egy település is feküdt, amit feltehetőleg Toronyaljának hívtak. Pusztulásáról is csupán következtetések léteznek, valószínűleg a 14. század elején, az Árpád-ház 1301-es kihalását követő anarchikus időkben, egy támadás során rombolhatták le. A megmaradt falmaradványhoz mindössze pár méteres kitérőt kell tennünk a meredek hegyoldalban, mielőtt a tavacskát tápláló Kis-Hanta-patakot követni kezdenénk.
A kis várhoz és a pálos kolostorhoz két legenda is kapcsolódik. Az egyik szerint a torony lakói hajdanán hatalmas étvágyú óriások voltak, akik akár egy egész ökröt is képesek voltak megenni. Mnyinek hívták az utolsó óriást, aki az erősségben lakott. Az öreg óriás lánya szeretett a környéken sétálni, egy napon aztán meglátott egy szántóvető embert. Mivel nem ismerte a halandó embereket, kötényébe tette a parasztot és hazavitte, hogy megegye vacsorára. Az öreg Mnyi azonban ráparancsolt lányára, hogy vigye vissza a rémült embert, és ne bántsa sem őt, sem a társait többé, mert az ő munkájuk tartja el a két óriást.
A másik hagyomány szerint a toronyaljai pálos kolostort és a nosztrai rendházat egy földalatti járat kötötte össze. A török hódítás idején a pálos szerzetesek a kincseiket a kolostor mély kútjába, valamint négy kocsi aranyat az alagútba rejtettek, amit aztán senki sem mert megbolygatni. Később azonban egy vakmerő ember mégis megpróbálta kiásni a kincset, ám miközben ásott, megjelent egy hatalmas kutya, és a kincskereső ijedtében szörnyethalt. Állítólag a kincsek azóta is a föld alatt vannak.
A Fekete-hegy és a Mocsár-hegy között szaladó Kis-Hanta-patak minden évszakban láposra áztatja a völgyet, ezért itt szinte egyfolytában elburjánzott növényzettel és sárral kell megbirkóznia az erre járó turistának. Ha pedig a kis patak is árad, néhol csak igazi leleményességgel lehet átkelni rajta, kalandossá téve a természetjárást.
Kiérve a völgyből enyhe emelkedésben érjük el a Börzsöny talán legfiatalabb települését, Kóspallagot. A valamikor a 18. század elején alapított falu nevét a hagyomány a kos + parlag szavakból származtatja. Úgy tartják, korábban ez a terület juh vagy kos akolként használták, s ennek emlékét őrzi a település. Bár a hely írásos említése nem túl korai, a régészek egészen az őskorig visszanyúlóan tártak fel itt emberi jelenlétre utaló nyomokat. A közeli Zsellér-földeken edénytöredékek, réz- és késő bronzkori kultúrák maradványai, a Vaskapu lelőhelyen római-kori, valamint 12-13. századbeli fazékmaradványokat találtak. Honfoglalás kori pénzérme és bizánci aranypénz került elő a mai belterület közepén, ahol a helyi öregek szerint régen ősi temető volt. A falu Hanta határrészében Árpád-kori település nyomaira bukkantak. Feltehetőleg ez volt az 1276-ban a margitszigeti domonkos rendi apácák birtokai közt felsorolt Hanta-földek faluja, amely a 13. századra elnéptelenedett.
A falu lakosait elsősorban szlovákoknak említik a korabeli kéziratok. A szájhagyomány szerint a község lakói Mária Terézia és II. József idején magyarok voltak. Az 1800-as évek elején a kolerajárvány következtében a lakosság nagy része kihalt, ekkor települtek be szlovák családok, akiknek egy részét 1947 után visszatelepítették Szlovákiába. A településen ma is működik a szlovák klub és önkormányzat.
Kóspallag déli részén elhaladunk amellett a kőkereszt mellett is, ami a napóleoni háborúk idejéből (1807-1809) származik. Itt volt ugyanis korábban a márianosztrai kolostor hadikórházának temetője. Pár méterrel odébb találjuk a Fekete Imréről elkeresztelt általános iskolát, melynek nem az épülete, mint inkább a névadója keltheti fel a történelem iránt érdeklődők kíváncsiságát.
Fekete Imre Kóspallag „névtelen hőse”, aki a 1848-49-es szabadságharc idején századosként szolgált, egyben a Pesten alakuló „Fekete Sereg” szervezője és parancsnoka volt. 1849 tavaszán egy gerillacsapat parancsnokaként megtámadta a császári postát és pénzesládát szállító kocsit. A támadás után a pénzesláda Fekete Imrénél maradt, aki nem tudott mit kezdeni vele, és a közeli erdőben egy hatalmas tölgyfába rejtette. Egy rosszakarója feladta a hatóságnál, majd ezt követően bevitték a Pesti „Ujépületbe”, ahol vallatták, kínozták, de a láda helyét nem tudták kiszedni belőle. Végül elítélték és főbe lőtték. Vértanúságában Kantsur András szokolyai lelkész is osztozott, aki állítólag tudott az akcióról és a pénz hollétéről, de ő sem vallotta be a rejtekhelyet. Úgy szól a fáma, mint minden rendes kincstörténet esetében, hogy a pénz még most is valahol itt a környéken van valahol elásva.
Kóspallagon kiadó szobát, kocsmát és boltot is találunk, így akár meg is pihenhetünk, ha rövidebb szakaszokban szeretnénk végigjárni a Honti Pirosat. Pihenésre vagy a túra megszakítására a közeli Márianosztrán is van lehetőségünk, ami utunk 18. kilométerénél található, de addig innen még hátra van öt kilométer. Ezen a kevés szintemelkedést tartogató úton kelünk át a Vaskapu felől érkező Medres-patakon, amely miocénkorú biotit- és amfibolandezitet tár fel el előttünk. A kőzet repedéseiben karbonátok (aragonit, kalcit), vas-oxidok, kvarc (elsősorban kalcedon), pirit, klorit és érdekességként molibdenitfoltok figyelhetők meg. Aki nyitott szemmel jár és van egy kis ideje kutatgatni, az itt biztosan fellel pár geológiai érdekességet.
Utunk felvisz a mindössze 358 méter magas Alsó-hegyre, melynek kilátópontjához a piros háromszög párméteres kitérője vezet el. A hegyet a környékbeliek Kiengesztelődés-hegynek is nevezik, miután régebben a zarándokok itt látták és láthatják meg ma is a márianosztrai kegyhelyet, itt érkezik el számukra a lelki megbékélés ideje, az eddig hordozott belső terhek letétele, azaz a kiengesztelődés.
Márianosztra ma is fontos búcsújáró hely, de a település nevének hallatán sokaknak inkább a börtön ugrik be. Hatalmas épülete valóban meghatározó látvány, de ugyanez igaz a félig elhordott Csák-hegyre is, amely a századokon átívelő kőfejtésnek köszönhetően a település egy másik meghatározó jelképének számít. A 14. században épült és a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére fölszenteltet bazilika és kolostor falai között maga Nagy Lajos is többször megfordult, a legenda szerint pedig nemcsak a király, de kisebbik lánya, a tízéves korában, 1384-ben lengyel királynővé koronázott Hedvig is sokat tartózkodott itt gyerekkorában.
A pálos rend feloszlatását követően kórházként is használták az épületet, majd női börtön lett belőle. Az épületegyüttes nagyobbik része ma is ezt a funkciót látja el, azzal a különbséggel, hogy 1950 óta férfi elítélteket tartanak itt fogva. A gótikus és barokk jegyeket is viselő bazilika a rendszerváltás óta bárki számára látogatható, az egyház ugyanis ekkor kapta vissza a templomépületet. Felújított falai között találjuk a Fekete Madonna híres kegyképének másolatát.
A templommal szemközti épületben megtekinthetjük a vallási élet múltjáról és jelenéről, valamint a börtön történetéről szóló kiállítást. A parkolóban beülhetünk az egykori rabszállító autókba, és ellátogathatunk a kuriózumnak számító rabtemetőbe is. Márianosztrán egyebek mellett találunk még modern turistaházat és tájházat, illetve felszállhatunk a kisvasútra is, ami Szobtól egészen Nagybörzsönyig szállítja az utasokat. Készleteink feltöltésére boltot, kocsmát és büfét is találunk a településen, pár perc buszozással pedig gyorsan elérhetjük Szobot, ahonnan óránként járnak a vonatok Budapestre.
A Honti Pirost bemutató utunk második felvonásában Nagybörzsönybe, Kemencére és Bernecebarátiba látogatunk el, izgalmas és látványos történelmi és geológiai helyeket keresünk fel, valamint egy kicsit Szlovákiába is átnézünk.
