Kesztölci keringő pazar panorámával

A közelmúltban lettem figyelmes erre a jelvényszerző túrasorozatra, ami e vidéket oly meghatározó ipari mementói mellett a Gerecse és egy kicsit a Pilis természeti értékeit is bemutatja. A Reimann-altáró-körrel még csak ismerkedtem a tematikával, az Annavölgyből induló „Pálinkás” túra során a téli fehérség nyújtott egyedi élményt, a dorogi Reimann Bányászattörténeti Miniverzumnál pedig már meg is elevenedett előttem a környék dicsőséges múltja. Ez alkalommal a „bányászkörök” mondhatni kakukktojását jártam le, ugyanis e rövidke, 12 km hosszú út a Pilis híres nyugati határbércét, és az alatta megbúvó Kesztölcöt és környékét mutatja be, ellentétben a többi kilenc útvonallal, melyek a Gerecse keleti lankái közt kanyarognak. Természetesen ennek a kirándulásnak is a bányászat adta az apropóját, méghozzá nem is akármilyen ürügyét, hiszen itt, a Pilis lábánál, a Lencse-hegyen működött a Dorogi-medence utolsó szénbányája.

Ez a menet a pompás szirtek alatt fekvő Kesztölcről indul, és ide is érkezik vissza. Túlnyomó részt jelzett turistaúton halad, úgyhogy szemben a többi jelvényszerzős körrel itt jóval kevesebbet kell a GPS tarck-jét figyelnünk. Ezzel együtt a telefonunkra itt is szükségünk lesz, hiszen a mutatós jelvényt a terepen kihelyezett QR-kódok beolvasásával szerezhetjük meg. Az első igazolókódot a település bányászemlékművénél találjuk, ami első pillantásra egy stilizált táró miniszörnyének tűnhet, de közelebbről tételesen is megismerkedhetünk a kiállított szerszámokkal. Az emlékművel szembeni kis épületben a Hagyományőrző Bányász Kiállítás még több látnivalót tartogat az érdeklődőknek, persze csak ha megkérjük Jasin-t, hogy tartson egy kis tárlatvezetést.

Egykor Kesztölc nemcsak a bányászatáról, de szőlőiről is nevezetes volt. A település határában ma is látunk tőkéket, de mára inkább a falu megmaradt pincéi hirdetik a boros múltat. Ezen kis egymáshoz tapasztott felújított vagy épp romos házikók között haladunk a sziklatarajos hegyoldal irányába, de előtte még a temetőnél is beolvasunk egy QR-kódot. Ha bányászatról beszélünk, aligha feledkezhetünk meg a kemény és veszélyekkel járó munka halálos áldozatairól, akik között sajnos több kesztölci vájár is volt.

A zöld kereszt turistautat követve érünk a hegytömb alá, ahonnan fiatal akácosba vezető meredek ösvénnyel hágunk fel közvetlenül a Kétágú-hegy látványos szirtjei alá, majd a kék úton kicsit oldalazunk. Némi kilátás már innen is nyílik a környékre, de a várakozásainkat ne adjuk alább, a hegygerincre vezető túránk ennél jóval szebb panorámát is tartogat. Előbb azonban még a legendás Postás-út sziklaösvényén vár ránk egy meredek kaptató, ahol szintén meg-meg állhatunk kitekinteni, de mint mondtam, az igazi madártávlat majd fent vár.

Felérve a hegygerincre ismét becsekkolunk a turistautak találkozásánál elhelyezett kóddal, majd a zöld úton kényelmes haladásban érjük el a Kétágú-hegy legmagasabb pontjára vezető leágazást, kisvártatva pedig az Öreg-szirt igazoló-, és egyben panorámapontját. Ne siessünk annyira előre. Bár a Kétágú-hegy csúcsát nem kell igazolnunk, a túra útvonala nem véletlenül vezet el ide is!

A kilátóponthoz vezető zöld háromszög jelzés nem akármilyen látványt tár elénk. Belátni innen az egész Dorogi-medencét, aminek tájképét, illetve környezetének szinte minden részletét a közel 200 éves múltra visszatekintő szénkitermelés és kőfejtés határozta meg. Rálátunk innen többek között a bányászat által felvirágzott Dorogra, a környék számos településére, köztük a közvetlenül alattunk fekvő Kesztölcre, illetve a nagy múltú Esztergomra is, melynek pompás bazilikája ékkőként töri meg a hatalmas teret.

Persze, a panorámát pásztázó tekintetünk nem csupán az emberalkotta formákon akad meg. A sziklagyepes hegyoldal közel 180°-os kilátásában feltűnik a közeli Nagy-Gete jellegzetes tömbje, mögötte a Gerecse többi magaslata, balra tekintve a Budai-hegység vonalai, de észak felé az országhatárt jelentő Duna szalagként elnyúló kontúrját is megpillanthatjuk.

Az igazolópontunkat jelentő Öreg-szirtről főként az északi tájban gyönyörködhetünk, amelynek előterében a szomszédos Fehér-szirt és a valamivel távolabbi Nagy-Strázsa-hegy markáns kúpjai vonzzák a tekintet, továbbá az esztergomi Suzuki gyár hatalmas fehér foltja.

Meredek, kőgörgeteges ösvényen leereszkedünk a Kesztölc határában húzódó Szőlészeti út aszfaltcsíkjára, érintve a Pálosok gyógy- és fűszerkertjét, majd bányásztémájú túránk következő állomása, azaz a régi meddőhányó, illetve a volt lencse-hegyi bánya felé vesszük az irányt. A kőfejtő messziről látszó látványos tájsebében még napjainkban is dolgoznak, amire mi is ráláthatunk a meddőhányó platójáról. (A bányászatban meddő anyagnak azt a kitermelt kőzetet nevezik, amit ki kell bányászni a hasznos anyag eléréséhez.)

Túl sok látnivaló azért nem akad az igazolókóddal ellátott meddőhányón állva, sajnos ez még inkább igaz a túrakör névadó helyszínére is, ami innen pár száz méterre várja a QR-kód beolvasóit. Bár a Lencse-hegy egykori bányaüzemének még megvannak a felszíni épületei – ahol az ember szívesen szétnézne –, de a kerítéssel elzárt területre tilos belépni! Hogy a dorogi szénmedence utolsó és egyben legjelentősebb, 2003-ig üzemelő szénbányájában hogyan zajlott a munka, azt szerencsére nem kell teljesen a fantáziánkra bízni. Íme, egy dokumentumfilm, ami képet ad az ipari múltról.

A Kesztölc szomszédságában 1982-től üzemelő bányának a szénvagyona mintegy 10 millió tonna volt. A megnyitását követő években 1100–1200 ember dolgozott a bányaüzemben, majd sok éven át gazdagon ontotta a szenet. A Lencsehegyi Bányának azonban van egy fekete foltja is. 1988. december 4-én bányarobbanás történt, mely a magyarországi szénfejtés egyik utolsó nagy bányakatasztrófája volt. A nem engedélyezett szénomlasztást követő szénporrobbanásban 11 bányász vesztette életét.

A Lencse-hegyi-kör ugyanott fejeződik be, ahol elkezdődött. Az egykori bánya kapujától a Cseresznyés-hát dűlőjét bejárva – rálátással a Kétágú-hegy csodás mészkőszikláira – érünk vissza Kesztölcre, illetve a bányászemlékműhöz. A nem túl hosszú és nem is túl megerőltető út jutalmát egyből átvehetjük az Erika kávézóban. A bányászköröknek ez az egyik kuriózuma: mindegyik túra végén egyből átvehető a fémjelvény vagy az érem.

Ha szeretnél többet megtudni a dorogi szénmedence érdekes ipartörténetéről, vagy csak a mozgás miatt belevágnál egy kivételes jelvényszerző túrasorozatba, akkor látogass el banyaszkor.hu oldalra, ahol minden részletet megtalálsz a témáról.